Felvenni a kesztyűt
Az ezredforduló környékén, a technológia fejlődésével mind többen próbálkoztak meg a harmadik dimenzió meghódításával, Sonictól Raymanig sok régi és új karakter ugrándozott a térben, több-kevesebb sikerrel. Ekkor jelent meg a Titus Interactive alkotása, Kao a Kenguru is, akinek első, 2000-es kalandja még elég csiszolatlan volt, három évvel később azonban már egy sokkal kellemesebb mászkálós játékot kaptunk a főszereplésével. A gyerekbarát karakter 2005-ben futott még egy utolsó kört, aztán eltűnt – ám most, az eredeti alkotók kezei közül megérkezett egy teljesen új, modern újragondolás. A Kao the Kangaroo se nem remake, se nem reboot, hanem inkább az eredeti ötletek újragyúrása, korszerű alapokra helyezve.
Kao, a bátor kengurufiú egy gyönyörű szigeten él – sajnos nem túl boldogan, mert mint az kiderül, édesapja és nővére eltűntek, valami mágikus kincs után kutatva. Kis hősünket ez persze nem állítja meg, sőt elhatározza, hogy mentora, egy idős harcművész-mester segítségével elindul, hogy megkeresse szeretteit. Ehhez egy mágikus, az „örökkévalóság erejét” birtokló bokszkesztyűre is szüksége lesz, meg persze egyéb barátokra, akik segítenek neki a különböző helyszíneken. A szigeten való rövid kalandozás és gyakorlás után irány tehát a nagyvilág, tele veszélyekkel és titkokkal.
Már a történetből is látszik, hogy egy igazán családbarát, gyerek-kompatibilis 3D-s platformerrel van dolgunk, hasonlóan a régi epizódokhoz. Az új Kao the Kangaroo egy hamisítatlan ugrálós-gyűjtögetős játék, amiben a könnyed harcok mellett sokkal inkább a felfedezésen van a hangsúly. A gyönyörű és változatos helyszínek tele vannak gyűjtögetnivalóval, érmékkel (Dukátokkal), gyémántokkal, kincses ládákkal és hasonlókkal, a hosszú és tartalmas pályák pedig úgy vannak felépítve, hogy mindig, mindenhol érdemes körülnézni, felfedezni, járatlan utakkal próbálkozni. A helyszínek is a hagyományos platformer toposzokat hozzák: trópusi sziget, lávabarlang, dzsungel, havas-jeges tájak és hasonlók tarkítják a kalandot, amely tucatnyi pályájával, egész jól kitalált főellenségeivel, bónusz szintjeivel egy jó 6-8 órás kalandot kínál – aki mindent össze akar gyűjteni, annak ennél is többet.
Hősünkkel mindig egy-egy nagy, központi világba érkezünk, innen nyílnak a lineáris pályák, melyeket rúnák összegyűjtésével tudunk kinyitni. Az összegyűjtött Dukátokból extra energiát adó szíveket, plusz életeket és jópofa öltözékeket vehetünk kengurunkra, egy egyszerű és könnyen áttekinthető menürendszerben pedig mindig nyomon követhetjük, hol mit gyűjtöttünk össze, és esetleg mit hagytunk ki. Ja, az egyik legfontosabbat még nem is mondtam (vagyis írtam): a Kao the Kangaroo teljesen magyar nyelvű, így a menük és a párbeszédek feliratai is. A fordítás nagyon jó lett, nem vaskalapos, hanem aranyos, modern, fiatalos szóhasználattal, amit a gyerekek is nagyon fognak szeretni.
A tradicionális felépítés mellé egyszerű, könnyen tanulható irányítás társul, aminek vannak azért mélységei is. Kao természetesen tud duplát ugrani, az ellenfeleket püfölni, felugorva farokcsapással intézi el az ellent, és mindezeket egyszerű kombókba is lehet fűzni. A harcrendszer kifejezetten szórakoztató, senkinek sem fog gondot okozni. A régebbi játékokból visszatér a „fülmászás” is, amikor a karakter egy hálóba kapaszkodik a nagy füleivel, és azokon lendül előre. Különleges képességeket is kapunk, a tűz, a jég és a szél erejét használva manipulálhatók bizonyos tereptárgyak, pókhálók leégetésétől jégfalak kiolvasztásán és vízesések megfagyasztásán át platformok működtetéséig. A képességeket a játék lassan, fokozatosan adagolja, és sosem viszi túlzásba, mindig pontosan lehet tudni, mire van szükség egy adott helyen, a pályadizájn pedig tökéletesen asszisztál mindehhez.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
