Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
hallador
addikt
válasz pelgrim_v1 #4 üzenetére
Volt nekik gyáruk, és olyan gyáruk is volt, akiktő aztán külön váltak, és licencelte a technológiát. Ez csak akkor éri meg az x86-os piacon, ha a technológiát, a gyárat, a fejlesztést egy cég végzi el. Az AMD a 2000-es évek közepén eladott mindent ami gyártással kapcsolatos. Pedig egy ideig még flash-t, és RISC processzorokat is bérgyártottak, de így sem tudták/akarták megtartani a gyártást.
A TSMC nem fogja licencelni a technológiáját, mert Ő ebből él.
Az Intelnek azért nincsenek ilyen problémái, mert legalább 5 - 6 saját gyára van, de egyelőre nem is jutottak 10 nm-nél többre.
De erre nem is feltétlenül megy kárba, mert az intel minden mást is gyárt. Sőt fejleszt is, a networktől, a raid vezérlőkön át, a flash-en át az embadded chipekig.
A TSMC-nek az AMD egy kisebb ügyfele. És nem azért nincs kapacitása, mert alulméretezték volna, hiszen erre az Apple a legjobb példa, a gyártásra a nagy félvezetőgyártókat sokkal jobban fogja érdekelni egy olyan termék előállítása, amiből sokkal több haszon van.
Az AMD nem annyira profitábilis, mint az apple, vagy a samsung vagy akár az nVidia.
Ugye az Intel azért tudja megtenni, hogy sok processzort gyárt le, mert saját maga képes tervezni az erőforrásait, és csak akkor nyúl pl a tsmc-hez ha nagyon kell. Az AMD viszont mindenki mástól is függ, de még nem is nagyok.
Ezáltal ameddig az Intel, komplett gyártó, addig az AMD az apple-hoz hasonlóan csak félvezető tervező cég. Viszont az apple iphone-ból sokkal több fogy, mint AMD-ből.
Az intel mint a legtöbb nagy cégnek ugyan vannak tartozásai, de így is sokkal stabilabb a legtöbb gyártónál, pontosan azért mert sok lábon áll, valamint komoly állami beszállítók is, stabilabb a kapcsolat.
Az AMD tulajdonosi köre miatt, nem szeretik az állami szektorokban. Sokan nem szeretik az Arab és Távol-Keleti befektetőket.[ Szerkesztve ]
The further a society drifts from truth, the more it will hate those that speak it. (George Orwell) [Work Machines: HP EliteBook, HP ProBook & Linux Mint 20 ; Entertainment: Apple Macbook AIR M1]
-
Reggie0
félisten
válasz pelgrim_v1 #8 üzenetére
Mert nekik nem nagyon van. AMD nem gyart radios chipeket, nem gyart modemeket, nem gyart halozati vezerloket, nem gyart ssd vezerlot, stb. stb.. Pont azert nem olcsobb nekik sajatot fenntartani, mert nem tudja optimalisan kihasznalni a node-ot a teljes eletciklusa alatt. Ezert szerveztek ki a sajatjukat a GloFlo-ba.
[ Szerkesztve ]
-
pelgrim_v1
tag
De az ilyen "sok apró szarság" Gyártást miért ne tudná csinálni az amd is? A másik hogy szerintem (aztán lehet tévedek) simán a licencet fizetni majd magad gyártani olcsóbb mint az egész melót el végeztetni egy másik céggel. Harmadrészt mekkora profit kiesés lehet most az hogy a vevői igényeket messze nem tudja ki elégíteni az AMD, + ha egy vevő mondjuk nem tud xy terméket meg venni akkor meg veszi a konkurenciától az yz-t
-
Ajándékok
aktív tag
Ez megoldja a bányász gondokat is?
Nagy raktár kis helyen! Anyagáron eladó ~200m hosszú rakódófelületű gördülő polc rendszer. A helyigénye csak 3.6m*1.4m. Akár egy lakáscserét is megspórolhat vele!
-
Reggie0
félisten
válasz pelgrim_v1 #4 üzenetére
Osszessegeben azert az AMD annyira nem nagy vevo, hogy sajat maga eltartson egy node-ot:
Es az egy dolog, hogy most elvan 7nm-en 1-3 evig, de utana a node nem lesz kuka, azokat tovabb kell engedni a nem elvonalbeli gyartoknak, hogy meg profitot termeljen es gyakorlatilag egy bergyartot kell jatszania, mikozben a sajat termekukkel lepniuk kell tovabb 5nm-re es igy tovabb. Csinaltak ezt regen, igy valt ki beloluk a Global Foundries.
Az intelnek ez azert fert bele, mert ethernet vezerlotol kezdve mindenfele apro szarsagot is gyartanak, amiket aztan az elavulofelben levo nodeokra ra lehet ereszteni, igy nem kell vevoket hajkuraszni, mert nem lesz kihasznalatlan nodejuk.
[ Szerkesztve ]
-
Pingüino
senior tag
válasz pelgrim_v1 #4 üzenetére
Valószínűleg ennek a pénz az akadálya. Azért folyamatosan fizetni a lejött waferek után, vagy bele ölni előre egy nagy rakás pénzt a gyárépítésbe, gépesítésbe, meg a mérnökök fizetésébe, akik az egészet üzemeltetik, hogy aztán majd valamikor visszatermelje a befektetett tőkét, nem olcsó dolog. Ők meg sztem örülnek, hogy már nincs hitelük. Az Intellel ellentétben, akinek meg kb. 2 évnyi profitjuknak megfelelő tartozásuk van.
Meg ugye ha már említettem a kezelőszemélyzetet, nem csak annyi a dolog, hogy felhúzom a gyárat, oda mérnököt is találni kell, akik üzemeltetik. Egyszerűbb így bérgyártásban.
De egyébként nem is lenne ezzel gond, mert a TSMC is tudna gyárat építeni, ha kell. Csak vszínűleg az AMD erősen alulkalkulálta az igényeket, és nem foglaltak elég kapacitást. Ha meg most leadják az igényt, az nem 1-2 hónap, míg lesz belőle valami.
[ Szerkesztve ]
-
pelgrim_v1
tag
Gyors kérdés. Folyamatos téma hogy az amd lefoglalt kapacitása messze nem elég és nem igazán tud többet szerezni. Nem lenne opció hogy mondjuk licencelik a dolgokat a tsmc től és szépen felhúznak pár gyárat ami csak nekik gyárt? Így nem lenne gond se az hogy saját Teknologiat kellene fejleszteni és lemaradnak mert a tsmc től be húzzák és a kapacitás gond is megszűnne
-
Reggie0
félisten
Remeljuk HDL kodot is lehet, nem csak HIP C++.
-
fatpingvin
addikt
ez érdekesnek ígérkezik
A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)
-
Pingüino
senior tag
Azt tudtuk, hogy ezt tartogatja a jövő, az újdonság csak annyi, hogy ennyire hamar.
Kíváncsian várjuk, mennyire harapnak rá erre a cégek, mert azon múlik az egésznek a sikere. Na meg persze a lefoglalt gyártókapacitáson. Remélhetőleg az AMD nem fogja továbbra is alulkalkulálni az igényeket.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Bestbuy játékok
- Diablo IV
- Politika
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Futás, futópályák
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- BestBuy topik
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 9700K 8mag 8szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Processzor felvásárlás
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i9 13900KF 24mag 32szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Intel Core i7-8700K 6-Core 3.7GHz LGA1151 (12M Cache, up to 4.70 GHz) Processzor!
- AKCIÓ! Intel Core i7 9700 8mag 8szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest