Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Fernet
senior tag
Nálunk 2013-ban volt az esküvő, hét évvel az összeismerkedésünk után. Addigra már a gyerek is közel három éves volt, ő hozta a gyűrűket a polgárin. Látom nem egyedi eset
-
Fernet
senior tag
válasz AMD Power #1103 üzenetére
Ezek szerint mi idén csináljuk azt amit ti jövőre terveztek Autó is nemrég lett, meg az esküvő is a nyakunkon. Mondjuk nem tudom a gyerkőc hogy fogja bírni végig az esküvő napját, vacsorával együtt, nagyon el fog fáradni az biztos...
Tegnap megvolt az első motorbaleset. Úgy megy ezzel a műanyag kismotorral mint a szélvész, figyel az útra, de sokszor elkalandozik a tekintete. Fantasztikus minőségű járdáinknak köszönhetően a motor kereke fennakadt az egyik úthibába, gyerek meg a lendülettől repült tovább. Hiába álltam mellette, mire odanyúltam túl volt a landolási folyamaton. Persze sírás, felkaptam, nézem, orra egyben, szája a helyén, feje rendben. No de a szájából folyik a vér. Belenézek, fogak a helyükön, hála Istennek csak a felső fogai sértették fel a száját belülről, hamar elállt a vérzés is. Kérdem tőle felvegyelek? Erre ő: "Nem, motojozni akajok" Szóval az ijedtség nagyobb volt.
[ Szerkesztve ]
-
Fernet
senior tag
-
Fernet
senior tag
válasz AMD Power #1001 üzenetére
Úgy látom sok esküvő lesz idén, nekünk augusztus végén. Kicsit megfordítottuk a sorrendet, előbb jött a gyerek.
Mi is a templomit tartjuk fontosnak, utána egy sima vacsora lesz egy közeli étteremben, 30-35 fő, ebből közel 10 gyerek. Kb. 500e-el kalkuláltunk, ennek közel fele a vacsora+torta... Nem olcsó mulatság sajna, a legtöbb helyen ha megtudják, hogy esküvőre kell ez vagy az, rögtön vastagabban fog a tolluk... Mi lenne ha zenekart, vőfélyt, meg a többi "tradicionális" dolgot is szerettünk volna?
-
Fernet
senior tag
Szia!
Védőnő mit mondott erre?
Szerintem aggódni nem kell, de a masszázs biztos nem árt neki, eddig csak jókat hallottam róla. Bár ha nagyon sír a gyerek közben...
Ezt találtam a mozgásfejlődéssel kapcsolatban:
Átfordulás 3-6 hónapos kor között valamikor – Egyes babák egyáltalán nem strapálják magukat ezen a téren, inkább kivárnak, a fürgébbek már 3 hónaposan átfordulnak. Mindegy, hogy hányszor fordult már át a baba, hogy rendszeresen csinálja, vagy csak 1-2 alkalommal fordul át, ha egyszer meg tudja csinálni, akkor azt már tudja, csak nem motiválja semmi arra, hogy rendszeresen átforduljon. Majd, ha szüksége lesz rá, gyakrabban fogja csinálni.
Ezek szerint ha nálatok már csinálta egyszer akkor nincs gond, csak lusta.
De azért egy szakit kérdezzetek meg, biztos ami biztos... -
Fernet
senior tag
Látom nálatok sem egyszerű a gyerek fényképezése Helyes kiskölök amúgy Átlagban 10 képből lesz egy elfogadható nálunk. Szerencsére néha sikerül vele megbeszélni, hogy egy kicsit maradjon nyugton. Ez hihetetlen nagy erőfeszítést jelent neki, mert állandóan mozog. Tiétek is egy örökmozgó a jelek szerint
Nálunk anyát nem mond... Helyette van tyatya, de hogy ez honnan jött neki azt nem tudjuk. Apa már megy régóta. (ez a lényeg!) Érdekes, úgy tűnik mintha kicsit szégyenlős lenne, mert volt már, hogy elszólta magát és olyan szavakat mondott amit előtte nem, de ha kérjük, hogy ismételje meg, csak mosolyog és inkább keres más elfoglaltságot. Ja és amit a legtökéletesebben mond, az a NEM!.
Beszélgetéseink:
- Szereted apát?
- Nem.
- És anyát?
- Nem.- Megyünk sétálni?
- Nem.
- Jó, akkor maradunk itthon?
- Nem.[ Szerkesztve ]
-
Fernet
senior tag
Huh... Ez egy jó kérdés volt, megmondom őszintén nem tudom... Viki mindig is igényelte, hogy ott legyünk mellette. Olyanra nem emlékszem, hogy csak akadálynak nézett volna, aztán lehet az idő szépítette meg a dolgokat. Az viszont biztos, hogy nagy különbség van a hasonló korú gyerekek között fejlődésben. Nálunk 7 hónapos volt mikor felállt, de csak 13 hónapos korára indult el. Addig csak ácsorgott, nem is próbált meg lépkedni. Beszédben pl. a hasonló korúak többsége előbbre van mint Viki. Van aki már szinte mondatokban beszél. Viki meg a szavakkal birkózik egyelőre Viszont mindent megért amit mondunk neki. Kíváncsi vagyok mikor kezd el beszélni...
Nálunk meg a cumitól öklendezett, a cumisüveggel nem volt baja.
[ Szerkesztve ]
-
Fernet
senior tag
Nálunk nem jött össze ez a cicis evés, cumisüvegből kapta a lefejt tejet. Valamiért nem ment neki a cicis verzió. Egy pozitívuma volt, legalább pontosan tudtuk mikor mennyit evett. Alvással nálunk nincs gond. Igaz novemberben már két éves lesz, de elég régóta átalussza az éjszakákat. Egy szavunk sem lehet rá. Este 8 körül fekvés és reggel 7-8-ig alszik. Meg ebéd után is egy keveset.
-
Fernet
senior tag
Persze, hát emberek ők is, csak még mini verzióban. Jöttek nálunk is azzal, hogy sok amit eszik, legfeljebb ennyit meg annyit adjunk. No de ha reklamál a gyerek, hogy neki még kell? Mert nem lakott jól? Ezt a három óránkénti etetést sem tartottuk, talán csak az első pár napban. Áttértünk az igény szerintire. Gyerek is nyugisabb lett, meg mi is. Miért keltsem fel az álmából? Ráadásul azt olvastuk valahol, hogy anyatejből nem is tudunk túl sokat adni, mert az nem olyan mint a táp. Aztán lehet már erről is megváltozott a nézet azóta. Állandóan változik, hogy mit szabad és mit nem. Aztán a gyerekorvos/védőnő vagy követi ezeket a dolgokat, vagy nem. Ebből adódhatnak az ellentmondások.
-
Fernet
senior tag
válasz V.Stryker #646 üzenetére
Nekünk meg azt mondta a gyerekorvos annó, hogy éjszaka ha felkel a gyerek akkor vizet adjunk neki, mert túl sok TEJET iszik! Ő még csak nem is tápot kapott, hanem tejet... Persze nem adtunk neki vizet és lám, mégis makk egészséges. Csináljátok úgy ahogy jónak látjátok, akkor nem lesz gond.
-
Fernet
senior tag
válasz V.Stryker #601 üzenetére
A hámlás normális, nálunk is volt, ne aggódj miatta
Nem tudom nektek mit mondtak, nekünk fürdés előtt kellett a hajlatokat bekenni olajjal.
Amúgy nálunk is a sudocrem vált be, azt használjuk születése óta. Sokáig elég és jó is.A kézi fejést nem próbálta ki párod? Nálunk pl. nem akart szopizni a pici, nehezen tudta szívni, vagy a fene tudja mi volt a probléma, mindenesetre a mérleg azt mutatta, hogy szinte semmit nem evett... Ezért lett a végén a kézi fejés és a cumisüvegből evés a megoldás. Sajna ha nincs "használatban" akkor el is apad a tej egy idő után. Nálunk szerencsére volt bőven, még a fagyasztóba is került.
Mi sem tartottuk ezt a 3-4 óránkénti etetés dolgot... Akkor eszik amikor akar. Fene sem kelti fel mikor alszik...
-
Fernet
senior tag
válasz Mika1227 #591 üzenetére
Mennyi idős nálatok a gyerek?
Mi a gyerekvállalás előtt nagyon sokat gondolkodtunk. Legyen-e, ne legyen... Mind a ketten féltünk mi lesz az addigi megszokott kis életünkkel, ahol nem kell senkihez alkalmazkodni, mindent akkor csinálunk amikor akarunk, stb. Több mint egy évig tartott mire elhatározásra jutottunk és a gyerek mellett döntöttünk. Hogy megbántam-e? Egyáltalán nem. Sokkal kevesebb időt tudok saját magammal foglalkozni? Igen. Hiányzik a régi életem? Ritkán belegondolok mi lenne ha minden olyan volna mint rég, de nem cserélném le. Mert annyi szeretetet kapok ettől a kis nokedlitől és olyan érzéseket hozott elő belőlem aminek a létezéséről sem tudtam korábban. Hozzátartozik azért, hogy Viki nagyon jó gyerek. Voltak nehezebb időszakok, de túlnyomó részt egy szavunk sem lehet rá. Jelenleg a napi program a következő: reggel fél nyolc és nyolc között ébred, ebéd után másfél óra alvás, este hét/fél nyolc körül fürdés, nyolckor alvás. Közte meg játék-játék-játék
Szóval mi nagyon örülünk, hogy Ő van. Nyilván teljesen megváltozott minden, nehezebb tervezni a dolgokat, sok minden körülményesebb lett mint régen volt, de bőven a jó dolgok vannak túlsúlyban. Mikor megyek haza, meglát, felcsillan a szeme és mondja, hogy "apa! apa!" odaszalad hozzám és megölel... Hát az mennyei érzés és nem cserélném le semmire.
