Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
WiZARD
addikt
Én azt terveztem hogy majd színre fóliáztatom a fehéret. Aztán meglett és tök jó a fehér, eszem ágában sincs fóliáztatni.
Fekete tetszene, de olyan kényes hogy nem akarom azzal szivatni magam és naponta mosni.
A piros jó fényben, tisztán szép, egyéb esetben egy piros autó, amire nem vágyok (kivéve ha ágaskodó ló van rajta)
A kék nem olyan kék amire vágyok. A szürke az olyan szürke.Egyedül a quicksilver ami vonz.
-
madgie
titán
"A többi sötétebb színben szinte az autó összes vonása és vonala eltűnik ami bántotta a szememet."
Ööö, szerintem épphogy fehérben tűnnek el az ívek, finom megoldások, az egész úgy néz ki, mint egy nagy makett. Az említett Highland is egy random kínai autónak tűnik fehérben, az Ultra Red meg előhozza belőle, "mire gondolt a költő". -
aleister
veterán
Kicsit szerintem megcsömörlöttem, hogy az összes céges flottás gépjármű fehér volt nálunk (is). No meg tényleg rengeteg fehér Tesla rohangál az utakon, és kiben kevésbé, kiben jobban, de az emberben ott van, hogy ki akar tűnni a nagy átlagból.
Én próbáltam itt helyben egy pirosat. Szép volt, de ahogy írtam, nem az én színem. Ebben a kategóriában szerintem a Mazda három rétegű Crystal Soul Red-je az etalon.
-
Danex
addikt
Nem gondolom, hogy komoly alapja lenne, 1x főleg ennyi cégnél ahol km-re pontosan el kell számolni az utakat.
Ennyi bérlő cégnél, ahol jó eséllyel külön GPS nyomkövetés is van a kocsikban.
Pont egy olyan autónál ahol a felhasználók jó része másodperc pontosan kiolvassa az összes adatot az autóról és letárolja azt
Nyilván rossz kerékméret miatt lehet difi, de azért nem ilyen 115%-osDe abban biztos leszek ,hogy 1 hétig minden létező oldal lehozza majd.
-
aleister
veterán
Én egyedül a fehéreket kerültem, mert abból rengeteg van. Pirosat próbáltam...szép volt, de férfiként nem éreztem az én színemnek. Ez a Mazda-féle machine gray szerintem a Teslanak is szemrevalóra sikerült, de ez ízlések és pofonok.
A fehér bőr miatt ne aggódj! Nagyon sok forrásból megerősítést kaptam, hogy nem kényes.
-
CsodaPOK
senior tag
Másnak is feltűnt, hogy a "fogd a kormányt" nyegtetés mintha nappal megengedőbb lenne és ahogy kezd besötétedni egyre inkább cseszegeti az embert?
Egyik utazásnál pont úgy jött ki a lépés, hogy az autópályára való felhajtáskor még napsütés volt, majd mire a lehajtóhoz értem már lement a nap és szinte sötét volt. A kezem végig ugyanúgy volt a kormányon, de míg az út első felében egyszer sem szólt, a vége fele már többször nyekergett, hogy apply slight force.Más: az autopark zseniális. Olyan ügyesen és lendületesen parkol be, hogy csak néztem. Bárcsak az EAP sávváltása is ilyen dinamikával működne.
-
fo_di
őstag
válasz
Balázzs #1883 üzenetére
egy aliexpresszes kábelkorbácsot vettem, youtube-on több helyen láttam, hogy működik és aktiválja a nem bekötött 4 hangfalat, kb 30-40 percnyi drótozás eredményeként (3 csatlakozót kell beledugni kb ebbe, csak ki kell szabadítani őket elcseszetten szűk helyekről)
aleister: nekem nem volt színbeli preferenciám, korábban egy kékkel szemeztem, az talán kicsit jobban is tetszett, de végül az elkelt. a fehér belső bitangul néz ki, de kicsit félek is két kisgyerek mellett, így a hátsó ülésre csak rendeltem egy üléshuzatot, hogy ne a széket kenjék majd össze
-
aleister
veterán
Gratu a vashoz!
Nekem is a szürke fényezés/fehér belső kombó volt az "álom összeállítás". A megcélzott 7-8 szempontnak egyedül ebben nem felelt végül meg a gépsárkány, de így is tetszik.
cOxeR
Köszi!
Pontosan így voltam vele egyébként én is (lásd fent). Ha vártam volna még pár hónapot, akkor tán találtam volna egy olyan példányt, ami még abban az utolsó egy szempontban (fényezés színe), és olyan, amilyet megálmodtam, de így is nagyon szép a kocsi. -
válasz
aleister #1878 üzenetére
Gratula, jól hangzanak a leírtak nagyon!
- ugyan már én is teszek ki sokszor mobilos képet pl a fő autós csoportba.
Fehér belső nekem is nagy vágy lett volna, de km garancia, meg a többiek fele dőlt el… hiába sok az eladó példány, azért sok kritérium van egy auto vásárlásnál… van akiből engedni kell, vagy ugye többet leszurkolni, más lehetőség nincs. -
fo_di
őstag
én is csatlakozok, én egy 23 tavaszi model 3 rwd-t vettem (60 kwh lfp), a hétvégén hoztam el, németből jött, ismerős segítségével, szürke külső, fehér beltér, 39e km, vonóhoroggal
végre sikerült az appot is beizzítani, pénteken indítottam, hétfőn visszadobták, hogy bár a rendszer szerint id-nak a jogsi is jó, de mégsem, mert a címem és az igazolvány lejárati ideje nem látszik, úgyhogy kezdjem előlről, hétfő este beküldtem megint, tegnap aztán felhívtam őket, hogy kéne már az app, egy német ürgét sikerült telefonon kapni, rendes volt, végül arra jutott, hogy valami rendszerhiba miatt éppen nem látja a doksikat ellenőrzésre, így kis türelmet kér, de végül ma reggelre aktiválták, és az ürge is visszahívott, hogy sikerült elintézni
hétvégén megy majd bele a sexy knob, meg vettem egy pár kabinlégszűrőt, ha már kibontom elől a commanderhez, akkor azt is kicserélem, meg vettem egy hangfal aktiváló kábelt -
aleister
veterán
válasz
sagesz93 #1876 üzenetére
A vásrláskor két verzió között örlődtem. Vagy próbálom relatív olcsón kihozni a vásárlást és pár évre tervezek csak az autóval, vagy többet szánok rá és minimum 10 évig használom.Végül az előbbi lett, de nem bántam meg. Így egy USA kivitelű 19-es Long Range lett. 144e km, FSD és Homelink is van benne. Ez utóbbi a praktikum miatt, az előbbi meg az esetleges értéknövelő hatása végett (no meg a Summon és az autopark a barátnőm miatt
). A fényezése hibamentes (fekete), az üveg elemeken nincs kavics sérülés, szép fehér bőrt kapott belül. A próbakör alatt a futómű nem kopogott, és azóta sem találtam benne hibát hang és érzet alapján. A felnik csak egy-két helyen lettek odavágva a padkához.
A Maccao Car-nál vettem az autót. Ügyesen és gyorsan intéztek minden papírmunkát (Hollandiából lett honosítva a kocsi). Róluk azt kell tudni, hogy Indri-vel szokták átnézetni a behozott Tesla-kat, ami úgy gondolom, hogy önmagában valamilyen szintű garanciát jelent.
Mivel két jó vételről már lecsúsztam az elmúlt hónapban, ezért minimálisat alkudtam csak. 1max 2 százezret tán még tudtam volna fogni az áron, de szerintem így is jó vétel volt (8.4 mFt) az állapotát és a megvett licenszeket figyelembe véve.Az USB portokat ezen is keresem még egyelőre.
A középkonzol két portjára rákötöttek egy indukciós töltőlapot. Remélem valamelyik kezeli majd a háttértárat.Balázzs:
Köszönöm!
Miután elindult a frissítés nem volt vele baj, csak fura volt, hogy amikor az ajánlás szerint csináltam, akkor el sem kezdte. De ezt majd kitapasztalom a jövőben.cOxeR:
Az a baj, hogy ahol profi fotós van, ott nem égethetem be magam holmi mobilos szelfivel.
A hétvégén kiwaxolom és küldök majd fotót ígérem. -
aleister
veterán
Jelentem tegnap óta nekem is van már jogalapom, hogy itt rontsam a levegőt a korábbi partizánkodás helyett.
Sok dologtól féltem (hagyományos műszeregység hiánya, dedikált gombok hiánya, EV-re jellemző működési sajátosság, stb), de a 120 km-es úton, mire hazavittem Pöstről a kis dögöt már olyan volt, mintha évek óta használnám. Meglepően könnyen-hamar összeszoktunk na.
Pár itteni meg FB-s poszt után felkészültem, hogy a mobil app-ba való regisztráció nyőgvenyelős lesz. Kitöltöttem az adatokat, befotóztam az autóban ülve a doksikat, felmentem fürdeni, és mire végeztem ott volt az autó az applikációban. Szerintem Musk maga hagyta jóvá.
Egyszerűen nem tudok negatívumot írni, szóval nagy a szerelem.
Így elsőre egyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem, ami nem volt egyértelmű. FW frissítés során az azonnali frissítést választottam. A kocsi töltőn volt otthon (konnektor, 1 fázis). A számítógép szerint be kellett zárni az ajtókat, hogy elinduljon a frissítés. Ezt megcsináltam (kártyával lecsippantottam a B oszlopnál), visszamentem 40 perc múlva, de mintha nem történt volna semmi, a frissítés nem indult el. Ezután kiszállást követően simán becsuktam az ajtót (nem zártam le a kocsit), na ekkor szépen nekiállt update-elni. Ez sima fordítási hiba és ennek így kell működnie?
-
Kapanyél
őstag
Ha most csinálta a tesztet, akkor kibalanszolta magát 100%-on biztosan.
Egyébként meg szarni rá az egész SoH értékre! A hatótáv amúgy is csak autópályán számít, ott meg elég könnyen lehet +- 15-20%-ot elmozdulni a fogyasztásban. Egyetlen cumi, ha télen kell nyomni egy Salgótarján oda-vissza műveletet, bár akkor 100-zal mész, bármennyit is tud elvileg a cájg. -
stickrs
senior tag
Suc-on elég húzós díj van ha otthagynám 100% után, de otthon majd rajtahagyom.
WiZARD: megnézem majd, csak be kell h vegyenek a csoportba, utána látom a bejegyzést. 30% alá ritkán merítem, talán 2 hete volt idén az egyedüli amikor 10% alá ment, mielőtt a tesztet csináltam. 100ra 5x volt töltve idén, szval havi 1 max 2x.
fo_di: sexy appban van olyan lehetőség, hogy ha megy a nappali menetfény akkor automatikusan kapcsolja a hátsót is, ez akkor működik ha auto-n van a világítás az autóban.
-
WiZARD
addikt
-
fo_di
őstag
sziasztok,
az megoldható, hogy kézzel felteszem a lámpát tompítottra, és amikor kikapcsolom a kocsit, akkor kikapcsolja, amikor be, akkor meg be? nem szeretem az automatát, mert hátul nem biztos, hogy kapcsolnak lámpát a dlr mellé. minden kocsimat így használom, de azokban kézi kapcsoló van mindben -
WiZARD
addikt
Fater tegnap rendelt egy Junipert, még pont időben jött rá hogy hülyeség kihagyni a 4m támogatást
Ha megjön akkor eladó lesz az Y-ja, nagyon agyalok rajta, hogy a Leaf helyére meg kéne venni asszonynak. Bár fekete, meg LR, de ismert előélet... -
stickrs
senior tag
Köszi, majd megpróbálom akkor rajtahagyni 100%nál. Egyébként ezt írja:
Cell min volt 3,842V
Cell max volt 3,848V
Cell Imbalance 6mV -
-
stickrs
senior tag
A 82%-os battery health teszt után most megjött a sexy buttons commander.. ez se ír szépeket. Nominal when new 82,1kwh (panasonic), nominal when full 66,7kwh, degradation 18,73%
nálam 100%on 1 óránál többet sose állt az autó, dc-n max 85%ig volt töltve, ha nem készültem hosszabb útra akk max 80%ig volt töltve.. na most akkor mégis mitől lehet közel 20% degradáció egy kevesebb mint 4 éves autónál szerintetek? Mondjuk az első másfél évben (36k km) nem tudom, hogy töltötte akitől vettem, de azért ez elég lehangoló eredmény. 21 nyári az autó, 130k km-vel, 72%ban ac-ról volt töltve.
-
fo_di
őstag
sziasztok, most mi a tapasztalat, a tesla appban mennyi idő alatt kerül nevemre a kocsi? ma délután sikerült elindítani 2 körül a folyamatot, de egyelőre nyoma sincs még. sajnos nem direkt átadás volt, hanem forgalmival meg id-val regisztráltam be a kocsit
tartják ilyenkor a 3-5 munkanapot? meg tényleg megkeresik az előző tulajt is? mert a mail valami ilyet említett(egyébként a casco témához m3 rwd 2023, vidékre, 36 évesen 360k negyedéves beszedéssel és 200k önrésszel a khnál és nem is ajánlott mást)
-
h1mpi
félisten
Amit februárban eladtam M3 RWD 2022-es autót, annak idén csökkent volna amúgy a cascoja (K&H). 328e Ft-ról 278e Ft-ra. Nem is értettem, mert a MY LR 2023 meg felment már 480 000 Ft-ra/év. Budapest, magánszemély, 45 év
-
WiZARD
addikt
válasz
chaosmonger #1848 üzenetére
Az már az ő baja, régen "kellett" alkusz, ma már van internet. Ahogy régen a Merkurnál vettek emberek autót, ma meg neten rendeled a Teslát.
De nem kötné mindenki magának, alkusznál kényelmesebb, nem kell 25 weboldalon árakat hasonlítani, évente keresni fog tudja-e újra/jobbra kötni, kedvezmény mert a nyaralásra meg a házadra is ő köti, stb.
-
chaosmonger
tag
Nézd az ellenkező oldalról. Ha csak ugyanannyiért tudná az alkusz adni, miért mennél hozzá? Megkötné mindenki a neten. Viszont ha már az alkusszal tárgyalsz akkor csak az a kérdés, hogy megkötöd vagy nem, és nem kell 20 másik ajánlattal versenyezni.
Mondjuk nem a Tesla esetében, mert nekem csak a K&H és a Genertel adott ajánlatot a Netrisken...A többi biztosító jó nagy balfék, ez a kettő letarolja a Tesla piacot itthon. -
WiZARD
addikt
Ezt az alkusz témát sose fogom megérteni.
Miért jobb egy cégnek hogy egy közvetítőt is fizetve jobb árat ad, mintha direktben a felhasználóval kötné és a közvetítő jutalékával többet kereshetne rajta.Fedex is ezt csinálja, hiába vagyok (kicsi)céges partner, sokszor jobb árat kapok ha közvetítőn keresztül rendelem meg a szolgáltatásukat
-
Danex
addikt
Aki olcsóbb casco-t keres és esetleg még van néhány előzmény kármentes casco éve annak most lehet ajánlanám a Genertelt.
Nekem volt 3 év kármentes casco időszakom és most a 2019-es M3 LR AWD-re 238e Ft-ért tudtam kötni teljeskörű casco-t amibe van még egész europára érvényes assistance szolgáltatás is (4800ft/év). (10%/300eFt)
Ami kiemelendő itt, pl a K&H-val szemben, az az, hogy itt a panoráma tető is üvegkárnak számít, tehát csak 10% önrészt kell kifizetni. -
-
CsodaPOK
senior tag
Az EU-s AP kódot kis túlzással 10 éve megírták, azt azóta úgy van. Szvsz amíg nem lesz érdemi előremozdulás EU FSD engedélyezésben, addig sok fejlesztésre nem lehet számítani.
Hasonló egyébként a zebrák elé rakott 30-as tábla is. Egyszer észreveszi, hogy hohóóó 30, aztán azt se a zebra elhagyása, se kereszteződés, se semmi nem akarja kiverni a fejéből. Amíg nem lát város vége táblát, addig neki 30 van. -
Mindenkinél ilyen, gyalázatosan rossz az egész AP/EAP. FSD-től meg EU-tól függetlenül nem tudom meddig fog ez még tartani, de tuti nem jó ez senkinek, nekik sem. Ne álmodjunk nagyot, átmenetileg licenceljenek csak a Daciatól egy alap adaptív megoldást, amíg nem találnak pár jobb fejlesztőt akik ezt a szemétdombot rendbe teszik. Biztos örülnének a pénznek
Ja várjál, nem jó, nincsenek hozzá szenzorok
-
Doki16
addikt
válasz
kraftxld #1834 üzenetére
Azt én értem, de akkor miért működőtt odafelé és visszafelé nem. Ez nálatok is így megy, hogy akar komplett 20 km-es szakaszra nem jó a sebesség korlátozás, mert beragadt az elején egy 50-es tábla. Egyszerűen így használhatatlan az Autopilot, mert nem hajlandó azzal a sebességgel menni amivel elinditom. Vagy van erre megoldás, hogy ne ragaszkodjon a tábla által vagy saját maga által gondolt sebességghez?
-
Doki16
addikt
Köszönöm a választ mindkettőtöknek, akkor megnyugodtam
Már megijedtem, hogy ottmarad örökre.
Van egy másik bajom ezzel az Autopilottal. Nagyon szépen tartja a sávot és vezet ahogy kell. Megyek a hatos úton 90-nel, lát egy 70-es táblát és lelassit ahogy kell. De nincs feloldó tábla, mert kb 2-300 méterre szól és a kereszteződés oldja. Odafelé Szekszárdra ez simán ment és lelassított 70-re és aztán kereszteződés után vissza 90-re. Na visszafelé ez már nem akart működni és szerinte örökké 70-el kellene menni. Apu elmondása alapján ez a probléma állandóan fent áll, mert sosem hajlandó visszatérni a megengedett sebességre. Én is állandóan ebbe futottam bele. A legidegesítőbb az volt, hogy random a semmi közepén az országúton szerinte 50 lett a megengedett és fékezett egy jó nagyot
Milyen beállítási gond van? Szekszárdra ahogy vezettem frankón ment és minden tábla után visszaállt a sebesség. Hazafelé Szekszárdrol, pedig meglátta az első bármilyen táblát és végig az egész hatosra 50-et vagy 70-et írt.
Nem értem, hogy hogyan tud megváltozni, hogy egyszer jó volt utána pedig nem. -
Doki16
addikt
válasz
aleister #1701 üzenetére
Most először vezettem Teslat hosszabb úton, értsd 60km
Próbálgattam az Autopilotot és feszegettem a határait. Kíváncsi voltam, hogy beveszi-e a körforgalomat. Hát nem akarta és olyan morci lett rám, hogy az út hátralevő részében le is tiltotta az Autopilotot. A fő gondom az, hogy kaptam egy büntetést a kocsitol, hogy még 4 ilyen alkalom és végleg letiltja. Na most a kocsi nem az enyém és értelemszerűen ez édesapámnak nem tetszettVan valami idő ami után elévülnek ezek a büntető pontok? Most szép nagy betűkkel írja az autopilot menüben, hogy ejnye benne 5 lehetőségből már csak négy van. Örülnék ha ez eltűnne onnan
-
madgie
titán
A Zoe ezzel szemben olyan, mint egy iPhone, aminél szintén szeret "beragadni" a 100% és már mentem vele mittomén 10 km-t, mire megindul lejjebb a százalék. Nyilván nem feltétlenül ez a jó megoldás, de sok eszköznél ezt szoktam pl én is, így a Teslánál mindennapos a puffogás, hogy kiérek a kisvárosból és még hosszú út áll előttem, oszt máris "csak" 97-98%-on van az akku
-
Doki16
addikt
Az az érték nem fog javulni. Teljesen normális, hogy amikor kijelző neked azt mutatja, hogy 100%-ra töltve akkor a SoC valójában kevesebbet mutat. Ez egy minimális puffer, hogy ne menjen tönkre az akku hamar. Pl. Az ioniq 28 kijelzője szerinti 100% valójában csak 96-97%. Ez szinte az összes EV-nél így van.
-
Danex
addikt
Ha hoznék egy kis akksi témát a 2019 M3 LR AWD-ről
Gondoltam, mivel nem nagyon volt 100%-ra töltve az autó egy ideje, így megjáratom, lássa a végét is az akksinak. Sajnos nincs hozzáférésem otthoni töltéshez és a gyári SoH akksi tesztet nem tudom lefuttatni.
Töltés végefelé bementem a service menüben is és ott találtam "ezt-azt".
Mikor először leállt a töltés mondván 100%. Akkor a service menü High Voltage Battery részen néztem ,hogy mennyi az SoC Average %.
És meglepetésemre, mikor leállította a kocsi a töltést mondván 100%-on van, ez az érték 98.8% volt.
Ezután elindultam, mentem vele néhány km-t... de indulás után szinte azonnal vissza is esett a sima akksi % 99%-ra.
Na mondom hazafelé megállok egy MVM töltőnél és megnézem, hogy ha rádugom megint akkor mi történik.
Ebben az esetben kb 98.2% körül indult a töltés, viszont most már 99.2%-nál állt meg a SoC Average %.
Akartam menni egy kört merítve megint egy picit, de sajnos az egyik MVM töltőnél egy belsőégésű BMW parkolt, amelyiknél pedig töltöttem oda meg egy elektromos aki amúgy nem akart ölteni, csak kellett az ingyen parkolás így nem tudtam még egyszer rátölteni.
Szóval érdekes, hogy több mint 1.2% akksi még ott lebeghet nálam, sajnos ScanMyTeslám nem volt, bár ha minden jól megy akkor holnap talán megérkezik a SexyCommander és majd össze tudom hasonlítani az értékeket a januárival.
Kérdés viszont, hogy ahol ezt az értéket néztem, ott láttam még 1-2 gombot és, hogy ezekről tud-e valaki bármit? Főleg gondolok én itt a reset SoC-ra, mert amúgy pont az én esetemben gondolnám akár logikusnak ezt. (tippemre a hosszú akksi teszt is ezt csinálhatja, de nem akarok a semmibe próbálkozni)
Most terveim alapján leparkoltam az autót 99%-al, bekapcsolva hagytam a sentry-t így hagyom kicsit merüljön és ha valóban igaz, hogy 90% felett csinálja a finom balance-ot akkor csinálhatja éjszaka azt is -
Doki16
addikt
válasz
aleister #1822 üzenetére
Ez nem ilyen egyszerű mint ahogy leírod. Eleve a napelemből összevissza feszültség jön be, attól függ, hogy kinek mennyi és milyen paneljei vannak, mennyire süt vagy épp nem süt a nap. De ha süt a nap és bejön egy felhő akkor pillanatok alatt lefut a termelés. Csak napelemről még a mostani rendszerekről sem lehet kocsit tölteni 100%-os biztonsággal. Tehát mondjuk van egy 6kWp-es rendszer akkor napelemekből 400-500 Volt feszültség jön be és állandóan változó áramerősség. Megoldható lenne erről tölteni, de kellene hozzá egy baromi drága DC-DC konverter, aminek az ára elvinné előre 40 évre az útiköltséget
Úgy hogy hidd el, az a legjobb rendszer ami most van, a sok konverzió ellenére is.
Az EVSE nem alakít semmit sehova, annak az a feladata, hogy kommunikáljon a kocsival és továbbengedje a hálózati feszültséget az autó fedélzeti töltőjére. Ott a kocsiban belül történik a konverzió és a 240/410 AC-ból, 400 volt DC-re. De már vannak más kocsik amik nem Tesla és azokban 800 voltos rendszer van.
Ez egy nagyon bonyolult rendszer, aminek még az én szerény tudásom a felszínét sem kapargatja. -
CsodaPOK
senior tag
válasz
aleister #1822 üzenetére
Az EVSE nem konvertál semmit sehova. Az leegyszerűsítve csak egy okosrelé (meg jó esetben némi védelem), ami lebeszéli az autóval, hogy mehet-e a töltés és hány A, majd rákapcsolja a 230V-ot az autóra. Az AC-DC konverziót az autóban lévő inverter végzi.
Létezik DC töltés (pl SUC), de az nem 12V és annak az árát otthon nem fogod ellocsolni.
-
aleister
veterán
Ez egy nagyon korrekt megfogalmazás volt.
(Btw nem akar valaki topicgazda lenni? Mehetne az összefoglalóba.)A téma kapcsán felmerült bennem egy elméleti kérdés. Akinek van otthon HMKE-je, annak nincs valami megoldása arra, hogy az inverter előtről közvetlenül az autóra csatlakozzon a napelemekből érkező delej? Így akkor elkerülhető lenne a két AC-DC konverziót, ami duplán veszteséges.
A napelemből jön ugye a 12/24V egyenáram, amit az inverter átalakít 230V váltóáramra, azt meg az EVSE megint vissza (gondolom) 12V DC-re.
-
-
válasz
tibaimp #1814 üzenetére
Csak hogy tovább tisztuljon a kép: a fali töltő és az EVSE totál ugyanaz, csak az előbbit olyan dobozba szerelik, amivel fel tudd fúrni fixen a falra
Ebből adná magát a megállapítás, hogy de hát akkor a fali töltő felesleges, mert nem lehet elvinni. És ez valahol jogos is. Az egész inkább a kényelemről és a funkciókról szól. Ha van egy fixen szerelt EVSE ("fali töltő") a garázsodban, akkor nem kell minden alkalommal a csomagtartóban turkálni, csak kiszállsz, leakasztod a kábelt a szokott helyről és bedugod az autóba. Ha csak mobil evse-d van, ennek ennek az ellentéte tud történni ha nem figyelsz: elfelejted betenni amikor mész valahova ahol kellene. Valamint a fali töltők adhatnak extra funkcionalitást is, ha olyan típust veszel, pl. tudják mérni a ház fogyasztását, esetleg a napelemes rendszer termelését, és ehhez igazítják a töltést.
Mindegyikből létezik különféle teljesítményű, valamint 1 és 3 fázisú verzió.
Innét könnyen kikövetkeztethető, hogy papíron az ideális megoldás az lenne, hogy van egy 3 fázisú fix fali evse otthon, és egy szintén 3 fázisú mobil, amihez vannak csatlakozók 1 és 3 fázishoz is. Ezzel mindent le lehet fedni, viszont összességében ez a legdrágább, és belátható, hogy az esetek túlnyomó részében totál felesleges megoldás. Ennek a skálának a másik vége pedig csak 1db mobil evse, 1 fázissal, normál schuko dugvillával.
A kettő között meg bármi lehet, amit az igények és a pénztárca diktálnak. Sokan azért tudnak vérre menő vitákat folytatni erről a kérdésről, mert nem látják a lényeget: mindenkinek eltérőek a töltési igényei, más a napi/heti futás, mások a helyi sajátosságok. Ezekhez mérten érdemes az EVSE-(ke)t kiválasztani (plusz kicsit hozzákalkulálva a kényelmi igényeket is), nem pedig az alapján, hogy random tiktok videóban vagy FB csoportban ki mondja hangosabban, hogy amit ő vett/ahogy ő tölt, az a legjobb.
-
Doki16
addikt
Megoszlanak róla a vélemények. Varsányi Péter is azt mondta róla, hogy jobb mint a semmi, de azért nem bízna rá mindent. Alapvetően nem folyamatos autó töltésre vannak azok tervezve.
Az a biztos ha valaki kiépít egy rendes T3 védelmet és azután kerül a dugalj vagy a fali töltő. -
Doki16
addikt
válasz
tibaimp #1814 üzenetére
Az EVSE (Electric Vehicle Supply Equipment) az az amit kaptál a kocsihoz, amin egy sima dugvillat (schuko) van. Ebből a fajta eszközből létezik sok féle verzió. Köztük pl 3*16-os is. Na most lényegében neked elég lenne egy ilyen EVSE is. Nem feltétlenül szükséges egy fali töltő. De mindenképpen kell valamelyik a kettő közül, mert simán a 400 voltos kábel nem dughato be a kocsiba. Viszont ha nem értesz hozzá akkor érdemes szakemberre bízni, aki kiépíti a megfelelő védelmeket az Evse vagy fali töltő elé. Lehet simán dugaljrol is tölteni és lehet sosem lesz semmi gond vele, de ha egyszer lesz akkor a milliós fedélzeti töltő jobban fog fájni mint 150k Ft a védelem kiépítésre
-
-
-
tibaimp
nagyúr
Üdvözlet ismét!
Feljött egy videó elektromos autóval kapcsolatban. A lényeg, hogy úgy tudott tölteni az illető, hogy volt nála egy 3 fázisú hosszabbító, meg egy töltésvezérlő:
Mi ez a töltésvezérlő, ezt valaki el tudja mondani?
Mondjuk egy Tesla M3-hoz kell ilyen?
Miért nem elégséges csak a hosszabbító? -
kraftxld
félisten
Tegnap frissítettem 2025.8.6-ra, most már a rádió (nem FM) váltáskor bead valami holland reklámot kb 10mpig
A release note-ban persze erről csend van. -
aleister
veterán
Érdekes kérdés ez, mert ugye az EU jogharmonizáció miatt ha az egyik tágállamban már engedélyezésre kerül, akkor az kb zöld út a többinél is.
Bár tudtommal van egy rakat olyan törvény, ami alól bizonyos tagországok kivételt kaptak, valamint ez fordítva is igaz. De ehhez nem értek, így csak a spekuláció szintjéig érinteném a témát.
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós topik
- Villanyszerelés
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Diablo II: Classic és Resurrected
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Ukrajnai háború
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- További aktív témák...
- Csere-Beszámítás! Számítógép PC Játékra! Intel I7 6700/ RX 580 8GB / 32GB DDR4 / 500GB SSD
- Beszámítás! Apple Mac Mini 2018 i7 32GB 256GB SSD számítógép garanciával, hibátlan működéssel
- iKing.Hu - Apple Macbook Pro 13 Touchbar M2 -2022 - Használt, karcmentes
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
- Telefon felváráslás!! Xiaomi Redmi Note 11, Xiaomi Redmi Note 11 Pro, Xiaomi 11 Lite
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest