Új hozzászólás Aktív témák
-
ddekany
veterán
"nem mondom, hogy égbe kiáltó de szerintem signifikánsan szebb mint az Oblivion"
Oblivionban engem egyvalami zavart grafikailag: az arcok. Talán mert emberi lényként extra érzékeny vagyok rá, ha rendellenesek. Ellenben pl. a Half-life 2-ben nem volt velük gondom, pedig ott sokkal kevesebb háromszögből voltak, stb. Ez előzetes képek alapján mintha most jobb lenne. A másik furcsaság Oblivionban a karakter generátor arc készítő része volt, mert amit licenceltek hozzá technológiát, annak van egy saját demo arcgenerátora, ami lényegesen hatékonyabb volt és jobb eredményeket adott, mint az Oblivioné (és át is lehetett belőle pakolni az arcot a karakteredre belőle, annyira u.a. volt a technikai háttér).
"Egy idegesítő dolog maradt meg állítólag: amikor ellopunk valamit egy házból és oda mész egy őrhöz valamiért akkor az valami csoda folytán azonnal megvilágosodik és rájön, hogy bűnt követtünk el így letartóztat..."
Ezt ráadásul programozásilag sem nehéz kiküszöbölni (információ késleltetve terjedjen, stb), főleg ahhoz képest amiket viszont már megoldottak rég. Tehát furcsa lesz ha harmadszorra is ez lesz.
Ja, egy dolog amitől facepalmot kapnék, ha börtönben kezdődne a sztori... Lássuk, sikerült-e ezt a klisét elkerülni.
-
maszi99
őstag
576-ban szoktam én is általában vásárolni, de csak holnap délután kapják csak meg
Ha minden igaz csak az előrendelők kapják már csak meg ott is (pc-n)
Most megy a matatás melyik üzlet mennyit kap raktárról, újra kell nekik osztani a hiány miatt a készletet.
1szóval ha csak úgy besétál az ember akkor szinte zéróval = az esélyhttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
TwentySix
aktív tag
-
Vistaboy
veterán
válasz
TwentySix #49 üzenetére
Magyarországról nem elérhető a pre-load Steamen, legalábbis nekem ezt írta ki. Ráadásul az áruházban sem találom.
MOD: Mondjuk én nem aggódom, elsők között rendeltem meg, ergo nekem már holnap hozza a futár. Két héttel ezelőtt már a végleges rendeléseket kellett leadni.
[ Szerkesztve ]
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
TwentySix
aktív tag
Miert nem toltitek a Steam-on keresztul? Ma reggeltol engedelyezett a pre-load, elvileg ugyanazt kapjatok, igaz terkep-tok-manual nelkul?
Tudom, hogy jobb a kezbentarthato DVD, de ha egyszer kifogyott, nincs mit tenni.
A game.co.uk is szallit, van nekik keszleten.Samsung Galaxy S9+ / TomTom HD6000 HDTraffic / Garmin Montana 650T offroad/
-
warcat
veterán
A kulcsos topicban, illetve battlefield 3 kapcsán is.Jogosult vagy használni a játékot,ha mondjuk kiutaztál Moszkvába valamiért,és megvetted - ha hazajössz,utána itthon is játszhatsz vele ezt semmi sem tiltja.A kereskedőknek nem szabad eladni a Független Államok Közösségén kívülre,de ez téged nem érint.Bocsi az offért,csak legyen ezt tiszta.
EA: It's in the crate!
-
Brent
aktív tag
"A játék november 11-től megvásárolható üzleteinkben. Utánvét esetén a kiszállítási idő megegyezik a megjelenési dátummal!"
Jobbra lent van a webshopos hírek között van egy olyan hír, hogy "The Elder Scrolls V Skyrim - raktáron a sikeres játéksorozat újabb része!"
Tehát van még remény, hogy jut nekünk is.
Tartalom:
- The Elder Scrolls V Skyrim játékszoftver
- Skyrim térkép
- Igényes külső karton tokA térképet nem írja, hogy milyen anyag, de szerintem papír lesz...
[ Szerkesztve ]
-
Landon
őstag
De várjál, Pénteken kezdik az árusítást, nem? Vagy holnap?! Mert akkkor elmegyek holnap reggel 576-ba.
Azt nem tudod, hogy a sima 10k-s verzióhoz milyen xtra jár? A térkép az sima papír vagy cloth? Mert a UK-ben cloth map-et adnak...
[ Szerkesztve ]
There are no traffic jams along the extra mile.//\\Never argue with stupid people. They will drag you down to their level and beat you with experience.//
-
Brent
aktív tag
Én is ugyanabban a helyzetben vagyok, mint te.
Valaki írta, hogy a Cd Galaxis csak decemberben kap majd új szállítmányt... én meg már nagyon beleéltem magam, hogy jövő héten Skyrimozok, szóval most nagyon rúgózok azon, hogy megrendeljem-e az 576-tól..Igazándiból a helyzet: "most vagy soha(decemberbe)" mert szerintem holnap az 576-ot is kirámolják.. idő kérdése.
-
Landon
őstag
Most azong dondolkodom, hogy rendeljem ott elő? Mert egyébként arra gondoltam, hogy Péntek reggel bemegyek és megveszem előrendelés nélkül, de akkor lehet megszívom?
[ Szerkesztve ]
There are no traffic jams along the extra mile.//\\Never argue with stupid people. They will drag you down to their level and beat you with experience.//
-
Landon
őstag
Miiii?! Minden kiadás?! Pedig ezt meg akartam venni Pénteken... Na basszus...
576-ba még van úgy fest.
[ Szerkesztve ]
There are no traffic jams along the extra mile.//\\Never argue with stupid people. They will drag you down to their level and beat you with experience.//
-
Landon
őstag
Hát nem tudom, én nagyon sokat játszottam Oblivion-al és azért látok fejlődést... nem mondom, hogy égbe kiáltó de szerintem signifikánsan szebb mint az Oblivion. Pláne ha az avarral borított juhar fás erdőket nézem vayg a mezőket, azok nagyon szépek szerintem. Az egésznek a struktúrája jobb, sokkal élethűbb mint az Oblivionban. Bár, hogy őszinte legyek azért hozzá kell tennem, hogy nekem az Oblivionnal nekem a mai napig semmi bajom és a legjobbat azzal a játékal tudok elszórakozni...
Számomra a TES volt A játék a Morrowind óta, úgyhogy lehet kicsit elfogult vagyok persze de szerintem abszolút nincs miért szégyenkeznie a Skyrim-nek.
DDekany: Ne aggódj amiket leírtál azokban mind történt fejlődés!
NForce fórumon van egy tag aki a kapcsolatai révén kapott egy júliusi press copy-t (PC) és ő írogatott minden félét de leginkább pozitív dolgokat. A játék egyébként sokat merített a Fall Out-ból ami nem feltétlen rossz. Egy idegesítő dolog maradt meg állítólag: amikor ellopunk valamit egy házból és oda mész egy őrhöz valamiért akkor az valami csoda folytán azonnal megvilágosodik és rájön, hogy bűnt követtünk el így letartóztat... ez nagyon idegesítő volt már az Oblivion-ban is de volt is rá mod. Majd biztos itt is lesz de az is lehet, hogy a végleges verzióban már javítva van a dolog.
A Witcher-t én semmilyen aspektusban nem hasonlítanám a TES sorozathoz... Igazat adok azoknak akik azt mondják, hogy a Witcher nem RPG. Van egy adott karakter viszonylag kevesebb alakítási lehetőséggel. Nem tud az ember annyira azonosulni vele mert adott, nem mi kreáljuk. A witcher egy nagyon jó játék de nem hasonlítható a TES-hez. Pl. Vannak nagy pályák de zártak. A TES az teljesen sandbox.
[ Szerkesztve ]
There are no traffic jams along the extra mile.//\\Never argue with stupid people. They will drag you down to their level and beat you with experience.//
-
Scholes9
nagyúr
Várjuk ki a végét
PS5 Pro + PS VR2 <-> 65” S90C <-> MacBook Pro 14” M4 Space Black
-
hoffman_
nagyúr
fckyeah fckyeah fckyeah - ez vidi és a linkeltek azért most győzköd rendesen, hogy van remény
öcsém, csak legyen jó!
Amúgy részemről öröm látni, hogy visszaköszön sok helyen az Oblivion.
"The time you enjoy wasting is not wasted time."
-
maszi99
őstag
CD Galaxisnál is elfogyott az összes, és nagyon sok más boltban is
Ez idén már nem az első játék amire a pc-n nem tudják kielégíteni az igényeket
Most akkor mi van, mert állítólag pc-n nem fogy annyi, mindig ezzel jönnek
http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
maszi99
őstag
Tudom hogy téged nem érdekel a szép csajok kinézete, csak a lelkük
Nyugi csak szellemeskedek itt
Mondjuk ha az ember kicsit költ a gépre akkor vannak kissé elvárásai is, ez normálisnak mondható, persze ennek mértéke a zseb nagyságától függ.
Ennél a játéknál tényleg elmondható az a ritkaság, hogy tartalmilag a pénzünnkért nem pár nap alatt lenyomható piff-puffot kapunk, (hanem tényleges igazi játékélményt)
Direkt raktam zárójelbe, mert már nem lehet bízni manapság semmibe, komoly csapatok adtak ki már fatális hulladékokathttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
ddekany
veterán
Hogy érdekel mindenkit a grafika... én azért a helyetekben nem izgulnék, a játékmenet miatt annál inkább. Elvégre a grafika bejáratott iparos munka AAA-s címeknél, a concept art amin alapszik meg jó. (Az animáció mondjuk elég béna... beszartan csoszogó robot-ember szindróma, stb, de hát biztos meg lehet szokni. Persze ez általános, szinte minden játék jobban néz ki állóképen.) OK, értem, konzol port nem ideális, de, most tényleg, ez már bőven elfogadható szint ami a videókon volt. Mennyivel valószínűbb és mennyivel fájóbb az, hogy ha a játékmenet tovább-nem-fejlesztése ill. egyenesen további butítása lesz a pofára ejtés? Rémlik mintha az Oblivion előtt az AI-val dicsekedtek volna, de aztán kiadás előtt visszaszívták a próbálkozást, mert nem jött össze mégsem. Na most vajon mi várható? Ja, és vajon még mindig kint állnak az emberek az esőben, ha ott az órarendjük szerint a helyük?
Még mindig megtámadnak a farkasok egy 50. szintű félisten foszforeszkáló tankot ugyanúgy mint egy csoffadt újoncot, ahelyett hogy nyüszítve elkerülnének? És ezek a könnyen megírható dolgok, a világra kifejtett hatás a szociális interakciók sokkal húzósabb kérdés.
[ Szerkesztve ]
-
warcat
veterán
Akkor félreértettem
Egyébként már így is tetszetős azért a grafika.
Amire felfigyeltem,hogy az arcok viszonylag normálisnak tűnnek,csoda lenne,ha nem azzal kellene kezdeni a játékot,hogy vadászol valami elfogadható arc-presetet, vagy szépség modot amint kiadják,mert csak bamba lóarcú női karaktert lehet összehozni, a férfi nemnél meg megelégednek a baltával faragott arcra tegyünk sok borostát,úgy nem olyan feltűnő-stílussal.Más: dvduniverzumnál nincs pc-s verzió,elfogyott.Na szép, nem mondok rá semmit mert nem tudom ki hibája (kiadó gyártott/küldött keveset, vagy ők rendeltek alul) mindenesetre gáz.
EA: It's in the crate!
-
Nordic
Közösségépítő
válasz
TwentySix #18 üzenetére
Ez már egy fokkal jobb
, bár nem merném kijelenteni maximálisan, hogy pc-s, talán mert szerintem alacsony a felbontása a vidinek. Na majd pénteken kiderül, úgyis megvárom a teszteket mielőtt megveszem. Manapság nekem már nem elég a nagy cím, mert újabban mindig csalódnom kell(ala Rage).
-
TwentySix
aktív tag
En is csak a grafikarol beszeltem.... Eddig csupan a konzolos Skyrim-bol jottek a videok, es az esetben nagyjabol egyet is ertek veled.
De ez a PC graf mindent visz szerintem, es akkor ne is beszeljunk a warcat altal emlitett dologrol.
Vegul ne beszeljunk arrol a tenyrol, hogy a Skyrim-re omleni fognak napokon belul a grafikajavito kiegeszitesek a TESNexus-rol, csak a csillagos eg lesz a hatar, nomeg a geped ereje....Egyebkent meglehetosen sokszor vegigjatszottam a witcher sorozatokat is.
[ Szerkesztve ]
Samsung Galaxy S9+ / TomTom HD6000 HDTraffic / Garmin Montana 650T offroad/
-
warcat
veterán
Tudom-tudom rpg az rpg, de akkor sem érzem,hogy összehasonlítható lenne a Witcherrel.
Az egy zárt világ,itt meg 1-es szintü 'libafos' ként bejárhatsz mindent, maximum meghalsz.
Ez a hátránya is az Eldereknek,kell a sok mod,hogy feltöltsék a hatalmas világot.EA: It's in the crate!
-
TwentySix
aktív tag
Ez nem konzolos grafika :-)
Samsung Galaxy S9+ / TomTom HD6000 HDTraffic / Garmin Montana 650T offroad/
-
janos1988
addikt
válasz
Brutális eb #13 üzenetére
Kíváncsi leszek az első gameplayekre.
https://www.youtube.com/watch?v=mkDSGbRyjz8&list=PLVJH24yGtE_w5Ke4aWmRV8erFQmqRD1dK Minden egyes új rész rátesz még egy lapáttal :-D
-
Landon
őstag
Ne mond mar hogy neked ez nem tetszik... en eleg haklis vagyok a grafikara es szerintem ez gyonyoru. Iszonyat szep a kornyezet ugy ahogy van.
Omg ahogy latom paran messzirol indulnak a TES sorozattal kapcsolatban....
Ez a jatek finoman szolva is egy sandbox kiraly...
[ Szerkesztve ]
There are no traffic jams along the extra mile.//\\Never argue with stupid people. They will drag you down to their level and beat you with experience.//
-
janos1988
addikt
Ez kötött pályás vagy lehet kolbászolni?
https://www.youtube.com/watch?v=mkDSGbRyjz8&list=PLVJH24yGtE_w5Ke4aWmRV8erFQmqRD1dK Minden egyes új rész rátesz még egy lapáttal :-D
-
-
Nordic
Közösségépítő
Jól látom, hogy ez még mindig konzolos graf? Kezdem azt hinni, hogy semmiben sem fog különbözni a konzoloktól pc-n...de nem akarom az ördögöt a falra festeni, csak fura, hogy nem mutatták meg soha, hogy fog pc-n kinézni.
-
maszi99
őstag
Jó kis videó, de már lassan kezdek tűkön ülni
http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
HaaS
addikt
válasz
GypsFulvus2 #7 üzenetére
...ééés a gyerekeidet is csak Dovakhiinnek nevezheted el, függetlenül a nemüktől
!
"a sárkány is csak ember" - oxox
-
GypsFulvus2
őstag
-
frame>24
addikt
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, van-e hozzá:
- high res texture mod
- better faces
- better environment
- eyecandy body
- better dungeons
- Skyrim 9.9 overhaul?▏▎▍▋▊▉ "I would never go bungee jumping. A broken rubber brought me into this world, it sure as hell isn't gonna take me out."(DanielDFizzle) // LOAD "*",8,1
-
Vistaboy
veterán
Nálam nem volt gond, de azért kicseréltem, hátha másnál is probléma van vele. Köszi.
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
CSiPet2
tag
Nagyon várós!
Amúgy akinek szétesik a videó, mint nekem, itt egy normális hd: http://youtu.be/VwMqpaDpaFU
-
TwentySix
aktív tag
Az ilyen videok utan mindig megnezem a szamlalot, hatha hirtelen leugrott.... Nem emlekszem, hogy jatekot ennyire vartam volna valaha....
Samsung Galaxy S9+ / TomTom HD6000 HDTraffic / Garmin Montana 650T offroad/
Új hozzászólás Aktív témák
gp A Bethesda kiadta az utolsó The Elder Scrolls V videót, melyben Skyrim világában teszünk egy rövid virtuális túrát.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest