-
GAMEPOD.hu
Minden ami kínai és óra, és minden ami olcsó és jó óra.
Bizonyítsuk be, hogy ami kínai és olcsó az is lehet jó óra. :-)
Új hozzászólás Aktív témák
-
driv4r
aktív tag
válasz dilajoska1 #43199 üzenetére
Csináltam most egy Excelt, visszamenőleg kitúrtam az összes fotót, Vatera, Ebay, egyéb fiókot, összeszedtem minden egyéb bűnjelet és emlékképet, és komoly gondok vannak, most már tudok statisztikát is
hamisítanikészíteni egészen 2007-ig visszamenőleg, akkor kaptam meg az első saját órámat, akkor vittek mások rossz utakra engem.Inkább csak az idei évet mondom, látszatra, darabszámra sok órát vettem, de átlagárat számolva nem is költöttem sokat. Ebből 2 új, Alis; 1 NOS, a kis Seiko; többi a szokásos vintage; beszerzési hely alapján 11 Galéria Savaria, 4 Darabanth; 5 női, 2 inkább uniszex, 1 asztali, többi férfi. Többség kézi húzós, 7 automata, 3 kvarc. Többség svájci, a 2 kínai mellett volt 4 japán, mindegyik Seiko, az így a korábbi márka-rangsort is egyértelműen vezeti most már (összesen 6 darab). A 2 Poljot International nacionáléja bizonytalan (német? orosz?), de nem gond, mert az egyiket elajándékoztam, a másikat eladtam. Nagy értékű darab idén egy se volt (legmagasabb beszerzési áron a 3133 Poljot kronó jött, 48eft leütési ár + 12eft jutalék), ha előző 5-6 évhez képest nézem, az idei elég takarékos év volt, a teljes költésből talán egy mikró vagy 2-3 SM jött volna ki.
Kicsit megcsömörlöttem, a december száraz lesz, mondom ezt most, de azért szilveszterkor még lehet, hogy frissítem ezt a bejegyzést.
-
dilajoska1
őstag
Én 10-nél tartok . Abból 9 Alis. Talán még idén lesz 1 vagy 2 . Ebből 4 maradt meg a többi ment tovább vagy ajándékba.
[ Szerkesztve ]
Xiaomi Mi 10T Pro Lunar Silver 8/256Gb (GPU Adreno 650 - 925Mhz OC UV [original 587Mhz] + new Vulkan driver)
-
dzsi23
addikt
válasz driv4r #43197 üzenetére
Szerencsére idén is csúnyán lemaradtam Jody-hoz képest.
Egyelőre pont ugyanannyit vettem, mint tavaly, nevezhetjük félsikernek, hogy nem romlott a helyzet, viszont még itt a december.
Tavaly "csak" az óráim kétharmada volt alis, idén már a háromnegyede (kb.).
A 2022-es 2 darabos negatív (vagy pozitív... nézőpont kérdése) rekordomtól nagyon távol állok, azt már márciusban túlléptem.
A másik véglet a 2019-es évem volt, idén csak a feléig jutottam, ami még mindig elég sok.Szerk.: Amúgy, ha a júniusi-júliusi örületet nem számolnám bele, egész jó lenne az ide helyzet.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
driv4r
aktív tag
Pálinkás és napsütéses jó reggelt.
Hát itt van a december, a visszatekintés, összegzés, és számvetés ideje. Meg persze az ádáz fogadkozásoké, jövőre majd másképp lesz, jövőre mindent máshogy fogok csinálni.
Tegnap feldobott a gép egy Jody-videót, csak a címét láttam, idén 'csak' 40-et vett. Hirtelen felindulásból én is összeírtam az idei órákat. I need therapy.
Csak azzal tudok védekezni, mindössze 2-t vettem Aliról, a többi itthoni beszerzés.
-
dzsi23
addikt
Boderry Voyager 38
38x48x10mm, titán, Ronda kvarc
Cronos Skyline karóra eladó!
-
Jenne
őstag
válasz fagyalllo #43079 üzenetére
Köszönöm...
Megkérdezném még, ha ismered a Bering és a Triwa karórákat, hogy ezek csak egy-egy a sorban a sok divatóra között , vagy talán picit minőségibbek?
Egy ilyet nézegetek most a Bering órából. [kép]
Vagy a Triwa ami még tetszik. [kép]A gonosz győzelméhez nem kell más, csak annyi, hogy a jók ne tegyenek semmit.
-
petipetya
nagyúr
válasz Ubulhun #43186 üzenetére
Ilyet vettem, elég jó minőségű: https://tomaswatchreviews.com/straps/166-leather-with-holes-3.html
Itt megtalálod az alis linket, és egy youtube videót a többi szíjról is.
"nincs rá lezsóidő"
-
Ubulhun
tag
Sziasztok!
Rég jártam erre, és lusta vagyok visszamenőleg böngészni a hozzászólások között, bevallom.
Tudnátok nekem Aliról ehhez az órához valami hasonló stílusú, de a gyárinál jobb minőségű szíjat ajánlani, ha esetleg belefutottatok ilyesmibe a közelmúltban? Mondjuk úgy 4-5.000 forintnyi összegig bezárólag. [kép] [kép]
Köszönöm előre is![ Szerkesztve ]
"Ahogy bármit csinálsz, úgy csinálsz mindent."
-
Faresz1976
aktív tag
-
Churpik
tag
-
zoarden
tag
válasz driv4r #43178 üzenetére
hát ha van előzmény amire lehet homázsolni, akkor "bátrabbak" lehetnek. Legalább meglenne az otthonos érzésük és nem kéne a kíméletlen sajátötletdesidn-vadvilágban próbálni élve maradni.
A tajvani hajószétharapós viszont unikális lenne, nagy ötlet.
Én inkább egy rakétás fregatt neutralizálának modellezését javasolnám, az látványosabb lehet.
Szép íve van a WD natural számlaptól idáig...
Egy összefoglaló javaslatot megérné nekik elküldeni :-)[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
driv4r
aktív tag
válasz zoarden #43177 üzenetére
A Patek már megcsinálta, a múzeumukban van egy ilyen bras-en-l’air* zsebóra, azon a Róka és a Holló meséje** van megörökítve.
Szeretem az ilyen öncélú hülyeségeket, a Coco Chanel automaton is nagy kedvencem, kíváncsian várom, mivel állhatna elő a WD.
Esetleg egy echte kínai Seamonster kettéharapja a számlapon a tajvani partiőrség naszádját, a vonalas káderek körében nagyon menne egy ilyen óra.
* előtérben amúgy ott a játszadozó kisgyerek, háttérben a félelmetes parkőr, kiskutya pánikszerűen elmenekült, azért nem látszik.
** gombnyomásra aktiválódik az automaton, a róka mancsa mutatja az órát, a holló csőréből kihulló, platinából készült sajt meg a percet.[ Szerkesztve ]
-
zoarden
tag
válasz driv4r #43175 üzenetére
ha kicsit továbbgondoljuk, akkor vagy a kutyaugrásból vagy a parkőr bírságolásból kellene mozgó komplikációt fejleszteni/gyártani, ezzel lehetne nekik egyedi designjuk.
Amiért csillió dollárokat lehetne elkérni, egy órán sokkal többer kereshetnének.
Messze humorosabb lenne mint a Jaquet Droz Bird minute repeatere :-)[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
driv4r
aktív tag
válasz zoarden #43173 üzenetére
A Driv4r Pro projekt felejtős, megnéztem most dzsi posztjában az első képen a V1-V12 GADA óráikat.
Komolyan szavazni fogok, természetesen erre a V12-re, annak a számlapján van az a napsütötte rét, de szerintem nem az igazi, még dolgozhatna rajta a WD. Ragaszkodom hozzá, hogy az előtérben legyen egy aranyos kisgyerek, aki frizbit dobál az aranyos kiskutyájának, s az meg éppen ügyesen átugorja az 'Automatic' feliratot. A háttérbe meg igenis tegyenek fel egy kockás pléden ücsörgő aranyos apukát és anyukát, akik meghatottan nézik az előtéri idillt. Leghátul pedig ólálkodjon a fák között egy alig kivehető parkőr, aki éppen előveszi a nyugtafüzetét, mert komoly bírságolás készül, ugyanis tilos kutyát bevinni és piknikezni a parkban.
-
zoarden
tag
-
Faresz1976
aktív tag
Köszönöm!