-
Fernet
senior tag
Nálunk meg nagyon apás a leány Amint hazaérek melóból, onnantól anya le van tojva csak én kellek neki. Addig teljesen jól elvan anyával is, de amint a képbe kerülök már öltözködni is csak velem lehet, az ennivaló is finomabb ha én adom neki, stb. Pedig mindkettőnktől nagyon sok szeretet kap, arra gondolok, hogy engem ritkábban lát és talán azért van ez. Fene tudja. Mondjuk én nem bánom. Nagyon jó érzés mikor csak úgy spontán odajön megölelni
-
Fernet
senior tag
Szia!
Először is gratulálok!
Nálunk születése után nem akart szopizni a pici, akárhogy próbáltuk. A védőnő nagyon erőltette, de nem ment, a cumisüvegre azt mondta, hogy azt nem szabad, ha másképp nem megy pohárból(!) itassuk. Mit mondjak, a poharazás kész csőd volt, a gyerek meg éhes... Aztán a gyerekorvos mondta, hogy nyugodtan adjuk neki cumisüvegből a tejet. Úgyhogy nálunk az lett a vége, hogy kimaradt a szopizás, helyette cumisüvegből kapta a lefejt tejet. Így mindig pontosan tudtuk mennyit evett. Tudom nem ez az ideális, meg macerásabb is, de nálunk így alakult.
Nem tudom másnál hogy van, de nálunk a védőnő és a gyerekorvos sokszor teljesen ellentétes dolgokat mondott. Az egyik A-t a másik B-t. Kezdő szülőként hallgatni akartunk rájuk, mert csak több tapasztalatuk van, de rájöttünk, hogy a legjobb ha saját magunkra hallgatunk...
Amúgy meg nagyon megy az idő... Novemberben már két éves lesz... Hihetetlen...
Szerk:
V.Stryker-nek (nem a választ nyomtam)
[ Szerkesztve ]
-
Fernet
senior tag
Ismerős érzés. Mikor még csak messzi terv volt nálunk a gyerekvállalás, többször kerültünk olyan társaságba ahol már volt gyerekük a barátoknak/ismerősöknek. Az ilyen összejövetelek után azt beszéltük, hogy hihetetlen, ezek csak a gyerekről tudnak beszélni?
Most már tudjuk milyen. Mind a ketten érezzük magunkon a változást. Én főleg. Amennyire féltem a gyerekvállalástól... Már csak mosolygok a dolgon.Amúgy most jön a nyolcadik foga, szegényt megkínozza... Hőemelkedése is volt. Remélem hamar kibújik.
-
Fernet
senior tag
Sziasztok!
Most találtam erre a topikra, hozzátok képest nekem már egy nagylányom van, kilenc hónapos Az elején kicsit nehéz volt, bele kellett rázódni a dolgokba, amit nehezített, hogy a gyerekorvos, védőnő, rokonok mind mást mondtak. Védőnő szerint amit az orvos mondott az hülyeség és fordítva. Ezért megbeszéltük, hogy mindent úgy fogunk csinálni ahogy MI jónak találjuk és a jelek szerint ez bejött, ugyanis nagyon szépen fejlődik a picur. Most ott tartunk, hogy mászik mint a golyó, feláll, néha már kapaszkodás nélkül is pár másodpercre, kíváncsiak vagyunk mikor indul el, bár szerintem az még 1-2 hónap. Még a gyerekvállalás előtt nagy frászban voltam, hogy mi lesz a kis megszokott életünkkel, de be kellett látnom kár volt aggódni. Ezt is csak az érzi aki már benne van, addig elképzelhetetlen. Legalábbis számomra az volt. Ahogy telik az idő egyre jobban szeretem, ahogy látom fejlődni, miként tanulja meg a dolgokat, stb. Egy nagy bohóc. Sokat vigyorog, nevet, mászik fel és bújik, átkarolja az ember nyakát, szerintem az el sem tudja képzelni milyen érzés akinek nincs gyereke. Sétálni nagyon szeret, érdeklődve figyeli a járókelőket, autókat, van akinek még be is szól, már a maga baba nyelvén. Szóval édes pofa, most tervezzük a másodikat, remélem hasonlóan jó "leosztást" kapunk, mert egy szavunk sem lehet jelenleg.
Ja és nektek sok boldogságot a picikhez
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest