-
GAMEPOD.hu
Témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
orientcx
őstag
A minap váratlanul lepottyant számomra másfél óra szabadidő, és úgy gondoltam, ez mindenképp jár az Elite-nek. Azt eleve bekalkuláltam, hogy egy Fed bugris memóriája kb olyan, mint egy darab kő, ezért 5 hónap után nem leszek teljesen képben, de arra a szánalmas bizonytalankodásra, amit műveltem, azért mégsem voltam felkészülve. Beültem a Krait-be, return to surface, de aztán start helyett inkább csak néztem ki a fejemből(most mit is kell, és hol is van az a gomb, meg mivel is lehet azt, stb).
Mit mondjak, szerintem kb pont olyan bután pisloghattam, mint ahogy egy császári kadét az első dolgozatírás előtt. Úgyhogy úgy döntöttem, a kis vadászt kezelő másodpilótámat inkább itthon hagyom, mert ha én valami irdatlan kreténséget elkövetve a biztosítótársaságok karmai közé is kerülnék, az én drága kollégám mégse költözzön át az örök vadászmezőkre(naná hogy drága a kolléga, eddig pontosan 357 millát költöttem rá).
A RES teljesítményem az kb olyan volt, mint vártam, de bajba azért nem kerültem, ahhoz a Krait túl jó hajó. De néhány vicces manőverem azért mégis akadt. Az is mókás volt, hogy amikor a sokadik rammerkedés folytán a külső karika lekopott a shield-ről, akkor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, melyik gomb a SCB. Így hát szépen akkurátusan leparkoltam egy aszteroidánál, és a menüt, valamint az emlékeimet kutatva mintegy 8 perc alatt választ is kaptam a kérdésre.
Ha arra gondolok, hogy kb decemberig még mennyit fogok felejteni, talán még az sem fog feltűnni, ha a mókás kedvű kollégák egy Clipperbe ültetnek be, és a terminál kantinjában néhány kongga ale után még azt is elhitetik velem, hogy én mindig is hithű császári és birodalmi alattvaló voltam, és már az oviban is Cutter volt a jelem.
Brrr, megyek is inkább tetris-ezni...u.i.: Úgy látszik, nem tudom elégszer leírni, hogy aki komolyan vesz, azt beperelem
-
Peppo
őstag
válasz 4580693 #40697 üzenetére
Arra azért jó az a Corvette, hogy ha megvan, és némi tuning is van rajta, akkor jöhet bármilyen NPC, ő fogja magát az állomáson találni.
Néha az ember beleszalad ilyesmibe, el is tudja venni a kedvét, de nem szabad nagyon komolyan venni. Nem sok olyan dolog van a játékban, amit ne lehetne gyorsan pótolni, és ezek közül is a pénz a leggyorsabb.
-
Raymond
félisten
válasz 4580693 #40697 üzenetére
Tegnap engem is eloszor sikerult egy NPC-nek kiloni. 2,6 milla rebuy es 1 milla buntibe kerult a moka. Egy csillag kozeleben jott az interdict es belehuzott a csillagba. Eselyem se volt utanna ellogni, csiga lassusagal insult az FSD igy szettlott eleg hamar. Fegyvereim nincsenek a gepen es csak minimal shield.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
4580693
senior tag
válasz fejesg2 #40696 üzenetére
Ma elgondolkodtam azon, hogy nem is akarom azt a corvette-t.
Húzom a rankokat, csinálom a naval küldiket, fejlesztem a pythont, erre jön egy nyavajás fedelance npc és mire nyeltem egyet, egy állomáson találtam magam.Meglógni sem tudtam előle, olyan gyorsan miszlikbe aprított. Amit ma összegüriztem, ugrott. Úgyhogy ott tartok, mint amikor elkezdtem. A kedvem is odalett.
Arról nem is beszélve, hogy még az állomáson eltűnt az árú, amit küldiben vettem fel. Már akkor nem stimmelt a dolog, mert amint bepakoltam, kipirosodott, de nem tűnt el a jelölőtéglalap, vagy mifene. Persze, hogy megbirságoltak és a repu is ugrott. Imádom az ilyen bugokat (is).
[ Szerkesztve ]
-
Cooper911
senior tag
Új SRV a láthatáron!
Persze nem ED-ben. Mert hát mi meló egy másik fajtát kialálni meg lemodellezni. Kíváncsi vagyok, hogy EDben vagy a holdon lesz e előbb új SRV
[ Szerkesztve ]
[Ha ezt a kupont kivágod, tönkremegy a monitorod]
-
Peppo
őstag
válasz truefx #40692 üzenetére
Most talán a leggyorsabb módja a fed rank húzásnak a sérült Coriolis állomásokról menekülőket szállítani. Kell egy olyan megtámadott állomást találni, ahol vannak föderációs cégek, és az ő menekültjeiket szállítani. Kell egy olyan hajó, amelybe sok utasszállító modul fér, aztán hajrá.
-
Flynth
tag
Vagy ha van mar legalabb egy Elite randod es lusta vagy ugralni ide - oda modulokert akkor Founders World, ahol csak 10% a kedvezmeny, de minden modul / ship kaphato
twitch.tv/flynth_ Asus Prime x470-Pro (Cooler Master H500P Mesh) R7 2700x 16GB DDR4 3600 Corsair LPX (samsung B-Die) 2x MSI 1070 Armor OC 8GB SLI, Razer Deathstalker Chroma + Logitech G502
-
duvi
nagyúr
válasz 4580693 #40685 üzenetére
Alaphajót soha ne vegyél! Ez fokozottan érvényes a nagy és drága hajókra! Csak akkor érdemes vásárolni, ha a fontosabb modulcserékre és a leendő biztosításra is van már pénzed! Másrészt ahogy gentlelynx kolléga is írta, lehetőleg a kínai (Li Yong-Rui) rendszereiben vásároljál, mert nagyon sokat (15%-os) lehet spórolni nála!
-
gentlelynx
tag
válasz 4580693 #40685 üzenetére
Egyébként meg miért itt akarsz Corvette-et venni?
49LY-re van onnan LHS 20, ami már Li Young-Rui fennhatóság alatt van és Ohm City-n olcsóbban megvehetnéd... (Mint általában mindent a kínaiaknál...)
(100 Ly-en belül még 12 hely van ahol szintén van ilyen és kínai... Forrás: eddb.io) -
gentlelynx
tag
válasz 4580693 #40687 üzenetére
Azért azt nem egyszerű megjósolni...
Ahogy néztem, jelenleg két háború (4 frakció között) zajlik, amikről elképzelhető, hogy egyik vagy mindkettők befejeződik valamelyik fél győzelmével. Ilyenkor a harci küldetések visszaesnek és ide-oda szállítós, árubeszerzős mindenféle szokott lenni (áru, courier).
Ma előbb-utóbb úgyis kiderül -
4580693
senior tag
válasz fejesg2 #40681 üzenetére
Én a wu kuku rendszerben csövezek. Az egyik frakciónál már friedly vagyok, erre az csak bérgyilkosos melót akar rám tukmálni. Nem fizetne rosszul, de most éppen nem vagyok harcias hangulatomban. Viszont itt lehet venni Corvette-t. Megvan a cél. Már csak 140 milla kell hozzá.
-
wollnerd
aktív tag
Nem új videó, de sztem nagyon hasznos infókat tartalmaz. Pár dolgot én se tudtam egyáltalán, vagy nem 100%-osan. Pl. a rakéták fix 250 m/s-vel haladnak, vagy csak a plasma charger és plasma accelator képes az abszolút sérülésre, bár akkor látszik a videón hogy a pack-hound-dal nullázta le a cmdr pajzsát... (2:52)
50 Facts About Elite Dangerous You Don't Know (Probably)PC: GIGABYTE Z490 GAMING X, Intel i7 1080K 3.8 Ghz (5 Ghz) , 32 GB DDR4 RAM, NVIDIA GeForce RTX3080, Windows 10 Pro 64bit, HP Reverb G2, Be quiet! Pure Base 500DX White ház
-
Peppo
őstag
válasz gentlelynx #40679 üzenetére
Köszi!
Ez már tényleg érthetőbb. Igyekszem letesztelni a közeljövőben. Ha kipróbálod, írd meg légyszi a tapasztalataidat! Köszi!
-
gentlelynx
tag
Azért lehet, hogy van számodra is fény az alagút végén...
Ezen az oldalon olvasom, hogy "Független-hez csatlakozva: Minden hatalom hajója után kapsz meritet.".
Ez alapján csak meg lehet próbálni a csatakosabb utját a meritfarmolásnak
De a puding próbája az evés; szerintem a héten én is elmegyek leszerződni és ruhabálát bontogatni a kínainak, aztán hátha ad valami szaftosabbat is a triád...
Ez a pack-hound tényleg látványos... -
-ZeeZee-
senior tag
válasz okyoky #40626 üzenetére
Köszönöm a tippet. Tegnapelőtt érkeztem, tegnap távoztam .
Megálltam 4 active obelisk között, és 1 perc alatt megvolt a 4 scan. Próbáltam 1 pozícióból a 4-et leszkennelni, de az nem akart összejönni, egyszer sikerült 3-at 1 helyről, de kilépés után már csak 1-et sikerült. Szóval egy kis tolatás, fordulás, előremenetel és közben ment a scan... Még egyszer köszönöm.
Más: most éppen brain tree-t "farmolok" az előző helyszín mellett, de sajnos a codex nem akar frissülni. Valószínűleg azért mert nem tudom a "fát" leszkennelni. Befogom a "termést", scan, lelövöm, nálam a matéria, de a codex szerint nem "confirmáltam". Mit tegyek, hogy ez is meglegyen?
-
Raymond
félisten
válasz Joccc07 #40675 üzenetére
A Galaxy Map-ben van filter a rendszerekre, nezz olyat ahol Boom van, mindjart latni fogod hogy sok szines vonal megy ki/be onnan, ott lesznek adat es anyag szallito missziok. Es ha az allomason a Mission Board-on vagy akkor balra fent van szinten filter, ott ha bedobod hogy Transport akkor egy csomo nem lenyeges kiesik a listabol es kevesebbet kell scroll-ozni. Ja, amikor egy misszio tul jol nez ki mert nagy penz a tobbihez kepest ne fogadd el azonnal, mindig nezd meg milyen messze van az allomas az entry point-tol (a leirasban benne van) mert lehet 100 ezer vagy tobb Ls es azt nem eppen moka kivarni amig odaersz. En alltalaban max par ezer Ls amit meg elvallalok.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Raymond
félisten
válasz Joccc07 #40673 üzenetére
Ez csak az uj kezdorendszer miatt volt. Csinaltak egy permit locked kezdorendszert hogy Open-ben ne kaszaboljak le az ujconcokat, de irjak ott a kezdeskor is hogy ha egyszer kimesz a hatarokon tulra es nem vagy kezdo akkor amr nem tudsz visszamenni. Nem olyan nagy gond, telepedj le egy masik rendszerben es csinald a kuldeteseket ott. Maradj egy darabig es akkor mar jo penzeket is fizetnek egy-egy kuldetesert. Az a lenyeg hogy probald oket osszerakni. Keress parat ami ugyanoda megy es egyszerre meg tudod csinalni. Aztan probalj visszafele onnan is csinalni valami es ingazz a ket rendszer kozott. A legegyszerubbek az adathordas es az anyaghordas. Az amit emlitettel hogy valahonnan valamit szerezni kell az tobb idot vesz igenybe, nem az igazi. Maradj az elozo kettonel. Ha megnovekedett a statuszod a frakcioknal akkor sokkal tobbet fizetnek.
Illusztracio - tegnap csinaltam egyet az egyik bandanak ahol mar max statuszom van es 88 tonna akarmi elviteleert kaptam 7,5 milliot. Na meg volt az utobbi ket napban egy rakat par millios kuldetes is. Ez az elejen nem lesz ilyen durva, de a mostani penzekhez kepest par szaz ezer is nagy elorelepes. Par ora alatt eljutsz oda, eleg maradni egy helyben es 2-3 vagy max 4 rendszer/allomas kozott repkedni es hordani a cuccokat.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Joccc07
addikt
Van valahol egy ilyen mindenes magyarázó? Esetleg magyarul.
Már van új hajóm egy Hauler személyében. Egy csomó küldetést bebuktam például menjek ide és vegyek valamit majd menjek vissza. Meg is történt de közbe emelkedett a reputation es már nem tudtam visszamenni lezárni a küldetést mert nem engednek be a rendszerbe. Amiről már megint csak fogalmam sem volt. Egyenlőre egy nagy katyvasz van a fejembe.>Gar taldin ni jaonyc; gar sa buir, ori’wadaasla<
-
Peppo
őstag
válasz gentlelynx #40671 üzenetére
Hetente megfeleződik a meritek száma, szóval mindenképp az utolsó héten kell összehozni azt a tízezret. Nem lenne amúgy vészes az sem, ha nem 10-20 egységenként kellene bepakolni, hanem menne rendesen. A berakodás majdnem több idő, mint maga a szállítás. Mindegy, lehet bekészítek egy tálca sört, aztán lenyomom egyben.
A játék legszórakoztatóbb része a lövöldözés, és mivel úgyis az elit rangra gyúrok, szívesen összekötöttem volna a kettőt.
-
gentlelynx
tag
Azért szerintem nem olyan vészes...
Egyébként meg írták már itt is talán, hogy nem kell a 4 hét alatt végig megfeszülni, hanem az utolsó héten kell egy kicsit odatenni a témát, hogy a tantestületi ülésre összejöjjön a bizonyítványra való és akkor bezsebelheted a jutalmat
Az azért látszik a wiki-ből is, hogy kinél fogsz tudni lövöldözni is... Egyébként meg BH-t mindenhol gyűjthetsz, ha már a vérszomjaddal végkép nem bírsz -
Peppo
őstag
válasz gentlelynx #40669 üzenetére
Köszi!
Már amennyire ez az egész áttekinthető. A wikis leírás is inkább azoknak mond valamit, akik már egyébként is vágják, miről van szó.
Na mindegy. Ezek szerint nem nagyon van arra lehetőség, hogy lövöldözéssel szedjem össze Li Yong-Rui számára a szükséges meritet. Kár, mert ez az idióta berakodási procedúrával súlyosbított dögunalmas szállítgatás nagyon nem jön be. Viszont kellene nála a legmagasabb szint. Remélem, a powerplayen azért még alakítanak a jövőben, mert ez így nem az igazi!
-
gentlelynx
tag
Igen nála is inkább a szállítgatás játszik, mint a kékhajú leányzónál...
Itt meg tudod nézegetni a power-eket és az adatlapjukon az 'Ethos' alatt látod, hogy milyen jellegű küldetésekkel tudod kielégíteni a Praparation/Expansion/Control törekvéseiket.Szerk: Lehet, hogy ezen a lapon még inkább áttekinthető...
[ Szerkesztve ]
-
erasmus4
csendes tag
Material-t bányásztam nemrég egy aszteroidamenzőben (tudom srv-vel töb jön de az olyan rossz...) és ha meglövöm prospector limpettel az asteroidát írja hog ymi nyerhető ki belőle + material: low med, high.
Na nálam tök mindegy mit ír, teljesen random dobálja. így is van hogy low-osból kiesett 4-5 mati, high-ból meg 1-2 akkor ez most mi, t3asnál nagyobb meg egyáltalán nem esett. Egyidő után már csak lőtttem minden szembejövő sziklát dobálgatta is a t1es matikat, csak ehhez a módszerhez meg rövid a minig laser hatótávja.
Van valami jobb módszer srv-zésen kívül, raw material gyűjtésre? -
Raymond
félisten
Elmentem a Maia rendszerbe Meta Alloy-t venni ket napja es ott ragadtam kimaxolni a kornyezo allomasokon a bandakat. Az Artemis Lodge a Celaeno rendszerben es a Stargazer a Pleione rendszerben utosek. Az Obsidian Orbital a Maia rendszerben "bemondo hangja" pedig Obsidian Ant
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Peppo
őstag
válasz 4580693 #40661 üzenetére
Nem nagyon. Ha mostly harmless-nél erősebbet is akarsz lőni, akkor ideje felkeresned mérnökeidet.
A switch mode azt akarja jelenteni, hogy válts módot. Kétféle van, az analyze (vagy valami ilyesmi) meg a combat. Előbbiben általában a scannerek mennek, utóbbiban meg a fegyverek ill. ehhez kapcsolódó cuccok, pl FSD interdictor. A beállításoknál keress valami olyasmit, hogy switch HUD mode, az lesz az.
Alapból hajlamos a játék arra a gombra tenni a módváltást, amin a supercruise is van. Általában ebből nincs is baj, de ha zavaró, állítsd át. -
4580693
senior tag
Ezek szerint sajnos nincs más választásom.
Még egy problémával szembesültem ma reggel az egyik RES-ben. Befogtam a wantedet, erre a puskáim csődöt mondtak. Switch módba kerültem, de hogy hogyan, arról fingom sincs. Néztem a billentyűzetkiosztást, de erre utaló kifejezést nem találtam...
-
Peppo
őstag
A merit gyűjtögetésnek van valami értelmesebb módja is annál, hogy csomagokat szállítok? Vagy ez függ attól, hogy melyik fazonnál akarok pontokat szerezni?
Csak mert most beálltam Li Yong-Rui bandájába, mert egyrészt kell a Pack-Hound, másrészt meg ha elérném nála a 10000 pontot, akkor elvileg tripla áron adhatnám el az explo adatokat, és akkor megcsinálnám végre az elit explorer rangot is. (Úgy számoltam, akkor 70-80 értékesebb bolygó szkennelése elég is lenne. Az se kevés, de az még belefér.)
De hogy én leszállítsak neki tízezer olyan vackot, annak a gondolatától is kiver a víz. Ez a része a játéknak kifejezetten utálatos. -
Peppo
őstag
válasz Raymond #40657 üzenetére
Egyről beszélünk.
Ha először mész egy mérnökhöz, akkor igen. Kell 3-5 pörgetés, hogy egy-egy szintet teljesíts. De közben a mérnökkel való kapcsolatod is fejlődik. Így ha egy újabb cuccot pörgetsz nála, akkor már az gyorsabban fog menni. Az első két szintet 1-2 pörgetésből átléped, aztán hármastól felfelé már kb. beáll a normális tempóra.
Tegyük fel, elmész az elején Felicityhez, és felhúzod nála az FSD-t. Mire eléred az FSD-n a G5 szintet, a mérnöknél is ötös szintű leszel. Ha ezután mondjuk elkezded fejleszteni a thrustert, akkor kb. két pörgetéssel túl is leszel a G1 és G2 szinteken, és aztán pár pörgetés kell majd a G3 teljesítéséhez.
-
Raymond
félisten
Csak hogy biztos egyrol beszeljunk. Ha odamegyek es porgetek 1-es szintet akkor parszor kell hogy a max legyen. Aztan ha az 1-es max akkor porgethetem a 2-est? Tehat 1 bizonyos szintet ki kell maxolni hogy a kovetkezot elkezdjem? Mondjuk igy lenne logikus.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Peppo
őstag
válasz 4580693 #40653 üzenetére
A mérnökösdi nagyon erősen ajánlott. Bármilyen tevékenységet is folytass, mérnököléssel hatékonyabb lesz. Felderítőhajó messzebbre ugrik, szállító és bányászhajókon szintén hasznos az ugrótáv növelése, ha meg harcolni akarsz, az nem fog menni mérnökölés nélkül. Még a legnagyobb hajód is full A felszereléssel is könnyű préda egy komolyabb ellenfélnek, míg ha ugyanez a hajó fel van tuningolva mérnökök által, szétszed bárkit úgy, hogy meg sem karcolják. (Ok, Thargoidok azért meg fogják. )
Már nincs rulettezés. Sokat javítottak a mérnökölési rendszeren, ma már nem szerencsejáték, hanem elég pontosan tervezhető.
(#40655) Raymond
Igen, a fejlesztés minden cuccnál 1-es szintről indul. De ha valahol már korábban fejlesztetted, akkor legközelebb tudod onnan folytatni.
A pörgetés száma attól függ, hogy milyen szinten vagy az adott mérnöknél. Ha már teljes a barátság (5-ös) a mérnökkel, akkor általában az egyes és kettes szinteket egyetlen pörgetéssel teljesíteni tudod. Aztán hármastól felfelé általában 3-5 kell egy szinthez.
[ Szerkesztve ]
-
42861
senior tag
válasz 4580693 #40653 üzenetére
Ha érdekel a harc, akkor nagyon muszáj. Igazából mindenfajta tevékenység sokkal jobban/eredményesebben játszható egy mérnökölt hajóval.
A fejlesztés meg nem rulettkerék. Minden egyes pörgetésed garantáltan jobb lesz az előzőnél, amíg el nem éred a max szintet az adott modulnál.
-
4580693
senior tag
Ismét köszi.
Már nem alap, ahogy az anyagi lehetőségeim engedték, lecserélgettem az összes modult izmosabbra. Egyedül a hull lett csak reinforcement, mert a military többe kerül, mint amit egyáltalán eddig összekalapoztam az egész játékban.Mennyire muszáj az a mérnökösdi? Valahogy nagyon unalmasnak találom az alapanyagok beszerzését, utána meg rulettkerekezni, aztán vagy sikerül az upgrade, vagy nem.
Elhiszem, hogy valakinek ez izgalmas, számomraeg felesleges időpocsékolás a játékban. :/ -
Peppo
őstag
válasz 4580693 #40648 üzenetére
Low res site-ban még életben maradhatsz, és ott akár egész szép irtást is rendezhetsz, de nagyobba semmiképp sem mennék alap hajóval. Szétszednek pillanatok alatt.
A full multi cannon működőképes build, de leginkább csak akkor, ha mérnökölve vannak. Ennek hiányában a pajzs lebontásával lehetnek problémák. 1-2 lézer segíthet ezen.
-
wollnerd
aktív tag
válasz 4580693 #40649 üzenetére
Az ...\Elite Dangerous\Products\elite-dangerous-64 mappában lévő GraphicsConfiguration.xml fájlt módosítod?
Az elite-dangerous-64 mappa a Horizonos ED. A sima sztem a FORC-FDEV-D-1010 mappa.
Amikor először módosítottam a HUD-ot, én is a FORC-FDEV-D-1010 mappában lévő fájl módosítottam, aztán meglepődtem: Horizon-t elindítom, semmi se változott. Aztán kiderítettem hogy elite-dangerous-64 mappában lévő .xml-t kell módosítani.
Ez egy sokkal jobb HUD editor, (kicsit lassan tölt be.) ha nem ismernéd, sokkal pontosabb színt és árnyalatot tudsz beállítani, mivel be lehet állítani a negatív tartományt és 3-as értékig is el lehet húzni.PC: GIGABYTE Z490 GAMING X, Intel i7 1080K 3.8 Ghz (5 Ghz) , 32 GB DDR4 RAM, NVIDIA GeForce RTX3080, Windows 10 Pro 64bit, HP Reverb G2, Be quiet! Pure Base 500DX White ház
-
4580693
senior tag
Bocsi a dupláért. Nem tudom módosítani a hud színeit. Gép újraindítás is megvolt.
Steames vagyok, a steam könyvtárban változtattam meg. Lehet, hogy máshol kell? -
4580693
senior tag
Majdnem egy év kohagyás után megint elkezdtem repkedni. Van egy Phytonom, elég alap még szegényke, de azért nem vagyok rest RES-be menni fejvadászkodni. Gimball golyószórók vannak felszerelve a Hardpointokra. Maradhatnak ezek, vagy most éppen a lézerek hatásosabbak?
-
Corpuscle
őstag
Megcsináltam egy planetary scan küldit, az adott rendszerben 500 cr bounty-t kaptam. Ha nem fizetem ki, milyen következményei lesznek?
-
Peppo
őstag
válasz WhiteHawk24 #40643 üzenetére
Elvileg semmi követelmény nincs ezekhez a küldetésekhez. De lehet, hogy jobbak az esélyeid, ha olyan helyen próbálkozol, ahol már csináltál küldetéseket korábban is, és magasabb a reputációd az ott lévő frakcióknál. Akkor több küldetés válik elérhetővé, nagyobb az esély, hogy ad egy jót. Az sem árt, ha sok frakció van az adott bázison, az is növeli az esélyt.
10 percenként frissülnek a küldetések, érdemes pár ilyet megvárni, mert valószínűleg csak nem volt szerencséd.
-
WhiteHawk24
tag
válasz gentlelynx #40637 üzenetére
Sajnos két állomáson is voltam és nem láttam olyan küldetést ahol ilyet adott volna. Van valami extra követelménye ezeknek a küldéseknek? Gondolok itt arra hogy csak bizonyos helyeken vehető fel.
A szkenner egyébként rá van rakva firegroupra és végig is futott a "csík" de semmi.
Megjegyzem nem tharg-probe-okért mentem, de azok sem voltak ott. -
Peppo
őstag
válasz WhiteHawk24 #40635 üzenetére
Neofabric insulation kapható küldetések jutalmaként. Szállítóküldetésekért esetleg némi lövöldözésért. Bár inkább az előbbit választanám.
-
gentlelynx
tag
válasz WhiteHawk24 #40635 üzenetére
Kétség kívül Pho módszere sokkal izgalmasabb (bár ez inkább a tharg-probe-ok megszerzéséről szól), mint ahogy én szereztem, ugyanis én olyan küldiket vettem fel, amik kifizetésekor választható volt ez a cucc. Nem emlékszem, hogy különösebb gondot okozott volna a 12 db megszerzése...
A scannert egyébként rá kell tenni firegroupra és megfelelő távolságról le kell scannelni a kijelölt cargo-t. (Csík fusson végig, ami jól láthatóan elég lassú.) -
wollnerd
aktív tag
Most érdekes CG van. Mindhárom szuperhatalom terjeszkedni szeretne a Witch Head régióba. (Sokkal dél-keletebbre és messzebb van mint Pleiades!
Mindenki csatlakozzon a saját maga választott oldalával.PC: GIGABYTE Z490 GAMING X, Intel i7 1080K 3.8 Ghz (5 Ghz) , 32 GB DDR4 RAM, NVIDIA GeForce RTX3080, Windows 10 Pro 64bit, HP Reverb G2, Be quiet! Pure Base 500DX White ház
-
WhiteHawk24
tag
Üdv!
Kis kihagyás után visszatértem és belevágnék a guardian tech cuccok feloldásába. De mint sejthető problémába ütköztem!
Kéne nekem a 16-os Corrosion Resistant amihez kell 12 Neofabric Insulation. Ha minden igaz eszerint a Delphi rendszerben a megtámadott megashippek cargójában van belőle. Első kérdés:
- Ez tényleg így van? Vagy van más jobb módszer beszerezni őket?
Átnéztem egy hajót 5 cargo bayyel de semmi. És ehhez kapcsolódik a második kérdésem:
- Hogy kell használni a manifest scannert? Phoebia videója tökéletesen megmutatja hogy kellene - Innen is köszönöm neki! - de nekem a képen látható Manifest fül nem jelenik meg:
Csak a felső három darab hatszöges ikon van.
Mit rontok el?
Válaszokat előre is köszönöm! -
-
Joccc07
addikt
A commander deluxe edition 14,99€ a humble storeba.
>Gar taldin ni jaonyc; gar sa buir, ori’wadaasla<
-
Peppo
őstag
válasz privateer2 #40628 üzenetére
Lehet, visszajöttek a Guardianok, és szétrúgták a seggüket. (Már ha a Thargoidoknak van olyanjuk.)
Az egyébként poén lenne, bírnám, ha nem csak a bázisaikat lehetne fosztogatni, hanem ők maguk is előkerülnének egyszer.
-
privateer2
csendes tag
A jelentések azt mutatják, hogy a Thargoidok hirtelen visszavonultak az emberiség által elfoglalt rendszerek többségéből.
Aden Tanner admirális, az Aegis fő katonai összekötője bejelentette:
„Több megbízható forrás jelentette a Thargoidok tömeges eltűnését. Erőségük az elmúlt órákban egymás után hirtelen eltűnt egy tucatnyi rendszerből. Csak a Maia és a Merope rendszerekből jelentettek Thargoid tevékenységet. ”
„ Elméletünk az, hogy a Thargoidok visszavonultak a védelmi műveleteink miatt, amelyek kimerítették az erőforrásukat. És jelek szerint lehetséges hogy csak egyszerűen átgondolhatják stratégiájukat. Akárhogy is, Aegis továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet. ”
Válaszul Ishmael Palin professzor a Palin Kutatóközpontból figyelmeztető szavakat ajánlott:
„A Thargoidok fölötti győzelem megünneplése korai lenne. Nincs bizonyíték arra, hogy visszavonásuk emberi tevékenység eredménye, és ez a cselekmény ellentétes a rendkívül területi jellegükkel. Mindazonáltal ez még mindig jelentős - és titokzatos - fejlemény."
[ Szerkesztve ]
AMD Ryzen 7, 2x16 DD3 GB ram, Geforce 2600 Super 8 GB
-
Defy
csendes tag
Bocs a hülye kérdésért, de VR headsetbe hogyan tudtok keresgélni irogatni? Mindig le kell vennem a szemcsit? Van valami megoldás erre?
[ Szerkesztve ]
-
okyoky
tag
válasz -ZeeZee- #40625 üzenetére
Lehet, h. téves info, mert csak jegyzeteimből szedtem:
Pattern Epsilon Obelisk Data -> Synuefe XR-H d11-102
Emlékeim szerint van ott egy csomó obeliszk, amiből négy szkennelhető. Közel vannak, max. 1 perc, relog és mehet újra. Fél óra alatt megvan az epszilon, semmi ellenséggel nem találkoztam. -
-ZeeZee-
senior tag
Ha valakit esetleg érdekel, akkor "kiszámoltam" hogy mennyi anyag kell jelenleg minden guardian cucc feloldásához. Íme:
Articulation Motors 18
Carbon 77
Chromium 84
Energy Grid Assembly 10
Focus Crystals 24
Guardian Module Blueprint Fragment 6
Guardian Power Cell 179
Guardian Power Conduit 168
Guardian Sentinel Weapon Parts 167
Guardian Sentinel Wreckage Components 145
Guardian Starship Blueprint Fragment 3
Guardian Technology Component 284
Guardian Weapon Blueprint Fragment 18
Hardware Diagnostic Sensor 8
Heat Resistant Ceramics 15
Heatsink Interlink 6
HN Shock Mount 8
Magnetic Emitter Coil 6
Manganese 15
Micro Controllers 42
Micro-Weave Cooling Hoses 18
Pattern Alpha Obelisk Data 20
Pattern Beta Obelisk Data 34
Pattern Delta Obelisk Data 24
Pattern Epsilon Obelisk Data 124
Pattern Gamma Obelisk Data 16
Phase Alloys 18
Power Transfer Bus 12
Reinforced Mounting Plate 21A technology component miatt nem lehetséges 1 kör alatt unlockolni mindet, mert csak 200-at tudsz betárazni, de 284 kell összesen. A másik nagy érvágás az epsilon pattern. Abból alig találtam és persze abból kell a legtöbb. Persze lehet, hogy csak rossz helyen kerestem...
[ Szerkesztve ]
-
duvi
nagyúr
válasz gentlelynx #40622 üzenetére
"Én egy ehhez kísértetiesen hasonlító Python-t raktam össze mérnök előtt, de valahogy nem állt a kezemre"
Megértem, de csodák nincsenek a mérnökök nélküli világban Kellő gyakorlattal javul a helyzet, de fejlesztés nélkül akkor is kihívás marad a harc. Aki megveszi a Horizonsot, annak előbb vagy utóbb, de muszáj lesz felfejleszteni a hajóját. -
Raymond
félisten
Koszi mindenkinek! Akkr ugy nez ki csinalok egy shopping list-et az EDengineer-ben es a kovetkezo hetekben nyugisan begyujtom az anyagokat aztan mehet az engineering.
[ Szerkesztve ]
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
gentlelynx
tag
Én egy ehhez kísértetiesen hasonlító Python-t raktam össze mérnök előtt, de valahogy nem állt a kezemre, vagy ügyetlen voltam, de állandóan futnom kellett...
Azt mondjuk érdemes volna vizsgálni, hogy mennyit számít valóban a mérnökölés és mennyit a gyakorlat, amit az ember összeszed a harcok során... Mondjuk emiatt tuti nem rakok össze egy mérnököletlen verdát
Jó nekem így
A mostani Python meg aztán utasszállításon és bányászaton kívül bármire is jó[ Szerkesztve ]
-
duvi
nagyúr
válasz Raymond #40615 üzenetére
Itt van két mérnökölés nélküli combat ship ajánlat, ebben a kategóriában:
Krait MK II
- gyorsabb és fordulékonyabb mint a Python
- van fedélzeti vadásza
- olcsóbb mint a Python
- nagyobbat ugrik mint a Python
Python
- erősebb a pajzsa és hullja mint a Kraitnak
Az biztos, hogy a Kraittal jóval pörgősebb és élvezetesebb a harc. Cserébe a Pythonnal nagyobb biztonságban vagy és jóval több pofont bírsz ki. Ezekre a hajókra (Kraitra egyáltalán nem) én nem javasolnék turret fegyvereket. Oké, hogy automatikusan tüzel, de ez a legdrágább és ennek a legkisebb a sebzése. Kezdésnek jó a gimball, amíg belejössz a harcba. Utána lehet próbálkozni a fix fegyverekkel is. -
Corpuscle
őstag
válasz Raymond #40617 üzenetére
Neten keress rá az alábbi helyszínekre. Dav's Hope, Wrecked Anaconda, Jameson's Crash Site. 3 hely, 3 féle alapanyag. 2-2 óra farm, majd egy tradernél átváltod ami kell az adott egységhez. Én az FSD-t így fejlesztettem. Ha kell valami, a későbbiekben is ide fogok járni farmolni.
-
Peppo
őstag
válasz Raymond #40615 üzenetére
Low-ban alacsony szintű ellenfelek jönnek, többnyire kicsi hajókkal. Ezeket aránylag gyorsan szétkapja egy mérnököletlen Python is, de azért a wingekkel vigyázni kell, hárman hamar le tudják bontani az alap pajzsot, akkor is, ha az A kategóriás.
Rendfenntartók is vannak ezeken a helyeken, ők ráadásul sokszor magas szintűek, így ha balhé van, azonnal odamennek. Sokszor hiába te kezded el lőni a kalózt, ők hamarabb szétkapják. (De ha te is lövöd, neked is felírja a killt.)High-ban hasonló a helyzet, kivéve, hogy a kalózok magas szintűek, eléggé felspécizett hajókkal. Ezekből egy is halálos lehet egy mérnököletlen hajóra, de nem ritkán wingben jönnek. Segítség itt is van, nem is kevés, és általában szétszedik a kalózhajókat, de mivel erős célpontokról van szó, ez eltart egy ideig. Ha közben azok meg téged lőnek, akkor RIP.
Hazardousban semmi segítség nincs. Magas szintű kalózok tömege, sokszor wingben. Ide csak erős hajóval szabad bemenni.
Van még a nav beacon. Ez ugye minden rendszerben van az érkezési pont közelében. Itt mindenféle hajó van, civil, rendfenntartó, kalóz. Itt is vadászgathatsz, de itt ritkábbak lesznek a kalózhajók. Mondjuk elég nyugis, ha ez a cél.
Kivéve, ha az nem normál nav beacon, hanem compromised. Na azt kb. úgy lehet elképzelni, mint egy kalóztalálkozót. Kb. minden célpont wanted státuszú, és bár betévednek néha rendvédelmiek is, itt nem ők lesznek túlerőben. Ilyen helyeken ne legyen nálad rakomány!(#40617) Raymond Igazából, ha az ember Felicitynél megcsinál egy 3-as thruster tuningot, majd Toddnál felhúzza a multi cannonokat, már az is elég komoly előrelépést jelent. És ezek elég hamar megvannak. Aztán érdemes rámanni a pajzsokra és boosterekre. Ha azok is megvannak, onnan már akár conflict zone-okba is bemehetsz.
[ Szerkesztve ]
-
gentlelynx
tag
válasz Raymond #40617 üzenetére
Felszíni szondázással talált geologiai, biológia képződményeknél sok 4-5-ös raw anyagot lehet találni HMC-ken, így szerintem sokkal gyorsabban össze lehet hozni az anyagokat, mint akár egy évvel ezelőtt...
A HGE jelforrásoknál meg ugyanez a helyzet a gyártott anyagok terén.
Szerintem ez már sokkal-sokkal gyorsabb, mint amikor én ezzel elkezdtem foglalkozni.
Ha meg rászoksz arra, hogy úton-útfélen, állomások környékén szkennelgeted a hajókat, akkor az adatok is gyűlnek. Ez utóbbit Encoded Emission jelforrásoknál is lehet találni, néhány alacsonyabb-közepes manu-mati társaságában.
Ezután már csak trader-eket kell használni és szépen csereberélni, ami kell. -
Raymond
félisten
válasz gentlelynx #40616 üzenetére
"A mérnökölés a harchoz szerintem elengedhetetlen."
Akkor ez igy lokuki Mert ahogy neztem mennyi anyag kell meg hogyan gyujtogetni azert is hagytam az egeszet. Most ugyan van annyi (EDengineer szerint) hogy Felicity-t feloldhatom es talan eleve egy G2 FSD upgrade-et tudok csinalni, de mar annal is gondolkodtam raszanom-e az idot hogy G5-ig banyaszkodjak
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
gentlelynx
tag
válasz Raymond #40615 üzenetére
Low-ban kevés forgalom mellett kevés a rosszfiú és van rendfentartó támogatás. High és HAZ között inkább az az alapvető különbség, hogy az előzőben még előfordulnak rendfentartók, míg utóbbiban nem (illetve nem emlékezetes a jelenlétük ), valamint itt a rosszfiúk is jelentősen többen vannak, jobban tömörülnek wing-be, erősebbek, nagyobbak. Szóval ide tényleg kell a védelem is, meg a tűzerő.
A mérnököletlenség viszont nekem nagyon nem jött be. Bosszankodtam is rajta (kezdetben), hogy kiadok egy nagycsomó credit-et és ócskavassal furikázok... A mérnökölés a harchoz szerintem elengedhetetlen. A manőverezési képességtől, a védelmen (pajzs, burkolat) át, a fegyverekig, mindegyikben igen jelentős szerepe van. Konkrétan én azt vallom, hogy össze se lehet hasonlítani a két állapotot. Más dimenzió.
Ráadásul a mérnökök feloldagatása és kihasználása egy olyan élvezetes flow-t ad a játékmenetnek, amit kár kihagyni. Nagyon jó élmény volt és nem mellesleg meg is tanítmindenrerengeteg dologra, amit a játékban érdemes látni és tudni.
Talán egy negatívuma van, az pedig az unalomig végzett nyersanyag gyűjtögetés
Érdemes a ritkább anyagokat gyűjtögetni és azokat cserélgetni alacsonyabbra, mint fordítva...[ Szerkesztve ]
-
Raymond
félisten
válasz gentlelynx #40613 üzenetére
+(#40613) gentlelynx
Oh en csak koca explorer es trader vagyok, lazintani jatszom a jatekot, valahogy nem huzott a grind az engineer-ek fele se. Ezert nincs meg az FSD se boost-olva mert nem siettem eddig sehova, ugyis inkabb az volt a lenyeg hogy mindel tobb adatot begyujtsek ha mar jatszok
Szoval akkor Low-ban meg olyan hajok vannak zomevel amit ki tudok egy A-s Python-al es komolyabb fegyverekkel iktatni es high vagy Haz-ban mar inkabb komolyabb ellenfelek vannak?
[ Szerkesztve ]
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
a2d2
addikt
válasz gentlelynx #40610 üzenetére
Nem olyan rossz ám ez a Vulture. Igaz nem HIGH RES-be megyek vele, hogy legyen támogatás, de nem kell már néznem az ellenfelek rangját, jöhetnek akár wingben is, szépen viszi őket a fixált focused pulse.
Az FDL-től azért komoly szintlépés várok a sok hardpoint miatt. Szerintem alulra a nagyra megy majd egy fixált long range pulse hogy ne legyen elmenekülő hajó a többit meg elosztom fixált (nagy hajók és flare ellen) és gimballos (kis hajók ellen) focused pulsokra. De mondom, mostanában nem fogok még játszani, majd legközelebb augusztusban.A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
-
gentlelynx
tag
válasz Raymond #40611 üzenetére
Erősen kisérleti jellegű még a Python, de most ezek vannak próbálva:
A felső két nagy helyen gimball beam van overcharge ill. efficient thermalvent-el
Alul egy turretes fragment szintén overcharge-al...
A 2-es helyeken meg turret MC-k szintén vegyesen overchage és efficient és az egyikre érdemescorrosive shell effectet tenni és persze mindegyiken g5-ig van pörgetve a mérnök.
Hangsúlyozom, hogy ez max. csak NPC ellen lehet hatásos és van ennél jobb fitt is.. -
Peppo
őstag
Annyiban helyesbítenék, hogy én nagy hajóból indultam ki. Corvette vagy Cutter, ezeket használom. FDL esetében valóban tovább tarthat, bár ha csak a darabra mész, akkor low Res site-ban az FDL-lel még akár gyorsabb is lehetsz, mint egy nagy hajóval. Hamarabb rájuk tudsz fordulni, és így ritkábban lövik le a zöldek a célpontjaidat. High vagy HazRes esetén nem árt jól feltuningolni azt a hajót, de ha az megvan, akkor irt rendesen. De massacre farmolásra nincs jobb a Corvette-nél.
Maximálisan egyetértek azzal, hogy mission targethez nem mész, szerintem sem éri meg. Res site gyorsabb, és ha magas szintűbe mész, megvan a kihívás is benne ugyanúgy. Hármas master-elite wingek ott is jönnek szép számmal.
(#40611) Raymond Ha már jól állsz a mérnököknél, akkor mindenképpen húzni kell a pajzsot és a pajzs boostereket. Az az alap. Ha ez még nem elérhető, akkor ne menj high vagy hazardous res site-ba, mert szétszednek pillanatok alatt. Low-ba viszont mehetsz, vagy a nav beaconhöz, és ott a gyengébb hajókat vadászgathatod. Pythonba fér limpet is bőven, tudod szedni a hajókból kihulló cuccokat. Ami a fegyvereket illeti, egy full multi cannon vagy egy lézer-multi cannon kombóval a Python elég hatékony tud lenni. Ha már elérhető a mérnökök közül Todd, akkor nála tudod húzni a multi cannonokat. Konkrétabb tippekhez jó lenne tudni, melyik mérnöknél hogy állsz.
-
Raymond
félisten
válasz gentlelynx #40610 üzenetére
Python-ra mi kell hogy ha ilyen massacre-t elvallalok es csak odamenjek ledaralni a kisebb hajokat? Nem lovoldozok igy a hivatalos status es a gyakorlat is nulla Az a kerdes valojaban hogy gimball vagy turret a jobb erre? Azert repuilni tudok igy gondolom a gimball eleg lenne.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
gentlelynx
tag
Mondjuk, most így látva a vasat, amivel tolod, én lehet, hogy kicsit átértékelem a korábban leírtakat... Ugyanis én Python-nál kisebb hajóval nem csináltam ilyen küldit, így lehet, hogy azért így valóban több idő lehet.
Az igazán "darálós" nálam a Corvette, amivel azért tényleg egy ráfordulásból megvan a "vetkőztetés" és egy másikból (ha nagyon fürge) meg pukkantás...
Kisebb vassal valóban elnyúlhat egy kicsit találkozó, bár biztos több kört rám versz rutinban a fixed fegyverekkel...
Az FDL nálam még csak terv, de pont azon agyaltam, hogy mivel a huge alul van, így inkább pont ide rakok fixed-et, amivel akkor durrantok, ha tuti közel vagyok, egyébként meg a kicsik gimballal szórnak... -
a2d2
addikt
válasz gentlelynx #40606 üzenetére
Én a mission targetekhez oda sem megyek már. Sokkal jobb a RES.
Asszem a djiwal rendszer white station-én veszem mostanában fel a küldiket és átmegyek a Deciat rendszerbe a RES-be vadászni.
De ha tudtok olyan kombót ahol esetleg oda-vissza működik két rendszer között az írtás és mindegyikben van RES azt megköszönöm.Illetve legutóbb összejött a pénz a FDL-re ezért lecserélem majd a vulture-t. Annak mindkét harpointjára fixált pulse lasereket raktam. Viszont így a kis hajókat lassabban szedem mintha gimballos lenne és ugye azokkal a legygyorsabb teljesíteni az ilyen massacre küldetéseket.
Szóval az FDL-nél a legnagyobb hardpointra szerintem gimballos fog menni.[ Szerkesztve ]
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
-
Peppo
őstag
Azért nagyjából azok is tervezhetőek. Gondolom, te is csak olyan helyre veszel fel küldetéseket, ahol resource site (bármilyen, low is jó akár, bár high az igazi) vagy compromised nav beacon van. Máshova egyszerűen nem szabad menni, időpocsékolás.
A következő szempont az, hogy lehessen oda sok párhozamosan teljesíthető küldetést felvenni, mert ahogy azt már korábban is beszéltük, valahogy ilyenkor jobban spawnolnak a célpont hajók. De ez csak az egyik fele, mert vannak helyek, ahol általában véve is jobban spawnolnak az adott frakció hajói. Talán azért, mert nincs annyi rivális kalózbanda az adott rendszerben, így adott spawnból több lesz a miénk. Vagy mert az adott frakció erősebb ott. Nem tudom az okot. Ezt csak tapasztalati úton tudhatod meg, egyszerűen ki kell próbálni több helyet, és megállni ott, amelyik bevált.
Néha persze még a legjobb helyen is beragadhat, de ilyenkor tud segíteni egy a hotspotból való kiugrás majd rögtön visszatérés, vagy egy kilépés menübe, és visszalépés. Ez egyébként arra is jó lehet, ha nevesített kalózt kell kinyírnod az adott rendszerben. Ilyenkor megesik, hogy ő is ott terem a hotspotnál, és így letudhatod ezt is. Mostanában ezért szoktam felvenni a massacre küldetések mellé pár ilyet is. Ha spawnol, leszedem, ha nem, és nincs kedvem megkeresni, akkor leadásnál egyszerűen abandont nyomok. A többi küldetés leadásánál úgyis visszamegy a reputációm a maximumra. (Vagy egy kis donate segít rajta. úgysem a pénzért csinálom elsősorban, hanem a rangért és az ötös szintű materialokért.)
Ha számszerűsíteni akarnám a dolgot, azt mondanám, hogy ha 50 hajóhoz 1-1,5 óránál több kell, akkor az a hely nem jó. Igazán jó helyen meg egy óra alatt megvan.
-
gentlelynx
tag
Massacre küldiknél is sokszor van, hogy érdemes a FSS-t használni, így hamar megtalálod a "rajokat". Ezenkívül érdemes tájékozódni, hogy a célrendszerben van-e High vagy HAZ bányászkörnyék vagy esetleg CNB, mert ha nincs, akkor valóban sok idő eltelhet a várakozással. Azért ezeknél több nap a teljesítés, ha wing-eset veszel fel, akkor általában 6 nap körül szokott lenni. (Sima Assasinate-nél viszont a wing-es elég "keményre" szokott összeállni, mivel ott a wing tényleg szükséges a fő célpont védelmét szolgáló csapat leszedésére, úgyhogy ezekkel vigyázni kell. Partner nélkül én konkrétan, hanyagolom.)
Mostanában én is ráálltam az ilyenekre, de vagy szerencsém volt, vagy nemtudom, de nekem kb. 1 óra volt maximum egy 37-50 között kijelölt cél kiiktatása még úgy is, hogy volt amikor a rajok között rendre 9-11k Ls távolságokat dobált. Ezeknél a rajoknál inkább az a gáz, hogy hamar elugranak, így egy körben általában 4-et sikerült leszedni, de nem volt ritka a 6 sem, mire kereket oldottak a túlélésre játszók...[ Szerkesztve ]
-
a2d2
addikt
válasz gentlelynx #40604 üzenetére
Igen azok könnyen tervezhetőek.
Viszont én csak harcolok mert a többi küldi nem köt le.
Ott kicsit nehezebb belőni hogy pontosan hány óra kell 50 hajó kilövéséhez mert van hogy rajokban jönnek de van hogy 10 percig csak körözök és nem jön egy mission target sem.Ezt a küldi korlátot meg beállíthatták volna darabszámra is.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
-
gentlelynx
tag
Az időkorlát a mission-nél azért van, hogy ne tankoljál be kismillió küldit, aztán "majd valamikor" megcsinálod, mert az egyrészt bálathatatlanul bekavarna a BGS-be, másrészről meg újabb könnyítést jelentene az amúgy sem túl nehéz pénzgyártásban. Szerintem pont az az "életszerű", hogy egy küldetésre megadott idő áll rendelkezésre. Ha bukod, akkor bukod... jobb esetben büntetés nélkül, ha meg nem figyeltél, hogy a nem-teljesítés szankcionálva van, akkor te fizetsz (meg).
Szerintem ne stresszelj ezen, dobd el, ha nem megy, de ne vegyél fel olyat ami túl bonyolult vagy sok időt vesz igénybe. Egy Courier vagy áruszállítós küldi, a távolság függvényében nem vehet igénybe többet, mint ~30 perc... Ennyi játékidő meg (ha csak ennyi jut) kell a kikapcsolódáshoz minimum -
a2d2
addikt
válasz icemad #40601 üzenetére
Igen ez az egy bajom van nekem is a játékkal. Hogy stresszeli az embert az idővel.
Most már csak és kizárólag winges küldetéseket csinálok, ahol van egy hetem a feladatra, mert úgy általában azért összejön hogy 1-2-3 este ráérek egy héten 1-2 órára és be tudom fejezni a küldit.
A legbosszantóbb az volt hogy utolsó előtti nap megcsináltam egy ilyen winges küldetést, átváltott a státusza teljesítettre, de már nem akartam szórakozni hogy visszamenjek a bázisra felvenni a lóvét, csak pár nap után léptem vissza és így is buktam az egészet.
Szóval én is sokkal jobban örülnék neki ha egy küldetést akár egy hónap múlva ott folytathatnék ahol abbahagytam.A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
-
Azért figyelni kell a misszióknál az időlimitre. Nekem a legelső misszióra 7 napot írt. A franc se gondolta, hogy az valódi 7 nap. 10 nap után léptem be, pislogtam is rendesen. Mondom segáz, kezdjük el elölről. Azt meg nem lehet, vagy csak én nem találtam. Azóta is pihentetem...
Are you Baby Shark? No, i'm a motherf*cking hardstyle fish!
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos az üzleti célú hirdetés!
RÉSZLETES, FOLYAMATOSAN
FRISSÜLŐ FAQ
AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK
Ha szeretnél felkerülni a PH játékoslistára, küldj egy privát üzenetet duvinak, az alábbi formában:
PH név – játékbeli név - platform
- Bemutató Elite Dangerous: Beyond – Chapter 1
- Bemutató Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)
- Teszt Elite: Dangerous teszt (Xbox One)
- Hír Jövő év elején jön az Elite: Dangerous - Odyssey
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous 2.4 The Return
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous PS4-es kiadása
- Hír PlayStation 4-re is megjelenik az Elite: Dangerous
- Hír GC 2016 - Komoly bővítést kap az Elite Dangerous (PC, XO)
- Hír Elite: Dangerous - Steamre költözhet az, aki a fejlesztőktől vette meg a játékot
- Elitebook 640 G11 14" FHD+ IPS Intel Ultra 7 155U 32GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- új Oversteel Ultimet gamer szék zöld-fekete!
- iKing.Hu - Google Pixel 9 Pro XL - Hazel - Használt, szép állapotban - 2027. 08. 26-ig
- iKing.Hu Honor Magic 6 Pro - Black - Használt, újszerű állapotban - 2027. 09. 30-ig Bizti
- Oversteel Ultimet gamer szék kék-fekete
- Hibátlan állapotú lemezes Ps5 Playstation 5 slim
- Corsair RM750x 750W 80 PLUS Gold (garancia: 2027. 07.02.)
- MacBook Pro 13 inch M1 8c/8c 8gb ram 512gb ssd
- Iphone 14 Pro Max - 256GB- 82%Akku- Kártyafüggetlen
- Asrock 6700 XT 12gb videókártyám és ryzen 5 3600 processzorom cserélném 3080 10gb-os videókártyára!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest