-
GAMEPOD.hu
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
föccer
nagyúr
On:
Tegnap éjszaka játszottam 3 1v1-et.
Első ellenfél Z. Életében sosem játszot előtte zvel. Lingezés, roachozás, 9 perc alatt hoztam.
A második egy T volt metalopolison. Körbejárok deríteni és sehol nem találom. O.o Benézek az aranyra, már ott építette a 4 rax-ot
. no, ennek a fele sem tréfa, elkezdem lingekkel csesztetni, hogy ne induljon meg olyan gyorsan. Majd 16 marinnal meg az összes scv-vel megindult, Nekem 1 clawer meg 4 roach 2 queen+összes drone állt csatába. Nyertem
A harmadik megint egy Z volt taldarim altaron. mind a ketten makróztunk. 200/200-nál nydussal támadtam, miközben az ellen BL infestor, hydra roach combóval jött be. Miután kölcsönösen ledarátuk egymás mindhárom bázisát elindult a ki tud több hacheryt építeni versenyt
Neki maradt 3 BL-je meg 3 corruptorja, nekem meg pár hydrám meg vagy tucatnyi roachom. 35 percig kergettük egymást a pályán, amikor megunta és kilépett
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
Új hozzászólás Aktív témák
- Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
- Gyúrósok ide!
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Lightyear - befektetési app
- Autós topik
- Napelem
- S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Végre bemutatkozott a Google Pixel 4a
- Gaming notebook topik
- További aktív témák...
- Precision 7750 17.3" 4K IPS Xeon W-10885M RTX 4000 32GB 1TB NVMe ujjolv IR kam gar
- Xbox Elite Series 2 controller + Wireless charging dokkoló + USB receiver
- ROG Strix G513RC 15.6" FHD IPS Ryzen 7 6800H RTX 3050 16GB 512GB NVMe magyar vbill gar
- Lenovo ThinkBook 14" G7 Notebook! Intel Ultra 5 125U / 16GB DDR5 / 512GB NVME /
- Dell R630: 2x Intel Xeon E5-2680 v3 (24/48mag) 64GB - 1,5TB DDR4 ECC, 8x SFF, H730 1GB, ÁFÁs
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest