Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Sziasztok!
Hallott már erről valaki? Alkoholmentes borok. Feleségemnek a nőgyógyász "szokás szerint" azt mondta, hogy 1-1 alkalommal 1 pohár vörösbor még használ is, én meg azt mondom, ha lehet, mellőzzük a tizenpár %-os alkoholokat, de amit ők ígérnek az egész jól hangzik.
"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"
-
senior tag
válasz mirci18 #11395 üzenetére
He-he védeném a felfújható kereket, de tegnap leeresztett a másik is, ahogy néztem a belsőket szegények eléggé szét voltak már. Mindegy mert lett beszerzési forrás, a szintidőm meg lassan egy Forma 1-es kocsit hozza, csak ilyen kis felniről (ami műanyag) nehéz levenni a külsőt. Viszont eddig ezzel sem volt gond, több mint egy éve megvan,és eddig nem volt gond, ment tökön-paszulyon át.
A gond az, hogy gombhoz vettem a kabátot, (azaz a hordozóhoz a kocsit), és nem igazán volt választék. ha újra kezdeném, akkor már nem így vásárolnék, de az első gyereknél kaptunk 2-3 kocsit, így ez nem merült fel. A törpe meg pár napja stabilan jár végre, úgyhogy asszem mi is nézünk valami esernyőre csukhatót, ebbe meg még van 2-3 gyereknyi, úgyhogy ha családon belül nem kell, akkor megy eladásra, mert egyebekben egy nagyon jó kis kocsi (TFK), és megvan hozzá az összes játékszer (mózes, hordozó, sportrész).
No money, no honey.
-
mirci18
addikt
válasz davenport #11388 üzenetére
Mi ezért vettünk tömlő nélküli tömör kerekeset.
73 volt újonan. Eltelt egy év de még most is király (Raf pol Largo).
Többet ettől új kocsira felesleges költeni szerintem.
Most pedig lassan ideje lesz sportkocsit vennem.
De tavasz előtt nem akarok még belevágni.Nincs annál gonoszabb ember mint aki az előtt jó volt de egy másik gonosz őt is gonosszá tette.-BSTH
-
-
DeFranco
nagyúr
srácok, kérdés:
nagyszülőkhöz keresnénk valami fektetési lehetőséget Elnök úrnak a magas falú utazóágy helyett. olyasvalami kellene ami viszonylag mobil, ha nem vagyunk ott, eltehető vagy összecsukható, élére állítható, a lényeg hogy kis helyet foglaljon.
használ valamelyikőtök valami ilyesmit, ami erre a célra jó lehet? tudtok ötletet adni?
a bölcsődében műanyag keretes priccsek vannak, ha más nincs, olyan lesz de körbejárnám még a kérdést, hátha találunk valami jobbat.
-
senior tag
válasz DeFranco #11389 üzenetére
Mi is kaptunk vagy hármat, kb. babakocsi lerakat lettünk, és mindegyik nálunk esett szét. A második gyereknél a feleségem annyit kért, hogy vegyük meg a travel systems vázat a hordozóhoz. Szerencsére volt használtan. Előtte volt tömör kerekes is, ott meg elkezdett a kerék külső rétege forogni a keréken, és egy idő után levált.
(#11390) jazzkifli: Az a baj, hogy este derül ki, hogy javítható-e, mert nem láttam élőben. Amennyiben nem javítható, akkor kedden sem lesz még belőle kocsi.
No money, no honey.
-
jazzkifli
tag
válasz davenport #11388 üzenetére
Nem egyszerűbb befoltozni?
Gyerekülés téma.
A családban időnként megpróbálkoznak azzal hogy "de hát csak pár percről lenne szó, azt kibírja a kicsi az öledben nem?" és nem értik mitől vagyunk kikelve magunkból.
Hiába nem volt 20-30 évvel ezelőtt még gyerekülés (én legalábbis nem emlékszem rá, 37 vagyok), azóta az autók ereje és mennyisége irtó nagyot emelkedett. Ezzel együtt a kockázat is.
Más azt csinál a gyermekével amit akar (bár iszonyattal tölt el mikor azt látom hogy nincs bekötve vagy nincs gyerekülésben sem a gyermek), de hogy a mi porontyunk testi épségét bárki is kockára tegye, na az ki van zárva.[ Szerkesztve ]
Aláírás
-
DeFranco
nagyúr
válasz davenport #11388 üzenetére
ezért nem vettünk tömlőset. sőt nem vettünk végül semmilyet mert szerencsére kaptunk de a tömör kerék már előtte el volt döntve.
amúgy meg babakocsit csak használtan. ismerőséket is rábeszéltem, hogy felejtsék el hogy egy használt autó árát elköltsék egy babakocsira, lőttek egy gracot használtan 'szt napszemüveg, azóta rákaptak a jófogásra.
ami egy gyereket stabilan kibírt az a tiédet is ki fogja.
-
senior tag
Mikor reggel kapod a viber üzeneted a feleségedtől, hogy a jobb hátsó kerék lapos. Aztán kiderül, hogy a babakocsi kereke az. Most futhatok 8 colos belsőt venni, mert kilyukadt a szelep mellett.
A gyerekülés mellett a babakocsinál érzem azt a kérdést, hogy egyrészt remekül lehet órákig nézegetni, hitvitázni, méregetni azt, hogy melyik lesz a megfelelő.
Másrészt mindig ott motoszkál bennem, hogy annyit kérnek érte, amennyit nem sajnálnak, és főleg a babakocsinál érzem azt, hogy direkt javíthatatlanná teszik azzal, hogy mindenhol szegecselt, műanyag kerekes/nemlétező méretű belsővel szerelt levegős, nem javítható tengelyű kerekes, a harmadik felszerelésnél az anyagból kitépődő patentos anyagból készült huzatosat adnak el heroinárban.
[ Szerkesztve ]
No money, no honey.
-
senior tag
válasz Elemental #11375 üzenetére
Ilyenkor gondolom végig, hogy a gyerekgyártáshoz se ész, se engedély nem szükséges, a neveléshez meg még inkább nem.
Viszont úgy tűnik hogy szerencsés vagyok, vagy csak kicsi a baráti kör, nálunk kötik a gyerekeket, így ez szerencsére eddig fel sem merült. Nálam külön pech, hogy beledünnyögős vagyok, lehet hogy ezért olyan kicsi az a baráti kör, de részemről szólnék ha ilyet tapasztalnék.
Jaja és az én gyerekkoromban sem volt divat bekötni minket, mert nem volt mibe, de nem is volt ennyi autó. Mondjuk ABS meg az egyéb finomságok sem voltak, meg egy csomó minden más sem.
