-
GAMEPOD.hu
Uolsó frissítés: 2018.10.10
Új hozzászólás Aktív témák
-
westlake
félisten
Bocsánat, de elvesztettem a fonalat. Aki tudja, hogy ki volt az első, aki 30/30-as (saját) képet tett ki (PC), az írja már még privátban.
Köszönöm!#8444: Nem kicsit gáz lenne, ha "ezt" játszanám. Én az első 30-as képet tettem ki (30/0).
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz szallasi007 #7597 üzenetére
Mit kellene néznem?
Más:
Az egyik ECHO bugos. Vagyis kettő, mivel mindkettő ott van a térképen, meg eleve 62/63-at ír a program. Valójában megvan az is, mivel megkaptam a The Finder achi-t.
Viszont nem tudom, hogy a Garment District-ben hova kellene még elmennem, hogy 100%-os legyen.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
A fekete képernyős sztrori nagyon bejött. Főleg, hogy egy órán keresztül szenvedtem, hogy rájöjjek az okára. Nem sikerült. Megoldódott "magától". Valakinek meg elég volt újraindítania a gépet...
Két órán keresztül valami bugos volt nekem, mivel egyáltalán nem voltak útbaigazító felkiáltójelek, másrészről az ismételhető küldetések ugyan megcsinálhatóak voltak, de a játék folyamatosan úgy jelezte, mintha el sem kezdtem volna. Emiatt semmiféle segítség nem is járt. Division restart segített.Play nice!
-
westlake
félisten
Az egyik 576-ban találtak egy kallódó Xbox SA verziót. Akit érdekel, az írjon nekem privátot!
Play nice!
-
westlake
félisten
AQUA:
Szokásos szöveg, nincs/alig van/hiány/pár darab.
A web-azonosítóm 299758 és a február 8-án adtam le előrendelést (SA). Aki ezután adott le, szerintem nyugotan le is mondhat róla.
Most már csak egy egzakt számra lennék kíváncsi, hogy hány darab érkezett az országba.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #6849 üzenetére
Biztos vagyok benne, hogy AQUA is ezt fogja játszani. Főleg 35k helyett 30k-ért. Fel is hívom őket.
#6851: Minek lennél ott, ha holnap nyitástól vehető csak át?
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
"Üdvözlöm!
A leadott rendelés ügyében írok. Sajnos az imént jelezte a beszállítónk, hogy a kért szoftvert
(The Division (Sleeper Agent Edition))
nem tudja biztosítani és egyelőre rendelni sem tudunk.A kellemetlenségért elnézést kérek!"
LOL
Még szerencse, hogy eleve lemondtam róla (ipon)....
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz adamkaa777 #6816 üzenetére
Íme.
Más: Most hívtak a Westend 576-ból, hogy érdekel-e a gold-om. Én meg most mondtam a kedves hölgynek, hogy nem!
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Eőbb kaptam SMS-t ipon-tól (Tüzér street), hogy mehetek az alvó ügynök edisönért.
Kár, hogy már semmi szükségem rá.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Ha már az induláskor játszani akarsz, akkor csak a digitális változatok jöhetnek szóba. Sima, Gold. Ha ragaszkodsz a dobozos változathoz (sima), akkor meg besétálsz valamelyik ilyet árusító boltba és talán kapsz belőle. A Gold-ból meg csak akkor, ha valaki nem viszi el az előrendelt példányát. De azt sem nyitáskor, vagy éppen aznap.
Én biztos nem várnék a dobozos verzióra. Környezettudatosság forever.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #6673 üzenetére
Nem tudom mi köze az egésznek ahhoz, hogy kinek mit tetszik, vagy éppen kinek mi nem jön be. A véleményemet írtam le, miszerint a Division-t egyáltalán nem lenne logikus bevinni a CP-ba. A játék szempontjából is megindokoltam, hogy miért nem, meg a valóság szempontjából is. Ettől ti még akarhatjátok nagyon, hogy legyen CP-os rész is.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #6669 üzenetére
Ha ebből indulunk ki, akkor meg egy darab ember sem lenne a belvárosban, nem? Hiszen ott csak megfagyni lehet. Olyan meg nincs, hogy valahol van fűtés, valahol meg nincs. Egyébként nekem úgy tűnt, hogy van áram.
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #6663 üzenetére
Ennek semmi értelme nincs.
A CP nagy része erdős. Mégis miért mennének télen a túlélők a CP-ba elbarikádozni magukat? Mégis ki az, aki nem a városban próbálna meg túlélni? Hogy barikádozod el magd egy "erdőben"? A Division "bújkálós" játék. Semmi értelme nem lenne a "bevinni" a CP-ba.#6666: Ahhoz áll közelebb, mint a városhoz.
Persze, majd mindenki buckalakó lesz, amikor ott a belvárosban a sok üres épület.#6668: Én körülbelül csak egy napnyi időt sétáltam ott, de egy darab csövessel sem találkoztam. De ha már itt tartunk, akkor NY belvárosában is csak elvétve láttam néhányat.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #6661 üzenetére
A hatalmas (üres) tereknek nem sok értelme lenne ebben a játékban.
Play nice!
-
westlake
félisten
40TB-nál lelőttem a béta feltöltést.
Hihetetlen, hogy még mindig viszik...[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz aerosmith #6335 üzenetére
Hétfő 14:01.
Aztán az is lehet, hogy nem. Eddig nem írtak teljesen egyértelmű időpontot. Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy túl sok időpontot írtak. Nem lehet tudni, hogy mi a valóság.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
-
westlake
félisten
Az a probléma, hogy sokan már átesnek a ló másik oldalára. Ez az egész előrendelői dolog "felesleges" és az összes kereskedő csak saját magának csinál ezzel plusz munkát. Senki nem kötelezi őket arra, hogy a megjelenés pillanatáig bármilyen előrendelést biztosítsanak a vásárlóknak. Azt kellene csinálniuk, amit régen is. Fel lenne tüntetve a weboldalon, hogy x-edikén kapható a boltban y verzió, ami a készlet erejéig tudnak biztosítani. Majd nyitásko meg nyugodtan kiszolgálnák a kígyózó sor tagjait. Mivel az előrendelés szerintem sehol sem jelent vásárlási kötelezettséget, egyik bolt sem nyer azzal semmit, ha a megjelenés napjáig regisztrálnak 200 előrendelést. Szóval lehet, hogy nem teljesen kezelik ezt a dolgot profin a boltok, de az is tény, hogy az egészet szívességből teszik. Őket nem kell, hogy érdekelje, hogy a megjelenés másnapján Pistinek nem jutott SA verzió. Őket az érdekli, hogy eladják a teljes készletet.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Voltam ma az egyik 576 boltban. A kedves ott dolgozó elmondta, hogy ők sem tudták/tudják, hogy hány darab Gold és SA verziót küld nekik a beszállító. Mondjuk ezt azért tartom furcsának, mert akkor milyen apropóból állították át a weben egy bizonyos piallanatban az előrendelhetőséget "előrendelésben elfogyott" státuszúra.
Azt is mondta, hogy Hétfőn kapják meg a szállítmányt és csak az átvett áru átszámolása és az előredelések összeegyeztetése után fognak email-eket küldeni azoknak, akiknek jutott. Mondjuk azt is mondta, hogy azoknak is küldenek, akiknek meg jutott. Bár, azt nem tudom, hogy ha hétfőn kapják meg a játékot, akkor a kiszállítást hogy teljesítik másnap.
És azt is mondta, hogy egyáltalán nem jelent semmilyen garanciát az, hogy ha valaki kért előrendelést (és kapott visszaigazolást) valamelyik verzióra.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
-
westlake
félisten
Akinek van felesleges rendelése (a sima nem érdekes), amit valószínűleg meg is kap, az írjon nekem privátot. Beírom a táblázatba és akkor nem kell mindenkinek külön "felajánlania".
#6227: Azzal szerintem felesleges foglalkozni. Abból lesz raktáron az 576-nak és a Galaxisnak is.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz NomadND1 #6166 üzenetére
Ez a HUNters már 10 évvel ezelőtt is erőltetett volt.
Plusz semmi kreativitás, vagy képzelőerő nincs benne.Ráadásul még mindig nincs semmi szervezettség benne. De még csak egy leader sem. Annyira nem lehet fontos, hogy ott díszelegjen valami egységes a nevetek előtt, vagy után. Egy klán nem arról szól, hogy legyünk valahol. Közösséget lehet építgetni, de ebben semmi logika nincs.
Ez a "Ph!" is csak azért van odaírva több embernek, hogy oda legyen valami írva. Semmi nincs mögötte. Vagyis van. Pontosan azok az "elvek" amik szerint a teljesen átlagos játékosok is játszanak.
Csak végig kell gondolni a dolgot. Egyáltalán nem olyan komplex ez a játék, hogy klánokra legyen szükség. Pontosan azért nem akarja az Ubi sem, mert nem látják értelmét. Szerintem ők végképp négytagú csapatokban gondolkoznak.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Kicsimix #6125 üzenetére
Szívesen segítek bárkinek, csak írjon privátot. Vagy keressen meg Discord-on, amit még mindig csak javasolni tudnék mindenkinek, aki szeretne egy könnyed Division-ös közösséghez tartozni.
Próbálnám naprakészen tartani a "DPS / Health / SP" és a "Level / Rank" részeket, de ehhez nyilván az kell, hogy akinek ekezek fontosak, azok megosszák (majd) velem ezeket az információkat.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Dreimus #6030 üzenetére
Én még mindig nem értem, hogy hozzáértő emberek számára a MT miért egyenlő a P2W fogalmával. A kettő nem ugyanaz. A mai állás szerint biztosan nem. Eredetileg azért találtlák ki a "fogalmat", de már rég nem azt jelenti.
#6042: A PC-sek hátránnyal indulnak ilyen szempontból. Nem azért lett csak PC-s, mert egy konzolos nem tudna mitk kezdeni egy SSD-vel.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Aki ide a fórumra elsőnek kiteszi a (bizonyíthatóan) saját 30/30-as (Level/Rank) PC-s karakteréről készült képet, annak felajánlok egy ilyet.
Én is versenyzek, tehát ha én nyerek, akkor senki nem kap semmit.Hajrá!
#6025: Szívesen, de nem kellett volna szólnod.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz RichieTri #5892 üzenetére
Leírom a véleményem erről az egész microtransaction (MT), és pay-to-win (P2W) dologról. Persze az is lehet, hogy valamit rosszul tudok. Már nem vagyok az a nagy játékos, bár jobban belegondolva sosem voltam.
A MT nem egyenlő a P2W-nel! Aki ezt nem képes megérteni, az szimplán buta.
A MT azt jelenti, hogy a játékon belül valódi pénzért dolgokat veszünk. Vagy éppen valódi pénzért virtuális fizetőeszközt, amit megint csak arra lehet használni, hogy ingame dolgokhoz jussunk. Ebbe nyilván minden beletartozik, ami megvehető. Viszont egyáltalán nem P2W a játék, ha csak olyan dolgokat lehet vásárolni, amik nem befolyásolják egy-egy karakter erejét. Egy fegyver skin, vagy egy sapka nyilván nem ad semmiféle előnyt.Az Ubi kicsit bonyolítja a dolgot saját kerditjével, viszont tudomásom szerint ilyen kreditet nem lehet valódi pénzért venni. És ha lehet is, még akkor sem biztos, hogy ilyen kreditért vehetünk majd stattal rendelkező dolgokat a játékban.
Lehet, hogy ebben a játékban is lesz token, amit mondjuk küldetésekért (CM), vagy éppen raid-ek teljesítéséért lehet kapni. Ilyen token-ekért valószínűleg lehet majd (token) kereskedőknél fegyvereket, páncélokat, módosítokat venni.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz vitya81 #5886 üzenetére
Az a kontrolleres célzás kikészít.
Minél közelebb vagyunk a start napjához, annál lassabban telik az idő.#5887: Az a legnagyobb probléma, hogy a legtöbben azt sem tudják, hogy mit is jelent valójában a MT fogalma. Sok-sok ember ahogy meghallja, hogy MT, egyből a P2W-re asszociál. Kicsit jobban utána kellene nézni a dolgoknak, mielőtt elkezdődne a sárdobálás.
#5890: A Destiny-t én is "kénytelen" voltam kontrollerrel csapatni. Érdekes módon egy hét alatt megszoktam. Persze közel sem olyan az élmény, mint egérkével.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz birorichard #5850 üzenetére
És most miben is változott a világ, hogy jól kiadtad magadból a P2W elleni érzéseidet? Semmiben. Ha lesz, akkor lesz, ha nem lesz, akkor meg nem lesz. A játékot akkor is lehet majd elvezni, ha lesz. Maximum nem megy majd senki a DZ-ba. A PvE részre még mindig elég nagy hangsúlyt faktetnek a készítők.
Ha meg nem tetszik az egész, akkor nem kell megvenni. Ha meg később teszik bele a játékba, akkor meg így jártunk. Nem szép dolog, de ez van. Ha nem tetszik, akkor pereld be őket, hogy nem ezért fizettél. Annak viszont végképp semmi értelme, hogy itt elégedetlenkedtek.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Egy 4K-s képet még értek, de egy 4K-s videót nem. Már abból a szempontból, hogy minek is nézi meg az, akinek nem 4K-s a kijelzője?
#5613: De hogy lehetne szebb egy olyan videó, ami le van konvertálva? Ezt sosem értettem. A natív felbontás az natív felbontás. Szerintem meg csúnyább, nem pedig szebb. Pont amiatt, mert az eredeti felbontás "összetöredezve" jelenik meg. Én ezt úgy tudom elképzelni, mintha egy 5 méter széles festményt tennél ki egy 4.5 méter széles falra.
#5614: Abban biztos vagyok, hogy van különbség. Abban viszont nem, hogy pozitív irányban. Persze, hogy azt mondod, hogy a 4K-s videó szebb, hiszen tudod, hogy 4K-s videót nézel.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #5458 üzenetére
Több, mint 70. Már amennyire meg lehet számolni.
#5459: Gyorsabb voltál a képpel.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Ditoo0225 #4375 üzenetére
Már egy hete eltűnt. Le nem törölte a letöltött tartalmat, csak ha te "kérted". Nincs semmi értelme, hogy ott legyen, ezért is szedték le. Lassan megjelenik majd a nyílt béta ikonja. Vagy ugyanaz lesz a letöltési hely, mint előtte (és akkor a meglévő file-okat frissíti), vagy teljesen új helyre rak majd egy új verziót. Bár ez utóbbit nem tartom valószínűnek.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Volt, mielőtt nerfelték. NPC-k ellen jól lehet taktikázni velük (én is imádok közel lopakodni, majd mindenkit oneshot-olni), viszont játékosok ellen semmit nem ér. Közvetlen közelről fejbelőttem valakit és talán az egyharmad HP-ja ha eltűnt.
#4373: Nem fogsz meggyőzni arról, hogy ez így normális. Normál esetben mennyi az esély arra, hogy közvetlen közelről fejbe tudj lőni egy másik játékost? Körülbelül 5%? És ilyenből kellene bevinni hármat? Ugyan... Ez nem armor kérdése. Csúnyán le lett büntetve a sebzésük. Vagy az is lehet, hogy ebben a játékban már eleve ilyen volt játékosok ellen. A lényeg az, hogy többet kellene sebeznie annál, mint most. Elég sok időt töltöttem a DZ-ban, de talán senkit(!) nem láttam shotival harcolni.
Egy citrom hadnagy (vagy mi a rák) három lövésből lement. Pedig annak valóban volt páncélja is. Én viszonylag sokat toltam shotival ahhoz, hogy össze tudjam hasonlítani a két sebzést.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Kicsimix #4351 üzenetére
Benne van. A DPS egy olyan érték, ami fegyver shasználati idejétől független. Magyarul ha például 10 percig lövöldözöl, akkor is ugyanannyi a DPS, mint ha csak egy másodpercig lősz. A DPS nem azt jelenti, hogy valóban mennyit tusz sebezni egy másodperc alatt. Mármint egy adott másodperc alatt. A DPS végtelen számú másodpercnyi sebzést jelent. Most jól elmagyaráztam, mi?
A lényeg, hogy a fegyver újratöltési ideje is beleszámít a DPS-be.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz velizare #4340 üzenetére
Én sem 20 méterről lődöztem az ellent. Az biztos, hogy PVP-ben rettentően le lett nerfelve. Gondolom ment a sírás, hogy túl erős. 4-5 NPC öltem meg a Cassidy-vel, de nem gondolkodtam rajta, hogy visszaváltsak-e a kékre. Azzal is oneshot volt egy lila NPC követlen közelről (head).
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz velizare #4333 üzenetére
Na azt hagyjuk. A második kék Velociraptor vadász sokkal jobb volt, mint az (hat tőltény fért a tárba). Egyrész a Cassidy csak egy klasszikus kétlövetű volt, másrészt semmilyen modifikációt nem lehetett rátenni. Magyarul egy legendary shotgun, ami iszonyatos lassú (reload), másrészt 12-szintűkén körülbelül 300-al magasabb DPS-t el lehetett érni egy (majdnem) random kék shotgunnal.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Részemről végeztem ezzel a témával. Valóban mindenki úgy játszik, meg azokkal, akikkel akar. Ssak akkor ne áltassa a többieket azzal, hogy ő igenis valamilyen közösség tagja.
Én azért írtam be magam a listába, mert úgy gondoltam, hogy az ott egy közösség. Ezek szerint tévedtem. Aki komolyan gondolja a T2-es "tagságát", azt majd keresem. Viszont tőlük igenis elvárom, hogy ha játszanak, akkor csatlakozzanak egy adott TS csatornára. Akinek ez nem tetszik, nyilván nem kell velünk (vagy legrosszabb esetben velem) játszania.
Aki mégis úgy döntene, hogy használna egy közös TS-t, és bevállaláná azt a rettentően megerőltető néhány percet, amíg be lehet állítni, írjon privátot.Amit itt a fórumot egyesek gondolnak/csinálnak, minden, csak nem közösségi játék.
Világbéka![ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Látod, ez már most hibás gondolkodás.
Ha négy ember összeszokik, akkor mi a fenének lépnének ki a komfortzónájukból, és használnának később egy külön programot arra, hogy beszélgessenek? Ha éppen nem lesz elérhető a négy játékosból egy tag, de mégis bevennétek egy "ismeretlent", nyilván nem az lesz, hogy hárman mentek a negyedikhez TS-re, hanem megkéritek őt, hogy használja ő is az ingame voice chat-et, mint ti. Erről kár beszélni, mert így van/lenne. Aki kicsit is komolyan gondolja, hogy ez egy közösség, az igenis feltepíti a TS-t (sok embernek már eleve fel van), néhány gombnyomással beállít még egy szervert és ha éppen a Division-nel foglalkozik, de éppen nem egy csapatban játszik, akkor belép a közös csatornára, ahol lehet a Division-ről társalogni. A fórum nem arra van, hogy olyan dolgokkal legyen telehányva, aminek esetleg holnap már semmi jelentősége. Lást klánok, béta, cheat. Lehet ezt csűrni-csavarni, de aki ennyit sem hajlandó megtenni, az valóban nem is akar egy közösségben játszani. Négy (vagy éppen hat) ember nem közösség. Legalábbis jelen esetben,#2496: Te ezek szerint nem tudod, jogy mit is jelent egy játékos közösség. Mert nem azt, amit leírtál.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz daveoff #4276 üzenetére
Értem. Így már rögtön más értelmet nyer a dolog. Tehát ti már néhányan eldöntötték, hogy egy csapatban fogtok játszani és van is erre a célra "fenntartott" TS is.
Viszont akkor kérdem én, hogy miért is vagytok benne az itteni listában? Az én értelmezésem szerint teljesen felesleges, hiszen nektek fix csapatotok van. Ha éppen nincs is ott egy ember, akkor valaki csatlakozhat a csapatotokhoz, meg a TS szerveretekre.
Még el sem kezdődött a játék, de már klikkesedünk? Mondjuk nem tudom, miért lepődöm meg ezen. Már a WoW-nál is ez volt 10 évvel ezelőtt, ráadásul egy guild-en belül. Lehet én értettem félre és a listára azok írják be magukat, akik már biztosan játszanak a játékkal. Ki is publikálom mindenhova, hiszen semmi valódi jelentősége, hogy ki van rajta. Egyébként biztos megint én fújom fel a dolgokat.Lehet inkább játszom egyedül. Kell a fenének a folyamatos széthúzás...
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz daveoff #4273 üzenetére
Mindenkinek van saját TS hozzáférése. Hurrá. Mindenki menjen fel a "saját" szerverére és beszélgessen magával, vagy egyéb ismerősökkel. Remélem akkor is azokkal fog beszélgetni, amikor majd a Division-nel játszik. Micsoda "megoldás". Végülis rettentő nehéz lehet átcsatlakozni egy másik szerverre. Három kattintás. Ja, hogy mindenki abból indul ki, hogy a másik ember úgy sem ott van, így nem is csatlakozik arra a szervere. És a végén az az alapértelmezett, hogy valóban senki nem csatlakozik. Nem kicsit hibás gondolkodás. Ez milyen "közösség"?
Holnaptól elkezdek szemetelni az utcán, mert egy csomóan ezt csinálják.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Ditoo0225 #4269 üzenetére
Már jóval előtted felajánlottam ugyanezt és ugyancsak senki nem reagált rá.
Ezek szerint még mindig offline világban élünk. Valamiért furcsa lehet mindenki számára, hogy egy (leendő) közösség valódi beszélgetést folytasson egymással. Mennyivel is jobb teleokádni egy fórumot, nem? Szerintem a játékban is lesz olyan, akinek majdhogynem könyörögni kell majd, hogy beszéljen is, ne csak hallgasson. Nem tudom, hogy ez miért jó.
Már most is nyogodtan lehetne beszélgetni, mert biztos vagyok benne, hogy jelenleg is vannak olyanok, akik folyamatosan a fórumot nézik.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Javíts ki, ha tévedek, de egy pontos leírásra pontosan azért van szükség, hogy a játékosnak ne játék közben kelljen utánanéznie, mert valamit nem ért. A játék megjelenéséig hátralvő idő pont alkalmas arra, hogy a leendő játékosok minden tudást magukba szívjanak. Nem?
Én nagyon örülnék neki, ha nem lennének számomra olyan tényezők, amiket nem értek. Nem azt mondtam, hogy a jenlelgi leírás nem jó, hanem azt, hogy nem elég részletes.
Persze fel lehet fogni a dolgot úgy is, hogy mire elér valaki a sztori végére, és megszerezte a DZ legjobb fegyverét is, addigra biztosan megért majd úgyis mindent. Így is lehet játszani.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Nem akar valaki kisokost írni a szintekről (narancs, lila) és az egymáshoz való viszonyukról? Én elkezdtem 20 percel ezelőtt, de minél többet írok, annál bonyolultabbá válik és annál többmindent kellene elmagyarázni.
Mindenesetre nem egyszerű. Szerintem sokan nem is értik teljesen a dolgot. Még bétázás után sem.#4187: Az összefoglalót körülbelül az ötszörösére lehetne bővíteni. Alapvető dolgok meg sincsenek említve. Mondjuk ezért. Amit meg te leírtál, az meg egy végtelenül leegyszerűsített valami.
De ha szerinted annyira egyértelmű, akkor mondd már el nekem légy szíves, hogyan is alakulnak egyes DZ területeken az NPC-k szintjei? Számszerűen! Nem arra vagyok kíváncsi, hogy "lentrű főfele haladva egyre odabaszósabbak a mobok".[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz aerosmith #4140 üzenetére
Ezt csak bízd rám. Ha az Ubi szándékosa nem fogja akadályozni, akkor megoldható lesz több csapat összehozása egy DZ-ba. Nyilván azt nem lehet megoldani, hogy valaki olyat "kövess" aki nem akarja, hogy kövesd. De lehet, hogy félreértettél. Nekem egyáltalán nem célom, hogy valakit üldözzek.
Play nice!
-
westlake
félisten
Szerintem azért volt, mert a magasabb szintű részek eleve le voltak zárva. Ha lesz egy adott DZ-nak első, és harmincadik szintje is, akkor nem dobhat másik DZ-ba. Mármint nyilván dobhat, de mint csapattag, valahogy át kell tudod menni a csapat többi tagjához, hiszen pontosan azért vagytok egy csapatban, mert szeretnétek együtt játszani.
Gondolom a bétában azért volt így megoldva, mert túl kicsi volt ahhoz, hogy sok NPC legyen benne. ha meg nincsenek sokan, akkor meg nem lehet a szintjüket széles skálán változtatni. Egyszerűen szükségesnek tartották, hogy legyen olyan DZ (szerver) is, amin csak lev8-12-es NPC-k vannak. Egyébként abban is biztos vagyok, hogy a véglegesben is lesznek olyan szerverek (a maxlevel játékosok számára), ahol az összes mob maximális szintű. Még azok is, amik a több DZ-ban csak lev5-ösök.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz aerosmith #4123 üzenetére
Leírták már a fejlesztők, hogy lesz endgame content, és nem csak a DZ-ban. Kimondottan nehéz küldetések, raid-szerű(?) dolgok nyílnak meg lev30-on, amik még lev29-en sem láthatóak. Nagyon jól tudják, hogy nem erőltethetik kizárólag a PVP-t, mint endgame-et.
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz aerosmith #4116 üzenetére
Ha elfogyott a leölhető nem rogue játékos, akkor kimennek mondjuk küldetésezni, aztán visszamennek egy óra múlva a DZ-be, hogy ismét legyilkoljanak minden nem rogue játékost. Egymást nem fogják megölni, mert a játékostársak ilyet nem tesznek. Még akkor sem, ha mindkét csapat tagjainak feje felett koponya van. Tudod, ésszel kell játszani.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Rogue játékosból általában (de mondhatom úgy is, hogy maximum) négy van egy helyen. Akárhányszor mentem rogue játékost ölni (én mindig mentem, ha alkalom volt rá), mindenhonnan jöttek mások is. Ehhez nem kell szervezettség. Sok lúd disznót győz. Ez itt is érvényesül. Céltudatos rogue csapatként viszont igenis kell a szervezettség, mert ők mindig kevesebben lesznek egy adott pillanatban a DZ-n, mint a nem rogue játékosok. Már hat játékos is simán le tud rohanni négy rogue ügynököt. Az meg "csak" egy csapt és plusz két kószáló egyén. Ettől függetlenül valóban csinálhat bárki klánt erre alapozva, ha neki ez jön be.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Azt már nem is akartam leírni a #4072-re reagálva, hogy egy olyan klánt létrehozni teljesen felesleges és értelmetlen. A DZ-ben mindenkinek az az alapértelmezett, hogy ha feltűnik a map-on a koponya, akkor mindenki rárohan. Mindenki tudja, hogy rogue játékost ölni easy money és easy loot. Magyarul egy olyan beállítottságra alapozva "tömörülnek", amit mindenki alapértelmezettnek tekint. Az egész arról szól, hogy itt vagyunk mi egy agresszív klánnal és ezért jól meg kell büntetni minket, vagy éppen a hozzánk hasonló játékosokat. "Vadásszuk le a rogue ügynököket!". Nem tünik fel, hogy mindenki ezt csinálja?
Na mindegy.#4105: Felületesek vagytok. Lehet, hogy ti leírtátok, hogy aerosmith viccelt (és leírhatjátok még ezren is), de ő maga nem írta. Szerintem ő jobban tudja, hogy mit minek szánt.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Kár volt. Szándékosan van a három platform egy fóruban. Legalábbis orichalcos ezt mondta.
#4097: Nem veszekszem. Pusztán rávilágítottam, hogy személyeskedni alpári dolog. Le lehet sűllyedni arra a szintre is, de én inkább nem tenném. Annál többre tartom magam. Egyébként meg egyértelműen látszik, hogy kinek, és hogy nem "viccnek" szánta.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz NomadND1 #4092 üzenetére
A rogue (nem rouge!) melyik univerzumban jelent élősködőt? A rogue lét lényege amúgy is a többi játékos megölése. Magyarul a hangsúly nem a cuccok elszedésén van. Fogalomzavarban vagytok. A cuccai elvétele nélkül is meg lehet valakit ölni, fordítva viszont nem.
Már ne is haragudj, de én voltam az első, aki a fórumon valamiféle klánt próbált összehozni. Az összes többi meg arról szól, hogy legyenek a mi ellentéteik. Mert milyen gusztustalan is, amit csinálunk. Klánt létrehozni személyeskedés nélkül is lehet. A személyeskedést semmi nem indokolja, mivel veletek sem személyeskedett senki. Ha nem tetszik a játékstílusunk, tegyetek ellene. Szépen, csenben.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Nézz utána, hogy mit is jelent az élősködő szó. Nem a játékstílust írta körül, hanem minket minősített.
"Látom hogy aggasztóan növekszik azon élősködők száma..."
Ha nem veszed észre a célzást, akkor amúgy sincs értelme beszélnünk róla.Egyébként meg nyilván mindenki úgy játszik, ahogy akar. Ők is. Ez még mindig egy játék.
#4088: Mondatelemzés nem megy?
#4091: Fúj.. Undorítóak vagyok. Élősködők!
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz aerosmith #4072 üzenetére
Az élősködő jelzőt a magam és a társaim nevében visszautasítom. Én sem írtam rátok, hogy puhapöcsű bagázs vagytok, mert csak városnézni jártok a PVP területre. Csak a miheztartás végett. Legközelebb gondolkozzál már légy szíves, mielőtt másokat sértegetsz.
"Vezetnénk egy KOS (Kill On Sight) listát is azokról akik bizonyítottan rogue mentalitásúak, ezeket (ha a lehetőség adott és nincs közelben más külsős agent) megelőző methodikával akkor is megölnénk, ha épp nincs piros koponya a feje felett."
A gyáva jelzőt viszont kiérdemlitek.
#4085: Majd legközelebb használja a valamelyik szmájlit és akkor nem veszem ennyire komolyan.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz NomadND1 #4024 üzenetére
A mondandód első részének semmi információtartalma nincs a többiek számára. Nem is értem miért írtad le.
Igen, tudunk róla, hogy nem multi-platform a játék. Magyarul minden platform külön lesz.
#4023: Szerintem te is tudod, hogy ezt csak egyszer lehet eljátszani.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Látod, ez viszont nem korrekt. Nyilván szíved joga, de te már valamilyen szinten kirekesztesz embereket azért, mert valami olyat tesznek, ami neked nem tetszik. Nem kell velük azonosulni. Azért, mert a TT-sek a DZ "urai" akarnak lenni, már nem is lehet velük PVE küldetéseket csinálni?#4011: Nincs olyan, hogy "Ph!" klán. Valaki elindított valamit, ami nevezhető a TT ellentétének, de nevet már nem találtak ki maguknak.
Én hülye, eddig nem tudtam, hogy az a nyolc ember a hetvenötből miért fogadta el a "barátságom". De legalább most már tudom!
#4022: Akkor viszont a bocsánatodat kell kérnem.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Sebestyen01 #3999 üzenetére
Aztán apu magyarázza ám el öcsinek, hogy a kijelzőn ugráló dzsíjádzsó feje fölött lévő koponya nem annyira rossz dolog, mint gondolja.
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz velizare #3992 üzenetére
Azt értem, de a stash-ből csak kivenni lehetett a bétában, betenni nem...
Vagy én voltam figyelmeltlen? Ha nem, akkor is kérdés, hogy szándékukban áll-e változtatni ezen a végleges verzióban.#3994: Fenébe...
#3995: Látszik... Én azt sem próbáltam ki, hogy lehet-e több karaktert létrehozni a bétában.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Arról nincs hír, hogy karakterek között lehet-e tárgyakat cserélgetni. Remélem a raid-ek heti limitesek lesznek (like Destiny) és akkor lehet ugyanúgy farmolni, mint az előbb említett játékban.
Nem felejtem el, milyen felemelő érzés is volt egymás után háromszor megcsinálni a kétórás raid-et.Play nice!
-
westlake
félisten
"Most az jutott még eszembe, hogy én a beta-t beregisztráltam az Uplay-re. És ha a steam-re regisztrálnám a megvásárolt verziót akkor nem tudná azonosítani, hogy betáztam, így a beta bónusz cuccok elvesznének. De gondolom ha már össze lehet kapcsolni a fiókokat akkor ezzel sem lesz gond."
Most komolyan meg akarsz győzni, hogy érted? Vagyűk úgy, hogy te valóban érted, én meg nem. Mindketten jobban járunk.
Fél napja erről írkálunk, de te mégis leírsz most ilyeneket. Ha valóban érted, akkor viszont szándékosan offolsz és írsz olyat, amit mindenki ért. Nem?
(Költői kérdés, ne válaszolj.)[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Ezek szerint még mindig nem értetted meg, hogy a játékot nem fogod tudni Uplay nélkül használni?!
A Steam-nek miért kellene "emlékeznie" arra, hogy te bétáztál, mikor az Uplay kezeli az összes verziót?Komolyan nem értem mi ebben az egész Steam - Uplay dologban a bonyolult. Főleg úgy, hogy már csilliárdszor le lett írva valamilyen formában. És ahogy elnézem, le is lesz még párszor.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Nem vagyok benne biztos, de teljesen értelmetlen lenne, ha nem lehetne bármelyik verziót aktiválni a Steam-en. Persze ettől függetlenül lehet, hogy mégsem lehet. Ott van a képletben az Uplay, ami elméletileg feleslegessé is teheti a Steam-et ebben az esetben. A Steam a játékot indítja el, a játék pedig az Uplay-t. Ha nem vagy belépve az Uplay-re, akkor pedig figyelmeztet a játék, hogy ideje lenne belogolni. Játék alatt ne a valódi játékot értsd. Nekem az béta exe-je valami ablakot dobott fel, hogy lépjek be Uplay-re.
Viszont szerintem olyan dologról beszélünk, aminek semmi haszna. A Steam-et csak a Steam-es vásárlás és a Steam-es barátok miatt tartom fontosnak (jelen esetben).
Mindig is Steam-es voltam és az Uplay-t is csak most, a Division miatt kezdtem el használni. Nem is volt felhasználóm. Viszont még ezek tükrében sem fordult meg a fejemben, hogy Steam-en is aktiváljam a játékot, mivel semmi haszna, vagy értelme. De tényleg annyira pointless a dolog.[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz underdark #3964 üzenetére
A Division béta óta használom csak az Uplay-t, de semmi baj nincs vele. Nyilván nem egy Steam kategória, de a célnak tökéletesen megfelel. A Division-t például 95MB/s-el töltöttem le. Hogy miért van rá szükség? Például azért, mert egy Ubi szintű kiadónak illik ilyet fenntartania.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Csabee86 #3960 üzenetére
Én potosan tudom (értettem), hogy mire gondoltál, de még mindig nem értem, hogy a játék megjelenéséig miért fontos, hogy publikus legyen a lista.
#3962: A robbanástól kellene hasraesni? De ha már itt tartunk, akkor a hav miért nem olvadt el? Vagy a könnyebb tereptárgyak (példul a bólyák) miért nem repültek szét a nyomástól?
Ja, és amennyire a videó minőségéből meg lehet állapítani, a havpelyhek miért nem "tűntek" el néhány pillanatra ugyancsak a nyomástól?[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
Na jó, de az masszív sebzést okoz. Nem kérdéses, hogy rogue játékossá válj-e tőle (azzá válsz).
#3951: Köszönöm, de pontosan tudom, mert láttam (és el is olvastam). A kérdésem költői volt és pont azért tettem fel, mert csak egy hiba lett megemlítve.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz djculture #3942 üzenetére
Biztos vagyok benne, hogy bármelyik verziót lehet aktiválni a Steam-en. Az Uplay is mindig a legújabb verziót tölti le (vagy ha nem, akkor a Steam sem), és itt is be lehet állítani, hogy automatikusan frissítse a letöltött játékokat. Semmivel sem jobb a Steam-es "kezelés". Már csak azért sem, mert mindenképpen kell a játékhoz az Uplay. Minek bökdössek két klienst, ha eggyel is működik?
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz djculture #3937 üzenetére
A sallang alatt (nyilván) nem a DLC-ket értettem. Aki megveszi a játékot (a béta tükrében), az a DLC-ket is meg fogja venni.
#3939: Ez furcsa. Ha az alapjátékot érdemesnek tartod arra, hogy fizess érte, akkor hogyhogy nem veszed meg a DLC-ket? Mondjuk, ha a Primal-lal képest vagy játszani (és még pénzt is adni érte), akkor már mindent értek.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
-
westlake
félisten
válasz Kicsimix #3926 üzenetére
Minden gránát lényege az, hogy az ellenfél hátrányba kerüljön valamilyen módon. Teljesen mindegy, hogy a hátránya abból származik, hogy csökken az élete, vagy csökken a látása. A végső cél amúgyis az, hogy az élete nullára csökkenjen. Nehogy már véletlenül dobáljanak az emberek egymásra gránátot. A gránát használata minden esetben offenzív.
#3927: Még ha erre is játszanának, emiatt ne állítsanak már be valamit idiótán. Nehogy már a 10% miatt változtassák meg a 90%-ot. Kizárólag annyit kell megjegyezni, hogy ha rogue játékost támadsz, körültekintően támadj. Ne lődözz és gránátozz ész nélkül. Egyébként meg szerinted hány olyan ember lesz, aki csak azért áll majd egy rogue játékost támadó játékos mellett, hogy az esetlegesen eldobott gránátjába direkt beleszaladjon? Ehhez már nagyon elvetemültnek kell valakinek lennie. Ezt a rogue dolgot (és szabályokat) jól kitalálták.
[ Szerkesztve ]
Play nice!
Új hozzászólás Aktív témák
TOPIKSZABÁLYZAT
TILOS a flame, flood, személyeskedés, vulgáris beszéd, szélsőséges megnyilvánulás!
A topikba a játék beállításaival, grafikai beállításokkal, gépigénnyel, beszerzései hellyel, játékmechanikával, patchekkel, kiegészítők érkezésével és tartalmával, a PTS szerverekkel, taktikákkal, Gear Set-ekkel, fegyverekkel, a játék fő és mellékküldetéseivel, PVE és PVP területen szerzett tapasztalatokkal kapcsolatos érdemi hozzászólások és kérdések kerülhetnek!
Minden egyébre ott van az OFF topik!
Kép feltöltésénél megkérek mindenkit, hogy használja az oldál által nyújtott lehetőséget!
Ha bármi okból kifolyólag személyes ellentét, vita, nézeteltérés alakul ki azt kérlek privátban intézzétek, ne itt az oldalon! Az ilyen jellegű hsz-ek egyből törlésre kerülnek! Akik a fentieket nem tartják be figyelmeztetésben, visszaesők moderátori elbírálásban, akár kitiltásban részesülhetnek!
- TCL LCD és LED TV-k
- Háztartási gépek
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Xiaomi 14T Pro - teljes a család?
- eBay-es kütyük kis pénzért
- GeForce Now
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...