Adatvédelmi Szabályzat és Tájékoztató

(hatályos: 2022.09.08-tól)

I. AZ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT CÉLJA

A Prohardver Informatikai Kft. (a továbbiakban: Társaság) – mint a Weboldalak tulajdonosa, fenntartója és üzemeltetője, továbbá a Szolgáltatás létrehozója – a jelen Adatvédelmi Szabályzat és Tájékoztatóval (a továbbiakban Szabályzat) tájékoztatja a Felhasználókat arról, hogy milyen feltételek mellett végzi a korábban említett Weblapok és az ezeken elérhető szolgáltatások során a Felhasználók Személyes Adatainak kezelését. A Szabályzatot a Társaság annak érdekében teszi közzé, hogy a Weboldalon folytatott személyes adatkezelések Érintettjeit, így mind a Weboldalon böngésző látogatókat, mind a Weboldalon a Társaság által elérhetővé tett Szolgáltatások igénybe vevőit a GDPR szerinti tájékoztatási kötelezettség körébe eső információkról tájékoztassa. Ennek részeként jelen Szabályzat tájékoztatást nyújt többek között a Társaság által történő adatkezelés feltételeiről, céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, a kezelt adatok köréről, az Érintettek köréről és az adatkezelésre vonatkozó jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről.

A jelen Adatvédelmi szabályzat kizárólag azokra a Személyes Adatokra vonatkozik, amelyeket a Felhasználók a Társaság rendelkezésére bocsátanak annak érdekében, hogy a Weblap megfelelő módon használható legyen, a Szolgáltatások igénybevétele megvalósulhasson, illetve amelyeket a Társaság gyűjt Felhasználókról a Weblapok Felhasználók által történő használata során.

A Felhasználók a Szabályzat elolvasása és értelmezése után saját maguk döntenek arról, hogy megadják-e a Weboldal használatához a Személyes Adataikat. Az adatok megadása önkéntes, azonban felhívjuk a Felhasználók figyelmét, hogy egyes esetekben az adatok megadása nélkül a Felhasználó nem fogja tudni a személyes adat megadásához kötött Szolgáltatást igénybe venni, illetve a Weboldal valamely funkcióját használni. Amennyiben valamely Felhasználó saját akaratából bármely Személyes Adatát nyilvánosságra hozza, az ilyen típusú közzétételre az Adatvédelmi szabályzat nem terjed ki.

A regisztráció végrehajtásával, az Általános Szolgáltatási Feltételek és jelen Adatvédelmi Szabályzat és Tájékoztató elfogadásával a Felhasználó elismeri, hogy jelen szabályzat tartalmát megismerte, továbbá az adatok kezelésére vonatkozó feltételeket elfogadja és hozzájárul a következőkben ismertetett adatok kezeléséhez.

II. ALAPFOGALMAK

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet, például az adatok gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők.

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely - törvényben vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott keretek között - önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

Adatfeldolgozás: az adatkezelő megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által végzett adatkezelési műveletek összessége.

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely - törvényben vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott keretek között és feltételekkel - az adatkezelő megbízásából vagy rendelkezése alapján személyes adatokat kezel.

Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.

Adatbiztonság: az adatok jogosulatlan megszerzése, módosítása és megsemmisítése elleni műszaki és szervezési megoldások rendszere.

Címzett: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely részére személyes adatot az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó hozzáférhetővé tesz.

Adminisztrátor: az Üzemeltető által emelt jogosultságokkal felruházott Felhasználói fiók. A Felhasználó által megadott Személyes adatokat és a Szolgáltatás Felhasználói illetve Látogatói használata során keletkező adatokat érheti el.

Érintett: bármely meghatározott Személyes Adat alapján azonosított vagy egyébként –  közvetlenül, vagy közvetve – azonosítható természetes személy. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Felhasználó: minden olyan természetes személy vagy szervezet, aki Felhasználói Fiókkal rendelkezik a Prohardver Informatikai Kft. tulajdonában álló weboldalak valamelyikén.

Felhasználói Fiók: a Felhasználó által a Szolgáltatásban regisztrált, jelszóval védett, a Felhasználóhoz tartozó, egyedi hozzáférés, mely elengedhetetlen a Szolgáltatás egyes részeinek használatához.

Felhasználói Tartalom: minden adat vagy fájl, melyet a Felhasználó a Szolgáltatás használata során az Üzemeltető számítógépes rendszerében elhelyez vagy meglevőt megváltoztat.

Hozzájárulás: az Érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó Személyes Adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.

Látogató: Felhasználói Fiókkal nem rendelkező (valamint adatvédelmi kérdésekben a Felhasználói Fiókjába még be nem jelentkezett) természetes személy.

Megfelelő tájékoztatás: az Érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a hozzájárulásán alapul-e vagy kötelező, továbbá egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az Érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Privát üzenet: A Felhasználók egymás közötti, nem nyilvános, a Szolgáltatás saját üzenetküldő rendszerén keresztül folytatott kommunikációja. Ezen kommunikáció alatt kell érteni valamennyi írásbeli üzenetet, fényképet, videót és bármely más egyéb csatolmányt.

Személyes adat: bármely meghatározott, azonosított vagy azonosítható természetes személlyel (Érintett) kapcsolatba hozható adat és az adatból levonható, az Érintettre vonatkozó következtetés. A Személyes Adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az Érintettel helyreállítható. Az Érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.

Szolgáltatás: prohardver.hu, mobilarena.hu, itcafe.hu, gamepod.hu, logout.hu, fototrend.hu, hardverapro.hu, rios.hu internetes oldalak szolgáltatásai.

Tiltakozás: az Érintett nyilatkozata, amellyel Személyes Adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri. Üzemeltető: PROHARDVER Informatikai Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 37/B., Cégjegyzékszám: 01-09-710009), mint a Szolgáltatás létrehozója, tulajdonosa és fenntartója.

Weboldalak: prohardver.hu, mobilarena.hu, itcafe.hu, gamepod.hu, logout.hu, hardverapro.hu, fototrend.hu, rios.hu weblapok.

III. ADATKEZELŐ

Neve: Prohardver Informatikai Kft.

Cím: 1021 Budapest Budakeszi út 37/B.

Adatkezelő képviselője: Balog Márton

Az Adatkezelő adatvédelemmel kapcsolatos elérhetősége: webmaster@hardverapro.hu

A jelen tájékoztató az adatkezelő egyoldalú kötelezettségvállalása az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) és a vonatkozó tagállami jogszabályok mentén.

Jelen Szabályzat az Adatkezelő által bármikor egyoldalúan módosítható és/vagy visszavonható, az Érintettek egyidejű tájékoztatásával. A tájékoztatás a honlapon történő közzététellel, illetve a változás jellegétől függően az Érintettek közvetlen értesítésével valósul meg.

A Társaság adatkezelőnek minősül mindazon adatok tekintetében, és kezeli mindazon adatokat, amelyeket a Felhasználók és a Látogatók a Weblapok látogatása, használata, a Weblapokon elérhető bármely Szolgáltatás igénybevétele során átadnak a Társaság részére, feltöltenek a Weblapokra, valamint, amely adatokat ezen tevékenységek során a Társaság a Felhasználóról és a Látogatóról gyűjt.

IV. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

A Társaság a jelen Adatkezelési szabályzat szerinti Személyes Adat kezelést többek között az alábbi szabályok alapján végzi:

a) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi

CXII. törvény (Infotv.);

c) Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának ajánlásai.

1. Az adatkezelés általános jogalapja

a) az Érintett előzetes, önkéntes, megfelelő tájékoztatás birtokában adott hozzájárulása;

b) jogszabály által adott felhatalmazás vagy kötelező rendelkezés alapján;

c) jogszabályi rendelkezéssel biztosított más jogalap: jogi kötelezettség teljesítése vagy jogos érdek érvényesítése céljából.

2. Az adatkezelés célja

A Társaság a Személyes Adatokat kizárólag a jelen Adatkezelési szabályzatban előre meghatározott, konkrét adatkezelési cél elérése érdekében kezeli. A Társaság kizárólag olyan Személyes Adatot kezel, amely ezen célok megvalósításához szükségesek és arra alkalmasak, továbbá a Társaság a Személyes Adatokat a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.

A Társaság adatkezelési céljai, amelyek érdekében a Társaság a Felhasználó Személyes Adatait kezeli:

a) A Weblapok működése során a Felhasználók, a Látogatók és a Társaság között fennálló jogviszonyokhoz kapcsolódóan a Társaság jogainak gyakorlása, illetve kötelezettségeinek teljesítése;

b) a felhasználói jogviszonyokkal kapcsolatos érdekérvényesítés;

c) a hirdetések kezelése, menedzselése;

d) a Weblapok működéséhez kapcsolódó kommunikáció, ezen belül a Társaság és a Felhasználó között, valamint több Felhasználó között folytatott kommunikáció, a Szolgáltatásban található nyilvános fórumon, Privát Üzenetekben vagy egyéb módon megvalósuló kommunikáció;

e) ügyfélszolgálati funkciók ellátása;

f) a Weblapok látogatottságának számszerűsíthetősége, az ott elérhető Szolgáltatások

kapcsán statisztikák készítése;

g) a Szolgáltatások védelme az illetéktelen behatolás ellen;

h) a Weblapokon elérhető Szolgáltatások fejlesztése;

i) a Weblapokon reklámot elhelyező partnerek kiszolgálása annak érdekében, hogy az általuk a Weblapon elhelyezett reklámok megfelelően működjenek, illetve releváns reklámok kerüljenek megjelentetésre.

3. Az adatkezelési tevékenység

3.1. A Felhasználói Fiók létrehozása

3.1.1. Kötelezően megadandó adatok

A Weboldalakon történő Felhasználói regisztráció előfeltétele az alábbi Személyes  Adatok megadása:

  • felhasználó név
  • belépési e-mail cím (mely nem azonos a szabadon megadható, nyilvános e-mail címmel)

Ezen adatok vonatkozásában az adatok kezelésének célja a 2. pontban meghatározott célok, így különösen a Weboldalak működéséhez kapcsolódó kommunikáció biztosítása, az üzenetküldő rendszerre vonatkozó Szolgáltatás működtetése, apróhirdetés feladása, a hirdetések kezelése, ügyfélszolgálati funkciók ellátása. Az adatkezelés jogalapja az Érintett előzetes, önkéntes, megfelelő tájékoztatás birtokában adott hozzájárulása.   Ezen adatok valódiságát a Szolgáltató nem ellenőrzi.

Az adatkezelés időtartama a felhasználói fiók fenntartásához igazodik azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a Felhasználó törli a Felhasználói Fiókját, akkor a Társaság a fiókhoz kapcsolódó valamennyi adatot a fiók törlését követő egy év elteltével törli.

3.1.2. Önkéntesen megadott adatok

Felhasználói fiók létrehozása esetén a Felhasználó további adatokat is megadhat önkéntesen, illetve számos közösségi oldalon létrehozott profilt, valamint honlapot is rendelhet fiókjához, melyek az aktív Felhasználói fiók publikus adatlapján láthatóak.

Ez alapján a Társaság a regisztráció során további önkéntesen megadott Személyes Adatokat is kezelhet:

  • publikus (nyilvános) e-mail cím
  • teljes név
  • telefonszám
  • településnév
  • Facebook, Twitter, Skype fiók, honlap
  • vagy bármi egyéb adat, amit a Felhasználó például a Felhasználói adatlapjának „aláírás” rovatában önkéntesen megad.

Ezen adatok valódiságát a Szolgáltató nem ellenőrzi.

A fentebb említett adatok nem kötelezően, hanem önkéntesen választhatóan megadandó adatok, ezen adatok megadása nélkül is lehetséges a Felhasználói Fiók létrehozása. A megadott adatokat Felhasználó saját döntése szerint módosíthatja, törölheti Felhasználói Fiókjába belépve, vagy annak törlését a Társaságtól is kérheti.

Az adatkezelés jogalapja az Érintett előzetes, önkéntes, megfelelő tájékoztatás birtokában adott hozzájárulása. Az adatkezelés időtartama a Felhasználó általi törlésig, ennek hiányában a felhasználói fiókra vonatkozóan az előző pontban megállapított adatkezelés időtartamáig tart.

3.2. A Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatkezelés

A Társaság a regisztrációt követően a Szolgáltatás igénybevételével összefüggésben az alábbi adatokat kezeli:

  • jelszó (technikailag ez a jelszó visszafejthetetlen, digitális lenyomatát jelenti)
  • a Felhasználó hozzászólásai
  • a Felhasználó apróhirdetései
  • a Felhasználó Privát Üzenetei
  • a Felhasználó jelentései a Hardverapró rendszerében
  • a Felhasználó, Látogató e-mailes üzenetei a Társaság részére
  • a Felhasználó által más Felhasználóról írt értékelések a Hardverapró rendszerében
  • a Felhasználó regisztrációjának időpontja
  • a Felhasználó utolsó belépésének időpontja

3.2.1. Jelszó

A Felhasználó jelszavát a regisztráció során a rendszer generálja, amelyet a Felhasználó által megadott belépési e-mail címre továbbít. E folyamat segítségével történik az e-mail cím valódiságának, hitelességének ellenőrzése. A regisztrációt követően a jelszó bármikor módosítható a Felhasználó által.

3.2.2. Apróhirdetésekkel kapcsolatos adatkezelés

Az apróhirdetéseket a Társaság tárolja, így amennyiben a Felhasználó a hirdetésében Személyes Adatot ad meg, annak megadásával a Felhasználó hozzájárul az Érintett Személyes Adat Társaság által történő kezeléséhez.

Az apróhirdetések kapcsán az adatkezelésben Érintettek a következő adatok:

  • hirdetés címe (és korábbi változatai),
  • hirdetés szövege (és korábbi változatai),
  • hirdetés költsége (és korábbi változatai),
  • kulcsszavak (és korábbi változatai),
  • a hirdetés helye (és korábbi változatai),
  • felhasználó,
  • létrehozás időpontja (és a módosítások időpontja),
  • az IP cím (és a módosítások IP címe).

Az adatkezelés időtartama a hirdetés lejártát (archiválását) követő egy év elteltével végződik, ha a Felhasználó a Hirdetést törölt státuszba helyezte.

Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, valamint az apróhirdetés közzétételére vonatkozó szerződéses jogviszony létrehozása és teljesítése, azaz a Felhasználó számára az apróhirdetés közzétételére szolgáló felület nyújtása, a szolgáltatás előkészítése és a szolgáltatás nyújtása, így a jogviszonyból eredő jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése.

3.2.3. Privát Üzenetekkel és hozzászólásokkal kapcsolatos adatkezelés

A Társaság a Felhasználói Fiókkal rendelkező regisztrált a Szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan, a Felhasználók apróhirdetésekre vonatkozó kommunikációjára üzenetküldő rendszert biztosít. Az üzenetküldő rendszer üzemeltetésének, és így az oda bekerülő Személyes Adatok kezelésének célja, a Felhasználók közötti kommunikáció biztosítása, adott esetben a Társaság által történő ellenőrzése, az Általános Szolgáltatási Feltételek megfelelő működés ellenőrzése, a visszaélések megakadályozása érdekében.

A Szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan, amennyiben a Felhasználók az egymással való kapcsolatfelvételre a Társaság által üzemeltetett üzenetküldő rendszert, illetve a hozzászólás funkciót alkalmazzák, annak használatával hozzájárulásukat adják az üzenetküldő rendszeren történő üzeneteik Társaság által történő rögzítéséhez, kezeléséhez és esetleges ellenőrzéséhez. Az üzenetküldő rendszeren keresztül küldött kommunikáció alatt érteni kell valamennyi írásbeli üzenetet, fényképet, videót és bármely más egyéb csatolmányt. A Privát Üzenetek és hozzászólások kapcsán az adatkezelésben Érintettek a következő adatok: Privát Üzenet, hozzászólás szövege, felhasználó, létrehozás időpontja és az IP cím. Az adatkezelés időtartama a hozzájárulás visszavonásáig tart.

Ezen adatok vonatkozásában az adatok kezelésének célja a 2. pontban meghatározott célok, így különösen a felhasználói jogviszonyokkal kapcsolatos érdekérvényesítés (például abban az esetben, ha egy Felhasználó hirdetésével vagy egyéb tevékenységével kapcsolatosan panasz érkezik a Társaság részére, vagy eljárás indul a Felhasználó ellen, amelynek során az eljáró hatóságok adatszolgáltatást igényelnek a Társaságtól). Az adatkezelés jogalapja az Érintett előzetes, önkéntes, megfelelő tájékoztatás birtokában adott hozzájárulása, illetve jogi kötelezettség teljesítése vagy jogos érdek érvényesítése.

Az üzenetküldő rendszerre feltöltött Személyes Adatok annak rendeltetéséből eredően a címzett részére hozzáférhetővé válnak, azaz a rendszeren keresztül az a másik fél részére továbbításra kerülnek. A címzett adatkezelési tevékenységéért a Társaság nem vállal felelősséget, arra a címzett adatvédelmi keretrendszere irányadó. Tekintettel arra, hogy mindezen működés nem áll a Társaság befolyása alatt, azokért a Társaság nem vállal felelősséget.

3.2.4. A Weblapok használatával összefüggő adatkezelés

A Weblapok használata során a Társaság az alábbi adatokat gyűjti a látogatókról, illetve Felhasználókról:

• a Felhasználók IP címe, UAS-e

UAS: a Felhasználó böngészési eszköze által automatikusan megadott adatok (böngésző típusa, verziószáma, használt operációs rendszer típusa, verziószáma, használt platform, stb.). Az UAS valódisága nem ellenőrizhető.

A Felhasználók IP címe és UAS-e kerül rögzítésre a Társaság által, annak érdekében, hogy az esetlegesen felmerülő hibákat és a Szolgáltatást érintő jogszerűtlen cselekedeteket a Társaság azonosíthassa. Az IP cím rögzítésre kerül bizonyos adatrögzítő műveletek során a Szolgáltatásban: pl. belépés, kilépés, hozzászólás, hirdetésfeladás és módosítás, Privát Üzenet küldése, stb. Az adatkezelés időtartama a felhasználói fiók inaktívvá válását követő egy év elteltével végződik.

• Rang

A rang a regisztráció időpontjából, valamint a hozzászólások számából a rendszer által számított értékét jelenti.

Az IP cím és a Rang vonatkozásában az adatok kezelésének célja a 2. pontban meghatározott célok, így különösen ügyfélszolgálati funkciók ellátása; a Weblap látogatottságának számszerűsíthetősége, az ott elérhető Szolgáltatások kapcsán statisztikák készítése; a Szolgáltatások védelme az illetéktelen behatolás ellen, valamint a Weblapokon elérhető Szolgáltatások a fejlesztése. Az adatkezelés jogalapja az Érintett előzetes, önkéntes, megfelelő tájékoztatás birtokában adott hozzájárulása.

3.2.5 Az Álláshirdetésekkel (prohardver.hu/allasok, itcafe.hu/allasok stb.) összefüggő adatkezelés

Az álláshirdetéseket a Társaság tárolja, így amennyiben a Felhasználó a hirdetésében Személyes Adatot ad meg, annak megadásával a Felhasználó hozzájárul az Érintett Személyes Adat Társaság által történő kezeléséhez.

Az álláshirdetések kapcsán az adatkezelésben érintettek a következő adatok:

Álláshirdetés feladásakor:

  • Kategória
  • Munkavégzés helye
  • Pozíció elnevezése
  • Rövid leírás
  • Teljes leírás
  • Nagykép
  • Feladatok
  • Elvárt végzettség
  • Elvárt nyelvtudás
  • Elvárt szakmai tapasztalat
  • Elvárt hozzáállás, személyiség
  • Kép a munkakörnyezetről
  • Cég bemutatása
  • Munkakörnyezet bemutatása
  • Bruttó fizetési sáv (Minimum/Maximum)
  • Egyéb juttatások
  • Kép a cégről
  • Cég neve
  • Kapcsolattartó neve
  • Kapcsolattartó pozíciója
  • Kapcsolattartó e-mail címe
  • Kapcsolattartó telefonszáma
  • Kapcsolattartó címe
  • felhasználó,
  • létrehozás időpontja (és a módosítások időpontja),
  • az IP cím (és a módosítások IP címe)

Álláshirdetésre jelentkezés esetén:

  • Bemutatkozás
  • Önéletrajz
  • felhasználó,
  • létrehozás időpontja (és a módosítások időpontja),
  • az IP cím (és a módosítások IP címe)

Az adatkezelés időtartama álláshirdetés feladása esetén az álláshirdetés lejártát követő 30 nap elteltével végződik, ha a Felhasználó a Hirdetést törölt státuszba helyezte.

Az adatkezelés időtartama álláshirdetésre történő jelentkezés esetén a hirdetés lejártát követő 30 nap elteltével végződik.

Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, valamint az álláshirdetés közzétételére vonatkozó szerződéses jogviszony létrehozása és teljesítése, azaz a Felhasználó számára az álláshirdetés közzétételére szolgáló felület nyújtása,  Felhasználó számára az álláshirdetésre jelentkezésre szolgáló felület nyújtása, a szolgáltatás előkészítése és a szolgáltatás nyújtása, így a jogviszonyból eredő jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése.

4. Kitiltott felhasználókra vonatkozó szabályok

4.1 A Társaság a Felhasználók Szolgáltatások használata során kifejtett tevékenysége ellenőrzésével kiszűrheti azokat a Felhasználókat, amely Felhasználók tevékenysége alapján alaposan feltehető, hogy visszaélésszerűen, vagy rendeltetésellenesen illetve a Weboldalak felhasználására vonatkozó Általános Szolgáltatási Feltételekbe ütköző módon használják a Szolgáltatásokat. Amennyiben a Társaság ilyen tevékenységet azonosít, megvonja a Felhasználók Weboldal Szolgáltatásai használatához fűződő jogát, illetve jogellenesség észlelése esetén megteszi annak kivizsgálása érdekében szükséges lépéseket.

A Weblapokat kezelő Adminisztrátorok a Felhasználót a szabályok megsértésének befejezésére vagy tiltott magatartás tanúsításának megszüntetésére figyelmeztethetik, valamint ideiglenesen, illetve véglegesen a Felhasználói Fiókot fel is függeszthetik. A felfüggesztésre okot adó tevékenységek és Felhasználói magatartások köre az Általános Szolgáltatási Feltételekben kerültek meghatározásra. Így, ha valamely Felhasználó ezen magatartások valamelyikét tanúsítja, akkor az Adminisztrátorok által ideiglenesen vagy véglegesen felfüggesztésre kerül a fiókja. Ebben az esetben a felfüggesztés ténye az alábbi módon kerül rögzítésre a felhasználó adatlapján:

Végleges felfüggesztés esetén, amikor a Felhasználói fiók végleges felfüggesztésre kerül a szolgáltatások igénybevétele alól:

• (* A felhasználói fiókot véglegesen felfüggesztettük!)

Ideiglenes felfüggesztés esetén:

• (* A felhasználói fiókot ideiglenesen felfüggesztettük!)

• (* Az eltiltásból hátralévő idő: X nap, yy:yy:yy)

Ezen kívül a felfüggesztés után a következő adatok találhatók a PROHARDVER lapcsalád rendszeréből publikusan az adatlapokon:

• Felhasználónév

• A felfüggesztés ténye és típusa

4.2 A kitiltás (felfüggesztés) ideje alatt a Felhasználó nem férhet hozzá a Felhasználói fiókjához teljes körűen, hanem a kitiltása típusának (ideiglenes vagy végleges) megfelelő mértékben.

4.2.1 Végleges kitiltás esetén elérhető funkciók a Felhasználói fiókban:

  • a Felhasználó be tud lépni a Felhasználói fiókjába
  • a Felhasználó a IV/5.1 pontban szereplő anonimizálást el tudja végezni
  • a Felhasználó a VI/1 pontban szereplő linken le tudja tölteni Felhasználói adatait

4.2.2 Ideiglenes kitiltás esetén elérhető funkciók a Felhasználói fiókban:

  • a Felhasználó be tud lépni a Felhasználói fiókjába
  • a Felhasználó a IV/5.1 pontban szereplő anonimizálást el tudja végezni
  • a Felhasználó a VI/1 pontban szereplő linken le tudja tölteni Felhasználói adatait
  • a Felhasználó az adatlapi adatait módosíthatja
  • a Felhasználó a beállításait módosíthatja
  • a Felhasználó a fórumban a “kedvencek”, “itt szóltam hozzá” listáit használhatja, módosíthatja
  • a Felhasználó a Szolgáltatásban hirdetést, értékelést, üzletrontást jelenthet
  • a Felhasználó hirdetését, logout.hu-ra feltöltött blogbejegyzéseit és cikkeit törölheti, fototrend.hu-ra feltöltött képét törölheti
  • a Felhasználó a Privát üzeneteket láthatja, de csak annak írhat, aki 30 napon belül írt számára

4.3 Az adatkezelés jogalapja a Társaság és a Weboldal Felhasználóinak, mint más harmadik személyeknek azon jogos érdeke, hogy a Weboldalon a jogellenes, rosszhiszemű tevékenységek kiszűrhetők, megakadályozhatók legyenek és a Weboldalt valamennyi Felhasználó az Általános Szolgáltatási Feltételeknek megfelelően használja, továbbá a jelen Szabályzat által a Felhasználói Fiók regisztrációja során előzetes tájékoztatás birtokában adott érintetti hozzájárulás. Ezek alapján az adatok kezelésének időtartama az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig tart.

5. Felhasználói adattörlések egyes speciális esetei:

5.1 Felhasználó által indított, az Adatkezelő által automatikusan elvégzett “anonimizálás”

A Felhasználó önkéntesen, saját maga is képes anonimizálással törölni saját Felhasználói Fiókját az alábbi linken keresztül:

https://logout.hu/muvelet/tag/torol.php

A fentebb hivatkozott weboldal segítségével a Felhasználó törölheti a teljes publikus Felhasználói Fiókját. Ennek keretében törlésre kerül a felhasználói adatlap az azt tartalmazó összes adattal együtt. A fórumokon közzétett hozzászólások anonimizálásra kerülnek, mely során a Felhasználó “beceneve” helyett egy véletlenszerűen generált nyolc jegyű szám, valamint “Törölt nick” rang jelenik meg. A Logout.hu weboldalon megjelenő cikkek és blogbejegyzések, valamint a Hardverapro.hu weboldalon közzétett hirdetések szintén anonimizálásra és archiválásra kerülnek.

A törlés elindítását követően 8 nap az átfutási idő, amennyiben a Felhasználó ezen időtartam alatt újra belép Felhasználói Fiókjába, úgy az anonimizálási folyamat leáll és nem kerül törlésre a fiók. A 8 nap elteltével a törlés megvalósul, így ezt követően a Felhasználói Fiók visszaállítására nincs lehetőség.

5.2 Felhasználó által kérvényezett, Adatkezelő által elvégzett teljes adattörlés

Amennyiben a Felhasználónak az előző pontban szereplő “anonimizálás” nem megfelelő, úgy a teljes adattörlésre vonatkozó kérelmét a Felhasználó az Adatkezelő e-mail elérhetőségén jelezheti az Adatkezelőnek, aki a beérkezéstől számított 30 napon belül teljesíti a Felhasználó teljes adattörlésre irányuló kérelmét.
A Felhasználói fiókból minden Személyes adat és tartalom törlődik, kivéve az alábbi, 1 naptári évnél nem régebbi adatokat:
  • a Felhasználó aktivitási adatai (IP cím, bejelentkezési idő, UAS),
  • a Felhasználó által írt privát üzenetek,
  • a Felhasználó által feladott hirdetései (és ezek módosításai).
Ezen adatok törlését a visszaélések, jogszabálysértések hatósági felderítésének a lehetővé tétele miatt halasztjuk el.
Ezen adatok nem publikusak, csak hatósági kérésre adja ki őket az Adatkezelő.
Ezen adatok is törlésre kerülnek az adattörlés megkezdése után 1 naptári évvel.

6. A Társaság vagy harmadik fél jogos érdekének érvényesítése céljából kezelt adatok

A Társaság által kezelt adatok tekintetében adatkezelési cél lehet a Társaság Felhasználóval szemben történő igény érvényesítése, a Társaság vagy harmadik személy jogos érdekének védelme és érvényesítése, valamint csalás és egyéb bűncselekmény felderítése és megelőzése. Ennek következtén ezen célokból az Érintett Felhasználói Fiókjának megszűnésétől számított 12 hónap időtartam alatt a 3. pontban meghatározott adatokat, így különösen a hirdetést, valamint a Felhasználók kommunikációjának tartalmát, amely a Társaság által üzemeltetett üzenetküldő rendszeren keresztül történik, tárolja és megőrzi, az erre a célra szolgáló zárolt adatbázisban. Az adatbázishoz kizárólag a Társaság ügyvezetője és az érdekérvényesítésben részt vevő, erre felhatalmazott munkavállalója vagy megbízottja (főmoderátor, fejlesztő) fér hozzá.

A Társaság a jelen pont alapján kizárólag abban az esetben használja fel a 3. pontban meghatározott Személyes Adatokat, amennyiben azok kezelése egy a Weblapon feladott hirdetés vagy igénybe vett szolgáltatás kapcsán a hirdető vagy harmadik személy, hatóság által tett panasz, bejelentés, jogsérelem miatt történő igényérvényesítés miatt szükségessé válik annak érdekében, hogy a jogsértés, a sérelem megtörténte, az esetleges felelős személye megállapítható legyen és a sérelem orvoslásra kerülhessen. Előfordulhat, hogy a Felhasználó vagy a hirdetéssel kapcsolatban Érintett panaszt kíván tenni egy adott hirdetéssel összefüggésben, mert az sérti az Érintett jogait, jogos érdekeit (például megtévesztő a hirdetés, az adásvétel nem az előre meghatározott feltételekkel valósult meg, az Érintett költségek rendezése ellenére nem kapta meg a hirdetésben szereplő terméket stb.). Ezen kívül az Érintett a Társasággal szemben is panasszal élhet, ha véleménye szerint a Társaság valamely szolgáltatása vagy akár eljárása sérti az érdekeit. Az Érintett a korábban említett esetek orvoslására hatósági eljárást is kezdeményezhet, éppen ezért annak érdekében, hogy a különféle jogsértések feltárása minden részletre kiterjedően megvalósulhasson, a 3. pontban meghatározott adatok kezelése kulcsfontosságú. Fontos, hogy ilyen esetben csak azon adatok kezelését végzi a Társaság, amelyek a jogsértés feltáráshoz elengedhetetlenül szükségesek. Ezen adatok kezelésének hiányában az ilyen jogsértések feltárása és kiküszöbölése aránytalan nehézségbe ütközne, továbbá sértené az Érintettek azon jogos érdekét, hogy a Szolgáltatásokat biztonságosan, a jogsérelem lehetőségének minimalizálásával vehessék igénybe.

Az adatkezelés jogalapja a Társaság és a Weboldal további Felhasználóinak azon jogos érdeke, hogy a Weboldalon a jogellenes, rosszhiszemű tevékenységek kiszűrhetők, megakadályozhatók legyenek és a Weboldalt valamennyi Felhasználó az Általános Szolgáltatási Feltételeknek megfelelően használja.

7. Korhatár

A Társaság Weboldalon elérhető szolgáltatásait kizárólag 16. életévét betöltött teljes cselekvőképességgel rendelkező természetes személyek részére nyújtja. Ez alapján a regisztrációval a Felhasználó elismeri, hogy 16. életévét betöltötte és teljes cselekvőképességgel rendelkezik.

8. Sütik (cookie-k)

A süti vagy másnéven cookie egy információ tárolására alkalmas eszköz, amit a különféle internetes szolgáltatások a Felhasználó, Látogató böngészőjében tárolnak el. A sütik alkalmazása lehetőséget biztosít a Weboldalak használatával összefüggésben a látogató egyes adatainak gyűjtésére, valamint internethasználatának nyomon követésére.

A cookie-k által történő adatkezelést a Felhasználó a legtöbb böngészőprogramban személyre szabhatja, így akár le is tilthatja. A sütik engedélyezésével és tiltásával kapcsolatos hasznos információk, a beállítás egyes lépései az alábbi linkeken elérhetőek:

Google Chrome

Firefox

Microsoft Internet Explorer 11

Safari

Microsoft Edge

Opera

8.1. A sütik típusai

Alapműködést biztosító sütik

Ezen sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, és Látogatóink azonosítása nélkül gyűjtenek információt a használatáról, ezek alapján az adatkezelés jogalapja a honlap megfelelő működésének biztosítása.

Ide tartoznak a munkamenet (session) és a használatot, megjelenést elősegítő sütik. Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a Látogatók böngészhessék a Weboldalt, zökkenőmentesen és teljeskörűen használhassák annak funkcióit, a Weboldalon keresztül elérhető Szolgáltatásokat. Ezen sütik adatkezelésének időtartama kizárólag a Látogató aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik ezen típusa automatikusan törlődik a számítógépéről. Ezen adatkezelés jogalapja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése, valamint a Társaság jogos érdeke.

A használatot elősegítő sütik esetében az adatkezelés célja a szolgáltatás hatékonyságának, a felhasználói élmény növelése, a Weboldal használatának kényelmesebbé tétele. Ilyenek például a Google Analytics sütik, amelyekről bővebb információ az alábbi linken érhető el:

https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

A cookie-k alkalmazásával megvalósuló adatkezelés jogalapja a felhasználó és a látogató hozzájárulása. Az adatkezelés időtartama a felhasználó és a látogató hozzájárulásától a leiratkozásáig tart.

Statisztikai célú sütik:

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a Felhasználók és Látogatók számára biztosított élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják Látogatóink weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, olyan információkat gyűjtenek, mint például, hogy melyik oldalt nézte meg a Látogatónk, a felhasználó a Weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.

8.2. A sütik alkalmazásának célja, kezelt adatok köre

A sütik alkalmazásával a Társaság konkrét céljai az alábbiak:

• A Szolgáltatásokkal kapcsolatos visszaélések megelőzése, észlelése és kezelése,

• a Felhasználók igénye szerinti Weboldal megjelenítés,

• a Felhasználói élmény javítása,

• a Társaság által nyújtott szolgáltatások fejlesztése,

• a Szolgáltatások zavartalan működésének biztosítása,

• a Weblapok látogatottságának számszerűsíthetősége, az ott elérhető Szolgáltatások kapcsán statisztikák készítése.

A sütik segítségével az alábbi adatok kerülnek rögzítésre:

• belépési azonosító (legfeljebb egy hónapig érvényes),

• látogató azonosító (egy év inaktivitás után törlésre kerül),

• legutóbbi belépési opciók (egy hónapig érvényes),

megjelenítési, listázási beállítások (egy év inaktivitás után törlésre kerül)

• adblock detektálási statisztika (egy nap inaktivitás után törlésre kerül).

A cookie-k alkalmazásával megvalósuló adatkezelés jogalapja a Felhasználó és a Látogató hozzájárulása. Az adatkezelés időtartama a Felhasználó és a Látogató hozzájárulásától a leiratkozásáig tart.

9. Az Érintettek köre

Az adatkezelés tekintetében Érintettnek tekinthetők az I. pontban meghatározott Weboldalakon regisztrált természetes személy Felhasználók és a Weboldalak Látogatói.

10. Az adatkezelés időtartama

Az adatkezelés időtartama a Felhasználói Fiók létrehozása esetén legalább a felhasználói fiók fennállásáig, annak hiányában az adott Szolgáltatásra vonatkozó határozott időtartamig, illetve a Szolgáltatás nyújtásához feltétlenül szükséges időtartamig, vagy a Felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig. Kivételt képez a fenti határidők alól, amennyiben a Társaságnak törvényi kötelezettsége egyes adatok kezelése. Ebben az esetben a törvényes cél megvalósulásáig kezeli az adatokat.

11. Adatfeldolgozó igénybevételéről szóló tájékoztatás

Az adatkezelő az adatkezelés során vele szerződött adatfeldolgozó(k) számára továbbíthatja az adatokat. Az adatfeldolgozók köre elérhető a következő weboldalon: https://logout.hu/bejegyzes/rios_gephaz/a_prohardver_lapcsalad_adminisztratorai.html

12. A címzettek kategóriái

Adminisztrátorok. Az adminisztrátorok köre elérhető a következő weboldalon: https://logout.hu/bejegyzes/rios_gephaz/a_prohardver_lapcsalad_adminisztratorai.html

13. Az adatok megismerésére jogosultak köre

A Társaság a Felhasználók Személyes Adatait a jelen Adatkezelési szabályzatban meghatározott esetben és célból a Szolgáltatások nyújtása, az igénybevételük és teljesítésük biztosítása érdekében, a Felhasználó tájékoztatása mellett előzetesen meghatározott adatfeldolgozó részére továbbítja. A megismert adatokat az adatkezelő a 10. és 11. pontban megjelölt adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az adatkezelő alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt alkalmazottai ismerhetik meg.

14. Adatok nyilvánosságra hozatala

Az adatkezelő a Személyes adatokat nem hozza nyilvánosságra.

15. Adattovábbítás harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére

Az Adatkezelő az Érintett Személyes Adatait harmadik országba nem továbbítja.

16. Az adatok tárolásának módja

Az adatok tárolása elektronikusan történik.

V. ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEKRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS

A Társaság az Informatikai biztonsági szabályzatát belső IT személyi állományával dolgozta ki, és az Ügyvezető hagyta azt jóvá. A szabályzat kiterjed minden, jelen dokumentumban érintett adattípus többszörös védelmére, a szükséges adatok titkosítására (kritikus adatok esetén visszafejthetetlen titkosításra), a biztonsági másolatok kezelésére, a belső adat- hozzáférési jogosultságok kiosztására, az ehhez szükséges technológiai/adminisztrációs felületek létrehozására, a hozzáférések naplózására és utólagos ellenőrzésének lehetségessé tételére. Az erről szóló dokumentum szintén belső felhasználású, nyilvánosan nem elérhető, esetleges vizsgálat esetén a Hatóságnak kell ezt bemutatni.

  • Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy: az adatokhoz való hozzáférést pontosan szabályozza;
  • csak olyan személyeknek engedélyezze a hozzáférést, akiknek az adat az azzal való feladat elvégzése érdekében szükséges, és ekkor is csak azon adatokhoz lehessen hozzáférni, mely minimálisan szükséges a feladat ellátásához;
  • az általa megbízott adatfeldolgozókat körültekintően válassza ki, és megfelelő adatfeldolgozói szerződéssel gondoskodjon az adatok biztonságáról;
  • gondoskodjon a kezelt adatok változatlanságáról (adatintegritás), hitelességéről és védelméről.

Az Adatkezelő ésszerű mértékű fizikai, műszaki és szervezeti biztonsági intézkedéseket alkalmaz az Érintett Személyes Adatainak védelmére, különösen azoknak a véletlen, illetéktelen, törvénytelen megsemmisítése, elvesztése, megváltoztatása, továbbadása, felhasználása, elérése vagy feldolgozása ellen. Az Adatkezelő a Személyes Adatokhoz való ismert, és az Érintettre nézve magas kockázattal járó illetéktelen hozzáférés vagy azok felhasználása esetén haladéktalanul értesíti az Érintettet. Adatkezelő, amennyiben Érintett Személyes Adatainak továbbítása szükséges, gondoskodik a továbbított adatok megfelelő védelméről, például az adatállomány titkosításával. Az Adatkezelő a harmadik személyek által megvalósított Érintetti adatkezelésért teljes körű felelősséggel tartozik. Adatkezelő megfelelő és rendszeres biztonsági mentésekkel is gondoskodik arról, hogy az Érintett adatai a megsemmisüléssel vagy elvesztéssel szemben védve legyenek.

Annak a folyamatnak a részeként, amely során Ön a rendelkezésünkre bocsátja a Személyes Adatait, ezek az adatok az interneten keresztül is továbbításra kerülhetnek. Annak ellenére, hogy minden szükséges intézkedést megteszünk az Ön által a rendelkezésünkre bocsátott Személyes Adatok védelme érdekében, az interneten történő adattovábbítás nem tekinthető teljes mértékben biztonságosnak. Ennek megfelelően, Önnek tudomásul kell vennie és el kell fogadnia, hogy a weblapunkon keresztül történő adattovábbítás biztonságáért nem tudunk teljes felelősséget vállalni, és az ilyen módon történő továbbítás az Ön saját felelősségére történhet. Amint az Ön Személyes Adata azonban megérkezik a rendszereinkbe, szigorú eljárásokat tartunk be a biztonság érdekében, és a jogellenes hozzáférés megakadályozása céljából.

A Weboldalak időről időre tartalmazhatnak olyan utalásokat, amelyek harmadik személyek által működtetett weblapokra mutatnak, ezek új adatkezelése nem tartozik az általunk végzett tevékenységek közé.

VI. AZ ÉRINTETTEK JOGAI

Az Érintett az III. pontban megjelölt elérhetőségeken az Adatkezelőnél,

  • kérheti a rá vonatkozó Személyes Adatokhoz való hozzáférést,
  • kérheti, hogy adjon tájékoztatást a Személyes Adatai kezeléséről,
  • kérheti adatainak helyesbítését,
  • tájékoztatást kérhet az adatkezelés körülményeiről,
  • kérheti adatainak átadását másik adatkezelőnek, amennyiben az adatkezelés szerződésen vagy hozzájáruláson alapul és a szervezet automatizált eljárás keretében kezeli,
  • rendelkezhet a korábban az adatkezeléshez adott hozzájárulásának visszavonásáról,
  • tiltakozhat a profilalkotás és az automatizált adatkezelés ellen, illetve
  • kérheti Személyes Adatainak törlését és az adatkezelés korlátozását.

Az Érintett fenti jogaival bármikor élhet. Az erre irányuló kérelmet az Érintett a III. Pontban megjelölt kapcsolattartási címek egyikén juttathatja el az Adatkezelő számára.

Az Adatkezelő a kérelem benyújtását követően a lehető legrövidebb időn belül, legkésőbb 1 hónapon belül – kivételes esetben a jogszabály által megengedett ennél hosszabb határidőben – teljesíti vagy elutasítja (indoklással ellátva) a bejelentést. A vizsgálat eredményéről az Érintettet írásban tájékoztatja.

1. A tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való jog

Az Érintett bármikor jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról érthető tájékoztatást kapjon, ez a joga fennáll az adatkezelés megkezdését megelőzően is. Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől tömör, közérthető választ kapjon arra nézve, hogy Személyes Adatainak kezelését végzik-e aktuálisan, és ha igen, akkor jogosult arra, hogy ehhez hozzáférést kapjon.

Az adatkezelő az Érintett adatkezeléssel kapcsolatos körülményekre irányuló tájékoztatását 30 napon belül teljesíti. Az Érintett a webmaster@hardverapro.hu elektronikus címre küldött üzenetével kérhet tájékoztatást ezügyben vagy itt közvetlenül, saját maga is letöltheti a tárolt adatait: https://prohardver.hu/fiok/adatvedelem.html

A Társaság az intézkedéseket, illetve a szükséges tájékoztatásokat első alkalommal díjmentesen biztosítja. Amennyiben az Érintett folyóéven belül 2. alkalommal is kikéri ugyanazon adatokat, melyek ez idő alatt nem változtak az Adatkezelő adminisztratív költséget számít fel, melynek összege 1000 ft. Továbbá a papír alapú tájékoztatási igény esetén a válasz nyomtatási költsége önköltségi áron és postázási költsége.

1.1. A tájékoztatás megtagadása

Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan, nem jogosult a tájékoztatásra vagy a Társaság, mint adatkezelő bizonyítani tudja, hogy az Érintett rendelkezik a kért információkkal az adatkezelő elutasítja a tájékoztatási kérelmet. Ha az Érintett kérelme különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Társaság megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést, ha  egy hónapon belül harmadik alkalommal él az Érintett ugyanazon tárgyú a GDPR 15-22. cikk szerinti jogai gyakorlására irányuló kérelemmel.

2. Helyesbítéshez való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő – indokolatlan késedelem nélkül – helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan Személyes Adatokat. Az Érintett jogosult arra, hogy kérje a hibás, hiányos Személyes Adatok módosítását, kiegészítését.

3. A törléshez/”elfeledtetéshez” való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő – indokolatlan késedelem nélkül – törölje a rá vonatkozó Személyes Adatokat, ha

a) a Személyes Adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték

b) az Érintett visszavonja az adatkezelés jogalapjául szolgáló hozzájárulását,

c) az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen,

d) a Személyes Adatokat jogellenesen kezelték,

e) a Személyes Adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.

4. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

a)    az Érintett vitatja a Személyes Adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a Személyes Adatok pontosságát;

b)    az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

c)    az adatkezelőnek már nincs szüksége a Személyes Adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

d)  az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

5. A Személyes Adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat minden helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akikkel a Személyes Adatot közölték. Nem várható el ezen kötelezettség teljesítése, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az Érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

6. Tiltakozáshoz való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon Személyes Adatainak kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

7. Adathordozhatósághoz való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott Személyes Adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, profilalkotás

A Társaság nem alkalmaz a GDPR 22. cikke szerinti kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntéshozatalt.

Amennyiben a Társaság a jövőben ilyen adatkezelésen alapuló döntéshozatali eljárást vezetne be, úgy a Felhasználót előzetesen email útján megfelelően tájékoztatni fogja az alkalmazott logikáról, módszerről és annak lényegéről, és lehetőséget biztosít a Felhasználónak arra, hogy a Társaság részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, vagy a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.

9. Az Érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, abban az esetben az Adatkezelő – indokolatlan késedelem nélkül – tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

10. A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósághoz való fordulás joga)

Az Érintett magánszemély jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az Érintett megítélése szerint a rá vonatkozó Személyes Adatok kezelése megsérti az uniós adatvédelmi rendeletet.

VII. JOGORVOSLAT

Bármely Érintett a sérelmezett adatkezeléssel szemben jogosult az Adatkezelőnél panasszal élni, valamint bírósági eljárás megindítására, az adatkezelő vagy az Érintett lakóhelye szerint illetékes bíróságon, mely eljárás illetékmentes és melynek során a bíróság soron kívül jár el.

Az Érintett a fentieken túl panasszal is élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. A NAIH elérhetőségei:

Elnök: dr. Péterfalvi Attila, Cím: 1055 Budapest Falk Miksa utca 9-11.

Elérhetőség: ugyfelszolgalat@naih.hu, 1363 Budapest, Pf.: 9., +36-1-3911400, www.naih.hu