No money, no honey.
-
Elemental
addikt
Nekem sem volt, mégis itt vagyok.
Azért gondolom, hogy van közöm hozzá, mert ez szerintem nem a gyereknevelés szintje, sokkal inkább gyerek veszélyeztetés, ráadásul még szabálytalan is. Ez nem egy eldöntendő, vitára való téma, hanem tény, hogy a gyereket biztonságosan kell szállítani. -
Pocee
senior tag
válasz Elemental #11378 üzenetére
Az,hogy zavar,azzal semmi gond,nem vagyunk egyformák,engem is idegesít más szülők cselekedete,viselkedése,de semmi jogom beleszólni,még a rokonok dolgaiba se ütöm az orrom,és nem kell azt hinni,hogy bárki lehet megmondóember.Nekem se szólhat bele senki,a szüleim is csak tanácsolhatnak.
Mellesleg nekünk gyerekülésünk sem volt...mármint amikor én gyerek voltam.Mr.Brightside
-
Elemental
addikt
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem iszonyatosan hergel, ha az autóban nincs a gyerek szabályosan bekötve gyerekülésbe. Lányom pár ovitársa szokott eljönni, van, hogy csak beültetik a gyerekülésbe, és be sem kötik (miértje, hogy kinőtte ), van, hogy a zsaruvédelem aktív csak ( az öv folyamatosan bekötve, a gyerek meg ráül az öv alsó felére, ami a combja felett menne, a felső része meg átmegy a hóna alatt), van, hogy csak simán beül az anyósülésre minden bekötés nélkül, van, hogy hátul rohangászik. Még nem tettem szóvá a rosszallásom, csak addig jutottam, hogy megkérdezzem, hogy miért...
Végül is, az anyuci óvó kezénél nincs jobb. -
Real_Necro
veterán
A mandulaműtét előtt szerintem kap valami "koktélt" amitől majd lepkét lehet vele fogatni. Ha jól emlékszem kollégám mesélte, hogy az ő egyik gyerkőce úgy viselkedett, mintha részeg lenne, de jó kedve volt. Másnap picit fájt a torka, de kb nem emlékezett semmire.
A kancsalítás nem lehet szem erőltetés? Egy szemdokihoz lehet érdemes lenne elmenni egy kontrollra, lehet valami kisebb rövidlátás, amit próbál kikorrigálni. Ha meg nincs semmi, akkor meg legalább megnyugtat.
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
Pocee
senior tag
Sziasztok!
Kedden mandulaműtétünk lesz,reméltem,hogy nem jön el ez az idő,valakivel anno elkezdtem erről beszélgetni,de nem találom,mire hogy készüljek,fog vért hányni,mennyire altatják,Szegeden lesz a műti és 5 éves a srác.
Valaki adhatna tanácsot abban is hogy,azért szeretném ha tudna róla ne a kórházba tudatosuljon benne hogy gáz lesz.
szóval,hogy vezessem fel...retteg az orvostól a vértől,szóval lesz baj elég...
Igazából amit nem akarok átélni,hogy egy üvöltő gyereket tolnak el mellőlem,mert nem tudnám kezelni,lehet kérni valalmi előaltatót akár szuri akár ital formájában,nyugtatót(ezt kaptam én is,be is aludtam tőle)Más: ugye nem élünk együtt,3-4 naponta találkozok a kicsivel, kedden volt a vérvétel a műtét miatt utána nálam volt és azt vettem észre,hogy mese nézés közben a jobb szeme bekancsalít a belső sarokba,nagyon fáradt volt a stressz miatt,ma megint nálam van elkezdett mesét nézni és megint bekancsalított,persze megint fáradt,mondtam is hogy alvás,mert szerencsére anyuka és az anyja nem rakják le délután mert szerintük egy ilyen idős gyereknek nincs szüksége már délutáni alvásra mindezt azért mert akkor este korán elalszik,nincs vele gond...
kedd óta minden nap hívtam az anyját,hogy mi van a szemével,azt mondta semmi baja,erre nálam mégis.
szóval ezt a kancsalítást eddig nem vettem észre,feltünt volna mert figyelek a gyerekre.
Miért lehet,volt e másnál is ilyen,miért most jött elő???olvastam,hogy fénytörés probléma lehet,de nem akarok beparázni az interneten fellelhető hülyeségektől.
egyébként napközben kommunikáció és egyéb cselekedetek közben teljesen párhuzamosak a szemtengelyek,egyedül akkor veszem észre ha filmet/mesét néz.Mr.Brightside
-
twine
veterán
válasz Real_Necro #11371 üzenetére
Ráadásul abban is reménykedem, hogy a mozgás örömén kívül, a mérhetetlen versenyzési "mániáját" is kielégíti, valamint , hogy ha rosszul viselkedne, az edző "bácsik" szokásos regulázása("na nyomjál fiam gyorsan 20 fekvőtámaszt", vagy "húzzál kifelé az atlétika pályára, és futás 3 kör"), is reformálja majd a hétköznapjainkat!
Érdekesség, hogy épp ma csaptam fel más ügyben a wiki-t Gurczoghy György miatt, és az "Élete" pont alatt pont ezzel kezdődik a leírás:
"Rakoncátlan, nehezen kezelhető kisfiú volt, ezért tanácsolták édesanyjának - aki rendelkezett némi tornászmúlttal -, vigye el valahova tornászni. Így 1970-től 1989-ig a Budapesti Honvéd versenyzője lett. Edzője Kisteleki Antal. Minden idők legfiatalabb (17.éves) felnőtt Európa-bajnoka volt. 1896-óta a tornászok között világversenyeken (Eb, vb, olimpia) a legtöbb (95 pont 12 világversenyen) nemzetközi pontot szerzett versenyző"Van még remény
-
Real_Necro
veterán
Nagyon vagány! Ghetto Street Workout alapjai már meg vannak.
[ Szerkesztve ]
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
twine
veterán
válasz Real_Necro #11240 üzenetére
"Génállomány"
Igen,,,és a családi "hozadékok".....
Én ugyanabban az egyesületben voltam igazolt versenyző, ahol apám is sportolt anno...(egyébként véletlenül mert az edző "bácsik" a suliban választottak ki minket, nem apám vitt le a csarnokba)
Mostanra elérkezettnek látom az időt, hogy a fiam is megérezze annak az öltözőnek a szagát, és a magnézium port a tenyerén....
Lehetne mással is "próbálkozni", de "ezt dobta a gép"....ebben az egyesületben van elérhető időben edzés...ez van elérhető távolságra, és ezt a mozgásformát tanulta csecsemő korától tőlem,mert ezt tudtam neki átadni....
imádja a vizet, de pld. még úszni nem tud...
Tornázni, verekedni nagyon....A videón már hulla fáradt, mert már megint vagy 10 perce tátottuk a szánkat a feleségemmel miket csinál a gyerek, mire eszméltem, hogy fel kellene venni
Egyébként 3x simán felhúzza magát, fejen áll, a strandon vagy vízparton megrogyasztom a térdem, betámaszt, és felmászik a vállamra segítség nélkül, onnan szaltó a vízbe, (persze úgy hogy még fogom a két kezét)Szóval ezt a mozgást most már felügyelni, és koordinálni kell, mert egyre vadabb a kiscsákó....remélem egyesületi keretek között értelmet nyer a dolog, és nem szívritmus zavart okoz, mint amikor otthon csinálja!
[ Szerkesztve ]
-
tildy
nagyúr
Miután a fiam több mint egy évet járt babauszasra, mi lemondtuk. Mivel vannak víz alatti feladatok, miután a szemembe nézett és mondta anya, nenene, nem egy de sok alkalommal, mikor víz alá kellett volna menni, mi úgy döntöttünk, egyelőre ennyi, nem akarjuk megutaltatni vele a vizet.
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain
-
rgeorge
addikt
Béres Actival Kid Omega3 Gumivitamint ismeri valaki? Mi ma vettünk, a gyerkőc megállapította, hogy ritka rossz íze van, feleségem megerősítette, szerencsére a patikában visszavették. Állítólag narancs íze van, hát nagyon nem az volt.
Picard: "What we leave behind is not as important as how we've lived. After all, Number One, we're only mortal." Riker: "Speak for yourself, sir. I plan to live forever."
-
DeFranco
nagyúr
válasz V.Stryker #11363 üzenetére
hagy elöl (szem előtt) és mondd meg neki, hogy érted, hogy még nem szeretne vele foglalkozni, rendben van, tök jó és köszönöd, hogy elmondta, itt lesz és majd ha szeretné, bármikor elveheti, sőt szívesen segítesz neki elkezdeni pengetni is.
aztán hagyd ennyiben és szépen megérik nála előbb vagy utóbb. nálunk jellemzően előbb következik ez be, mint számítok rá.
-
föccer
nagyúr
válasz V.Stryker #11363 üzenetére
El kell csomagolni és megbeszélni vele, hogy akkor ha iskolába jár, akkor megkapja újra.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
V.Stryker
nagyúr
Véleményt szeretnék kérni tőletek.
A történet előzménye az,hogy vettem magamnak egy elektromos gitárt, tanulgatni. A lányomnak tetszett, soha nem nyúlt hozzá, de mondta,hogy nagyon szeretne gitárt ő is. Ezt többször is mondta. Aztán most az 5. szülinapjára vettem neki egy ukulelét. Miután kibontottuk kicsit zavarba jött, meg se fogta és inkább a nyakamba borult szégyenlősen, hogy én vagyok az igazi ajándék és meg se fogta és azóta sem. Hiába vettem én elő, hiába mondom, hogy fogja meg. Még arra sem hajlandó,hogy a szobájába bevigye. Egyszer talán valami olyat mondott,hogy ő igazából arra gondolt,hogy majd akkor akarja, ha iskolába megy.-
-
DeFranco
nagyúr
válasz sapizee #11360 üzenetére
amikről én hallottam, azok az oktatások sokkal inkább teljesítményszemléletűek voltak. én is bizonytalan vagyok abban, hogy a legjobb helyre járunk-e, biztos, hogy nem prüntyizésre és felesleges dolgokra adjuk ki a pénzt, ez a bizonytalanság mindenképpen megvan, mert nem vagyunk szakemberek.
de azt megtanultam, hogy nem szabad a dolgokat siettetni, nem úszóbajnokot akarok nevelni a gyerekből, és látom hogy fejlődik, jó neki, nagyon sok dologban tényleg megelőzi a többieket, innentől kezdve elfogadom a hipotézist hogy jó helyen vagyunk és nem kell mozdulni.
egészségpénztárra nem elszámolható. talán megoldják majd valamikor.
a vízben egyszerre egy szülő lehet vele, "nézőt" lehet vinni, gyakorlatilag bármennyit, de nyilván egy másik szülő + esetleg nagymama esetenként megoldás az elfogadott, nem fog bemenni a c'álád
(ja, szempont, hogy itt az ár szelektáló tényező is, aki egy ilyet megenged magának, az már általában nem szarral gurít, nem bunkók közé fogod járatni a gyerekedet, ami azért nem mindegy, ez elég intim dolog. jár egyébként egy pár keleb is, az vicces amikor találkozol velük, kb 5 percig.)
szóval egy szülő van bent a medencében a foglalkozás alatt, de a végén van kb. 15 perc játék, akkor a másik szülő is bemehet a medencébe (nyilván ha előtte átöltözik stb.) és akkor freestyle van
a szauna a gyerekeknek van, kísérni nyilván lehet, de nem állsz neki welnesselni amíg a gyerek a medencében pogózik.
[ Szerkesztve ]
-
sapizee
csendes tag
válasz DeFranco #11354 üzenetére
köszönöm a részletes beszámolót
valóban nem olcsó az ár, de szimpatikusnak tűnik a hely maga. kérdés, hogy megéri-e esetleg olcsóbb helyre menni, ahol kevesebb szolgáltatást kap érte az ember. vajon lehet egészségpénzár bevonásával csökkenteni a költségeket?
mi nem az úszás megtanulásáért szeretnénk járatni babaúszásra a gyermeket, az ráér később is. hanem pont azon szempontok miatt, amit te is írtál. a vízben egyszerre egy, vagy mindkét szülő lehet vele? ha csak egy, a másiknak van lehetősége valami szolgáltatást igénybe venni (szauna, ilyesmi)?
szerencsére rugalmasan a munkabeosztásom, így akár félreeső időpontokban is tudnánk járni. oktatók közül ki az ajánlott? ezt megírhatod privátban is
-
emmm
őstag
válasz DeFranco #11357 üzenetére
A lányom meg utálja a vizet. Az esti fürdést sem szereti, szóval 2,5 év után még mindig bőg miatta. Pedig nincs baja a bőrének, szerintem szimplán víziszonyos, vagy ilyesmi. Nála az válik be, hogy fogom, és beviszem a vízbe. Két perc ordítás után leereszt, és utána vígan eljátszik, jól érzi magát.
-
senior tag
válasz DeFranco #11357 üzenetére
Balatoniak a szüleim, és nekünk marad a sarazás a parton, meg maximum a vízhordásig bemászás, a kicsi meg mint egy kutaszdroid elindul négykézláb, és Tihanyig kúszna ha hagynánk. Miközben faterom már vízisível vinné maga előtt . Mindegy, remélhetőleg kinövi.
No money, no honey.
-
DeFranco
nagyúr
válasz jazzkifli #11355 üzenetére
hát... ezt nem tudom, itt már határeset, mert tud "nagy" úszásoktatásra is menni lassan, az viszont kevésbé fejlesztés, mint inkább úszásoktatás.
hogy ebben a korban mennyi hozadéka van, azt nem tudom, nem vagyok szakember, a szakember meg nyilván a saját pozíciója szerint mond valamit.
én ha az én gyerekemről lenne szó, úgy gondolkodnék, hogy valósan, önállóan, mély vízben úszni megtanulni ráér még 2-3-4 évet, ebben a korban még inkább a fejlesztés, az edzés, mint moderált, vezetett aktivitás megszokása, a víz és a mozgás szeretete a fontosabb, így arra mennék, ahol erre fektetik a hangsúlyt, és nem arra, hogy ájronnésönt neveljenek belőle.
hogy Ti mit akartok, ezt Ti tudjátok eldönteni, aztán beszélgessetek oktatókkal, nekik mi a meglátásuk, ők mit tartanak fontosnak, szerintük mi az időszerű (nyilván beugrató kérdéseket kell feltenni) és az alapján alakítsatok ki véleményt arról hogy kit és miért választotok.
@davenport: Elnök úr az oktatáson csatakiáltással ugrik a medencébe, a medence aljáról felszed karikákat, és várja az úszásnapot, a balatonba meg alig bírtuk becsalogatni akkor is csak játékkal. úgy hogy a pajtásai meg geronimozva buktak a víz alá és úgy kellett őket kiparancsolni amikor meg remegett a szájuk már a hideg víztől. ez ilyen.
[ Szerkesztve ]
-
senior tag
válasz sapizee #11349 üzenetére
Stoller Akadémiás képzést keress, őket ajánlják sokan.
Vannak olyan lehetőségek is, hogy szállodákkal állnak össze, és egy wellness hétvége keretén belül is mehetsz (pl: Kolping).
Mi 5-6 alkalmat nyomtunk le az első fiammal, szerencsénk volt, mert viszonylag kis számú csoportban tölthettük el egy vidéki kisvárosban. Nem olcsó, de alapvetően bejött.
Viszont úszni nem fogja megtanítani (sőt az igazat megvallva, a kisfiam aki most 3.5 éves, sem tavaly nyáron, sem idén volt hajlandó a térdig érő víznél mélyebbre bemenni, míg kb. 1.5 éves koráig vízi bivaly volt. Bár ez állítólag életkori sajátosság, hogy egy ideig semmitől sem félnek, aztán meg mindentől, remélem ez el fog múlni.) A kicsivel, aki most egy éves múlt, nem voltunk.No money, no honey.
-
DeFranco
nagyúr
válasz sapizee #11352 üzenetére
alapvetően elégedettek vagyunk vele, nyilván nem hibátlan ez sem, de amit hallok másoktól más órákról, még mindig ez a legszimpatikusabb. tapasztalatunk mással nem volt, az ilyen helyeket az ember általában csak alapos indokkal váltja le.
nem olcsó. 23k egy 5 alkalmas bérlet, azért az annyira nem vidám, ha rendesen tudtok járni akkor az azért szabad szemmel jól látható összeg a többi egyéb kiadás mellett.
a vízminőség jó, elvileg itt nem klórozzák a vizet, hanem uv-vel vagy ózonnal vagy mivel fertőtlenítik, a lényeg az, hogy a gyerekek bőrének jobb a sima klórozott víznél. a hőmérséklete teljesen jó.
a körülmények jók, jó a pelenkázó, van járóka a kicsiknek amíg öltöztök vagy pakoltok, fiókok, pakolós zsebek, több hajszárító, tévén megy a mese folyamatosan, kint ki van készítve kölesgolyó amit tudnak a gyerekek majszolni, szoptatósarok, etetőszék, stb. alapvetően jó körülményeket kapsz a pénzedért. most lett felújítva, nekem spec nem tetszik, sok olcsó vagy szar megoldás van, de erről nem ők tehetnek hanem a kivitelező, látszik hogy spórolni azt nem akartak rajta.
van sótéglás infraszauna, az nagyon frankó, jól meg lehet melegedni, kicsik is szokták élvezni.
két medence van, párhuzamosan folynak az órák.
ennyit a körülményekről.
beltartalom:
nagyon sok függ attól, hogy melyik oktatóhoz kerültök. nekünk szerencsénk van, olyan oktatóhoz kerültünk, aki nagyon jó, meg is van vele a kémia, jól tartja az órákat, de volt akivel annyira nem jöttünk ki jól, ha mondjuk helyettesítés volt. ezt embere válogatja. nyilván amúgy mindegyik jó a maga módján, kérdés, hogy kinek a stílusa jön be igazán.
illetve hogy be tudtok-e hozzá kerülni. elég hosszú várólisták vannak, általában belső ember segítségével (aki már bent van) ajánlásra tudsz bekerülni, vagy szerencséd van, és kis várakozással felszabadul egy hely. ez függ az időponttól is, nyilván egy szerda dél nem annyira frekventált, mint egy péntek fél 6, vagy egy hétvége, az tényleg karcos.
az órák jók, bár nagyon sokáig inkább fejlesztés. úszni nem fog megtanulni gyorsan a gyerek, mi több mint két éve járunk, 2,5 éves elnök úr, de még most is csak a vízbiztonságnál tartunk, hogy ha elengedem kifordul-e a part felé meg feljön-e a víz alól. az úszásnak még nyoma sincs látható módon.
természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem úszásoktatás van, az van, csak nagyon erősen alapoznak olyan tudatos motorikákra, amik (elvileg) később majd jól pakolhatóak, és lehet rájuk építeni valóban helyes mozgáskultúrát. ez a mondás, mi meg elhisszük, és különösebben nem is zavar, mert
mert mi ezt elsősorban fejlesztésnek fogjuk fel, másodsorban úszásoktatásnak. az első a szocializáció volt, amit megtanult, bekerül itt egy 6-7 fős csoportba pár hónaposan, ez neki nagyon új és nagyon nagy élmény, benne van egy csapatban, ismétlődő emberekkel megy ismétlődő módon ismétlődő dolgokat csinálni, akik egyébként idegeken, ez a szocializáció. a második az, hogy rengeteg készségfejlesztő gyakorlat van, feladatok, mondókák, énekek, persze minden a vízben és az úszással egybekötve, de tanulnak formákat, színeket, párosítást, stb. ez egyrészt fejleszti a készségeket másrészt brutálisan fejleszti a koncentrációt
igazából erről győztek meg félidőben, egy nagyon nehéz időszakban, amikor nem volt nagyon népszerű az úszás. több apa is mesélte, hogy már a második gyerekét hozza úszni, mert elképesztő, hogy mennyit profitált a nagyobbik belőle óvodában, iskolában. ügyesebben old meg éles feladatokat, jobban koncentrál, nyugodtabban kezeli a feladattal járó kihívást, egyszerűen jobbak a képességei. mi is tapasztalunk ilyeneket.
a harmadik ami miatt szeretem, hogy járunk, hogy nagyon hamar megtanul a gyerek egy "regulát" találkozik egy olyan szituációval, amikor neki bizony ha tetszik ha nem, oda kell menni valahova, fel kell készülni, feladatokat végre kell hajtani úgy és olyan sorrendben ahogy mondják és végül lezárásképpen játszhat egy kicsit apával anyával a vízben. ez egy nagyon fontos dolog, mert később erre építettük a nevelést, az alapszabályokat, és neki ez nem volt idegen. nem lesz ettől kocka a gyerek, ez heti egy óra, de találkozik egy olyan szituációval, amikor bizony nem az van amit őfennsége épp kitalál és meggondolja magát percenként.
másodsorban az úszás: megtanulnak kikapaszkodni, megtanulnak merülni megtanulnak bemenni a vízbe, megtanulnak kimászni a medencéből, megtanulnak eljutni a partra, megtanulnak tájékozódni a vízben, megtanulnak alap tempókat és megtanulják a víz mint közeg tulajdonságait. ez az eleje. nagyon sokat tanulnak az úszásról, de úszni sokáig nem fognak. szerintem nem is kell, nem is érettek rá igazán ilyen fiatalon, független edzővel beszéltem, ő is ezt mondta, ő klasszikus úszást tanít, de nem is vállal 3-4 év alatti gyerekeket, mert ahhoz még fiatalok ehhez nem.
aztán látom a nagyok mit csinálnak a medencében, állati, nagyon messzire el lehet jutni, tehát a koncepció jó, csak azonnali csodát nem kell várni tőle.
nem tudom, van még kérdés?
-
sapizee
csendes tag
Sziasztok!
Szeretnénk a lassan 5 hónapos gyerekünket babaúszásra vinni. Budapesten milyen helyet ajánlotok, van valakinek ilyesmi tapasztalata? -
jazzkifli
tag
-
Real_Necro
veterán
válasz AMD Power #11345 üzenetére
Nálunk 3. napja beszoktatás van családi napközibe. Ma már fél napot marad, ha marad.Ha sikerült az egész napos, kiveszek 1 hét szabit (és kifestem a pincét).
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
AMD Power
titán
Hétfőn kezdődik az óvoda..... Istenem most lett még csak terhes a feleségem a gyerekkel!!
-
V.Stryker
nagyúr
Igazából nálam nem az ütni vagy nem ütni kérdésnél verte ki a biztit a cikk, hanem más megnyilvánulásoknál borult ki a bili. Nem is értem, hogy mi az pl. hogy ne ülljön egyenesen a gyerek a padba, ha azt kérik tőle. Azt se értem, hogy miért ugathat vissza, ha valamivel nem ért egyet. Lehet nem egyetérteni, csendben vagy lehet kulturáltan megbeszélni. Egyenlőre, én mint felnőtt, jobban tudom a kis fiatal fejénél, hogy mi az ami helyes és mi az ami nem. Továbbá úgy gondolom azt is jobban tudom, hogy miért kell olyan dolgokat megcsinálnia, amihez épp nincs kedve, stb.
A gyerek kiskorától próbálkozik, folyamatosan feszegeti a határokat, ez ezzel jár. Továbbá az is,hogy egy nyers elme születik és szeretném ha egy megfelelő értékrendje lenne, megfelelően szocializálódva, amibe nálam nem fér bele, hogy nem hajlandó egyenesen ülni a padba ha pl. ezt kéri tőle a tanár. Nem a testtartás miatt, hanem a tisztelet adás miatt. Stb. Mindegy, csak felhúzom magam.-
-
-
twine
veterán
-
sapizee
csendes tag
válasz Pho3bus #11337 üzenetére
Nálunk nem volt ilyen súlyos a helyzet, etetések után max 1 órát kellett kézben hordozni (kb. kólikatartásban), utána általában elaludt. Nekünk az Infacol és a Gripewater nevű szereket ajánlották, de az Infacol vált be. Ez elvileg azt csinálja, hogy ha levegőt nyel a baba, akkor a kis levegő "darabkákat" gyűjti össze a belekben egy naggyá, ami aztán könnyebben távozik. Pár napot érdemes hagyni mindkettőnél, mert az első bevételek után nem lesz azonnal hatása.
-
Real_Necro
veterán
válasz Pho3bus #11337 üzenetére
Orthoped doki combnyak szuresen meg elvileg a vedono is meg tudja mutatni a tornat. Nalunk tudta.
Labak valtott felhuzasa hasig majd vissza, majd egyszerre, majd terdeket korkorosen lassan mozgatva, kozben mehet masszir is, tobb ismetlessel.
Szelcso nem ordogtol valo, mi sokaig hasznaltuk, ha a puki igy kijon, akkor a babanak sem kell annyit szenvedni. Jol be kell kenni kenoccsel a kulsejet meg a baba feneket, aztan csavaro mozdulatokkal ki-be huzkodni, kicsit bent is lehet hagyni felig, kozben babatorna... igen, van amikor utana atoltozes van, ruhapelust vagy papirtorlot celszeru bekesziteni.„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
szakalistvan
senior tag
válasz Pho3bus #11337 üzenetére
Sok ismerős apukától Hallottam hogy éjszakánként órákon át sétáltak a picivel mert hasfájós volt,nálunk semmi ilyesmi nem történt,két -három óránként evett,utána pici sírás,alvás,5.héttől végigaludta az éjszakát külön szobában.Szóval sok mindennel lehet próbálkozni,de egy idő után el fogja hagyni.Munkatársam hat hónapig nem aludt,dolgoztunk helyette mert olyan volt mint egy holdkóros.Tudom nem hangzik biztatóan,de ez ilyen,kinél mit dob a 'gép'
Nálunk az Aventes mellszivo vált be,kétóránként leszivta és cumisüvegben neki lett adva,egyszer táp egyszer tej.Éjszakára táp,laktatóbb,tovább aludt tőle.
[ Szerkesztve ]
-
Pho3bus
tag
Köszi újra a sok jó tanácsot!
Medela pumpát használunk mi is, igaz a mechanikusat, azt mondták azt kényelmesebb használni. Tej szempontjából pedig nagyon határon mozgunk, mivel általában a napi limit már megvan, viszont néha 10, néha 20 néha 70ml szopizik. Most a gázokkal vannak problémáink . Már 3. napja alig alszunk, mert óramúpontossággal 11kor elkezdi a show-t, amit kb 5-6 körül fejez be reggel. Közben annyira felhúzza magát, hogy már a végén hangja sincs. Tegnap végül megmértük a lázát, mert már más nem jutott eszünkbe és akkor kitört a kakigejzír... Akkor jöttünk rá, hogy lehet szélgörcs okozta az álmatlanságát. Ma lehet bevetjük a nagyágyút (szélcsövet) is, mivel már el is kezdte a sírást. Cseppekből tegnap elkezdtük ezt adagolni Biogaia Protectis, hátha ez is segít.
Van esetleg valami jól bevált tartás, torna ami ilyenkor szokott segíteni?
-
tildy
nagyúr
válasz jazzkifli #11333 üzenetére
A kisfiunk 3 eves koraig nannyvel marad, igaz mi eleve kulfoldon elunk. CSAK es kizarolag magyarul beszelunk hozza. Az angolt ugyis felszedi majd 3 eves koratol a nurseryben.
PAr szot tud mar angolul: spider, ball, come in, thank you, the Queen. En nem aggodom, foleg kulfoldon ehhez sokkal lazabban allnak, hidd el , alig fel ev, es meglepodsz majd milyen jo nemet szokincse lesz.
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain
-
zsoltzsolt
addikt
válasz jazzkifli #11333 üzenetére
Pont úgy ahogy írod. Otthon és egymás között magyarul, az ott élőkkel való kommunikáció során pedig németül. Nem kell külön praktika, hisz nem fogja tudni megértetni magát, ha nem beszél németül, így kénytelen lesz megtanulni. De ez egy spontán folyamat lesz. Három éveseknél ez még élettani pöszeség, de figyeljétek hogyan alakul. Ne javítsátok ki, egyelőre. Azt majd később, ha így marad.
[ Szerkesztve ]
-
jazzkifli
tag
Sziasztok!
Eddig csak csendesen olvasgattam a topikot, hátha látok valami hasznosat (megtörtént, köszi ).
Viszont most nekem is lenne kérdésem, kérésem.
Jómagam már több mint egy éve élek és dolgozom Németországban mint informatikus. Magyarországon maradt a feleségem és a 3 éves kislányunk, akik heteken belül költöznek utánam.
A német nyelv nekem sem és az asszonynak sem okoz gondot, az angol meg pláne.
A kislány Mo-on nem járt bölcsibe, anyával volt végig (ettől függetlenül barátkozós típus). Az itteni óvoda vezetővel beszéltem személyesen, nagyon szimpatikus volt, látszik rajta hogy tudja mi a dörgés nem német gyermek esetében.
A lányok voltak kinn nálam egy hetet, megismerkedtek a lakással, a környékkel, a csajszi megnézte kívülről az ovit. Minden frankó volt, anya és a leány is várja már hogy itt legyenek, újra együtt lehessünk. Tehát semmi gond. :-)
Az az alap elgondolásunk az asszonnyal, hogy otthon magyarul fogunk beszélni ,mert szeretnénk megtartani ezt a nyelvet, de nyilván ha közösségbe megyünk ahol nem a magyar a hivatalos nyelv akkor németül fogunk beszélni.Kérdésem:
Hogyan, milyen praktikákkal lehet a gyermek német nyelvtanulását elősegíteni, illetve a magyar tudását megőrizni/tovább fejleszteni? A kislány (Zita) szépen, választékosan beszél magyarul, csak a szokásosan nehezebben megtanulható "L" és "R" betűket mondja "J"-nek. De ez t idővel meg fogja tanulni mint minden mást, ebben biztos vagyok.
Van valakinek tapasztalata ezen a téren?Köszi előre is a válaszokat, maxi respect minden szülőnek! :-)
Aláírás
-
tildy
nagyúr
válasz davenport #11331 üzenetére
Az nekunk sem( szoptanit a neve, mindenfele ment a tapszer...) . En errol beszeltem.
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain
-
tildy
nagyúr
válasz Real_Necro #11327 üzenetére
Nalunk arra legalabb racuppant valamennyire a gyerek, ettol fuggetlenul 5ml az 5 ml, akkor is ha a gyerek mar 70et inna...
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain
-
Real_Necro
veterán
válasz DeFranco #11328 üzenetére
Igen, egyetemes okossag nincs, de el tudjuk mondani kinel mi valt be, igy van lehetoseg otletet gyujteni.
Ismerosnek szoptatasi tanacsado azt mondta, hogy amit a babaja nem eszik meg tejet, adja a 6 eves lanyanak, mert ennel jobb dolog a vilagon nincs. Ismi erre megkerdezte, hogy kaveba meg sutemenybe ne ezt tegye?
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
DeFranco
nagyúr
válasz Real_Necro #11327 üzenetére
darázsfészek a téma, ez kétségtelen.
-
Real_Necro
veterán
Itatopoharazas es bimbovedo kozul nalunk egyik sem jott be, tenyleg embere meg gyereke valogatja.
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
tildy
nagyúr
A sokat ingertlesrol annyit, en ket honapig minden kajalasnal mellre raktam a kisfiam, sose lett napi 20 ml-nel tobb. 2 honap utan meg mar 5 se volt Mindig 20-30 percet rajta volt. Teljesen valtozo kinek mi valik be. Ha nem akar igazan a gyerek szopni, mint ahogy nalunk is volt, bimbovedo segithet a dolgon. Ha az sem, akkor a medela symphony gepe a legjobb, de nekem azzal sem ment 5ml fole ami kijott.
Viszont ha javasolhatok valamit, ha mindenkepp tap kell, erdemes sved itatopoharbol adni.[ Szerkesztve ]
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain
-
V.Stryker
nagyúr
Mi tápoztuk mindkét gyereket.
-
-
azka79
aktív tag
A feleségemnek a Karalamz sör jött be, természetesen alkohol mentes
-
Real_Necro
veterán
válasz DeFranco #11321 üzenetére
Embere és babája válogatja.
Lehet mindkettőt is adni, rászoktatható a baba cici mellett tápra is. Általában a cumisüveg szilikonja az, ami közre játszik, mert ugye kevesebbet kell "dolgozni" a kajáért. (legalábbis mi ezt tapasztaltuk)
Nálunk kezdetben nehezebben indult a tej, ezért kellett tápi mellé. Nem volt könnyű cici mellett, de megszokta. Ugyanakkor a megmaradt anyatejet le kellett minden egyes alkalommal fejni, erre a Philips terméke kiváló, mert stimulálja is a mellet. Később elég volt az anyatej, elég sokáig, majd már a hozzátáplálásnál jött megint táp majd tejital. 1 évig volt cicizés.Ja és ugye vannak a tejserkentő cuccok, mint pl a Motherlove - More Milk kapszulája. Piszok drága, de működik mint a Niagara...
[ Szerkesztve ]
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
senior tag
válasz Pho3bus #11318 üzenetére
Nem fog éhenhalni, nagyon kicsi a gyomra (kb. mint az ökle), ezért keveset fog enni sokszor. Azon sem érdemes stresszelni hogy mi lesz, ha ne adj isten nem elég a tej, vagy egyáltalán nincsen, nem lesz kevesebb a gyerek, ha tápszert is kap, de mellette nyomassátok a szoptatást, akár fejéssel, akár cicire rakással. Azért sem érdemes ezen idegeskedni, mert akár az is kihatással lehet a tejmennyiségre. Az viszont valóban egy jogos félelem, lehet hogy egyszerűbb a tápszert kiszívnia, mint az anyatejet, így elmehet a könnyebb ellenállás felé.
Nálunk a kórházban volt szoptatási tanácsadó, ha ott nem kaptatok segítséget, akkor érdemes körülnézni a neten, és keresni egyet, akivel futtok még pár kört, mert lehet hogy az is segít. Létezik akár bérelhető gép is, amivel lehet fejni. Ez is segíthet.
No money, no honey.
-
DeFranco
nagyúr
válasz Pho3bus #11318 üzenetére
ésszel a táppal nagyon visszaüthet a szoptatásnak.
nem akarok nagyon belenyúlni a témába, mert soha nem magyarázom magam ki belőle, nagyon röviden csak annyit írok, hogy a tápszer egy zseniális dolog és életeket mentett már meg, és valóban van olyan, hogy nem elég a tej akármit csinál a kismama, de...
egyébként a tej meg "igény szerint" termelődik, tehát ha sokat ingerlik, sokat van a baba cicin, akkor több is fog termelődni. ez van hogy lassú és nehéz folyamat, nálunk is az volt, de kihúztuk jó táplálással jó súlygyarapodással és egészségesen tápszer nélkül. onnantól viszont hogy elkezded adni a tápszert, borul a mesterterv, mert a tápszer jobban telít és könnyebb út mint az anyatej, így nem fog annyit cicizni, te meg megsajnálod és adsz még neki tápszert. ettől viszont nincs elég inger, amitől tényleg elapad a tej (mert nincs csesztetve hogy termeljen) és máris kész a "nincs anyának teje, tápolunk" verzió.
mondom még egyszer, van olyan, hogy nincs tej, ne kelljen senkinek se magyarázkodnom pls, ez egy másik, de nagyon is létező és sokszor látott szcenárió.
-
Pho3bus
tag
válasz Real_Necro #11319 üzenetére
Milumil HA Start-ot kaptunk, de tegnap este próbáltuk és nagyon nem akarta elfogadni. Bár lehet csak görcsölt szegénykém, mert 2-3 óra szenvedés után ráhagyta és elalaudt.
-
Pho3bus
tag
Sziasztok,
Köszi a válaszokat/gratulációkat mindenkinek! Bocsi, hogy csak most. Tegnap szerencsére hazaengedték Őket, így meg is volt az első közös esténk. Én ennyit még soha nem stresszeltem és aggódtam, mint a tegnap este. Ami lehetett minden összejött!
Tápszeres témára visszatérve: mi is fontolgatjuk, hogy kiegészítésként adunk a babónak majd tápszert, de úgy vagyunk vele, hogy ha még nem is hozza a nagykönyben leírt grammokat ciciből, de ameddig nem bömböl hogy éhes, és jól elvan, addig nem erőltetjük. Legfőképpen azért sem, mert fogalmunk nincs mennyit kellene belőle adni. A kórházban igértek egy tájékoztatást, ami nyilván elmaradt, mondván nem érnek rá, a patikában a hölgy azt mondta hogy a tápszer kb: 1:1 arányban van a tejjel, de olvastunk teljesen mást is. Nem is beszélve hogy a mennyiségről a tápszer oldalán csak annyi van, hogy 1-2 hetesen konzultájon a doktorával róla... Hát köszi, így hétvégén ki vagyunk segítve vele.
-
AMD Power
titán
Ezt vettük neki + kap napi 1x mellé még plusz 100mg C Vitamint. Egy másik időpontban.
[ Szerkesztve ]
-
ZiD
tag
válasz Pho3bus #11308 üzenetére
Nálunk feleségemnek minimális teje volt, gyerek 3 napig üvöltött az éhségtől. Mivel babarát kórház, így tápszert nem engedték, ezért a 4. napon a dokihoz bementem kicsit ordítani, és a súlycsökkenés ellenére úgy hazaengedtek mint a pinty.(nyilván ennél részletesebb volt a story, de a lényeg ez)
Itthon hosszasan próbálkoztunk még a tej beindításával, de nem ment, így tápszeren volt végig a gyerkőc. Kutya baja hál Isten.
Szerk: és persze gratula
[ Szerkesztve ]
-
Real_Necro
veterán
válasz CharlieDrop #11307 üzenetére
Ha van bőven tej, akkor könnyebb. Persze nálunk Dávid haspók, nála hamar jött az ugrás és rengeteget evett.
Pho3bus:
A Bethesdában volt szokás ébresztgetni anyát meg gyereket, hogy egyen-egyen... Sote2-ben ilyen nem volt.[ Szerkesztve ]
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
emmm
őstag
válasz Pho3bus #11302 üzenetére
Gratulálok!
Szerintem is csak paráztatás megy. Ha nincs tej, akkor lesz tápszer. Éhen biztos nem fog halni. Az első héten normális a fogyás, ez mindenkinél így van; utána szépen megindul. Nekünk +1 kiló volt az első hónap végére, mint ahogy megszületett, pedig az első pár nap után vesztett vagy 30 dekát.
-
szakalistvan
senior tag
válasz Pho3bus #11308 üzenetére
Grat!
Örülhetsz hogy egyáltalán bemennek hozzá a nővérek,nálunk csak fürdetésre jöttek.2660-nal született a Csenge,2420-al engedték ki 4 nap után.Evett aztán elaludt a cicin,nem tudtuk felébreszteni sehogyan sem
Mérleggel mértük hogy mennyit evett (30-40 grammokat),anyuka bepánikolt és tolta bele a tápszert,pedig amit lefejt mellszívóval azt is nekiadtuk.Na ott el lett ba..va minden ,ezután már csak a cumisüveg kellett
Szóval csak nyugi,össze kell szokniuk,azt a pár hetet meg ki kell bírni amíg kétóránként eszik. -
Melack
veterán
válasz Pho3bus #11308 üzenetére
3,4 kg-mal született Zoé, 3,2-vel jöttünk ki. Kb ennyi erről a véleményem. Lassan 3,5 éves, most már súrolja a 17 kg-ot és az 1 métert. Nem értem ezt az étkezési mizériát. Otthon, nyugodtan ki lehet tapasztalni a dolgokat. Jobban, mint a kórházban.
Ex-Informatikai Szolgáltató Asztali Munkatárs
-
Pho3bus
tag
Köszi szépen mindenkinek a tanácsokat és a gratulációkat!
Kedden 15:33-kor született a csöppség, azóta vannak benn. Tejci már van valamennyi, csak nem mindig akar szopizni, olyankor békésen néz anyára, sokszor persze el is alszik. Úgy voltunk vele, hogy ez teljesen normális, mindaddig amíg az egyik nővér be nem jött, hogy mi ez már, felkeltette a babát, és erőszakkal megpróbálta ráerőltetni cicire, persze ezt többször, mert a gyerek nem akarta. Mikor már bömbölt a baba, feleségem rászólt, és persze Ő volt megsértődve. Emiatt pedig elkezdtünk aggódni, hogy akkora traumát okozott ezzel a gyereknek, hogy majd tutti nem akar szopizni. Ezért is kérdeztem, hogy van-e valami tipp, hogy elkerüljük a jövőben a hasonló attrociátsokat, illetve mielőbb haza tudjam hozni őket. Vagy ez teljesen normális hozzáállás volt a nővér részéről és mi reagáltuk túl? Amúgy a kórházban szerencsére bevizsgált anyatejet kapnak a babák és nem tápszerezik őket.
-
CharlieDrop
veterán
válasz Real_Necro #11306 üzenetére
ez ugye akkor áll, ha van tej...
Nem használok AD-blockert a PH! oldalain!
-
Real_Necro
veterán
válasz Pho3bus #11302 üzenetére
Gratula!
Nekunk azt mondta a vedono, nehogy a masodik gyermekkel is korhazba keruljunk 1 hetre sargasag miatt, az ujszulottet rakjuk 10 percre cicire, majd mindket mellbol a maradek tejet mind kifejni es oda adni cumisuvegbol. Ha aluszekony, nincs ereje szivni, ezt tartjak jo megoldasnak. Ha mar beindul az emesztese meg erore kap, tud majd rendesen szopizni.
Kollegameknal nem akarta elfogadni a cicit, igy mindig lefejtek, valamint keves volt a tej, igy hozza taplaltak, kapott tapszert is, ami egyebkent nem ordogtol valo, eleg sok hasznos dolog van benne, persze nem olyan mint az anyatej, de a gyerek ne ehezzen.
Ha jon a novekedesi ugras es hirtelen sokkal tobb tejet igenyel, amit anyuka nem tud fedezni, akkor is erdemes hozza taplalni, kulonben nem gyarapszik a pici es mehettek hetente meregetni vedonohoz.Mi ezt tapasztaltuk es mentunk rajta vegig. Volt csak anyatejes idoszak is, de egy ido utan mar nem volt eleg... 1 eves koraig kapott anyatejet.
Vedonot erdemes felhivni, ha normalis, meg nem ujonc (nalunk sajnos az volt a regi), vagy a korhazi szoptatasi tanacsadot. Persze azt nem tudjuk hany napja vannak bent.
[ Szerkesztve ]
„Az, ami törvényes, az ugye nem lehet etikátlan. Ez etikátlan, ezért lehetne törvénytelen, de ami nem törvénytelen, az nem is helytelen. Ha helytelen lenne, törvénytelen is lenne.”
-
Melack
veterán
válasz Pho3bus #11302 üzenetére
Nem ordít, nem ráz, ha aludni akar, aludjon. Az igény szerinti szoptatás (ha jól emlékszem a női témákra) szót ki ne mondjátok bent, de kb ez lehet a jó nektek. Feleséged próbálja meg ülve, fekve, bal-jobb külön, vagy felváltva szoptatni csöppséget. A babának is új dolog ez, nem fog menni azonnal. Ha feleséged még be is stresszel, akkor meg főleg nem. És tápszert ne adjatok neki, ha van teje feleségednek. (Nálunk ezt erőltették, mert nem hízott eleget - cserébe nyúlt, mint a bolondgomba folyamatosan).
Ex-Informatikai Szolgáltató Asztali Munkatárs
-
-
Pho3bus
tag
Sziasztok!
Kedden beálltam én is a friss apukák sorába!
Gyorsan kérdeznék is egyet, hátha valaki tud segíteni. Feleségemet csak akkor engedik haza a korházból, ha a baba megállt a fogyással, vagy ha elkezd hízni, és mivel a körülmények nem a legjobbak, ezért szeretnénk, hogy ez minél előbb bekövetkezzen. Itt jön a képbe a probléma, hogy Babó Úr nem feltélten szeret enni. Van valami tipp/módszer (ami nem az erőszakoljuk a baba szájába a dolgokat és ne hagyjuk aludni ameddig nem eszik és ha még rákiabálunk az anyukára, tutti segít. Lehet ez a megoldás de első gyerekes szülőként eléggé embertelennek tűnik nekem) ami esetleg segíthet ilyenkor? Előre is köszi!
-
zsoltzsolt
addikt
válasz Real_Necro #11290 üzenetére
A háromkerekű roller jó, a konduktoraim használják rendszeresen a korai fejlesztés során, kisebb ovisoknál is.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest