Aktív témák
-
spammer
veterán
Nekem a PGR4 nagyon tetszett, majdnem fullra végignyomtam (első hely,pgr shop, versenyek 1 helyezésre), kivéve achievementek. Csak nekem abból a zárt versenypályák hiányoztak (mármint a klasszikus F1, GT stb. pályák). Viszont a Forzaban pont ezek a versenypályák vannak meg, párosítva rohadt hangulatos és változatos versenyekkel. Persze lehetne ebben is több pálya meg még sok minden, de nekem összességében jobban tetszik mint a PGR4. Igaz, PGR után nagyon szokni kell, ésszel kell vezetni, mert minden apró hiba sokat számít, de ha beletanul az ember, nagyon rákattanhat
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
spammer
veterán
Hogy legyen szó játékokról is. A minap kivégeztem a Vegas 2-t, szép volt, jó volt, majd lehet h vmikor előveszem még Terrorist Huntot tolni, de egyelőre pihenni fog szerintem. Ami nagyon bejön, nem is gondoltam volna h mekkora királyság, az a Forza 2. Karrierben most vagyok 52% körül, még jó sokáig el leszek vele. Bár lennének ötleteim, hogy miket látnék szívesen Forza 3-ban
Viszont szemezgetek most a Viva Pinata-val, mivel full magyar, kiváncsi vagyok rá, csak nem tudom bejönne e nekem a stílusa Lehet h a hétvégén teszek vele 1 próbát, könnyed játéknak tűnik.
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
Mákos7észta
aktív tag
válasz misirulez #9586 üzenetére
Mint említettem, monitoron akarom használni a cuccot. A lényeg, hogy a gép is arról menne, és mivel kétféle bemenetem van a monitoron, leegyszerűsödik a problémám, nem kell switc-et alkalmaznom. A gép menne VGA- ról (csak VGA kimenet van), a box pedig HDMI-DVI- n keresztül. Így a monitoron váltogathatok, vagy automatikusan jelet vált, ha érzékeli. Ennyi. És rájöttem a megoldásra. HDMI- n ugye jön a video, az AV- be dugom az audio átalakítót, és abba dughatom az audio- t, van is egy leírás ITT. Tökély, most csak azt kell megtudnom, hogy van e a Premium csomagban ilyen cucc, vagy külön kell vennem. Egyébként tökély
Csak óvatosan, még nem kávéztam..
-
dunc
nagyúr
Zsíroskenyér.
Hozzávalók:
Kenyér, Zsír, Só, Balta, Mérőszalag, Ceruza.Elkészítés:
E nemes étel elkészítése nagyfokú hozzáértést igényel, ezért kérem az alábbiakat pontosan betartani. Kezdjük talán a kenyér méretezésével. A mérőszalaggal mérjük le alsó és felső állkapcsunk közti távolságot. A kapott méretet jelöljük a kenyérre ceruza segítségével. A kenyeret Tegyük az asztalra, a balta nyelét mindkét kézzel markoljuk meg és a jelölés mentén erőteljes mozdulattal mérjünk csapást a kenyérre. Ha kell a mozdulatot többször ismételjük meg. Ha mindez sikerült, akkor meg kell zsírozni a kenyeret. A zsírosedény általában a hűtőben található, különös ismertető jele a magas zsírtartalom. Juttassunk a zsírból a kenyérre ízlés szerinti mennyiséget, ezután kés segítségével oda illetve vissza irányú mozdulattal képezzünk egyenletes réteget a kenyér felületén. Ízlés szerint fűszerezzük. Jó étvágyat.[ Szerkesztve ]
-
misirulez
senior tag
válasz Devastator #9580 üzenetére
idézet a FAQ-ból:
"-a fapados Core pakk, amit hálistennek kiszorít
-a jól használható Arcade pakk, aminek a jelenlegi ára (2007. december) 60 ezer forint körül mozog, adnak hozzá 256 MB-s memóriakártyát és vezetéknélküli kontrollert
-Premium pakk, amely 80 ezer forint körüli áron vihető haza, 20 gigabájtos winchesterrel és komponens HD kábellel is el van látva a vezetéknélküli kontroller mellett
-Elite pakk, ami a jelenlegi csúcs a maga fekete fényezésével, 120 gigabájtos winchesterével, ára bolttól függően változik, körülbelül 100-120 ezer forintért megkaphatod" -
misirulez
senior tag
Jól van akkor azt mondom sztrájkoljunk csendben
Ha valaki esetleg arra vetemedne, hogy feltegyen egy kérdést, akkor mi akik nem vagyunk lusták, de van egy kis eszünk is meg akaratunk affelé, hogy legyen egy jobb xbox topik, akkor, kikeresünk neki egy olyan hsz.-t, amiben már volt róla szó. belinkeljünk, és mellé egy ilyen: fejet teszünk.nah ki van benne?
-
bwoay
nagyúr
válasz misirulez #9583 üzenetére
de, pontosan ez megy.
és az nem megoldás, hogy az első HSZ-be menjen minden,
mert azt át kell olvasni. Ahhoz meg lusták az emberek.
Szerintem az, hogy FAQ, konkrétan arra jó, hogy még véletlenül se nézzen bele senki.
Olyan, mint a manual - az emberek direkt leszarják. Utána meg hőbörögnek.
Szóval hiába csinálunk bármit, nem a fórumon, a topicon kell változtatni,
hanem az emberek hozzáállásán, szemléletén. Az meg nem megy.én is azért nézek be, hátha valaki játékokról ír,
vagy esetleg bármilyen érdemi újdonságról olvashatok. na ilyen nincs soha.
helyett nézhetjük mások nyűglődését százszor kivesézett témákban.
korábban a PS2 fórumot is olvasgattam, ott aztán végképp nincs ilyen,
csak a warez, de ott konkrétan és töményen.valahogy marhára nem értem ezt. van annak is helye,
de az szerintem nem a PH. Ez olyan, mintha egy zenei fórumon
csak arról tudnának beszélni az emberek,
hogy melyik torrentoldalról lehet leszedni az adott albumot.
Vagy mondjuk mobilarénán egy teszthez kapcsolódó HSZ-ek
90%-a unlockkal kapcsolatos lenne.[ don't... don't believe... don't believe the hype ]
-
misirulez
senior tag
válasz Mákos7észta #9582 üzenetére
VGA kábel miértnemjó?
-
misirulez
senior tag
hát de most nem ez megy itt?
Régebben gyakrabban néztem errefelé, de mostmár csak héba hóba többnaponta egyszer benézek és szinte biztos, hogy éppen valamelyik alul említett kérdést vesézik ki már vagy 500-adszorra
Nem baj, ha nektek jó ez így...
Szerintem úgy ahogy van az első hsz.-t kéne NAGYON megoperálni olyanra, hogy frankón minden létező kérdésre ott legyen a válasz, és akkor csak játékokról dumálgatnánk, nap is kisütne eső is elállna. -
Mákos7észta
aktív tag
Az a baj, hogy HDMI- n megy a hag is, és ha a monitoron nincs hangszóró, akkor csak kép megy át. Én meg sz*pok. Ugyanis nem monitorhoz tervezték a cuccot, Microsoftnak nem érdeke a csóróknak csinálni kábelt
(#9581) misirulez: Nem a jack- en van a lényeg, lehetne RCA- s is, de tényleg nincs más lehetőség?
[ Szerkesztve ]
Csak óvatosan, még nem kávéztam..
-
misirulez
senior tag
válasz Mákos7észta #9573 üzenetére
Sehogy.
-
Devastator
tag
Hy. Az Elite és a Premium gépek között van különbség a felépitésükben? Vagy csak a felszereltség más?
-
30z.Samu
félisten
Erre lenne rákötve a Box, a PC és a TV
Sic Parvis Magna
-
dunc
nagyúr
válasz Mákos7észta #9573 üzenetére
Nem tudom,hogy készül-e olyan kábel x hez aminek az egyik fele hdmi, a másik fel vga+hang.
-
30z.Samu
félisten
-
Mákos7észta
aktív tag
-
misirulez
senior tag
Tönkre fog menni a gépem? Várjá mondom is ekkor és ekkor gyártották, nemigaz, hogy nemtudod
Mit csináljak, hogy ne menjen tönkre? Valahol azt olvastam, hogy állítva kő használni haver is megmondta, különben is minek szolsz bele, nem azért kérdeztem mert nem tudom magamtol
Tényleg használ a hűtésmod? Tudom, hogy ti jósok vagytok nyögjétek már ki, ne mondjam kétszer
A hűtésmodtol elveszik a garanciám? Nem mintha nem lenne kibaszottegyszerű és logikus, a válasz
Hol flashelik a legolcsóbban? Csóró vagyok
3 nap és 20 felesleges hsz. után tudom hol a legolcsóbb, de nem vagyok benne biztos, hogy megbízható-e a szervizaahová viszem? Miért vagytok idegesek?
El fog veszni a gari ha fleshelek? Ha elveszik legfeljebb megkeresem
Holnapután ugye ki fognak bannolni LIVE-ról? neeemmmaaaakarrroooommm
Tényleg futár hozza viszi? whao
Hány másodperc alatt gyorsul fel 100-ra egy BOING? Hábazze legalább erre kéne tudnotok válaszolni
Milyen kábellel tudom kirakni monitorra?
Hol tudok olyan kábelt venni? Jah tényleg egy kábelboltban, bocs
Hol a legolcsóbb ez a kábel? És akkor ez mégis milyen képet fog adni nekem? Ne basszátok át a fejem, én értek hozzá!
Csúnya lessz a képe ha -eztésezt- a monitort veszem? Hülye vagy? Ez a legfontosabb
Régi tv-m en hogy fog kinézni a kép? Nem azért nem veszek plazma tévét mer' nincs pénzem, hanem mert csak
Hol egyem meg?
És ott mennyi garanciát adnak rá?
Mutatok egy képet a polcomrol, szerintetek hová rakjam az xboxot?
Mennyire kényelmes a kontoller?ésatöbbi ésatöbbi
VÁLASZOLJATOK, MOST![ Szerkesztve ]
-
30z.Samu
félisten
-
bwoay
nagyúr
válasz 30z.Samu #9557 üzenetére
mindegyik hangos egy PS3-hoz képest.
de a 2006 09-es Premiumom porszívó volt,
már a hűtése is nagyon hangosan fújta a levegőt,
hát még a DVD-ROM visítása.
Aztán mindez megoldódott, amikor
Azóta van egy ugyanilyen szériás Premium gépem
(egy nappal korábban készül, mint a régi),
ennek jóval halkabb a hűtése, érdekes...
szerintem a meghajtó sem visít annyira,
de ezt annak tudom be, hogy már fektetve használom.
A meghajtó mindkettőben SamKung (volt).
Aztán van az Elite masinám, na, annak tépnyleg halk a hűtése,
kb mint a PS3-é (leszámítva, hogy utóbbinak nem kapcsol be azonnal).
És a Benq drive meg össze sem hasonlítható a régi SamKungokkal,
annyival halkabb. Samsungnál tisztán hallottam, ahogy rezonál a lemez.[ don't... don't believe... don't believe the hype ]
-
spammer
veterán
válasz Inuprince #9560 üzenetére
Ezt nem lehet megmondani, játéktól is függ.. GOW pl. nagyon megizzasztja a gépet, Forza 2 nem annyira, de azért annál is meleg. Gyakorlatilag mindegyiktől melegszik, ezzel nem tudsz mit kezdeni.
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
FishAir
senior tag
"Wii controllert" kap a jónép a cucchoz?
Nagy móka lenne.iDontcare
-
ellington
tag
csak nekem fura, hogy mostanában nem jött ki semmi játék?
-
desolator
senior tag
válasz Mákos7észta #9551 üzenetére
Részemről én még az Arcade gépemet is annyira óvom, hogy már 1 óra játék után is negyed órát járatom a dashboard-ba Viszont az olvasója iszonyat hangos sajna, eléggé parázok is tőle hogy idő előtt be fog halni..
Mostanában annyit járok dolgozni, hogy kezd lassan az ivás rovására menni...
-
Mákos7észta
aktív tag
-
borix
őstag
válasz Mákos7észta #9551 üzenetére
A garancia 1 év a gépre az olvasóra nem vállalnak.Amúgy vissza matricázzák s megcsináltatják az ő dolguk hogy smint.
[ Szerkesztve ]
-
ellington
tag
-
borix
őstag
Ismerősöm másodszor javíttatja a prémium gépét /3 led/ ott mondták neki hogy az arcade gépek is halnak meg csak kevesebb mint a régiekből.Golemkonzol-nál azért ajánlják mert nem akarják hogy visszahordják az emberek.Azt állítják hogy módosított gépből még nem vittek vissza. Pár ezret szerintem megér a módosítás nem vág senkit földhöz.De így meg van hangja rendesen.
-
dewfah
tag
köszönjük
-
dewfah
tag
golem-es arc mindenképp rám akarja tukmálni a plusz hűtést meg a késleltetést, de spanom szerint az új gépnél tök fölösleges, nektek mi a véleményetek erről?
Melyik moddolt fw-t ajánlanátok rá?
-
Djuree
félisten
nem biztos. premiumból még sok régi bentmaradt és azt árulják. a lényeg hogy a dobozán meg kell nézni a fogyasztást. az újnak valami 100 valahány W a fogyazstása, nem tudom pontosan mennyi. hallottam olyan helyről ahol átdobozolták, szóval a primkó kockázatos. jobb egy árkád, meg egy winyó ha kell. így még olcsóbban is kijön....
überkonzolnál tuti új a premium, ott biztos vehetsz, az tuti. ott nem vernek át...
[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
Skynet258
veterán
válasz Mákos7észta #9540 üzenetére
Ne egy egyedi eset alapján általánosítsunk már...
-
dewfah
tag
30nap után cserekészülék jár, ha nem tévedek, a jogszabályok elég szépen védik a vevőt, csak képben kell lenni vele.
Ajánlott olvasmány: http://www.fvf.hu/
fogyasztóvédelmi felügyelet -
Djuree
félisten
válasz Mákos7észta #9533 üzenetére
az új arcade-ok már nem fognak elbaszódni nagy valószínűséggel...
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
Skynet258
veterán
válasz Mákos7észta #9535 üzenetére
Ha az MS féle gari él rajta, miért kéne hónapokat várni? 2-3 hét, futár jön, futár megy, ennyi az egész.
-
spammer
veterán
válasz Mákos7észta #9535 üzenetére
65-ös GPU majd csak lesz a pletykák szerint, nyár vége fele.. Keress rá a topicban a "Jasper" szóra.
Matricát le lehet melegíteni (lásd youtube) vagy ha sérült, lehet venni elvileg rá, de a lényeg, hogy ha hardveresen bele van gányolva, akkor nagyobb az esélye, hogy az MS nem csinálja meg.
Ha pedig nincs gari vagy SOS-ben kell javítani, akkor be kell adni egy boltnak (pl. x-media, console corner) aztán lehet h 1-2 nap alatt (vagy pár óra alatt) megvan, csak az ugye pénz.
[ Szerkesztve ]
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
Mákos7észta
aktív tag
válasz spammer #9534 üzenetére
Pedig mintha olvastam volna, hogy a GPU is 65nm. Na mindegy. De akkor a GPU lábait erősíették meg? Passz. Egyébként nincs rá lehetőség, hogy úgy szedd le a ház oldalát, hogy ne legyen garivesztéses? Nem akarok hónapokat várni a gép javítására.
Csak óvatosan, még nem kávéztam..
-
spammer
veterán
válasz Mákos7észta #9533 üzenetére
Ha veszel hozzá HDMI - DVI kábelt, akkor nem kell VGA..
65nm a CPU! A GPU még 90.
Nincs "gyári" hűtésmod (max intercooler, de nem sokat ér), gányolt hűtésmod van, garivesztéssel.
HANA hibája még nem sok embernek volt (legalábbis neten nem sok info van), x-media oldalán megtalálod a megoldást ha annyira ki akarod védeni (szintén ugrik a gari).[ Szerkesztve ]
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
Mákos7észta
aktív tag
Sziasztok!
Nézelődtem már régen X360 körül, de most látom, van pár újdonság. HDMI port elsősorban. Pl. most már HDMI-DVI kábellel rá lehet kötni a boxra a monnitort? Nem kell VGA kábel? Azt látom, hogy már szupi 65nm- en készül a GPU meg a CPU meg van gyári hűtésMOD, de érdemes a gépet megbontani plusz hűtésMOD miatt? Hallottam olyat, hogy az új HDMI- s X360- ak HANA chipje túlforrósodik, és behal. Valakinek vannak tapasztalatai? Ezt a hibát hogy védjem ki?Előre is köszi!
Üdv.
Mákos7észtaCsak óvatosan, még nem kávéztam..
-
-
Def26
félisten
válasz djtoomi #9527 üzenetére
Akkor szívás. Újonnan vetted a gépet? Ilyet max akkor csinál, ha már valaki elhasználta a 3 hónap ingyen goldot.
1 gépen csinálhatsz annyi profilt amennyit csak akarsz, de csak 3 hónap Live gold próbát kapsz, 1-1 hónapot profilonként.
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
Def26
félisten
Amerikai egész más mint az angol. Több hirdetés, elöbb vannak az új demók fent, több a letölthető videó, van Jackass is
Jah, meg még annyi, hogy valamiért nekem sokkal gyorsabb az amerikai reg.
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
djtoomi
addikt
Ezt úgy érted, ha lejárt, akkor csinálok anyni profilt amennyit akarok, és mindegyikhez kapok 1-1 hónap goldot?
def26: Nem engedi.
Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Xiao-Pen. Szerintem Sanyi az.
-
Def26
félisten
válasz djtoomi #9523 üzenetére
És Silvert is ír ki a profilodban? PL.: most le tudod tölteni Live -ról a Sega tenis játékot?
Elvileg azt most csak gold accountal engedi.Egyébként mikor regeltem nekem is volt választásom, és automatikusan a goldra rakott 1 hónapig.
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
bwoay
nagyúr
válasz djtoomi #9523 üzenetére
hát nekem eddig 2 alkalomból semmilyen kódot nem kért,
de most csinálni fogok egy amerikai accountot,
akkor majd jól megnézem.
neked is ezt tudom javasolni, csinálhatsz még két profilt,
és mindegyikhez jár 1-1 hónap gold.[ don't... don't believe... don't believe the hype ]
-
proper
őstag
nemsokára mi is hadonászhatunk a kontrolerrel
-
djtoomi
addikt
De sehol nincs olyan hogy multi player vagy vmi, csak a storeban tudok böngészni.
Meg mikor regiztem, akkor volt hogy mit választok, sivler az 0euro, vagy 1 hónap gold, fél év, meg egy év gold, 1 hónap gold ingyen volt, de oda kért már egy kodot, így csak silvert engedte.Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Xiao-Pen. Szerintem Sanyi az.
-
djtoomi
addikt
Sziasztok!
Van egy boxom, és a kérdés az lenne, hogy elérkezettnek láttam az idtőt, hogy az 1 hónap gold liveot kihasználjam.Eddig silvert próbáltam, de az nem okés, semmit nem tud szinte.
De mikor mondom hogy gold, akkor kér valamilyen remmet vagy milyen kodot. (vadiúj box, boltból lett véve, nem használt, de semmi ilyesmit nem találok).Ezt hogy tudom emgoldani?
Illetve akinek flashelt konzolja van, az pls pü rám, legyen egyetlen egyszerű kis kérdésem....Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Xiao-Pen. Szerintem Sanyi az.
-
30z.Samu
félisten
Amúgy lehet Xbox Classic játékot tolni 360-on?
Sic Parvis Magna
-
Djuree
félisten
miért ne vennék eredetit ha megtehetem? (persze lopni mindig könyebb)
sokkal fílingesebb mint egy fehér dvd-t pakolgatni a gépbe....meghát ugyen nincs bann és még gari is van[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
dewfah
tag
70 rugó a hűtésmod-al, hűtéskésleltetéssel és flash-elve a hdmi-s.
-
dewfah
tag
na haragudjatok, hajtós napom volt, totál indiszponált vagyok!
-
dewfah
tag
csak valaki könyörgöm adjon már 1 telszámot hozzájuk!
-
spammer
veterán
Hát én decemberben néztem az oldalukat (és azóta sokszor), akkor sem volt boltjuk Legalábbis a weblapon semmi cím, info stb... Ha lenne (vagy lett volna), akkor nem az utcán adnák át a gépet ..
Webshopot én is tudok csinálni, attól még nem leszek bolt (cég)..
[ Szerkesztve ]
„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."
-
Def26
félisten
Én pl. jobban szeretem, ha eredeti játékok sorakoznak a gép mellett. Másrészről meg valahogy tartalmasabbak igy a játékok, ami másolva van meg azokat 1-2 nap alatt megunom...
Amugy meg, most őszintén, mi a fasz manapság havi 10.000Ft?
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
dewfah
tag
akkor biztos tudsz abban segíteni, h személyes átvételre van-e lehetőség?
Aktív témák
- 3D nyomtatás
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Bluetooth hangszórók
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen notebookot vegyek?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- EAFC 25
- Home server / házi szerver építése
- További aktív témák...
- XBox Series S 512GB játék konzol /makulátlan/dobozában/2025.06.05-ig Garanciával/Beszámítás.
- Bezámítás! Sony PlayStation 5 825GB SSD digital konzol garanciával hibátlan működéssel
- Bezámítás! Sony PlayStation 5 Slim 1TB SSD lemezes konzol garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 4 Pro 1TB fekete játékkonzol extra játékokkal garanciával hibátlan
- Ps3 Játékok