A Pelagos is nagyon szép! Nekem Is tervben volt a Thorn, de valahogy eddig kimaradt .Dzsi:
Köszi neked is!
Meglesz az a vélemény, csak mostanában minden szabadidőmet ( meg pénzemet ) leköti a házbővítés.
Annyit mondhatok, hogy mindegyik jó .Diver Pro nekem tetszik ( mert piros )
[ Szerkesztve ]
____www.kreativmindennapok.hu____Egyedileg készített fadoboz, esküvőre, ballagásra, keresztelőre____ Eladó óráim: https://drive.google.com/drive/folders/1p5WKfyrdp9TxkHcB3R9j4rcK4bknZRw2?usp=sharingk.hu
-
dzsi23
addikt
A Watchdives most már tényleg minden sz@rt szavazásra bocsát...
Ott van pl. a VH31-es WD1969 Pro, aminél a számlap alsó felén eddig csak a vízállóság szerepelt.
2 napja a WD úgy gondolta, hogy ez így nem elég menő, felturbózzák egy "Seamonster" felirattal.....
Ez sokaknak nem tetszett, és valamelyik kommentelő belökte a "Diver Pro" szöveget, így hát a WD rárakta...
Aztán egy másik kommentelő felvetette, hogy lehetne piros a felirat, a WD pedig természetesen kiszínezte...
Gyakorlatilag úgy táncol a WD, ahogy a kommentelők fütyülnek. Ez így csak "közösségi moddolgatás". Mondjuk, azt nem bánom, hogy a Seamonster feliratot elvetették.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
LimaBravo69
tag
válasz #90146340 #43134 üzenetére
Calibercorneren rákeresve nincs arról infó, hogy mindkét irányba húzna-e.
Sajnos ott is kevés adat elérhető erről a szerkezetről."The perfect number of watches for a collection can be expressed by the equation "N + 1" where 'N' = the number of watches you already have."
-
dzsi23
addikt
válasz Faresz1976 #43163 üzenetére
Még hamar járt a miki... Gratu!
Vélemény? Mondjuk a múltkoriakról sem írtál, hiába kérdeztem.Picco #43164:
Gratu neked is!
Én szeretem a könnyű órákat, szeretnék is egy titánt, csak félek, hogy utána nem akarnám többé hordani az acél óráimat.[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
Picco
addikt
válasz Faresz1976 #43163 üzenetére
jol nez ki, hasznald egeszseggel.
cronos skylineom kristalya/ar coatingja a legjobb talan, skylineon sok szogbol nezve "mintha ott sem lenne" hatast kelt amit nagyon szeretek.Thron Pelagos 39 titanium shy036 elso benyomasok:
A jo:
-vekony es marhakonnyu. 3 szem leszedesevel 89grammot nyom a merlegen, kicsit muanyagos erzest kelt a titanium bracelet. kenyelmes es elfelejti az ember h rajta van.
-kissebnek hat mint gondoltam volna, batran ajanlom vekony csukloval rendelkezoknek
-a 4 pontos micro adjustment es a tolless szemkiszedes miatt nagyon konnyu volt pontosan meretre szabni.
-a pt5000 itt nagyon smooth ha az ember fia arra adna a fejet hogy felhuzza valami okbol (nem ajanlott).
kizart dolog, de: erzesre olyan mintha ez a szerkezet meg lenne olajozva rendesen, mig a cronos skylineba levo pt5000 nagyon darabosnak erzodik, nem is merek huzni rajta.
a thorn 1s/dayt produkalt az elso 24 ora alatt
-lume utos, mint a legtobb pelagos masolaton
-alis atlag folott picivel a kristaly tisztasaga + AR coating
- egyelore ugy erzem £96-ot nagyon megert, sokat lesz hordvaa rossz:
-bezel action nagyon gaz. alig turemkedik ki, gyenge textura miatt nehezen forgathato. ha kis nyomast gyakorol veletlenul az ember a lunettara akkor pedig ragad.
1 nap alatt sokat javult a szitu, lehet egy het mulva ennek nyoma se
-a csat hozzam kozelebb eso fele kicst tulsagosan kituremkedik
- titanium egyesekben olcso/gagyi erzest kelthet, mintha muanyag ora lenne, en szeretem, megertem ha nem mindenkinek kenyereKep:
**Escape from Tarkov EOD account elado!** It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo
-
Faresz1976
aktív tag
HOHoHoHo.,.....
Megjött a Mikulás!
[ Szerkesztve ]
____www.kreativmindennapok.hu____Egyedileg készített fadoboz, esküvőre, ballagásra, keresztelőre____ Eladó óráim: https://drive.google.com/drive/folders/1p5WKfyrdp9TxkHcB3R9j4rcK4bknZRw2?usp=sharingk.hu
-
dzsi23
addikt
válasz 5-ös kezelő #43161 üzenetére
Szép! Nagyjából az inverze az enyémnek.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
5-ös kezelő
senior tag
-
mekker
őstag
válasz dzsi23 #43123 üzenetére
Bocs h 3x kommentelek, de csak most olvasom, köszi az infót! És ez gyakran fordul elő ebben a kategóriában?
Данное сообщение (материал) создано и (или) распространено иностранным средством массовой информации, выполняющим функции иностранного агента, и (или) российским юридическим лицом, выполняющим функции иностранного агента.
-
-
mekker
őstag
válasz dzsi23 #43122 üzenetére
Korona, hátlap, meg a fekete alapon bézs számlapon mintha a számok is festett hatásúak lennének, meg van a számlapon brandnév
Данное сообщение (материал) создано и (или) распространено иностранным средством массовой информации, выполняющим функции иностранного агента, и (или) российским юридическим лицом, выполняющим функции иностранного агента.
-
5-ös kezelő
senior tag
válasz driv4r #43143 üzenetére
Szép történet és tanulságos.
Még nem vettem semmit Aliról, már szeptember óta. Rolls Timi kék BB-je változatlanul tetszik, de még mindig hosszú a tok. Viszont nem vagyok óraéhes, mert jól sikerült a 100-as Amfi kibelezése. 420-as tokban, sima rámával a 819-es számlap, custom full fehér mutatókkal szinte hibátlan. Werk gyengélkedik a 170 fokos kitéréssel és az óriási pozíciós eltérésekkel, de kézen tűréshatár(om)on belül jár. Mivel mindkét régi fényképezőm megdöglött, nem tudom képpel alátámasztani elégedettségem tárgyát. Maradna ugye a telefonos kép, de azt meg nem akarja felismerni a pc, user error.39 mm-es Archimede Pilot eladó
-
sipi83
aktív tag
válasz tboldi #43153 üzenetére
Köszi! Tudom hogy, nem illik, de ilyenkor az őszi-téli hidegekben jól esik egy kis bőr, a többi évszakban úgysem hordok bőrszíjat.
Ha valakit érdekelne maga a szíj, az [Ali-n] megleli.@Picco: Lehet vicces lesz amit írok, de még mindig látok rá esélyt, hogy beszerezzek melóba egy “taktikai békát” is.
Vagy Bertucci lesz.
A lényeg, hogy titán legyen és 22mm-s tokfülei legyenek, mert szinte csak 22-s szíjaim vannak. -
Faresz1976
aktív tag
Kollégámnak rendeltem egy North Edge órát.
____www.kreativmindennapok.hu____Egyedileg készített fadoboz, esküvőre, ballagásra, keresztelőre____ Eladó óráim: https://drive.google.com/drive/folders/1p5WKfyrdp9TxkHcB3R9j4rcK4bknZRw2?usp=sharingk.hu
-
driv4r
aktív tag
válasz dzsi23 #43145 üzenetére
Nem vagyok ügyvezető szerencsére én se, meg is őrülnék a szabadság és az önálló gondolkozás hiányától, ha kérdeznek, szellemi szabadfoglalkozásúnak mondom magam, bármit is jelentsen ez. Szívem szerint amúgy erdész, halász, asztalos, remete, könyvtáros, esetleg őrült tudós lennék, csak ne kelljen emberek között lenni.
-
dzsi23
addikt
válasz zoarden #43142 üzenetére
Igen, elég ritka, ez a Mysterious sem tökéletes, de egy próbát megért. Kíváncsi voltam, mit mutat élőben, úgysem vettem még ilyen hagyományos "Type B" stílusú pilótát (talán az SNK809 állt ehhez legközelebb). Valószínűleg nem tartom meg, nem aratott elsöprő győzelmet a Timex felett, maradok a sötét számlapnál, majd csak megtalálom a megfelelőt.
Cronos Skyline karóra eladó!
-
driv4r
aktív tag
válasz dzsi23 #43137 üzenetére
Nem klasszik puccparádé, szmokingos vagy öltönyös, inkább amolyan ál-laza, ál-jófej közönség lesz, elő-karácsonyi szakmai rendezvény / vacsora.
Panerai sztorit még nem mondtam, dióhéjban annyi, hogy a ‘vetélytárs’ egy holland ügyvezető volt egy nagy cégnél, óriási egóval és ahhoz illő óriási Luminor modellel a csuklóján, pontos referenciát nem tudnék mondani, rajtam viszont egy 34 millis rozzant Marvin volt, tehát a konfliktus kódolva volt. Vicceskedő beszólogatással indult, aztán egy ponton meguntam, közöltem, hogy nekem nem szellemi kihívás vele ‘vitatkozni’, drága órája meg minden hülyének lehet, ha pénze van rá, de tudást vagy simán csak szenvedélyt és szeretetet az órák iránt nem lehet venni a boltban. Illetve azt is mondtam, az általa fitymált Marvin amúgy egy Flying Dutchman, a KLM számára, a nemzeti légitársaságuknak készült, elég ciki, hogy erre egy ‘külföldinek’ kell őt emlékeztetnie. Abba már nem akartam belemenni, gyakran mit (és mekkorát) kompenzálnak egy-egy nagyobb darabbal, így is elég kellemetlen volt a szitu.*
* amikor tavaly ezt írtam Faresznak, szerintem tudat alatt a Panerai-sztori is motiválhatott.[ Szerkesztve ]
-
zoarden
tag
válasz dzsi23 #43136 üzenetére
Igen tudom hogy van neki világos számlappal. Azt akartam mondani hogy ha most akarnál venni, világos számlap- telibe sötét mutatók combóval gyakorlatilag alig-alig lehet mostanság órát kapni.
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
Sgarrista
tag
válasz pulutodurumo #43138 üzenetére
Igazad van de Én ismerem így is úgy is főleg nagyapám mondta így .
-
dzsi23
addikt
válasz bigmasterg #43130 üzenetére
Valóban jobb lenne 3-6-9-12-vel, kevésbé lenne zsúfolt.
#43132 zoarden:
Ha jól emlékeszem, BV1080 volt itt valakinek (szerk.: meg is van), amit később elég sokáig árult hardveraprón. Nem tudom, hogy végül elkelt-e.#43131 zoarden:
"a világos számlapot el kell engedni"Ezzel kicsit elkéstél, mert már több mint 4 éve hordja a Timexet. (És még mindig a gyári elemmel jár. Bár az indiglo már nagyon halványan világít, muszáj lesz felnyitnom.)
A Citizen és a Seiko nem rossz, de talán már túlságosan is jól láthatók az indexek (azaz túl nagyok), + a nap-dátum kijelzés végképp felesleges számára.
A vasutas Berny-ből leginkább az új automata tetszik, de az kiesik a szerkezet miatt.Felmerülhet a kérdés, hogy kit érdekel, hogy nekem mi tetszik, ha úgysem az enyém lesz, de egyrészt olyan órákat szeretek ajándékba adni, amiknek fordított helyzetben én is tudnék örülni, másrészt faterom elvan a Timex-szel, inkább az én mániám, hogy tökéletes órát találjak neki. És addig sem vásárolok magamnak.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
driv4r
aktív tag
válasz driv4r #43105 üzenetére
Nagyon örülök ennek az ócskaságnak, tegnap óta le se jött rólam.
Este megyek egy puccosabb rendezvényre, de sajnos senki nem fogja észrevenni, annyira diszkréten meghúzódik a mandzsetta alatt (kb. 9,5 mm a tok és 1,5 mm a plexi), pedig alig várom, hogy beszóljon valami ostobább Panerai-tulaj, pár éve már megtörtént egy ilyen sztori.
Felpróbáltam rá egy-két szíjat, de egyelőre marad az eredeti sötétbarna, a farmer sajna nem lett elég ütős, ahhoz a mesterkélt lazasághoz ennél látványosan drágább óra kell. Egyelőre elég pontos is, tegnap délután óta kb. 7-8 mp késésben van.
-
#90146340
törölt tag
Sziasztok!
Nekem a Benyar búvárja tetszene, de a G3265Z szerkezetről nem tudok semmit. Kétirányba húz? Jól húz? stb
-
bajnokpityu
félisten
Benyar by 9015
-
zoarden
tag
válasz dzsi23 #43126 üzenetére
Világos számlappal én egy ilyet keresek már jó ideje:
Citizen BV1080Kifutott széria rég, ebayen néha erlőfordul , de nagyon drágán adják és ráadásul Japánból jönne többnyire..
US-ben vannak még , felbukkanó példányok értelmes áron ( vámköltséggel, áfával a S számolva),
tavaly pl. volt egy tök jó , szinte NOS állapotban is volt , de az illető nem volt hajlandó elküldeni Magyarországra[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
zoarden
tag
válasz dzsi23 #43126 üzenetére
Szerintem a világos számlapot el kell engedni kivéve akkor hogy ha találsz sötét színnel teli mutatókat, ami viszonylag ritka.
Nem tudom menyire fontos az esti éjszakai láthatóság , a világos számlapnál a full loom megoldások valóban jók, vagy mind a Timex indiglo megvilágítás.
Előbbire példa a Berny vasutas órája. Tapasztalatom szerint az egyik legjobban leolvasható nappal és éjszaka egyaránt ráadásul elég sokáig tart a világítás hajnalban. Mintha emlékeznék rá hogy most már van kvarcban is de mintha az kisebb méretű lenne és teljesen más stílus, nyilván mint egy pilóta óra. Pláne hogy nincs rajta szám indexeknél.
Egyébként pedig akkor sötét számlapnál kell maradni, jó példa rá az átalad berakott Sinn.
Esetleg mondanám még a Citizen ebbe a kívánaom kategóriába eső eco drive óráit (. BM8470-11E színváltozatai , vagy pl SUR493 . , stb ), talán a Jomasopom ( vagy máshol) most megint előbukkan valamelyik, black friday árral ami esetleg beleférhet a büdzsédbe.
BM8470-11E- m van és még vagyok ilyen szempontból is vele elégedve[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
bigmasterg
addikt
válasz dzsi23 #43113 üzenetére
Szerintem is a jobbos könnyebben olvasható a kontrasztosabb számlap(és főleg mutatók) miatt , de még jobb lenne a timex beosztásaval, nagy 3-6-9-12 -vel.
Szerintem a mutatók számítanak, ha hozzászokott az ember az analóg órához, akkor a mutatók állásából úgyis tudja mennyi az idő.
-
dzsi23
addikt
válasz Sgarrista #43125 üzenetére
Nem rossz, de kvarcot keresek az alábbiak szerint:
- sötét, lehetőleg matt számlap
- jól látható, arab számos indexek (3-6-9-12 is elég, esetleg 6-12 is)
- full fehér mutatók
- a percmutató látványosan hosszabb legyen az óramutatónál
- 39-41mm átmérő
- korrekt lume
- ne legyen koronazár
- dátum nem kell, de nem baj, ha van.Szerk.: Ja, és olcsó legyen!
Dizájnra ez a Sinn majdnem tökéletes, a percmutató lehetne kicsit hosszabb.
Ez a Hruodland is szinte hibátlan, csak sárga helyett fehér indexek-mutatók, és mecha helyett kvarc kellene bele.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
dzsi23
addikt
Azért az komoly, hogy egy olyan vékony, sérülékeny alkatrészt, mint a felhúzótengely (amit a Parnhoz rendeltem), egy sima zacsiban küldenek el Kínából, ami össze-vissza gyűrődött, mire ideért... még csak nem is bubis zacskó! Na mindegy, egyelőre nem látok rajtuk görbülést, szóval remélem, jó lesz valamelyik az 5 darabból.
Cronos Skyline karóra eladó!
-
dzsi23
addikt
válasz dzsi23 #43122 üzenetére
Ja, hogy van rajta logó, a Militadon meg nincs. Mondjuk, a vízállósághoz ez nem sokat ad hozzá. Elvileg mindkettőnek bírnia kell a nedvességet, Jody épp kifogott egy olyan példányt, aminél elszabták a felhúzótengelyt, de más videókban rendben van.
Cronos Skyline karóra eladó!
-
mekker
őstag
válasz Churpik #43090 üzenetére
A vidi közepén van egy óra, ami érdekel. Azt mondja a srác, hogy a koronája nem záródik rendesen, ami befolyásolhatja a vízállóságot. Van ebből egy fokkal csicsázottabb változat Escapement Time logóval: [link] és [link] Szerintetek ez a változat nagyobb eséllyel bírja majd a nedvességet? Ezeken más a korona. Illetve mennyire olvasható ez a bézs vagy a fekete alapon bézs számlap? 37,5mm. Fehérrel sajnos nem az igazi, a vidiben említett [jól olvasható] fekete alapon fehérrel pedig szerintem túl egyszerű.
Данное сообщение (материал) создано и (или) распространено иностранным средством массовой информации, выполняющим функции иностранного агента, и (или) российским юридическим лицом, выполняющим функции иностранного агента.
-
dzsi23
addikt
Ezt meg csak úgy. Tetszik. Pláne, ha esetleg egyedi lesz a minta minden órán... meglátjuk (a képen csak a színt változtatták).
Cronos Skyline karóra eladó!
-
dzsi23
addikt
Köszönöm a véleményeket!
Vajon miért írtam MT-t, ha igazából MC? Talán összekutyultam az Escapement Time-mal, vagy talán azért, mert ma hallottam ezt (videó).
driv4r:
Igen, ajándék lenne, de csak akkor, ha határozottan jobb lenne, mint faterom Timexe, és megérné lecserélni rá. Ha nem egyértelműen jobb, akkor felesleges a Timex mellé még egy világos számlapos pilóta, és inkább keresek tovább sötét számlapos órát neki, amiből eddig nem találtam meg a megfelelőt.
Egyébként a Mysterious Code esetén hátrány, hogy koronazáras... bosszantó, hogy Kínábanminden óraszinte minden óra koronazáras, mintha a világon mindenki mélytengeri búvár lenne.petipetya:
A lume fotó inkább csak érdekesség, mert ha a Timexben kicserélem az elemet, akkor úgyis az a nyerő, az indiglo miatt.Cronos Skyline karóra eladó!
-
petipetya
nagyúr
válasz dzsi23 #43113 üzenetére
Szemüveg nélkül homályosan is látom mindkettőt a lume fotón. Viszont a Timexnél nehezebb behatárolni az aktuális időt, míg az MT-nél sokat segít a háromszög (12-es index). Persze látnom kéne a saját kezemben is ezeket, de így elsőre az MT nyert.
A nappali fotókon mindkettő ugyanolyan rossz számomra.
[ Szerkesztve ]
"nincs rá lezsóidő"
-
-
dzsi23
addikt
Szerintetek melyik olvasható jobban?
Főleg azokat kérdezném, akiknek esetleg nem kifogástalan a látásuk, mert sasszemmel nyilván mindkettő jól látható.
Timex vagy Mysterious Code? Utóbbinál mennyire zavarnak be a leolvasásba a belső óraindexek? A fekete mutatók tudják kompenzálni a zsúfolt számlapot?
Luméban természetesen jobb a MT, a Timexnek viszont van elektronikus világítása (indiglo), amit most nem tudok prezentálni, bizonyára gyenge már az elem.
[ Szerkesztve ]
Cronos Skyline karóra eladó!
-
tboldi
nagyúr
Napi DIY: “fat” rugós stift 2 mm-es zsugorcső segítségével
Pont jó lett, már nem lötyög a szíj az órán, de nem is szorul benne a stift, simán ki tud esni a gravitáció hatására.
-
zoarden
tag
válasz driv4r #43109 üzenetére
a csavarokkal csak élcelődtem. Engem nem zavar. Ha ezen túl amit most meg tudtál tenni* vele, téged sem, akkor jólvanezígy.
*Nekem van pici csavarhúzóm, oda is adnám szívesen, én agglomerációból nagyon ritkán járok be, gyerekek pesti oldalra viszont igenELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
driv4r
aktív tag
válasz zoarden #43107 üzenetére
Passz, a 'T Swiss Made T' nem sokat segít, az 1950 közepétől kb. 1998-ig bármi lehet. Szerintem 70-es évek legeleje, ez már inkább divatóra. Nincs lupém, többé-kevésbé 2063 lehet talán a werken a beütés, akkor egy Schild, de olyat meg nagyon sokáig tokoztak olcsó órákba.
Első tapasztalatok: dátumbeállítás korona első pozícióban nehézkes, recseg, de emiatt nem viszem el óráshoz. Nem lesz strap monster sajnos, nagyon rövidek a tokfülek, a lyukak közel vannak a tokhoz, csak kifejezetten vékony szíjakat tudtam eddig bepattintani, majd teszek fel fotót. Majd keresek egy minike csavarhúzót is, kíváncsi vagyok, funkcionálisak-e a csavarok a rámán.*
* nem találtam csavarhúzót, de random svájci bicska kisebbik pengéjével simán el tudom forgatni a csavart, de nem erőltetem, annyira nem fontos, ez nem egy Santos vagy Lange:)
[ Szerkesztve ]
-
zoarden
tag
válasz zoarden #43107 üzenetére
most látom csak a másik topicban pont a csavarokról írsz : -)
mindenesetre kis mögépillantással a közvetlen első-látás-élményen TÚL a szándékolt koherencia felfedezhető közöttük, ahogy előzőben írtam[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
zoarden
tag
válasz driv4r #43105 üzenetére
A számlap indexestül, mutatóstul nagyon jó arányban van és kellemes esztétikai élményt 'koz !
Magam elé képzeltem az órabemutató további marketingszöveget:
"A csavarfejek beállítása nem csak laza eleganciát tükröz, hanem 12/24 órakor worldtimerként is funkcionál (UTC használata esetén). Azaz a világ 12 városának idejét tudja ilyenkor kellemes reprezentációban megmutatni öntudatos, egyedileg boldog tulajdonosa számára"
apropo' mikor médelték ezt a szvisszek?[ Szerkesztve ]
ELADÓ órám: https://drive.google.com/drive/folders/1PW0O3w1z3wrkQ9KJWzrldT3lQi1kzZs4?usp=sharing
-
Sgarrista
tag
Sziasztok!
A társaságból vett már valaki Watchdives 1969 pro-t? -
bigmasterg
addikt
válasz dzsi23 #43103 üzenetére
Tőlem múltkor egy UK-ból érkező, lejáró Curve bankkártya pótlására is kértek ilyet. Ott végül nem kellett fizetnem semmit, mert beírtam hogy ingyenes, ami így is volt.
Most csatolnom kellett ezeket:
"Pótolandó dokumentum(ok): rendelés visszaigazolás vagy számla, ezen felül a fizetett összeget alátámasztó tranzakciós adatok (pl. PayPal, banki tranzakció részletei)
Dokumentum feltöltése: www.posta.hu/vam Kapcsolatfelvételi űrlapok."Tetsznek ezek a full lume számlapok, egyszer lehet lesz ilyen órám.
-
dzsi23
addikt
válasz bigmasterg #43102 üzenetére
Dokumentumpótlást már évek óta nem kértek tőlem.
Tetszik a linkelt Maen is, és a 37-es átmérővel jobb is lenne nekem, mint amit én beraktam. Bár az a cseresznyés(?) színben jobban tetszik, és a 39mm a kedvenc átmérőm, de integrált szíjjal jobb lenne a 37mm.
Egyéb:
Mysterious Code Type B Pilot VH31
Cronos Skyline karóra eladó!
-
bigmasterg
addikt
-
dzsi23
addikt
válasz bigmasterg #43098 üzenetére
Jók ezek a seconde/seconde kiadások.
Cronos Skyline karóra eladó!
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos hozzászólásokban hirdetni!
Használjátok Hardveraprót erre!
A hirdetések linkjének megosztása is tilos!
- Fibaro okos radiátor termosztát szett (Fibaro Heat Controller+Temperature sensor) - z-wave
- Új Robotporszívó és padlótisztító
- Flair Signature
- Secretlab TITAN Evo "Neo Hybrid Leatherette" - XL - 5 év garancia Bontatlan, új Számlával
- Secretlab TITAN Evo "Soft Weave"- Regular - 5 év garancia Bontatlan, Új, Számlával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest