2019. július 18., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Xbox One rovat

Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egy ideje már az Xbox One tulajdonosok is élvezhetik az Elite Dangerous második szezonját, lássuk, hogy mit is kínál ez a grandiózus kiegészítő.

A Sas leszállt

Amióta az Elite Dangerous megjelent Xbox One-ra, a konzolos verzió a PC-s mögött kullogott. A kiváló űrhajó-szimulátor mögött hosszú út áll, és bár a fejlesztők már megjelenéskor belengették, hogy érkezni fog a Horizons kiegészítő hozzá, félő volt, hogy ez végül nem történik meg. Részben azért, mert ez mégiscsak egy viszonylag kis csapat játéka (a Frontiernél mindössze kéttucatnyian dolgoznak az Xbox One változaton), másrészt ez a játék aligha nevezhető tömegterméknek. Röviden kérdéses volt, hogy David Braben cége mennyire fogja elkötelezni magát a Microsoft konzolja mellett. Idén nyár elején viszont minden kétség eloszlott: a Horizons megjelent Xbox One-ra, megkapott minden frissítést, így tartalomban utolérte a PC-t, a konzolos játékosok pedig első osztályú polgárokká léptek elő a virtuális galaxisban. Mostantól egyszerre, párhuzamosan folyik a fejlesztés számítógépre és konzolra.

De mi is az a Horizons, és miért olyan nagy a jelentősége? Nem egy adott kiegészítőről van szó – a csomag megvásárlásával egy egész évadnyi bővítményhez jutunk, melyek folyamatosan jelennek meg a játékhoz. Ezek az úgynevezett modulok fontos játékmeneti lehetőségekkel bővítik az Elite világát. Az Elite Dangerous ugyanis tulajdonképpen soha nincs befejezve. Olyan sok lehetőség van benne, amiket képtelenség egytől egyik kihasználni és a játékba varázsolni, a néhány millió dollárból gazdálkodó brit csapat ezért kis lépésenként halad. A játékban jelenleg a második évad első két modulja érhető el.

Komoly újdonsággal rukkolt elő a Frontier a Horizons megjelenésekor. Az első modul, vagyis a 2.0-ás frissítés a légkör nélküli bolygókra való leszállás lehetőségét hozta magával – és ez már Xbox One-on is így van. Minden olyan égitestre (legyen az bolygó vagy hold) leszállhatunk, ami nem rendelkezik saját légkörrel. Ezek többnyire sziklás, homokos vagy jeges objektumok, de a galaxisban akad köztük néhány egészen egzotikus darab is. A felszínre való leszállás kis lépés a játék számára, de hatalmas ugrás a játékosoknak, mert új játékelemek egész sorát hozza magával.

Az Elite minden tekintetben a valóságra törekszik, és nincs ez másként az égitestekkel sem. Ha egy bolygó adott méretű, akkor arra leszállva tényleg egy akkora „nyílt világot” kapunk, nincs trükközés, nincs véletlenszerűen generálva semmi. Ha az űrből látunk egy krátert (márpedig a légkör nélküli égitestek tele vannak ilyenekkel), akkor abba a kráterbe leszállhatunk, az valóban ott lesz, és valóban méretarányos. A bolygók felszínén minden hegység, völgy, síkság, kráter és kavics adott, oda bármikor visszatérhetünk, és bárki más is jár arra, ugyanazt fogja látni. Az űrből a legkisebb porszemnek tűnő égitestek is gigantikus bolygók illetve holdak, azokra leszállva pedig fokozatosan feltárul előttünk a végtelen panorámájuk.

Elite Dangerous Xbox One

Űrhajóinkkal repkedhetünk a felszín felett, vagy leszállhatunk rá (feltéve, hogy találunk hozzá megfelelően sík pontot), de sokkal izgalmasabb az új felszíni járművel, az SRV-vel (Surface Recon Vehicle) közlekedni. Ilyet szinte bármelyik űrállomáson vehetünk, és ha felszereltük, akkor leszállás után kigurulhatunk vele a hajó alól, és felfedezhetjük a bolygót. A felszín nagy része persze üres, de mindenhol akadnak érdekességek. Lezuhant hajóroncsok, eldugott bázisok, illetve hatalmas felszíni állomások és városok várják a felfedezőket, a kereskedőket vagy a szerencsevadászokat. Harcolhatunk is a felszínen, az SRV ugyanis fel van szerelve egy lézerágyúval is. Amíg mi lent bóklászunk, űrhajónkat visszaküldhetjük orbitális pályára, és ha végeztünk, lehívhatjuk magunk mellé, hogy beszálljunk és elhagyjuk az égitestet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Elite: Dangerous teszt (Xbox One)

    Xbox One-ra is elkészült a Frontier Developments űrszimulátorának végleges változata, érdemes górcső alá venni, mire számíthatnak a konzolosok ebben a sci-fiben.

  • Elite: Dangerous - Xbox One bétateszt

    A PC-hez hasonlóan immáron a konzolokat is elérte a korai hozzáférésű alkotások hulláma, aminek az egyik első tagja a PC-re már korábban megjelent űrszimulátor lett.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.