Hirdetés
-
GAMEPOD.hu
Mielőtt kommentelsz, olvasd el az Összefoglalót!
(Frissítve: 2020.05.31.)
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kékes525
félisten
Mint már írtam a Windows 10 elsősorban új hardverekre lett írva, annak ellenére, hogy sok régire is felmegy. Az új hardvereket viszont csak ő ismeri. Az új hardverekkel pedig a legnagyobb gond az, hogy nincs velük tapasztalat és ezért előfordulhatnak hibák. A Windows 7 ebből a szempontból sokkal könnyebb helyzetben van, mert a régi, a sok tapasztalattal rendelkező hardvereken fut. Így a programjai és a driverei is sokkal kifinomultabbak.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Cs1csó #78596 üzenetére
A második telepítésnél kizárólag csak a Windows 10 által feltett driverek vannak. Manuálisan én nem tettem fel semmit.
Ennek ellenére ezzel alapból nem értek egyet, mert az alaplapgyártó is tudhatja, hogy a saját alaplapjához milyen driverek a jók. A hardvert, amihez a driver való sokszor jobban ismeri, mint a Microsoft. Persze tévedhetnek ők is, mint ahogy tévedhet a Microsoft is. Tehát szerintem egyáltalán nem garancia a biztonságra a csak a Windows 10 által használt driverek favorizálása.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Cs1csó
félisten
válasz Angel2014 #78595 üzenetére
Egy 370 ezer forintos laptopra (van ahol 420 ezer forintot sem átallanak elkérni érte) amit kb. egy éve forgalmaznak miért akarnál egyáltalán egy 9(!) éves oprendszert telepíteni??
Komolyan mondom nem tudom megérteni, egy ilyen gépet windows 10 x64-es verzióján kívül bármi mással "megpróbálni" használni szerintem már kimeríti a bűn fogalmát.
-
Cs1csó
félisten
válasz Sub-ZeRo #78590 üzenetére
+1 " Amúgy meg ha a rendszernek valami driverrel baja van, akkor nem egyből a windows a szar, hanem lehet hogy a perifériát készítette cég szarik a driverre és nem érdekli hogy megy vele vagy csinálna egy új drivert."
Sajnos ez az egyik - ha nem a legnagyobb - baj. Mikor 5+ éves eszközöket magára hagy a gyártó, erről volt már vitám valahol, hogy nem lehet elvárni a végtelenségig történő támogatást stb. Egy operációs rendszer programok futtatására van kitalálva és hiába a legjobb, legújabb rendszer ha nem hajlandóak rá írni megfelelően kompatibilis programot.
A telepítés nálam is hasonló:
1. windows telepítés
2. azon driverek telepítése amiket manuálisan szükséges nálam: Geforce, Razer synapse, APC, Realtek audio, + visual c++ Runtime AIO Installer, DirectX runtime installer (a játékok meghálálják mióta ezeket telepítem és nem a játékra hagyom hogy telepíti vagy sem sőt inkább már nem is engedem azóta minden azonnal indul)
3. hagyom lefutni az update-et
4. telepítem a progamjaimat
5. BEÁLLÍTÁSOK: a gépházban amit lehet "csúszkát" off-ra állítok
5 Bevallom nálam van mókolás:
- DWS-el gyalulom az összes UWP-s appot. ( nemrég ismertem meg ezt a módját előtte egyenként a ccleanerrel tettem ugyanezt mivel csak az listázza ki a "medzsik kingdomot meg társait)
- Wise care optimalizációját engedem lefutni (vannak benne rizikós dolgok de mivel vagy 8 éve használom ezért már megbízom benne. + van egy probléma ami az optimalizáció nélkül fennáll: ha telepítve van az Origin és a Qbittorrent (ne kérdezzétek miért ez a kettő kombinációja rejti a hibát) akkor nem tud leállni a rendszer rendesen hanem a leállító képernyőre kiírja hogy erre a két programra vár stb. ) majdcsak ezután áll le.Alapvetően ennyi.
-
Kékes525
félisten
válasz Angel2014 #78592 üzenetére
Igen, ilyen sajnos nagyon is létezhet. A tapasztalatom az, hogy a Windows 10-nél egy kicsit több van. Talán azért is, mert újabb, kevésebb tapasztalattal rendelkező hardvereket támogat, mint a Windows 7.
Sokan nem tudják elképzelni, hogy rendkívül sok hardver és szoftver létezik és azoknak nagyon sokféle legális beállítása. Nem beszélve az eltérő felhasználói szokásoktól. Egy lefagyáshoz, hibához nem kell a rendszert gányolni, az előbb említettektől is bőven bekövetkezhet. És ha bekövetkezik, ez akkor sem biztos, hogy az egy súlyos Microsoft hiba következtében van. Azért is elképzelhető, mert lehetetlen egy programot, operációs rendszert pedig különösen nehéz ezek mindegyikére jól megírni. Mindig is fognak maradni benne hibák. A kérdés csak az, hogy mennyi és milyen gyakran fordulnak elő.
(#78593) Geth
A start menü cseréje, az nem regisztry gányolás. Ilyen alapon minden program feltétele regiszty gányolás lenne. Szerinted hányan cserélik le a shellt?
Mutass olyan Microsoft megnyilvánulást, amiben ezt kimondottan tiltják, esetleg erősen nem javasolják, ahol szerintük ez súlyos hibákhoz vezethet?
Másrészt sokan használnak más böngészőket is, mint ami a Windows 10-ben van. Ezen az alapon az is rendkívül problematikus lenne.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Geth
veterán
válasz Kékes525 #78591 üzenetére
Ha a színek között néhány beállítás megváltoztatásától lenne a ritkán bekövetkező lefagyás, akkor a Microsoft elmehetne perecet árulni.
Várjál, akkor a Start menüt mégse cserélted le? Csak mert az a shell elég fontos része, és mivel alapból nem adtak lehetőséget a csereberéjére, el tudom képzelni, hogy a "testreszabása" okoz problémát, főleg build upgrade után.
(Igen, az MS-t fikázom, és nem értek hozzá, csak azért írom le, hogy ne neked kelljen 2 oldalban válaszolni ) -
Angel2014
addikt
válasz Kékes525 #78567 üzenetére
Mikor kiírtam a fagyást nem is volt megnyitva a chrom...maga az egész rendszer fagyott le de úgy ,hogy az egér mozgott de semmit nem tudtam csinálni...kapcsolóval újraindítottam a gépet azóta jó. eseménynaplóban semmit nem látok...ha vga hiba lenne bent lenne a naplóban.
Csak a Weider ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
Kékes525
félisten
válasz Sub-ZeRo #78590 üzenetére
Nem fikáztam a rendszert.
Mielőtt összevissza írsz, olvasd el amit írtam. Azt látom, hogy egyáltalán nem olvastad el, mert akkor ilyeneket nem írnál. Azt is látni, hogy nem értesz hozzá és elvakít az, hogy fanatikus hívő vagy.
Erről tudtál? " Mindenkinél más a hardver, szoftver, beállítás környezet és a felhasználói szokások, ettől pedig erősen függnek, függhetnek a problémák." Nem hiszem, hogy erről tudtál, mert akkor ilyeneket nem írnál.
Ha tetszik ezek miatt nemhogy nem fikáztam a Microsoftot, hanem rendkívüli módon agyon dicsértem, veled ellentétben, mert nagyon nehéz ilyen körülmények között olyan programot írni, ami mindenkinek megfelelő. Gyakorlatilag lehetetlen."Képzeld el, nekem így van a rendszer telepítve és semmi bajom nincs vele!"
New Yorkban is a 10. utca 42. ház 35. lakásban van egy ember akinek szintén tökéletes. Ezek bizonyítékok? Nem, ezek több mint röhejesek.
"Az, hogy te nyúkálsz a regisztrációsd adatbázisban, az már a te bajod, "
Ha a színek között néhány beállítás megváltoztatásától lenne a ritkán bekövetkező lefagyás, akkor a Microsoft elmehetne perecet árulni. Szerinted pedig ez van. Miért javasolod a Microsoftnak azt, hogy inkább perecet áruljon? Abba hagyhatnád a sorozatos Microsoft fikázást.
"Amúgy meg ha a rendszernek valami driverrel baja van, akkor nem egyből a windows a szar, "
Ez lehet, hogy szerinted így van, de szerintem nem. Mindig is a driver gyártóját hibáztattam. ezért sem telepítettem másodszorra semmi külsős drivert. Csak az van meg amit a Microsoft felrakott magának.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
nagyúr
válasz Kékes525 #78569 üzenetére
Érdekes, nekem semmi bajom a rendszerrel. Chrome, Firefox is fent van és köszönöm, tök jól működnek hiba nélkül. Igen, hiba nélkül.
Gondolom érdekel, hogy hogyan lehetséges ez. Leírom jó, mert látom, hogy a 10-et még mindig fikázod, bocs a kifejezésért mert így sz@r, meg úgy sz@r meg minden hiba van benne.Szóval, veszel egy 10-et, ami mindegy, hogy Pro, vagy Home változat. felrakod. A vga drivert leszeded hozzá, a hangkártya drivert felrakod hozzá és nagyon nem kell vele mást mókolni. Persze, ha van még perifériád akkor annak a gyári driverét is felrakod. Az ilyen tweak, meg f&@szom rendszergyorsitó hülyeségeket messze el kell kerülni. A regisztriben sem kell kutakodni, mert nincs értelme. Ha mégis belenyúlsz, onnantól nem a Windows hibája, hanem a Useré, mert tök hülye hozzá mit csinál.
Szóval, ez ha megvan, akkor jöhet az update, meg az egyéb programok. Lásd Chrome, Firefox. Felrakod és használod. Öröm bódottá..
Képzeld el, nekem így van a rendszer telepítve és semmi bajom nincs vele! Nincs tweak, nincs optimalizáló program fent, nincs windows 7 kinézet buheráló hülyeség stb., stb., stb.
Ugye milyen érdekes! Képzeld el, hiba nélkül megy a gép!Az, hogy te nyúkálsz a regisztrációsd adatbázisban, az már a te bajod, mert ahogy olvasom, oda is szívesen betértél jó pár hozzászólással ezelőtt. Ez meg már a te nyűgöd, de hogy tisztán láss, ez nem XP rendszer. Ez már nem így működik mint annó. Ha meg a 10-el bajod van, akkor nyugodtan használhatsz linuxot (na ott túrhatod a rendszert könyig, bár az új linuxok már grafikusak) vagy esetleg 7-.et is használhatsz, vagy netán XP-t.
Amúgy meg ha a rendszernek valami driverrel baja van, akkor nem egyből a windows a szar, hanem lehet hogy a perifériát készítette cég szarik a driverre és nem érdekli hogy megy vele vagy csinálna egy új drivert.
Vegyél új hardvert ami támogatja a 10-et. Ezt kell szeretni, ezt nyomják a gyártók.
Ugyan így van a programokkal is.
Ott van nekem a G25 kormány. A 10-hez 1 darab driver jó. Nem a rendszer a hibás, mert "új", hanem Logitech, hogy egy több éves driver jó csak a majdnem 0 kilométeres rendszerhez.
Ennyi a történet.Elnézést kívánok a hozzászólásért, nem kell rá válaszolni, nem kötelező.
Használom a működőképes gépemet!
Vagyis nem, mert megyek melózni.Na szép nyarat és működésképtelen rendszert mindenkinek!
"Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják."
-
Kékes525
félisten
A W10Privacy nem szeretem, mert az mindent rám bíz, mindent kézzel kell állítani. Hiányzik a csak a javasolt beállítások beállítása, mint ahogy az az O&O ShutUp10-ben megvan. Ha ezeket kategóriánként beállítaná és vastagon kiemelné, akkor azt utólag átnézve könnyebb lehetne kikapcsolni a mégsem kellett beállításokat, mint az összeset egyenként kipipálni.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
addikt
Üdv!
Azért csak feltennék azoknak egy keresztkérdést, akik leegyszerűsítve, a rendszer gányolásával magyarázzák a frissítési problémákat.
Szóval, mi a helyzet nálam, meg még sokan másoknál is jelentkező "bootres.dll" fájl hibával, ami ha aktivizálja magát, gyakorlatilag azt jelenti, hogy be se tölt a Win, és ráadásul a Win, ki se tudja javítani. Volt már erről bőven szó, pár nappal ezelőtt a fórumon.Ja, és mindez a hivatalos oldalról letöltött ISO-ból készített telepítővel felrakott tiszta telepítés után jelentkezett azonnal, tehát nuku mókolás, gányolás, ráadásul úgy, hogy a telepítéskor a korábbi partíciók is törölve lettek. Az MS fórumán is panaszkodtak már többen, többek között én is leírtam a nyűgömet, de érdemi választ nem kaptunk.
Tehát, jelen pillanatban is egy olyan rendszerem van, ami alatt időzített bombaként ketyeg ez a hiba, ami kitudja mikor robban újra, annak ellenére, hogy perpill nem okoz problémát.[ Szerkesztve ]
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani." G.B. Shaw
-
pzstm
titán
válasz #56474624 #78551 üzenetére
mindkét gépen chromeot hazsnálok, egyszer sem fagyott le, lépett ki. Rokonságban is mindenki azzal tolja, már tuti hívtak volna ezerrel hogy teamviewerrel nézzem meg mi lett a géppel.
Szóvala direkt fagy meg direkt kilép összeesküvés elmélet nem igazán állja meg a helyét.
iPhone 15 Pro Max 256GB Black |Macbook Air M1|Xbox Series X|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!
-
#74018560
törölt tag
Külső monitoron a kurzor nem ott jelenik meg, ahova kattintani lehet vele. Hogy lehet ezt megjavítani?
-
#93794560
törölt tag
válasz Kékes525 #78580 üzenetére
A Windows 10 alapvető problémái nagy valószínűséggel a hardveres változatosságra vezethetők vissza.
Az én legújabb, (fél éves) gépemen a Windows 10 soha semmilyen problémát nem okozott, sem a korábbi, sem pedig a mostani verzió. Igaz, ez a noti Win 10 only, azaz kimondottan csak a Windows 10-hez épített hardverekből áll, és csak az a Windows fut rajta, a korábbiak egyáltalán nem.Viszont az eggyel korábbi gépemen voltak apróbb problémák, pedig ott is a megfelelő driverek voltak fönn, és a rendszer is teljesen szűz, azaz gányolásmentes volt. Az a gép eredetileg 8.1-gyel jött, annak a licensze lett anno 10-esítve.
Mindkét rendszer megfelelően volt driverezve, telepítve, mégis a régebbi gépen néha hibázgatott. Igaz, nem nagyokat, de előfordultak hibák. Ez a legújabb gép meg soha semmilyen hibajelenséget nem produkált, mindig tökéletesen működött, és működik most is.
[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
válasz Mikiller #78581 üzenetére
Nézd meg az automatikusan induló programokat, szervizeket, időzítéseket, hogy mind kell e Autoruns for Windows - Sysinternals. Amúgy tényleg töröld a prefechet, mert lehet hogy elavult. Nálam ugyanolyan gyors az indulás, mint volt. Gyorsabb, mint a régebbi W7-es gépemen volt.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Tökéletesen egyetértek azzal, amit írtál. Egyet azonban hozzáfűznék, mert ezt sokan hajlamosak elfelejteni, fentebb már írtam: "Mindenkinél más a hardver, szoftver, beállítás környezet és a felhasználói szokások, ettől pedig erősen függnek, függhetnek a problémák."
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
movax
őstag
Ez így van, eléggé szétgányoltam én is a rendszerem és közel két év alatt, amióta fent van (nem is tiszta telepítés, hanem win7 upgrade) nem találkoztam olyan hibával, ami nem lett volna orvosolható pár perc alatt, betonstabil a win10. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy a "gányolás" (egyébként nem gányolás, hanem megfelelő beállítás) teszi stabilabbá a cuccot.
-
Kékes525
félisten
Azaz te igazán gányoltad a rendszert. Ezt félig komolyan mondom, mert a rendszernek, minden beavatkozás nélkül, alapból kellene stabilnak lennie. Ha ezekkel átállítom, akkor joggal mondhatják, azért vannak a hibák, mert "gányoltam" a rendszert.
Amúgy igazad van ezeknek az állítgatásoknak egy valamire való operációs rendszerben nem szabadna fagyási hibákat okoznia, legfeljebb valami, ami addig működött, azzal problémák léphetnek fel. De semmi több.[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Syl
nagyúr
válasz Kékes525 #78575 üzenetére
> Én nem állítgattam az O&O ShutUp10, a W10Privacy, a Winaero Tweaker-el semmit
Ez a baj!
Én az O&O-val kimogyoróztam a nekem nem tetsző dolgok nagy részét (update-t nem!), a Winaeroval meg ki-bekapcsoltam pár dolgot - a rendszer ugyanolyan stabil és megbízható, mint a W7 volt fénykorában.Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.
-
Kékes525
félisten
válasz YASKATIR #78573 üzenetére
"agyonganyolt rendszeredre"
Ez egyáltalán nem igaz. Mint írtam, csak a start menü van lecserélve és néhány szín van átállítva. Semmi több. Nem használtam, csak nézegetettem a lehetőségeket, semmilyen tuning, beállító jellegű programot. Itt a topikban az emberek döntő többségének nagyságrendekkel több átállítás van, mert szinte mindenki frászt kap a Windows 10 adatkiszivárgásától. Én nem állítgattam az O&O ShutUp10, a W10Privacy, a Winaero Tweaker-el semmit. Még egyszer semmit. Te sem és mások sem? Ezek már sokkal inkább illenének az "agyonganyolt rendszer" kategóriájába. Amúgy egy igazán robosztus rendszernek ezeket is illenének megfelelően kezelni.
Ha a start menü lecserélése és néhány (közel sem az összes) színek átállítása "agyonganyolt rendszer", akkor az enyém valóban az.
Másrészt azért azt magyarázd meg, az általánosításokon túl, hogy a start menü cseréje és néhány szín lecserélése hogy függhet össze a váratlan és ritka fagyásokkal? Ha ezek okoznák, akkor például állandóan ebbe (fagyásba) kellene az adott programnál (és talán más programoknál is) belefutni.
(#78574) ACE-
Biztos, hogy agyonganyolt a rendszered.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
ACE-
addikt
Nem igaz, a tökéletesen működő hálózati megosztás a frissítés óta vagy működik, vagy nem, mindent már újra map-oltam, egyszerűen nem elérhetőek a hálózati könyvtárak, a faxom kivan már a Microsoft-al meg a szaros frissítéseivel! Mindent elbax...
Azt mondjátok meg nekem ha a hálózat ikonra kattintok akkor miért nem látszanak a hálózati eszközök? Egyedül a routert mutatja, meg a két DLNA servert, és ennyi...
[ Szerkesztve ]
Revolut (7000 Ft azonnal) Curve (1% visszatérítés 30 napig mindenre)
-
YASKATIR
senior tag
válasz Kékes525 #78572 üzenetére
Gondolom te most a sajat agyonganyolt rendszeredre utalsz, mert egyebkent normalis kornyezetben ilyen nagyjabol senkinel sem fordult elo az update elott. Senki nem emlitette ezt a hibat reddit-en egyetlen szoval sem az update elott, pedig a reddit-en aztan mindenki sir mindenert a windows subokon
[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
válasz YASKATIR #78571 üzenetére
Ez tökéletesen igaz lenne, ha a fagyások az update előtt nem jelentkeztek volna. De jelentkeztek, ha nem is ennyire, ha nem is ilyen mértékben. Így a probléma sokkal mélyebb jellegére utal. Azaz a hibának eredendően nemcsak az Áprilisi update az oka.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
YASKATIR
senior tag
válasz poli27 #78568 üzenetére
Ha tetszik, ha nem ilyen dolgok elofordulnak, sot ennel sokkal cifrabb dolgok is. Mutass egy rendszert, ahol egy nagyobb frissitesnel nincsenek hasonlo random hibak.... Meg a nyomorult macos-nel is folyamatosan ez van, aztan ott mennyi gepre is csinaljak a rendszert? 10?
Ha nem akarsz ilyen hibakba belefutni, akkor halaszd el a feature update-et mondjuk 2 honappal, es a problema meg is van oldva
[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
Ennyi buta, ügyetlen, hozzá nemértő User nincs, különösen itt a prohardveren. Ha több embernél a legkülönbözőbb módokban vannak fagyások, az a Windows 10 sara. Az pedig egyáltalán nem jelent semmit, hogy egyeseknél, akár nagyon sok embernél minden tökéletes. Mindenkinél más a hardver, szoftver, beállítás környezet és a felhasználói szokások, ettől pedig erősen függnek, függhetnek a problémák. Ha a driverekben történne csak hiba, az ráfogható lenne a driver és nem a Windows hibájára, feltéve, hogy ha azt a drivert nem a Windows készíti. Azonban az egyszerű felhasználói programok hibájának (Hitmanpro, Chorme, Firefox) nem szabadna a teljes rendszert magával rántania, hiszen a felhasználói programokat különálló folyamatokként futtatja. Ha ez történik, az a Windows hibájára (is? vagy csak arra?) utal.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
poli27
veterán
Faxom kivan a jól optimalizált frissítéssel.... amióta feltettem a gépem random kifagyogat.... mér nem mennek el inkább sakkozni, mint windows készíteni....
-
Kékes525
félisten
válasz #41473792 #78539 üzenetére
+(#78555) King Unique
Nálam a Firefox még sohasem fagyott le, amióta Windows 10-et használok.
Viszont az Áprilisi update óta már másodszor fagyott le a HitmanPro, most friss rendszer indítás után. A Win + ctrl + shift + B nem használt, csak a képernyőt feketítette le, de nem indult újra a képernyő, ami arra utalhat, hogy nem a VGA driver a hibás. A feladatkezelőt sem tudom ilyenkor előhívni, pedig a prioritását direkt ezért highra állítottam. Real-timra kellene? Habár nem hiszem, hogy ez használna, a highnak is elégnek kellene lennie. Ez biztos, hogy nemcsak a Hitmanpro hibája. Egy jól megírt rendszernek teljesen elkel különítenie a folyamatokat és ezért egy program hibájának nem szabadna a teljes rendszert magával rántania.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
TXT
őstag
válasz King Unique #78562 üzenetére
koszi
-
King Unique
titán
A memóriát nyilván az eredeti gépben kellene tesztelni pl. pendrive-ról bootolva a javasolt programmal. Amit értelemszerűen a másik gépen töltesz le és írsz ki a pendrive-ra. De egy alap tesztelési lehetőség egyébként a Windows telepítőjében is elérhető (példa).
"Fel tudom telepiteni a Win10-et ra ugy, hogy az asztali gepen teszem meg ezt es utana teszem vissza a laptopba"
Megoldható elvileg pl. a WinToHDD programmal, vagy akár ezzel az ún. favágó módszerrel is. De, ha az eredeti gépnél hardverhiba, vagy egyéb gond van, akkor ez sem fogja megoldani a problémát.
Az ilyen célra haszontalan mobileszköz alatt pont pl. egy okostelefont értettem. Gondolom a hozzászólásokat nem feltétlen az alól írtad és szerkesztetted, ahogyan pendrive-ra sem azzal fogod megoldani a program kiírását, a HDD-t sem ahhoz csatlakoztatva tesztelted stb.
[ Szerkesztve ]
-
Fred23
nagyúr
1803 a gépen, Opera nem fagy. Eddig minden oké. Talán mehetek aludni.
-
TXT
őstag
Koszi
Nagynehezen vegul szet tudtam szedni a gepet, most ujrapasztaztam es bar nagyon kicsi por volt csak benne, de kitakaritottam. Plusz kivettem a winyot es az asztali PC-ben megneztem HD Sentinellel, nem talalt rajta hibat. Fel tudom telepiteni a Win10-et ra ugy, hogy az asztali gepen teszem meg ezt es utana teszem vissza a laptopba, mukodni fog igy is a Win? (bocs, ha lama kerdes )(#78550) King Unique
PC van, azon probalom tesztelni a dolgokat, de a memoriat benne nyilvan nem tudom letesztelni, mivel mas formatum.
A haszontalan mobileszkoz alatt nem tudom mit ertesz es mire gondoltal vele... A fotokat a telefonommal csinalom, hisz printscreen-t nem tudok op rendszer hijjan a laptopon.[ Szerkesztve ]
-
csixy
addikt
válasz Multibit #78553 üzenetére
Tegyél rá egy Microsoft fiókot.
Telepítsd fel ugyanazt a verziót az új vasra és alaplapcsere gyanánt be tudod aktiválni az előző fiókod segítségével . Keress rá ,valahol itt van az előzményekben a mikéntje. Ezután a régi géped windowsa nem lesz aktivált. A régi gép vinyóját gyaluld . Ha ezután újra telepíted erre a windowst, látni fogod, hogy spontán nem aktíválja be magát, vagy ha mégis akkor felesleges volt megvenni rá az utóbbi windowst, mert már eleve gyárilag is az lehetett rajta és a biosába beégetett termékkulcsa van.Kert, kütyük,munka,matek,morfondír...ennyi. Szóval ács nem vagyok, de nemrégiben sikerült faragnom egy mőködőképes fogpiszkálót.
-
Doky586
nagyúr
válasz King Unique #78513 üzenetére
Sikerült külső particionáló progival (minitool akadt a kezembe) bootolva elrejtenem azt a kis rufusz által kreált partíciót.
Kipróbálva: eltűnt a 1803 wintogo filekezelőből is, a lemezkezelőben (Lemez 2 partíció 3) nevet kapta 0 MB kapacitással. A többi OS alatt nem volt probléma és ezután se lett. Söt továbbra is tudok bootolni azon keresztül is (tehát mint előzőleg is mindhárom féleképp).
Tehát minden OK.
[ Szerkesztve ]
-
King Unique
titán
válasz #56474624 #78551 üzenetére
Pontosan, szokás szerint kissé bulvárosak! Egy másik hozzászólásnál is egy olyanról lehet kimásolva, bár a forrás megjelölése már lemaradt. Nálam 1803 alatt szintén OK a Chrome és a Firefox több gépen is, nem fagyott le, nem omlott össze egyik sem. Max. talán a Chrome-nál fordult elő olyan, hogy az upgrade után a korábbi profilt nem tudta rendesen átmenteni, de más gond nem volt.
(#78557) Doky586:
OK! Jók Windowsra ezek a külső particionáló programok, az előzőleg említett pendrive-os példánál én is egy ilyennel tettem rejtetté a kötetet és annál szintén működött.[ Szerkesztve ]
-
Multibit
nagyúr
Sziasztok!
Tavaly vettem egy Win10/pro64 licenszet. Felraktam az OS-t az egyik laptopomra, aktiválva lett, azóta is rendben működik. Most viszont szeretném eladni a laptopomat, oprendszer nélkül! Tehát nem hardverrel vásárolt, nem is előző verzióból frissített a Win.
Mit kell tennem ahhoz, hogy az új gépemen tovább tudjam legálisan használni a tavaly vett Windowst? -
#56474624
törölt tag
válasz Kékes525 #78516 üzenetére
Egyszer sem fagyott le nálam a Chrome, pedig csak azt használtam mostanában böngészőként. Csak mert az ilyen cikkek, főleg indexen meg hvg-n stb. mindig úgy harangozzák be a címben, mintha ez mindenkit érintene. Arról bezzeg nem írnak, hogy a chrome androidos appja visszafelé fejlődik (a címsor érthetetlen okból visszakerült felülre, többeknek nem működik a képfeltöltés, lefagy).
[ Szerkesztve ]
-
King Unique
titán
Rá lehet keresni a hibakódra, de ez az egész eleve gyanús és lehet hardverhiba, ami már az előző válaszban is említve volt. A memória teszteléséhez ott van pl. a másik válaszban javasolt Memtest, amit lehet pendrive-ról is futtatni. De akár egy Live Linux, vagy egy korábbi hozzászólás végén említett spéci WinPE rendszerek is alkalmasak különféle diagnosztikai célokra. Másik gép meg gondolom van kéznél, ha már írod a hsz-eket és normálisan vannak beillesztve a képek. De, ha netán csak valami haszontalan mobileszköz, akkor az úgy problémás lesz.
[ Szerkesztve ]
-
Zoz
őstag
Memtest86+, kiírod pendrivera vagy cdre.
Vinyót legegyszerűbben úgy, hogy kiveszed és berakod egy másik gépben másodiknak, és ott ránézel HDSentinel-lel.Én a történet alapján - ha a hűtés rendben van - elsősorban RAM hibára gyanakszok.
-
csixy
addikt
No az tetszik, hogy a 1803 verzió óta ilyet tud a böngésző:
Az viszont nem tetszik, hogy a zsaroló programok elleni védelmet ki kellett kapcsolnom ahhoz, hogy fenti képet az irfaview-ból az asztalra tudjam menteni, mert az alkalmazás átengedése .... opcióban az irfanview.exe felvétele után sem engedte a fájlt menteni.
Kert, kütyük,munka,matek,morfondír...ennyi. Szóval ács nem vagyok, de nemrégiben sikerült faragnom egy mőködőképes fogpiszkálót.
-
TXT
őstag
válasz King Unique #78517 üzenetére
Fel akarom telepiteni a gyari Win 7 64bit Home Premium OA helyett (mert ugye az mar nincs meg recovery-ben sem) az N-es verziojat, de ezt dobja fel:
Termeszetesen elotte paracssorbol mar "Select Disk" altal "CLEAR" lett a particio, de ezt dobja igy is...
[ Szerkesztve ]
-
Buckey
őstag
válasz rgeorge #78543 üzenetére
Értem.
Akkor a parancs elküldve, de nem megjeleníthető, hogy végre is van hajtva, illetve valamiféle anomália lép fel. Érdekes, hogy ezt sem vették észre?
Még a végén az is kiderül, hogy ezzel a frissítéssel kaptunk egy Win10-re átszkinezett WinXP-t, hiszen sokan azt istenítik még most is. -
rgeorge
addikt
válasz Buckey #78540 üzenetére
A parancssori megoldás csak azt mutatja, hogy az oprendszer küld-e TRIM-et, de ahhoz, hogy az el is jusson a meghajtóhoz, kell a megfelelő driver is. A HDS mindkettőt vizsgálja (de ezek szerint a 1803-ban még nem mindig jól).
Picard: "What we leave behind is not as important as how we've lived. After all, Number One, we're only mortal." Riker: "Speak for yourself, sir. I plan to live forever."
-
Buckey
őstag
válasz betyarr #78538 üzenetére
Szia!
Én egy parancssorral néztem meg kíváncsiságból a TRIM működését, mert itt olvastam, hogy a HDS hülyeséget mutat. És tényleg!
A HDS szerint nem megy a TRIM (pedig 100%), de a parancssor szerint meg igen.Utoljára tavaly, miután összeraktam a gépet, akkor néztem rá a TRIM működésére.
A másik pedig a VGA drivere (Intel-HD-Graphics-610). Hiába friss, a legújjabb, vagy az utolsó kettő, nem jól jelenik meg a kép az 1920 × 1080-as kijelzőn, egyszerűen túllóg rajta. Muszáj használnom azt amit "adtak" hozzá, a tavalyit.
Amúgy nekem is kezd a t.k.m tele lenni a Windowsal, már rosszabb mint a linux. Azt 5 évig használtam, semmi baj nem volt, sőt, most is használnám, ha a MiniPC-re is lehetne rakni. De azt hiszem, ilyenek miatt ismét nagyon érik a csere. Ráadásul még a kinézetét is variálhatom kedvemre, nem csak a háttérképeket.
-
#41473792
törölt tag
Már készül a javítás a Chrome és a Firefox fagyási problémáira.
Alig egy nappal azután, hogy megírtuk: komoly kellemetlenségekbe futhatnak a Chrome és a Firefox böngészők használói a legújabb Windows 10 alatt, jó hír érkezett az ügyben. A Microsoft ugyanis közölte, hogy már dolgoznak a hiba megoldásán, és az azt javító foltot napokon belül elérhetővé is fogják tenni.
Mint arról beszámoltunk: a probléma lényegét az képezi, hogy az említett böngészők teljes mértékben lefagyhatnak az Április Frissítésre áttért gépeken, sőt, egyes jelentések szerint az egész gépet is magukkal ránthatják a katatón állapotba. Ebből aztán a masinát csak annak újraindításával vagy alvó üzemmódba kényszerítésével, majd onnan visszahozásával lehet kirántani, ami nyilván igen körülményes és potenciálisan adatvesztéssel járó megoldását képezi a problémának.A jó hír az ügyben, hogy ilyen módszerekhez, illetve a problémás szoftverek futtatásának elkerüléséhez már csak pár napig kell folyamodniuk az érintetteknek. A Microsoft ugyanis azt ígéri, hogy május 8-án elérhetővé fog tenni egy olyan javítást, ami véglegesen megszünteti az említett fagyási problémákat a Chrome és a Firefox esetében is.A szóban forgó javítás beszerzéséhez a felhasználóknak semmit nem kell majd tenniük, hiszen az a szokásos havi foltnapon, a májusi frissítések részeként érkezik majd, és a Windows Update-en keresztül automatikusan fel fog települni a problémás verziót futtató gépekre. -
Zoz
őstag
válasz Formaster #78531 üzenetére
Nem, mert közli, hogy a telepített nyelv más mint amit rá akarsz rakni. Windowsnál sose volt támogatva másik nyelvűvel való felül telepítés. (95/98-nál még meg lehetett hackelni úgy, hogy a WIN.COM és a WINVER.EXE törlése után lehetett bármilyen verzióval, bármilyen nyelvvel felül telepíteni, de ez már jó régen volt.)
-
Angel2014
addikt
Ti tapasztaltatok olyan az egész gép és chrom lefagy..egér működik semmi mást nem tudok csinálni...
Csak a Weider ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
polonic
félisten
Volt az edge-ben egy funkció, hogy a weblapon kijelöltem valamit, jobb klikk és search google.
Az április frissítés óta ez eltűnt. Miért vették ki, nem is értem.Esetleg vissza lehet ezt csalogatni valahogy?
-
-
Poplacsek
senior tag
Sziasztok!
Mitől lehet az, hogy a színbeállítások minden egyes rendszerindításkor elállítódnak és nem az egyéni beállításaim érvényesülnek ami az azt megelőző gépleállításkor érvényes volt?
Ilyenkor az "NVIDIA Vezérlőpult / Asztali színbeállítások megadása" pontnál az "NVIDIA beállítások használata" opció van kiválasztva, ez tűnik érvényesnek, de nem az, csak ha valamit átállítok, vagy átklikkelek a "más alkalmazás vezérelje a színbeállításokat" opcióra majd vissza az "NVIDIA beállítások használata" opcióra. Ekkor valóban érvényesül az egyéni beállítás.
Tök idegesítő minden indítás után eljátszani ezt..Egyébként Win10 x64 Hun Enterprise 16299.402 & GTX 1070 a legújabb 397.31-es driverrel.
-
Kékes525
félisten
válasz YASKATIR #78525 üzenetére
Ennek nincs "káros mellékhatása"? Másrészt ez nem volt benne az Áprilisi update-ban? Automatikusan nem frissíti a rendszer, vagy csak azoknak ajánlott, akik kikapcsolták az update-ot? Nem értem a logikáját, azt, hogy ez miért használhat. Ja és ez a ritkán fellépő fagyás az Áprilisi update előtt is megvolt, legalábbis nekem.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Formaster
addikt
Szeretnék egy kis helpet kérni windows nyelvi beállításokkal kapcsolatban. A lényeg, hogy egy ügyfél gépére telepítettem magyar nyelvű windows, gondolván utána nem lesz gond a célnyelv, német telepítés kapcsán. Sajnos nem így lett, többszöri próbálkozás után is csak részben lett német nyelvű, egy csomó minden megmaradt benne magyarul a beállítások körül, ami abszolút no-go. Kérdésem, hogy mit tudok csinálni, lehetőleg gyalulás nélkül. Húzzak rá egy német wint és így megmaradnak majd a programok amiket azóta telepítettünk, vagy van valami ami elkerülte a figyelmem a németesítés körül?
-
YASKATIR
senior tag
válasz betyarr #78524 üzenetére
Kapcsold ki a "hardware acceleration"-t a Chrome-ban es nem fog fagyni a rendszer (felteve, hogy neked is a chrome miatt fagy)
Amugy meg tedd fel manualisan a cumulative update et. Itt az utmutato
[ Szerkesztve ]
-
betyarr
veterán
tegnapelőtt ment fel az update,nem volt semmi gebasz.tegnap este egyszer lefagyott,mondom,jó,biztos csak hirtelen elmezavar.ma már 5 vagy 6 alkalommal kellett kikapcsológombozni,ebből 3x 10 percen belül...messze még a 8-a
ez legalább működik:
1. Próbálkozzon meg egy Windows gombos billentyűkombinációval a képernyő felélesztésére. Ha az eszközhöz csatlakozik billentyűzet, alkalmazza a Windows gomb + Ctrl + Shift + B. kombinációt, ha pedig tabletet használ, nyomja le egyszerre a hangerő fel és a hangerő le gombot két másodpercen belül háromszor. Ha a Windows reagál, egy rövid sípoló hangot hall, és a képernyő villogni fog vagy elhalványul, miközben a Windows megpróbálja frissíteni a tartalmát.
YASKATIR: köszi!a chrome miatt van,megfigyeltem.
[ Szerkesztve ]
-
King Unique
titán
-
Syl
nagyúr
válasz betyarr #78519 üzenetére
Nálam közvetlen a frissítés után, egyszer, egy program fagyott be: a filekezelő (leánykori nevén intéző / windows explorer). Minden más, azóta is, ugyanúgy hibátlanul működik, mint a 1803 update előtt.
Sőt!
Nekem még ezek a fluent design-os animációk, átmenetek, átlátszóságok is tetszenek.[ Szerkesztve ]
Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.
-
Kékes525
félisten
Lefagy a Chrome a Windows 10 frissítése után
Ugyanez a hibát tapasztaltam Hitmapro lefutása után is 1 esetben. Nem reprodukálható.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
TXT
őstag
válasz King Unique #78512 üzenetére
-
-
King Unique
titán
válasz Doky586 #78509 üzenetére
Az végül nem derült ki, hogy próbáltad, illetve sikerült-e rejtetté tenni a beépített / külső programmal. De, ha annyira nem fontos, akkor nekem 8. Amúgy az érdekes, hogy a másik 2 Windowsnál nem kap meghajtóbetűjelet az UEFI_NTFS, a 1803-as WTG-nél meg igen. Ráadásul az USB HDD-t a Windows 7 sem cserélhető lemezként, hanem eleve helyi lemezként kezeli. Vagyis ennyi erővel még annál is meg kellene jelennie a fájlkezelőben. De pl. pendrive-nál az alap Windows telepítést választva 1709 alatt szintén megjelenik ez a partíció. Mondjuk a pendrive kicsit más eset és ott a betűjel normál elvétele után is látható, de ha rejtettként van beállítva a kötet, akkor már nem.
Mindegy, szívesen!
-
King Unique
titán
A DiskPart 2 db lemezt listázott ki, nem partíciót! A disk 1 gondolom a pendrive lehet, amiről a Windows telepítője fut. A disk 0 partícióinak kilistázásához először a
select disk 0
, majd utána alist partition
parancs kell. Egyes laptopoknál a gyári visszaállításhoz szokott lenni külön nyomógomb is. De, ha előzőleg már törölve lett a gyári recovery partíció, akkor így is, úgy is mindegy.[ Szerkesztve ]
-
TXT
őstag
válasz King Unique #78508 üzenetére
Itt azt jelzi, hogy 2 particio is van annak ellenere, hogy a telepitoben csak az 596 GB-os latszik. Letezik, hogy akkor megsem tudtam letorolni ezt a rejtett particiot es innen valahogy visszaallithato az eredeti elore telepitett rendszer?
A Vaio Care-t leszedtem a gep sorozatszama alapjan a "termektamogatas" reszrol, de nem tudom hasznalni, mivel azt irja, hogy azt telepiteni kellene, de ugye nincs hova, mivel nincs Win a gepen...
[ Szerkesztve ]
-
Doky586
nagyúr
válasz King Unique #78502 üzenetére
De inkább hagyom ezen kóbor partíciót úgy ahogy van, annyira nem zavar egy pusz meghajtó, főleg hogy csak a 1803win10 toGO-n jelenik meg, se a 1709win10 se a Win7 asztali gépbe dugva nem kap betüjelet --- úgyhogy jó lesz így is.
Köszönöm az eddigi válaszokat.
-
King Unique
titán
"Egy ismerosom azt mondta, elvileg van egy rejtett recovery, amin rajta van az eredeti elore telepitett Win es amit nem lehet formazassal sem torolni es ami nem latszik a telepitesnel sem"
Előtelepített laptopoknál a gyártó OEM recovery partíciója általában olyan értelemben nem látszik, hogy eleve nincsen meghajtóbetűjele, illetve rejtett (hidden). De attól még meg szokott jelenni a lemezkezelőben és a Windows telepítője is kilistázza. Viszont, ha teljesen törölted az újratelepítésnél a lemezt, akkor az is törölve lett... Vagyis ez esetben nem fog működni a gyári visszaállítás.
Az pedig nemrég egy másik válaszban is említve volt, hogy ha (rendesen) törölve van a lemez, akkor normál esetben gond nélkül mennie kellene a telepítésnek és utána a Windowsnak is. Ha volt már azon a gépen Windows 10 és működött rendesen, akkor meg pláne. Ha most nem megy a telepítés, akkor ott egyéb probléma lehet, mint pl. hibás telepítő és / vagy telepítési adathordozó, egyéb hardverhiba, nem megfelelő beállítás stb. Vagy esetleg a 1803 nem tetszik neki, de az úgy derülne ki egyértelműen, ha egy korábbi verzió ugyanilyen feltételek mellett simán feltelepülne és működne.
[ Szerkesztve ]
-
betyarr
veterán
10 percen belül 3x fagyott szénné a win.a frissítés óta csinálja.van valakinek ötlete?egérmozgás van,más semmire nem reagál,csak a kikapcsoló gombra
-
movax
őstag
Disk Management-ben látszania kell az öszes particiónak, a Recovery OEM-nek is, az a Vaiók esetében egy közel 20 GB-os partició. Ha ez nincs meg és nem készítettél recovery mediát, akkor szevaszt tavasz. Más gépen készített recovery media nem használható. A Vaio Care nevű segédprogramból lehet elérni legkönnyebben a Recovery opciót.
Az a megakadó telepítő elég gyanús, én megpróbálnám más pendrive-ról is, vagy más eszközzel telepítőt készíteni, Rufus, stb.
Ha eddig működött a win10, akkor az is lehetséges, hogy valamilyen hardveres hiba van. Egy linux live alól meg lehetne nézni, diagnisztika stb.
Én is egy Vaiót használok, soha nem volt semilyen bajom a win10-zel rajta, pedig lassan 6 éves a gép.
[ Szerkesztve ]
-
TXT
őstag
Tud valaki segiteni, hogyan tudnam visszaallitani az elore telepitett Win7 Home Premium OA verziot gyari rejtett recovery-bol egy (Sony Vaio) laptopon, ha a winyon mar minden particio torolve es egykent formazva lett? Elohivhato meg valahogy ez a rejtett recovery, illetve ha igen, abbol hogyan lehetne visszaallitani az eredeti Windowst?
Gyari cd nincs meg hozza...Korabban hivatalosan upgrade-elve lett Win10-re, ezzel volt hasznalva regota, majd 2 napja valamiert kek halalt dobott, azota probaltam ujrainditani tobbszor, semmi, majd MS oldalarol USB flash-selve a legujabb Win10-et feltenni 64bites, 32bites verzioban is, egyiket sem engedte sokszori probalkozassal sem, vagy kek halallal telepites kozben ujraindult, vagy ezt hozta:
Legeloszor probaltam "inditas javitassal", semmi. Majd visszaallitas egy korabbi verziora, semmi. Ezutan visszaallitasi pontbol, de ezt meg azert nem engedte, mert ugyanazon winyon, de egy kulon particion volt a rendszervisszaallitasi pont letrehozva es azt irta, amikor ezt valasztottam, hogy innen nem tudom visszaallitani, mert minden particio torlodni fog, igy ezt az opciot nem is engedte valasztani vegul. Minden verziot, amit a hibaelharitas csak engedett, kismillioszor vegigprobaltam, de nem hozott megoldast, igy maradt az ujratelepites.
Eloszor csak a Win particiojat toroltem, gondoltam, legalabb az adatok megmaradnak a masik particion, de igy is kekhalal. Majd toroltem az osszes particiot, ujat hoztam letre egykent, formataltam, de igy is ugyanazt hozta, vagy kek halal, vagy a fenti kep szerinti moka. Mar ott tartok, hogy beleom a kalapacsot, de ez sem oldana meg!Egy ismerosom azt mondta, elvileg van egy rejtett recovery, amin rajta van az eredeti elore telepitett Win es amit nem lehet formazassal sem torolni es ami nem latszik a telepitesnel sem, ebbol elvileg vissza lehetne allitani, ha elo tudom valahogy csalni... Szoval ezert kerem a tanacsotokat es a segitsegeteket, hatha tudja valaki, hogyan is lehet ezt a dolgot abszolvalni!
Elore is koszonom a segito hozzaszolasokat!
[ Szerkesztve ]
-
Doky586
nagyúr
válasz King Unique #78502 üzenetére
igen van: readme.txt: "This partition was created by Rufus (https://rufus.akeo.ie).
It is used for booting NTFS partitions in UEFI mode. For details, see https://github.com/pbatard/uefi-ntfs."A többi is OK, de ettől még nem tűnik el róla az F meghajtó..
Nekem már az is furcsa hogy a Rufus tud USB HDD -re valódi windowst telepíteni (erre te hívtad fel a figyelmem amit köszönök)
Egy 256kB = 0.000256 GB partíciónak nem veszem hasznát a filekezelőben.
-
King Unique
titán
válasz Doky586 #78501 üzenetére
Ha az alapértelmezett MBR-BIOS opcióval lett elkészítve, akkor azért hozta létre külön az UEFI_NTFS partíciót, hogy EFI módban is lehessen bootolni. De van ott egy szöveges fájl (readme), amiben írja is ezt. A normál módon telepített Windowsnál meg ilyenkor eleve GPT partíciós séma és egy ESP is kellene. Ha GPT-UEFI séma szerint van elkészítve a programmal a WTG, akkor egy EFI-rendszerpartíciót (ESP) hoz létre és az UEFI BIOS-ban is rendszerint az eszköz (külső meghajtó) azonosítója jelenik meg a boot listában.
A meghajtóbetűjel elvételére / partíció elrejtésére ugyanazt tudom mondani, amit az előző válaszban.
[ Szerkesztve ]
-
Doky586
nagyúr
válasz King Unique #78498 üzenetére
Az alap volt a 2.sorban. Nem tudok róla hogy ő önállóan átírta volna később. [kép]
Persze én a Windowst telepíttettem a lemezre (nem a telepítőt, mint a másik hozzászóló kérdezte)Nálam ez a hdd a gyors bootválasztó bios menüben 3 darabként jelenik meg:
- bios boot
- uefi boot az ntfs lemezről
- uefi boot a rufus közreműködésével (ekkor egy pillanatra színes szöveges sorok is megjelennek a bootolás elején)Mindhárom esetben bebootol rendesen a wintogo.
ESP alatt mire gondolsz? Külső particionálóval a mini partíció elrejtésére?
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
• OFF topik
• TILOS a warez!
• Windows 10 frissítési kisokos
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest