Új hozzászólás Aktív témák
-
Stanlee
őstag
válasz Poultier #28401 üzenetére
Ez az én hibám, nem foglalkoztam vele, egy gyenge pöcs voltam, ill. ez egy régi szerződés (ráadásul egy céggel), és nem volt még akkoriban közjegyzői okiratba foglalásra lehetőség.
Először tudod van a hitegetés (idén volt a 10. év, hogy ott lakott a bérlő), aztán fogtam magam, és próbáltam normálisan felmondani neki (ezt is szarul időzítve tettem), hogy egy negyedévet maradhasson, legyen ideje másik lakást találni, de azt is leszarta. Majd munka miatt nem tudtam egy hónapig semmit se csinálni, csak kerestem egy ügyvédet (nem egyszerű Németországból).
Augusztusban a bíróságokon a fű se nő, igy az a hónap azzal ment el, hogy az ügyvédi levél is kiment megint, hogy legyen mire hivatkozni a bíróság előtt. Szeptemberben beadtuk a bírósgra a papírokat, egész gyors volt az ügyintézés. De ezután megint jön a várakozás, mivel 45 napja van reagálni az alperesnek. Ennek most jött el a vége, innen már nincs sok lehetősége a bérlőmnek, vagy megyünk a bíróságra és kiköltöztetik, vagy kiköltözik magától.
Amúgy ez teljesen az én hibám, hogy ennyire sokáig tartott, már az elején meg kellett volna biznom egy ügyvédet és megszakítani mindennemű kommunikációt a bérlővel.
Visszanézve voltak elég érdekes beszélgetések a bérlőmmel. Egyszer felhozta, hogy le se szartam a lakást és nem mentem hozzá rendszeresen megnézni, hogy milyen állapotban van (havonta1x vagyok Bp-en, akkor se a bérlőm programjához akarok igazodni, hogy találkozzunk). Vagy benyögte, hogy ő kifizette a lakás bérlés kezdete kori értékének a felét (vagy 40%-át), igy az övé a lakásnak ez a része, és nem hajlandó nekem bérleti díjat fizetni. A szerződés csak egy papír, őt nem érdekli, azt csinál amit akar. Egy külföldön élő kis geci újgazdag vagyok, aki nem tudja, mennyire nehéz az élet Magyarországon. Ezután döntöttem, hogy majd egy ügyvéd kommunikál vele, nekem ehhez nincs kedvem.
“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany
-
Árpi001
senior tag
válasz Stanlee #28402 üzenetére
Vagy benyögte, hogy ő kifizette a lakás bérlés kezdete kori értékének a felét (vagy 40%-át), igy az övé a lakásnak ez a része, és nem hajlandó nekem bérleti díjat fizetni. A szerződés csak egy papír, őt nem érdekli, azt csinál amit akar
Jézusom!
A Föld a Naprendszer elmegyógyintézete.
-
Dorian
félisten
válasz Stanlee #28402 üzenetére
Én odamentem volna, tanuk nélkül nyakonbaszom és kidobom a cuccaimat együtt. Tudom, törvénytelen, leszrom.
Vagy a szoftosabb megoldás, mivel az esetleges felújítást tűrnie kell, télen ablakokat cseréltünk, csak sajnos elhúzódik.
Sajnos a bírósági szakasz is elhúzódhat akár egy évig, utána meg esetleg kilakoltatasi moratórium...
Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!
-
félisten
válasz Stanlee #28402 üzenetére
Ez egy proletár bunkó. Remélem behajt(at)od rajta az elmaradt bérleti díjat + eljárási költségeket.
Jól teszed, hogy jogkövető magatartást tanusítasz.
[ Szerkesztve ]
"Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50, Silverstone Milo ML03 ..............................................................................................
-
Stanlee
őstag
válasz AxBattler #28406 üzenetére
Természetesen, az elmaradt bérleti díjat is majd megpróbálom behajtani rajta. Az elsődleges cél az volt, hogy mielőbb üres legyen a lakás, mert addig is viszi a pénzt, ill. nem tudok vele mit kezdeni.
A biróságon kérhettem volna az elmaradt bérleti díjak megítélését is, viszont akkor azon mehetett volna a vitatkozás, mert szerintem ennyivel tartozik, őszerinte amannyival, és akkor telnek a hónapok a fingreszeléssel és ő nyugodtan élehet az én költségemen.
“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany
-
addikt
Családi ház: számotokra van előnye egy normál beton garázsnak egy sima udvari beállóhoz képest? Mik az objektív szempontok?
-
Csabroncka
addikt
-
cdl
senior tag
Persze, hogy van.
Hová tennék 5 bringát akkor
A garázsunk már rég átalakult, az autó már nem fér bele.
Csináltam egy udvari beállót 2 autónak.
Komolyra fordítva ha építkeznék, és hosszú ideig ott akarnék lakni, ugyanígy lenne.
Ha aktív életet éltek(bringa, snowboard, sup) legalább 30 nm kellene ezeknek a többi cuccal együtt.
A kocsi egy ferde tető alatt elvan. -
axioma
Topikgazda
En annak jelenleg orulok, h a 10+ eves autokkal nem hidegbol indulunk, de velhetoleg kov epitkezesnel elofutest tudo auto [sajat akkujat es az utasteret] eseten ez mar nem lesz erdekes, es hat igen, rohadt draga m2-ek egy viszonylag kis ertek vedelmere. Igaz, tarolo attol me'g kell, de az auto az alapteruletenel is joval tobbet elhasznal [vezeto ajtot tudjon nyitni], a beepitheto m2-eket inkabb emberi tartozkodasra terveznem. [Es _joval_ kevesebb targy tarolasara, de ez vszinu nem fog osszejonni].
-
Dorian
félisten
Persze, h van:
Tele van szerszámokkal, téligumival, szankóval, síleccel, kertiszerszámokkal, fűnyíróval, lombfúvóval, maradék építési anyagokkal, eltett lecsóval, magasnyomású mosóval, takarítógéppel, gyerekbicajokkal, stb...
És most télen bónuszként a teleltetett leanderekkel, fuxiakkal.
El nem tudod képzelni, mennyi ilyesmi van egy házban egy lakáshoz képest.
Autók a ház előtt állnak, sokkal egyszerűbb elindulni és megérkezni, mintha ki-be kéne járogatni.[ Szerkesztve ]
Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!
-
axioma
Topikgazda
Azert en a takolmanyt a lo tulso oldalanak tartom. Erteket nem biztos hogy mernek ott tarolni, akkor meg bent is kell ilyeneknek helyiseg, persze kinek mi... egy sima futetlen de biztonsagos tarolot [mintha 2m gerinc alatt mashogy szamitana, az epitesi modtol fgtl] inkabb, negy oszlop es valaszfal, kihasznalhatobbnak tunik. Persze sok mindentol fugg, de ebbol indulnek ki inkabb. Aztan johetnek a kompromisszumok...
-
OPiiPO
addikt
-
HoTDoG
tag
Szakadó esőben, fagyos szélben, amikor a gyereket kell betenni az autóba, becuccolni a család holmijait. Nyáron az autó nincs átforrósodva (A legjobb klímával is kell pár perc mire lehűl). Ezt nehéz számszerűsíteni, de utcán parkolva, tházba fel/lecuccolás után egy áldásnak érzem a közvetlen garázskapcsolatot. Legyen az mélygarázs, vagy előszobából nyíló garázs családi ház esetén.
[ Szerkesztve ]
-
A Zéé
addikt
Azért egy garázst nem kell lakás m2 árban számolni.
Én sem építenék, sőt mi több, nem is vennék úgy családi házat, hogy nincs hozzá legalább 1 beálló helyes garázs, de igazából az is kevés lenne.
Ahogy a többiek mondják is, annyi kacat összegyűlik, amit tárolni kell, hogy ne is gondolná az ember.
Másik fontos szerepe, hogy sárfogó/koszfogó helyiség. Kell bele egy falikút hideg-meleg vízzel. És nem kell a retkes kerti cuccokat keresztül vinni a lakáson.
Abban mondjuk igazad van, hogy ezt garázsnál felcímkézni felesleges. Viszont egy olyan 15-20 m2-s helyiség szerintem mindenképp kell, ami legalább egy 2 szárnyú ajtóval kapcsolódik a külvilághoz, és egy egy szárnyúval a lakáshoz.Just a simple Lineman...
-
tomazin
veterán
Akkor mondok megegyet: en kevesbe vagyok hajlando olyan hazat megnezni ahol nincs garazs. Ez nem objektiv, de van egy ismeros aki elolunk vett meg egy hazat anno (akkor meg nem ismertuk egymast) es ennek utolag mar nagyon orulok, mert vettek egy femhazat tarolonak ami allandoan ajtoig van pakolva.
Ezt koszonom, de nem kerem.Illetve azert a garazsnak messze nem m/nm2 az ara.
Masik objektiv, de nincs elektromos autom: jobb ott tolteni.
Illetve a garazst pl nem muszaj elso korben belulrol vakolni, nem kell fodem ha ugy oldod meg, sot esetleg szigeteles sem (ha epitkezel es koltsegcsokkento elemeket keresel)
[ Szerkesztve ]
-
addikt
Sajnos de. Legalábbis Budapesten + az értékes aggloban annyira ki vannak feszítve a telkek és a beépíthetőség, hogy bőven soktízmillióban mérhető egy garázs felára. Ez elsődlegesen nem magának az építésnek a költsége, hanem a plusz telekméreté.
#28423tomazin
A tényleg értékes lokációkban ez nem egy vakolás, vagy szigetelés árán múlik. Illetve az már aprópénz.[ Szerkesztve ]
-
Csabroncka
addikt
válasz tomazin #28423 üzenetére
Azt azért tegyük hozzá, mai árakon !jó lokációban! minden egyes kiba..sz négyzetméter aranyárban van. Ezek után puszta matek alapján el tudja dönteni az ember, hogy tényleg az autót akarja tárolni benne, vagy építeni neki.
Mára már a vakarós és hólapátolós napok száma is elenyésző, ami miatt a csillaggarázs és a "jóvanazúgy" megfelel a legtöbb embernek."in medias res"
-
addikt
Hát, ha belegondolsz, errefelé az olcsóbb telkek 100 ezer / nm áron futnak. A beépíthetőség ezeknél 10-15%. Gyors fejszámolással egy 30 négyzetméteres garázshoz kell 300-200 nm plusz telek. Gyorsan összejönnek a tízmilliók.
És hja, a vevők keresik a garázst, csak aztán ha ők is szembesülnek azzal a felárral, amit nyilván beáraznak az eladók, akkor már fordul a dolog. Az újépítésű projektek egy részénél eleve csak udvari beálló létesül, vagy még az sem. És itt százmilliós ikerházakról beszélünk, nem is különösebben jó helyen.
[ Szerkesztve ]
-
A Zéé
addikt
Felénk is vannak ilyen házak, ahol 1 db beálló jár a "pusztában" lévő ikerház félhez. Nem is nagyon tolongnak értük... Egyszerűen nem reális elképzelés az, hogy egy 80m2-es házhoz 1 db autó van csak, és nem is lesz több később sem.
Na de mindegy is, mások a preferenciák, de nekem már most kicsi az 1 beállós garázs, lassan kezd kiszorulni belőle az autó.Just a simple Lineman...
-
addikt
válasz tomazin #28429 üzenetére
Aggloban is ilyen árak vannak, de a 22-ben is.
#28428A Zéé
Persze, értem, én is vágyom a dupla garázsra, de most konkrétan egy ilyen dilemmában vagyunk telkekkel kapcsolatban, ezért dobtam be a kérdést. És tényleg tízmilliókról van szó. Illetve a másik opció, hogy szuterén garázs. Na de ez is piszok drága móka a mélyépítés/földmunka miatt. -
axioma
Topikgazda
Szuteren garazs legnagyobb baja hogy maceras reszleges szintet csinalni, egy egeszet meg nemigen hasznalsz ki. Nekem is volt ilyenem, de ugy se jon ki [bar a mostani haz alatt felpince van, a terepviszony igy adta ki - ugye vagy me'g sokkal tobb feltoltes vagy akkor mar kihasznaljuk], de minden masra jobb a sik telek, annal meg nehez.
Bkalaszon van par telek ahol a teto ala allhat be az auto ;-) alatta a lakoszint(ek), az me'g durvabb lehet [foleg tamfal] statikailag, hiaba jo a legkobmeter-kihasznalas...[ Szerkesztve ]
-
HoTDoG
tag
válasz axioma #28431 üzenetére
*Bocs, erre ment volna válaszul: #28427 Tapsi
"...egy 30 négyzetméteres garázshoz kell 300-200 nm plusz telek."
Ez kicsit mintha felül lenne becsülve, nem? Legyen a falazat plusz 15nm. Akkor 45-nél járunk. A garázsbeálló lehet közvetlen utcára nyíló, így több nem is kell. Vagy a kapu és a garázs között egy autónyi beálló, legyen megint plusz 30nm. Akkor 75nél vagyunk. +100 nm telekből már nagyon kényelmes beállód és garázsod lesz két autónak.
[ Szerkesztve ]
-
wmarci
senior tag
Sziasztok!
Ilyesmi ingatlanbol szerintetek mennyit lehetne alkudni, hogy ne tunjek pofatlannak? A lokacio szamomra eleg jo (viszonylag BP agglomeracio/dunakanyar). Felujitasra nyilvan meg elmenne eleg sok penz. A topikot visszolvasgatva lattam 10-15, de valaki emlitett mar akar 20%-os alkut is. Bizonytalan vagyok, hogy mit erdemes mondani a jelenlegi helyzetben elsore.
Koszi
[ Szerkesztve ]
-
Segal
veterán
válasz wmarci #28436 üzenetére
A hirdetést elnézve itt sokat. Ezt piszok nehéz lesz eladni.
"Ez nem változtat azon, hogy tisztességtelen dolog botokkal felvásárolni 160-180e indulóáron a 3060 Ti-t, aztán 250e-ért árulni a HA-n." Ez miért lenne tisztességtelen? Te is meg bárki lesheti botokkal a boltokat, ugyanúgy meg tudod venni a cuccot azon az áron, mint a scalper.(1 házigazda válasz...)
-
tomazin
veterán
válasz wmarci #28436 üzenetére
Nyugodtan tunj pofatlannak. Gondolom van meg hasonlo, azok alapjan be tudod loni ez ott mennyire realis, 20%al nyugodtan indithatsz.
Aztan az is lehet nem akarjak eladni, csak balekot keresnek (nekem szomszedom hirdette sokaig es ha volt erdeklodo azonnal emelt az aron), az is lehet,h lesz belole valami. -
Qtya123
őstag
válasz Stanlee #28402 üzenetére
"A szerződés csak egy papír, őt nem érdekli, azt csinál amit akar. Egy külföldön élő kis geci újgazdag vagyok, aki nem tudja, mennyire nehéz az élet Magyarországon."
Ezt annyira, de annyira bírom. Amikor a másik azért érez előjogokat, mert úgy gondolja, hogy neki ez attól jár, mert a másiknak több a bevétele....
Amúgy nálunk is lassan eljön így 10 év albérletezés után az első olyan eset, hogy nem a bérlő akar elmenni, hanem mi mondjuk neki, hogy mész.
Nagyon hanyag és trehány ember, a takarítás ismeretlen fogalom. De igazából az tette be a nagykaput, amikor beszoktatott kintről egy galambot és bent zabáltatta a nappali padlóján. Ezt ő maga mesélte. Aztán láttuk, hogy a szekrény teteje madárszaros. Mikor szóltunk neki normálisan, hogy ezt azért nem kellene, akkor eddig sosem látott arcát mutatta és elkezdett pattogni, hogy "jól van már, nem kell itt azért utasítgatni, mert ez a mi lakásunk..." Ez azért esett rosszul, mert mindig rugalmasak voltunk. COVID alatt, amikor be kellett zárnia a boltját, nem tudott 3 hónapig fizetni, abba is belementünk, de hát így legyen normális az ember...
Nagy vita nem lett, utána bocsánatot is kért, de eldöntöttük, hogy ennek az embernek felújítás után semmi keresnivalója a lakásban, mert ugyanúgy elkezdi lelakni. Viszont lehet már a felújítás nyári időpontja előtt vége lesz, mert az utóbbi fél évben már háromszor kért halasztást a lakbérrel, hogy nem megy úgy a boltja. Mondjuk tény, hogy az új dátumra kifizette mindig. Most megkapta az utolsó halasztást, hónap 28-ig kell fizetnie, de szép lassan ez a dátum hónap 3-ról már ide csúszott. Ez az utolsó, főleg a korábbi történések miatt. El is lesz neki előzetesen mondva, hogyha úgy érzi, hogy nem tudja fizetni, akkor beszéljük meg, hogy váljanak el az útjaink, felesleges erőltetni.Innentől kezdve zéró halasztás és ha nem tud fizetni, azonnal bontjuk a szerződést, ami határozatlan egyébként. 30 km-re lakik az anyja egy nagy családi házban, nem kerül utcára.
Ami aggasztó, hogy rákerestem a boltjára (órás) és olyan brutálisan egyöntetűen lehúzzák, hogy megriadtam. Nem a szolgáltatást, hanem az embert. Kb 20 vélemény van arról, hogy pszichopata, kiabál a vásárlókkal, kitessékeli őket nyitvatartási időben, egyik még azt is írta, hogy megfenyegette, hogy elvágja a torkát. Ami külön ijesztő azért, mert egyszer nekünk azt mesélte, hogy a szemben lévő ház erkélyéről beszóltak neki, ő meg kihozta a konyhakést mutogatni. Csak akkor ezt olyan súlytalanul adta elő, hogy nem érdekelt, de az irományok alapján már gáz. Nagyon remélem, hogy nem lesz probléma, ha közöljük, hogy menjen ki. Kissé félek. Gondolkozom azon, hogy ha a közlésre kerül a sor, akkor 4-en megyünk oda.
[ Szerkesztve ]
-
Madwe
nagyúr
válasz wmarci #28436 üzenetére
Felújítás azért ennél tényleg sok lesz.
Azért az az átalakítási ötlet alaprajz nincs túlgondolva a maga kb 3 méter x 10 méteres elrendezésű nappalijával…
Nem hiszem hogy 35Mes kezdéssel teljesen elvágnád magad, azzal nem fog komolytalannak venni, max alkudoztok még - legalább meglátod árulni vagy eladni akar e. Aztán lehet még a 35 is sok érte, látatlanban ezt nehéz megmondani.[ Szerkesztve ]
-
Csabroncka
addikt
válasz wmarci #28436 üzenetére
Először is ha komolyan gondolod érdemes egy műszaki ellenőrt hívni, ő tud abban segíteni is, hogy alaphangon a problémás dolgok vízszigetelés, tető, falak állapota, nyílászárók általános műszaki állapot (víz és szennyvízcsövek), villany, fűtés milyen állapotban van. Alaphangon, ha ez elhanyagolt, akkor 20milla látatlanba és ki tudja hol áll meg.
Szóval őszintén annyit kell alkudni, amiből kijössz, illetve egy normál/felújított állapotú árát meg kell nézni a lokációban.viszont: concret_hp nagyjából megfogalmazta a lényeget
[ Szerkesztve ]
"in medias res"
-
Stanlee
őstag
válasz Qtya123 #28441 üzenetére
Remelem sikerul majd minden gond nelkul megoldani a berlovel a felmondast.
En azota, hogy volt vele ez az ominozus beszelgetesem, mar nem kommunikalok vele, mindent intez az ugyved. Penzbe kerul, de nekem ez igy rendben van.
“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany
-
Dorian
félisten
Nálunk miután a tartozásait kiegyenlítette, mondtuk, h akkor mostantól van az 1 hónap felmondási idő aztán kalap-kabát, végül kapott még +3 napot mert covidos lett. Először azt hittem ez a kamu, h nem akar kiköltözni, de aztán lehetett hallani, h köhög mint az állat. El is tűnt a megbeszélt időre, a kaucióra rá se kérdezett, ha visszakapja-e. De olyan állapotban hagyta ott a lakást, h csak emiatt azt rá is kellett költeni + kidobni a kanapét.
Aztán jelentkezett egy faszi, h ő kivenné. Honnét tudod, még meg se hirdettük? Kiderült, h a volt bérlőnek (aki transzvesztita) a pasija. Na, elhajtottuk a pcsába.Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!
-
addikt
-
Qtya123
őstag
válasz Csabroncka #28446 üzenetére
Meg azt is érdemes lenne felmérni, hogy nem-e salakbeton, vagy kohósalak volt felhasználva az építés során.
Volt munkatárs is vett egy kádárkockát, aztán lehetett taligálni kifelé a sugárzó aljzatot a házból.A felújítás összege is egy nagyon tág intervallum, ami a lelakottságon kívül attól is függ, hogy mennyire akarja kimaxolni. Sokan annyit újítanak, ami szükséges egy tessék-lássék kinézethez.
Ha kimaxolod (és ez alatt nem azt értem, hogy napelem, medence, jakuzzi, minden automata, stb...) annyira, hogy tényleg patika legyen kívül, belül és az udvart, kerítést is normálisan megcsinálod, akkor az nagyon sok pénz lesz, 40+ millió, de lehet bőven alá lőttem.
Nekem azért erős a gyanúm, hogy ennél a háznál, ha mindent jó minőségben meg akarsz csinálni, akkor a falak maradnak, meg esetleg a tetőn a gerendák, esetleg a fűtés csövek. Minden más nulláról.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- A franciáknak elege van abból, hogy minden gyerek mobilozik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen légtisztítót vegyek?
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- Dell Latitude 3310, 13,3" HD Kijelző, I5-8265U CPU, 8GB RAM, 256GB SSD, WIN 10/11
- GameBoy Advanced SP (AGS-001) + Final Fantasy V és némi ajándék.
- Samsung Galaxy TAB A8 /// Szinte ÚJ // Számla + GARANCIA
- Acer játékra is,15,6", FullHD,6.gen.core i7,GT940 4!!/6GB VGA,8GB Ram,SSD+HDD,jó akku
- Dell Latitude E7470 - i7 6600U / 8-16GB RAM - számla, 6 hó garancia
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen