Eredet
Ez lesz az a teszt, amelyben meg sem próbálom a teljes pártatlanság látszatát kelteni, Sonic a sündisznó 2D-s kalandjai ugyanis jóval közelebb állnak hozzám, mint a legtöbb más videójáték-hős vagy produkció. Inkább egy személyes megjegyzéssel kezdeném: 1991-ben, az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron láttam életemben először Sega Mega Drive-ot, amin – természetesen – az akkori csúcsjáték, a Sonic the Hedgehog futott. Ki is tudtam próbálni néhány perc erejéig, ami tízéves fejemnek meghatározó élmény volt. A fű zöld, az ég kék, a Nap süt – a Green Hill Zone lenyűgöző tájai pedig örökre beleégtek az emlékezetembe, és egy életre meghatározták szenvedélyemet a játékok iránt. Mind a mai napig ez a „Sega-színes”, élénk, napsütötte stílus az, ami a legjobban megragadja a fantáziámat, legyen szó bármilyen alkotásról.
A Sega sokak szemszögéből tekintve ezzel a nosztalgiával játszik, amikor időről időre megpróbál gyűjteményes kiadásokat készíteni Sonic, vagy más 16-bites legendák kalandjaiból. Szinte minden generációban láttunk már valamilyen retró kollekciót, amelyek több-kevesebb sikerrel hozták modern platformokra a klasszikus címeket. Innen nézve azt gondolhatnánk, hogy a Sonic Origins nem más, mint egy újabb bőr, amit a régi anyagokról le lehet húzni, egy újabb gyors pénzbeszedés az év végi „nagy” Sonic-játék megjelenése előtt. Kételkedni teljes joggal lehet, ám szeretném máris eloszlatni a negatív várakozásokat: a kiadó most tényleg nem bízta a véletlenre, és nem pusztán a régi játékok 100%-os élményét hozzák vissza (sokadjára), hanem annál is sokkal többet.
Miről szól a Sonic Origins? Röviden, a négy eredeti, 16-bites konzolgenerációra megjelent Sonic-játék összefogásáról. Ez valóban a Sega kabalájának eredete. Itt van a Sonic the Hedgehog (1991), a Sonic the Hedgehog 2 (1992), a Mega-CD-re kiadott Sonic CD (1993), illetve a Sonic 3 & Knuckles (1994). Ez utóbbi tartalmazza a Sonic 3 és a Sonic & Knuckles kalandokat is – aki nem emlékezne rá, annak idején Mega Drive-on egymásba lehetett csatlakoztatni a két kártyát, így Knuckles is játszható karakterré vált a Sonic 3-ban. Az Origins ezt a dupla csomagot tartalmazza.
Igen ám, de négy játékot pusztán egybecsomagolni még nem lenne nagy kunszt. A mostani kiadás igazi trükkje, hogy nem(csak) ezt teszi: a játékok ezúttal nem ócska emulációval futnak, hanem teljes értékű konverziók, a Christian Whitehead által kifejlesztett Retro Engine hajtja őket, teljes körű modern funkciókkal. Kapunk natív 16:9 képarányt (a Sonic 3 esetében ez az első eset, hogy széles vásznon játszhatjuk), erősebb konzolokon 4K felbontást (tűpontos pixel skálázással), és 60 fps képfrissítést, ami a térbeli bónuszpályák esetén van a legnagyobb hatással. A Sonic 2 vagy a Sonic CD kvázi 3D-s pályáin ilyen tükörsima játékmenetet még soha nem élvezhettünk. Technikai szempontból tehát ezek mind „új” játékok, natív, abszolút tökéletesen futó platformerek, amik egyúttal pixelre hozzák az eredeti látványvilágot, és természetesen a játékmenetet is. Sonic irányítása, lendülete és sebessége megegyezik a Mega Drive-os eredetivel, azonos élményt, a nagyobb és szebb képnek köszönhetően pedig ugyanazt a varázslatot nyújtva, mint harminc évvel ezelőtt.
A gyűjtemény azonban nem áll meg itt: mind a négy játék esetén választható az új, modern Anniversary (Évfordulós) mód, ahol natív szélesvásznú képarányt és végtelen életet kapunk. Aki mégis az eredeti élményre vágyik, az a Classic módban 4:3-as képaránnyal és mindössze néhány élettel indul, mint régen. Amelyik epizódot végigjátsszuk, annál még egy Mirror (Tükör) mód is megnyílik, így nem balról jobbra, hanem fordított irányba haladva is játszhatunk, ami igen komoly újdonságot és kihívást jelent még a veteránok számára is. Vagy nekik még inkább, mert egyébként hihetetlen, hogy három évtized alatt mennyire rögzült az izommemória – én például ugyanazokon a pontokon rontok el minden pályát, ugyanott halok meg, és közben hihetetlenül jól szórakozom – újra tinédzsernek érzem magam.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
