Újra felújítva
Nagyon úgy tűnik, hogy az idei nyár a japán vállalatok számára a retró újrakiadásokról szól. Néhány hete a Sega jelentkezett a régi Sonic játékok gyűjteményével, a City Connection elkezdett klasszikus lövöldözős játékokat kiadni, a Capcom antik verekedős cuccokkal házal, a Bandai Namco pedig a Klonoa Phantasy Reverie Series révén hozza el ezredfordulós platformer hősét egy új generáció számára. A két teljes játékot, ám semmi mást nem tartalmazó csomag hangulatos betekintést nyújt a hőskorba, de a fejlesztők ennél jóval többet is tehettek volna.
Azok számára, akik még nem ismerik, Klonoa, ez a félig macskára, félig nyúlra emlékeztető antropomorf karakter 1997-ben ugrált először PlayStation 1-en a Klonoa: Door to Phantomile játékban. A folytatás, a Klonoa 2: Lunatea’s Veil négy évvel később érkezett PS2-re. Varázslatos korszak volt ez, amikor a fejlesztők már ismerkedtek a 3D-s grafikával, de az egyik legnépszerűbb műfaj még mindig a platformer volt. Klonoa nem túl burkoltan a japán kiadó kísérlete volt, hogy saját „kabalát” alkosson, olyan, mint Sonic volt a Segának, vagy Mario a Nintendónak. A terv nem jött össze – a sorozat nem bukott, de később már csak hordozható konzolokon (Game Boy Advance) hódított. 2008-ban jött egy felújítási kísérlet, az első rész kapott Wii változatot, maradjunk annyiban, hogy mérsékelt sikerrel. Most azonban itt a gyűjtemény az eredeti két epizóddal, nézzük, mit kínál.
A Klonoa játékok még a platformerek hőskorából valók, rögzített, 2D-s játékmenettel és háromdimenziós látványvilággal. A játékmenet egyszerű, de nem fantáziátlan – az ellenfeleket a fejükre való ugrás helyett azzal lehet hidegre tenni, hogy megragadjuk, majd eldobjuk őket – akár egymáshoz, akár interaktív tereptárgyakhoz. Segítségükkel lehet duplát ugrani is, illetve a pályákon található kisebb-nagyobb logikai feladványokat is ezzel a mechanikával kell megoldani. Az első rész színtiszta síkbeli affér, a második már bátrabban nyúl a térbeli megoldásokhoz.
A Klonoa 2-ben a pályák szerves részei azok az ágyúk, amik hősünket ide-oda lövik a térben, illetve nem ritkák a képernyőbe befelé mozgó-csúszó szakaszok sem. A térben elkalandozó, helyenként labirintusként működő, elágazó pályákból játékonként nagyjából 10-10 vár teljesítésre, természetesen gyűjtögethető gyémántokkal és kiszabadítandó barátokkal, hogy legyen miért újrajátszani, a világok végén pedig nagy főellenségek próbálják Klonoa útját állni. Fontos megjegyezni, hogy a Phantasy Reverie Series nem változtat a formulán, az eredeti játékokat kapjuk, csak felújított látvánnyal és hangzással. Az új kiadás egyetlen extrája a „könnyű mód”, ami végtelen életet és több életerőt kínál, így jelentősen csökken az a frusztráció, amit a mai szemmel már itt-ott elavult pályadizájn, a legrosszabb pontokra helyezett ellenfelek, vagy az olcsó, szakadékba zuhanós szakaszok jelentenek.
Mindkét játékban aránylag nagy hangsúlyt kap a történet, sok-sok párbeszéddel, amik közben a szereplők édesen makognak és gügyögnek, ez a most kiadott gyűjteményben sem változott. Az első részben Klonoa saját világa, Phantomile kerül veszélybe, a másodikban pedig Lunatea megmentéséért fáradozik. Nagy fordulatokra nem kell számítani, de az mindenképp szimpatikus, mennyi mellékszereplő, barát, szerethető figura bukkan fel a két történet során.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
