Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
wolruf
őstag
válasz bulikavagyok #39 üzenetére
Volt valahol valami szöveg erről, hogy a páratlan számú verziók nem lesznek nagy dolgok. Hogy ez most teljesen urban legend vagy sem, kérdéses, de valóban így volt, hogy a 3 és az 5 elég karcsú volt. Szó se róla, mind megvan, de tényleg a 2 és a 4 volt igazán jó (az 1-et is mostanában próbáltam újra, de arról inkább nem nyilatkozok ). A demo alapján pedig ez a 6 is ott van rendesen. Így félő, hogy a 7 megint kicsit karcsúra sikeredik Dehát az Xbox Two-ra is kell valami puskapor
Szerk.: igaz, még lehet, hogy olyan tartalékokat facsarnak ki trükkökkel ebből a gépből, hogy majd csak nézünk
[ Szerkesztve ]
(nem kötelező megadni – minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)
-
-
.LnB
titán
És a Microsoftnak is az lett. Mert ezt nagyon elszámolták. A PS4 Amerikában veri (ismét?) őket eladásokban. A teljesítmény pedig sehol nincs egyik konzol esetében sem az elvártaktól. Sőt. Az vér ciki, hogy a PC-s portok azért vannak lebutítva, hogy konzolon jól fusson. (Mármint a játék készítésekor már úgy programozzák) De szerintem ez nem baj, így legalább nem fáj a szívem egyik konzolért sem.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
nagyúr
Szerintem félreértettél, ezzel sincs semmi bajom, sőt imádom! A tökéletes autós játék számomra. Csupán jeleztem wolrufnak, h van még hova fejlődni, és ez a hetedik részen meg is fog látszani. Szerintem a FM5 miatt gondolják azt sokan, h itt is csak két részenként jönnek a nagy újítások -már amennyire még jöhetnek ilyenek-, de az ötödik nyilván csak a szoros határidők, és a gép kiforratlansága miatt lett olyan, amilyen.
[ Szerkesztve ]
Élni és élni hagyni
-
PuMbA
titán
Egyébként a Forzáé se lenne rossz, de az, hogy eső esetén az autón kb. semmi se tükröződik elég PS2 hatást kelt és teljesen elválik a környezettől az autó, mintha nem is ott lenne Ha ezt kijavítanák egy patch-ben sokkal jobb lenne az összkép DriveClub előnye, ahogy gianni85 mondja természetesen a 30fps / erősebb gép, hiszen az egész időjárás és nappal/éjszaka ciklus dinamikus, minden egyes esőcsepp vagy hópihe külön objektum, nem csak egy lapos textúra.
[ Szerkesztve ]
-
.LnB
titán
válasz bulikavagyok #39 üzenetére
Ez most sem a fejlesztőkön múlott. A hardver miatt vannak a megkötések. Majd talán a következő Xbox-ra jöhet egy fullosabb Forza. Persze ezzel sincs nagy baj. De az XboxOne elég nagy "kapufa" lett a Microsoft-tól.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
nagyúr
-
.LnB
titán
Forza párti vagyok, de ez alapján tényleg szebb külsőre az eső a DriveClub-ban: [link]
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
wolruf
őstag
Imádom a Forza sorozatot, nagyon jó játék, mert szerintem kontrollerről (nem nem kormány kontroller ) sokkal jobb fizikát tényleg nehéz kihozni. A One pedig pláne jó a két triggerrel, hogy érződik a csúszás is. Nekem, mint (most már) totál fotelpilótának, arra, hogy beindítsam, gyorsan csapassak egy-két kört, tökéletes. Amikor még volt helyem/időm rá, hogy összerakjam a szettet, a Richard Burns vitt mindent (leginkább a gallyak karcoló hangját imádtam a karosszérián, iszonyat hangulat ). De az egy teljesen más világ, másoknak szólt. Kár, hogy olyan szintű szimulációt azóta sem tapasztaltam sehol. Azaz igazi autóban igen, de az más tészta Na, a Forza jó!
(nem kötelező megadni – minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)
-
Scholes9
nagyúr
Biztos h remek játék.
Szívesen kipróbálnám és összehasonlítanám a DriveclubbalPS5 Pro + PS VR2 <-> XSX <-> 65” S90C
-
Viper26
nagyúr
válasz interstate76 #28 üzenetére
Sikerült abszolút félreértened.
(#29) anulu.:
Igen, ilyen szempontból jó lenne mind a kettő, de az nem most lesz még.
iPhone 15 Pro | Garmin epix™ Pro
-
anulu
félisten
FPS meg FPS like cuccok nálam is PC-n (pl GTA 5), sport játékot viszont (ha ki is adnák amit játszok) el nem tudom már képzelni billentyűzettel)
"Jelenleg a cloud nem más mint a sales által elhazudott és eladott utópia, egy ígéret, csalánba csomagolt mézesmadzag, amit az üzemeltetés f@$zával vernek" | Feel the power! Intel Core i7 | iPhone 14Pro 256GB | iPad Pro 2017 64GB
-
interstate76
addikt
Biztos volt, hogy konzol vs. pc vita lesz, 6 ezerszer elcsépelt érvekkel.
téglalap, Amerika, hangszóró, hétfő...
-
nagyúr
-
rdt89
addikt
Ahogy láttam az összes autók listáját, megint nincs Porsche licensz, ami gondolom mint a Forza 4-nél DLC-ben jelenik meg. A játék eszméletlen szépen néz ki, bár annyira még mindig nem győzött meg, hogy hátrahagyjam a Forza 4-et(185ezer km-el a hátam mögött). Grafika persze sokkal szebb, de nekem a játékélmény fontosabb. Majd ha egyszer kipróbáltam biztos konzol csere is lesz, mert a Turn 10 nem szokott sz.rt kiadni a kezei közül.
-
Sicilian
addikt
Jó kis cikk lett. Nem is tudtam eddig, hogy a Japán pályák versenyek nincsenek benne..
nothing is true everything is permitted..
-
anulu
félisten
régen nagyon szerettem a komplex játékokat. most is szeretném, de nincs időm rá. XO bekapcs, letolok 1-2 futamot, ennyi. ritkán van tényleg bőven időm játszani, sajnos.
"Jelenleg a cloud nem más mint a sales által elhazudott és eladott utópia, egy ígéret, csalánba csomagolt mézesmadzag, amit az üzemeltetés f@$zával vernek" | Feel the power! Intel Core i7 | iPhone 14Pro 256GB | iPad Pro 2017 64GB
-
haxiboy
veterán
Azért nem minden Nagyon sok jó indie játék van. Illetve elég sok játékot ki lehet emelni a tömegből.
Szimulátorok is léteznek, csak az nem az átlag user igényeihez van szabva.
Manapság azért vannak jó megjelenések (MGShantom Paint pl. életem egyik legjobban elköltött 5 ezer forintjának tekintem)
A probléma inkább ott van hogy rohanó világban élünk, az emberek lusták, a komplex játékok már nem menők mert akkor hosszú a tutorial.
Sajnos még a kedvenc címemnél is vezettek be néhány egyszerűsítést, igaz ez a kezdőknek segít (EVE Online), de még így is kellően/túlságosan komplexPremium Mining Rigek és Gamer/Workstation gépek: tőlem, nektek :)
-
Ciccuka
veterán
A grafika szépnek tűnik. Az irányítás, fizika meg olyan amilyen (full arcade).
Cicák támogatása: www.fos.hu/1176
-
mlinus
őstag
az 5-nél szerintem nem arra volt panasz, hogy nem volt tapadás, hanem arra, hogy alulkormányozott volt minden autó. És szvsz ez még mindig jelen van valamilyen szinten, bár sokat javult, de valahogy az FM4 még mindig ritmusosabb.
egyébként nagyon tartalmas és szép a játék, de nálam a horizon valahogy átvette az uralmat Forza téren. Lehet hogy kicsit ráuntam már 20 éve ugyanazokon a pályákon körözni videójátékokban
-
Daffchy
őstag
A Forza sorozat mióta szimulátor?
-
LeventeV
senior tag
Irigykedem most az Xbox tulajokra. Nagyon jónak néz ki a játék.
-
anulu
félisten
van pár dolog, ami hiányzik. pl a futamok előtt az autó választásnál igazán kiírhatná, hogy mi a max kategória és performance point, amivel nevezni lehet.
illetve már az 5-ből is hiányoltam a 4-nek a karrieren kívüli versenyeit (sok-sok kocka, látszik, h mit csináltál még meg, mi hiányzik).
a grafika, hangulat, vezetési élmény viszont 10/10! engem megvett kilóra
"Jelenleg a cloud nem más mint a sales által elhazudott és eladott utópia, egy ígéret, csalánba csomagolt mézesmadzag, amit az üzemeltetés f@$zával vernek" | Feel the power! Intel Core i7 | iPhone 14Pro 256GB | iPad Pro 2017 64GB
-
addikt
Ez igen! Gyönyörűen kivételeztek az autók belsejét is.
iPhone felvásárlás előfizetéses is!
-
Viper26
nagyúr
"Nem kevésbé hatásos az eső megvalósítása: bár csak néhány pályán érhető el ez a mód,"
Merthogy?
iPhone 15 Pro | Garmin epix™ Pro
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Gyerekeknek hétvégén is átvehető! Ps4 / playstation 4 lego és egyéb gyerek játékok
- XBOX Series X, dobozában, gyári tartozékaival, 6 hónap teljeskörű garancia!! Bp-i üzletből eladó!
- PS3 Games - Nagy választékban - Fiók kisöprés
- Xbox Wireless Controller Forza Horizon 5 Limited Edition
- Xbox One S 500GB, 2 kontroller+játékok!
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest