Új hozzászólás Aktív témák
-
Az nem derul ki. Szerintem ennek nincs is jelentosege. Ezeket bo rahagyassal szoktak megallapitani, ami szokott is mukodni, kulonben nap mint nap balesetek tortennenek az atjarokban.
Regebben olvastam is errol jogszabalyt, hogy a piros utan legalabb mennyi idonek kell eltelnie a sorompozarasig, majd a vonat erkezeseig. Hogy melyikben van ez leirva, meg nem tudnam mondani.
[ Szerkesztve ]
-
-
biker
nagyúr
nem állhat meg a síneken. Miért állhatna meg? Ott megállni tilos.
Kereszteződésbe, így vasúti kereszteződésbe is sőt különösen vasúti kereszteződésbe úgy szabad behajtani, ha meggyőződtél arról, hogy a szabad jelzés ideje alatt el tudod azt hagyni. Tehát ha előtted áll a sor, nem hajtasz be és állsz meg a síneken, mint a balcsinál a túristabusz tette. Lámpa a sín után 100m-el piros, megállt a sor, a baromarcú meg ráált a busszal -
FF23
senior tag
Igaz, a küffőd az küffőd. Cseh megyénkre ráférne egy kis kultúra.
Csak neked:
Melyik tengerrel határos Csehország? -
Jhonny06
veterán
Ez úgy lazán megállt a körforgalom előtt, út közepén, rá a záróvonalra, egy beláthatatlan kanyar után autót fotózgatni (fényes nappal).
-
-
140-nel csapódott a síneken álló kamionba a vonat
Nem normalis....
-
AMD Power
titán
válasz
philoxenia #40283 üzenetére
Én sem erre gondoltam mikor elolvastam.... de a csaj az hülye volt az tuti!
-
TaaT
nagyúr
A cím: "Sószóróval ütközött a Porsche"
Előítéletesen el is könyveltem magamban, na a tahó porschésok már megint alkottak, erre a történet.
"Az ónos esőtől tükörjég borította a burkolatot, ettől akarta megtisztítani az utat a sószóró, amikor a baleset történt. A teherautó Feketeerdő felé haladt. Szemből egy német rendszámú Porsche érkezett, aminek vezetője már messziről látta a közeledő sószórót, ezért félreállt az út szélén. A balra ívelő kanyarban a jégen a sószóró azonban megcsúszott és az álló Porsche oldalának ütközött."
A bulvár mindenségit.
[ Szerkesztve ]
-
Revolit
senior tag
-
stickermajom
addikt
Tegnap este ebben a takony időben itt kiszaladt az útra két nagytestű fekete kutya, mindkét sávot elfoglalva. Satuztam és éppen meg tudtam állni a zebra előtt, a mögöttem jövő idióta barom Passatos kivágott a külsőbe és a zebrán megelőzve minden fékezés nélkül továbbhajtott. Az volt az ő és a kutyák szerencséje is, hogy valamiért reflexből rátenyereltem a dudára fékezés közben, azok meg megijedve elindultak vissza a járdára. A Passatos kb. 10 centivel kerülte el a hátrébb lévő kutyát.
Alapból nem szoktam idegeskedni, de ezen nagyon felhúztam magam. Mi van, ha valami kisgyerek szalad ki? Ilyenkor sajnálom, hogy nincs fedélzeti kamerám, mert ezeket kitenném okulásul valahova..
-
válasz
philoxenia #40275 üzenetére
Az alapelvek betartasaval keptelen vagyok kinyilvanitani a velemenyem. Tul sok ponton serulne.
[ Szerkesztve ]
-
philoxenia
MODERÁTOR
-
MaciG
addikt
-
válasz
raczger #40265 üzenetére
Nem semmi baleset.
(#40267) raczger En is azon az elven vagyok, hogy nem szabadna egy autonak ketteszakadni. Nehany eve volt errol dikurzus itt a topikban es tobb peldaval is bizonyitottak a forumtagok, hogy bizony kette tud szakadni. Sajnos azt nem tudni, hogy a peldaban szereplo autoknak mi az eloelete, szoval meg most is bizonytalan vagyok.
[ Szerkesztve ]
-
Elemental
addikt
válasz
mefistofeles #40263 üzenetére
Én a gyerekzárat még apámék kocsiján is beállítottam, pedig évente kb 2-3-szor utazik abban a lányom. Nehogy éppen elfelejtse valaki belőni.
-
válasz
Kalandor #40259 üzenetére
...áh ezeket nem lehet jellemezni......
Nekem apaként mégis a kisgyerekes jelenet volt a leg durvább. Kiesett a kicsi, a hülye anya (vagy ki) visszarakta de naná, hogy megint nem kötötte be. Az meg már teljesen kizárt, hogy bekapcsolta a gyerekzárat. gondolom azt sem tudja mi az...... -
-
-
-
stickermajom
addikt
válasz
mefistofeles #40247 üzenetére
Megy lottózni, hogy ki tudja fizetni a szervizszámlát.
-
-
TaaT
nagyúr
Bubu lepotty
[link]
-
-
deicide
veterán
válasz
Kalandor #40230 üzenetére
Pont ezért vettem vissza a kanyarok előtt, hogy meg lehessen állni, ha jönnek szemben.
Ha nem érdekelne mások élete, vagy a sajátom, akkor valamivel tempósabban is lehet ezeket venni. De szeretek élni, így a válasz nem, nem játszom mások életével.amargo: ez jó is lehet, mert pont van egy Garmin Fénix 3-am.
[ Szerkesztve ]
-
deicide
veterán
válasz
amargo #40225 üzenetére
Ránézek majd valami androidos programra, mert jó lenne látni a sebességet is (170 volt a vége, 3-as leszabályzás, de kanyarokban 50-60-ra is visszalassítottam) igen. Ismered akkor a szakaszt, elég sok helyen lutri gyorsabban belemenni a kanyarba, mert 1 autó széles és ha jönnek szemben, akkor KO van.
noklika: 170 volt a vége az egyenesben. A kamerapozíció tök jó, visszaadja tényleg a sebsséget, meg a szűk út, csak a szélzaj ne lenne.
[ Szerkesztve ]
-
amargo
addikt
-
deicide
veterán
Tettem még egy próbát az akciókamerával kívül, de 70-80 felett a menetzaj elnyom mindent és élvezhetetlen a hang. Mondjuk 0:57-nél hallani, hogy elnéztem 150-ről a féktávot.
-
negroo
aktív tag
Tézis. Ha én cannabis olaj termesztés céljából szeretnék termeszteni rák gyógyítás céljából sajét használatra büncselekmény. Míg mész utcán is direkt fel löknek, de hiába van mögötted a rendőr, mert meg mondja nem korlátozhatod a másik fél személyes szabadságát. Érted a viccet, hogy te ebbe hiszel nem termesztheted! Viszont hiába mész jobb oldalt fel löknek.
-
philoxenia
MODERÁTOR
Calaisban gyakoroljon a francia rendőr... Ennyi erővel heréljünk ki minden migráns férfit, sőt, kézlevágás, mert fogdosni jönnek... Aki olyan filmeket csinál mint a Taxi sorozat, meg azt a királyt fejezi le akit nem kéne.... stb. Nem eszik ám olyan forrón, békazabálóknak csak a szájuk nagy fele berosált Vichynél...
-
mezis
félisten
válasz
philoxenia #40219 üzenetére
Vannak országok, esetek, amikor már az eszköz, anyag birtoklását is tiltja a törvény.
Régi székely vicc jutott eszembe:
János bácsinál a szalmakazalban megtalálták a pálinka főző apparátot.
(Jó szomszédja bejelentése alapján...)
Bíróság, szigorú bírónő kiszabta a büntetést.
Tárgyalás befejezve, de János bácsi csak nem mozdul, nem akarja elhagyni a tárgyalót.
Bírónő mondja, szabad, mehet a dolgára, miért nem indul.
János bácsi azzal kéréssel fordul a tisztelt bírósághoz, hogy ha már itt van, akkor ítéljék el őt liliomtiprásért is.
Bírónő kérdezi, hogy miért, azt is elkövette ?
János bácsi válaszol is nyomban, hogy nem, nem követte el, de ahhoz is meg van a szerszáma ! -
biker
nagyúr
válasz
philoxenia #40219 üzenetére
miért ne? kamionos mesélte, hogy FR-ben ellenőrzéskor kiszállítanak, és miután a sofőrt átkutatták, detektorral végignézik a fülkét az elektronikus tachográf kártyát keresve. ha találnak második kártyát, akkor bukta. senkit nem érdekel, volt-e a gépben, nem lehet az autón második kártya, mert csalhat vele, ha van
-
philoxenia
MODERÁTOR
[ Szerkesztve ]
-
Gépötty
senior tag
Ííííjaj.
-
válasz
Kalandor #40215 üzenetére
Hatalmas osszeallitas!
Valoban, rengeteg problemat okoznak a magukat a tobbi fole kepzelo "penge" soforok.
-------------------------------------
Tegnap is tortent egy sulyos, halalos baleset az eszetlenseg miatt nem messze tolunk.
Tragikus négyes karambol a 83-as főúton: hárman haltak meg a Seatban
Ismerem ezt az utszakaszt, tobb ezerszer megjartam. Itt elozott a seatos. A szembol erkezo keson veszi csak eszre, itt a kamera csal is, mert magasabban van, mint a szgk vezeto feje. Ha feler a dombtetore, egyenes, belathato szakaszon tudott volna elozni.
[ Módosította: radi8tor ]
-
TaaT
nagyúr
válasz
Kalandor #40205 üzenetére
A szenzorok figyelik az ütés erejét és irányát, a központi vezérlő ez alapján dönt hogy kell nyitni vagy sem. Oldalütközésnél a kormánylégzsáknak nem feltétlen kell kinyílnia, amikor meg a drótkerítésnek "ütközött" az autó, az már nem volt nagy ütközés (erős lassulás)
-
mezis
félisten
Egy héttel ezelőtt a 4-esen kellet kétszer előznöm, kb 90-es tempóval. Egyenes szakaszon. Alig volt egy kis hósáv amin át kellett mennem. Óvatosan, kis szögben manővereztem, de érezhetően bizonytalanná vált az úttartás. Mind a négy keréken 195-ös vadonatúj Michelin Cross Climate gumi, rendben lévő guminyomással...
-
mephi666
nagyúr
tegnap megyek haza este melóból, itt a város szélén közvilágítás 0, látom hogy valami sötét folt előttem a sávban, lassítottam: tolókocsis ember 2-3társával szépen elfoglalta az egész sávot mindenféle világítás meg láthatósági mellény nélkül (oké, városban nem kötelező, de ilyen helyeken nem ártana)
kikerültem őket, mert nem jöttek szemből, de bárki elbambul kicsit és átmegy az ilyeneken
#40202: szerintem lehetett volna akármilyen gumi, a fékezgetés meg kormányrángatás nem egy életbiztosítás csúszós úton
[ Szerkesztve ]
-
Havas úton egy sávváltás sem egyszerű
Az is kerdes milyen gumikkal kozlekedett. Megfelelo gumiknak ez semmiseg. Bar ez a fekezek es kormanyzok is a legrosszabb kombinacio.
Ez se rossz:
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Más országok tech-cenzúrájától tart az USA
- Május 5-én csörög utoljára a Skype
- Ukrajnai háború
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Xiaomi Pad 6 - kiapadhatatlan jóság
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Linux kezdőknek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- MWC 2025: Xiaomi Pad 7 és Pad 7 Pro - munkabírásból jeles
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- További aktív témák...
- Acer Aspire 7 A715-73G-565S vadiúj akkumulátor
- GENIUS vezetéknélküli, rózsaszín csajos egér
- iPhones 6S 64GB független GOLD / arany
- Bomba ár! Dell Latitude E6440 - i5-4GEN I 8GB I 500GB I 14" HD I HDMI I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T460 - i5-6GEN I 8GB I 500GB I 14" HD I Cam I W10 I Garancia!