Frusztráló csodavilág

Igazi őskövület az Alex Kidd in Miracle World. A játék 1986-ban jelent meg a Sega 8-bites konzoljára, a Master Systemre. Bár Japánban ekkor már piacon volt a forradalmi Super Mario Bros., a videójátékok jelentős része még alig-alig haladta meg az előző korszak pálcikaemberes játékmenetét. Nem tévedés: Alex gyerek kalandja éppen 35 éves, ami szinte felfoghatatlan távlat egy ilyen gyorsan változó iparágban. A jubileumra a Sega és a Merge Games csapata összedobott egy teljes felújítást. Az Alex Kidd in Miracle World DX nevet viselő kiadás 100%-ban új grafikát, zenéket és hangeffekteket kapott, azzal a trükkel, hogy bármelyik pillanatban válthatunk a régi és az új látvány és hangzás között – akárcsak a Halo: Combat Evolved Anniversary esetében.

35 éves játékról lévén szó, nagy történetről nem beszélhetünk. A főszereplő, egy fiatal harcművész fiú rájön, hogy a gonosz Janken the Great elrabolta Radaxian város királyának fiát, és annak menyasszonyát. Elindul hát, hogy megmentse a királyságot. (Én szóltam.) Ehhez teljesen lineáris pályákon kell átmanőverezni, képernyőről képernyőre, mert itt még nem volt igazán egybefüggő játéktér, a kamera csak bizonyos pontokon áthaladva mozdul odébb. Különböző tájakon ugrálhatunk, hegyek között, vagy épp víz alatt úszva, a kalandot pedig itt-ott főellenségek szakítják meg.

Maga a felújítás egyébként nagyon jól sikerült. A játék teljes mértékben megegyezik a Master Systemes eredetivel, minden platform, ellenfél és széttörhető kocka ott van, ahol akkor, csak a grafikai elemeket cserélték le. Érdemes váltani az 1986-os és a mostani látvány között, fantasztikus látni, hogy három és fél évtized alatt mennyit fejlődött a síkbeli ábrázolás. A néhány pixeles karakterekből kifejező arcok és jópofa animációk lettek, az egyszínű háttereket gyönyörű panorámák váltották, helyenként pedig még modern effekteket, fényhatásokat vagy víz alatti speciális képi megoldásokat is láthatunk. Mai szemmel nézve semmi extra, de az eredetivel összehasonlítva óriási a fejlődés. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a karakterek és a helyszínek is megőrizték egyéniségüket és hangulatukat, vagyis ez nemcsak technikai, hanem művészi értelemben is siker.

Ugyanez mondható el a zenékről és a hangeffektekről. A korabeli ciripelő, prüttyögő hangzásvilágot modern elemek váltották, így a maga egyszerűségében egy teljesen korrekt, audiovizuálisan modern játékot kapunk. Sajnos azonban itt véget is ér a játék „modern” vonulata, a fejlesztők ugyanis a szó szoros értelmében a világon semmi máshoz nem nyúltak hozzá.

Ez első pillanatban, a játékmenetben kiütközik. Alex Kidd irányítása és a játék mechanikái ugyanazok, mint 35 éve. Nevesül: instant halál, ha ellenfélhez vagy „halálkockához” érünk. Nincs kecmec, életerő, semmi. Rögtön meghalunk, és összesen három életünk van. Az egyetlen „könnyítés” az eredetihez képest, hogy ha ezek elfogynak, akkor csak az aktuális pályát kell az elejétől kezdeni, nem az egész játékot (igen, akkoriban ilyen volt). Egyetlen darab extraként az opciómenüben bekapcsolható a végtelen élet, de akkor meg achievementeket / trófeákat nem lehet szerezni, ráadásul ettől sem feltétlenül lesz könnyebb a játék. A probléma ugyanis a hihetetlenül elavult dizájn. A hitbox is jóval nagyobb, mint a karakter maga, úgyhogy ha úgy látjuk, hogy „ott még épp elférünk”, akkor ott biztosan nem fogunk elférni, az ellenfél hozzánk ér, és végünk.

A másik nagy probléma az irányítás. Szó sincs itt Mario- vagy Sonic-szintű fizikáról – Alex Kiddnek pont olyan lendülete és érzékenysége van, amivel lehetetlen pontosan ugrálni, márpedig vannak pályák, ahol épp ezt kellene. Állandóan mellé lép, leesik, tovább csúszik, vagy túl hirtelen vált irányt, és vége. A kamera sem a figurát követi, hanem beáll egy pozícióba, és ha véletlenül túlmentünk mondjuk egy power-upon, nem tudunk visszamenni, mert a kamera nem mozdul. Én magam nem szeretek ilyen szavakkal dobálózni, de a Miracle World DX esetében tényleg azt éreztem, hogy ez már így egyszerűen élvezhetetlen. Akkoriban játszottam vele, szerettem, de a mai mezőnyben ez már közel értékelhetetlen.

A felújítást végzők feszesebbre húzhatták volna a karakter irányítását; pontosabbá tehették volna a hitboxokat; bevezethettek volna egy életerő rendszert, több power-uppal dobhatták volna fel a pályákat, mindezeket akár opcionális megoldásként. Sajnos azonban nem nyúltak semmihez, így hétezer forintért gyakorlatilag kapunk egy Master System játékot, aminek csak a grafikai és zenei elemeit cserélték ki.

Az Alex Kidd in Miracle World DX kétségtelenül egy szép és hangulatos felújítás, tankönyvbe illő módon mutatja meg, mi mindent lehet kezdeni egy sok generációval ezelőtti játékkal grafikai értelemben. Akinek varázslatos gyerekkori emlékek fűződnek hozzá, ezzel a kiadással bizonyára újraélheti azokat. De bármiféle extra tartalom híján, mai szemmel (és idegrendszerrel) nézve döbbenetesen elavult és sportszerűtlen játékmenettel ez nem több egy olcsó rajongói projektnél, szomorú emlékeztető arról, hogy a régmúlt videójátékai sok esetben mennyire egyszerűek, suták és nehezen játszhatóak voltak. Azt gondolom, hogy Alex Kidd ennél sokkal többet érdemelt volna a szülinapjára.

Pro:

• nagyon szép grafikai felújítás;
• bármikor válthatunk a régi és új látvány között;
• az új hangok és a zenék jól szólnak.

Kontra:

• a tartalmat és a játékmenetet nulla változtatás érte;
• nagyon nehezen játszható és élvezhető;
• nincsen semmilyen extra tartalom vagy opció.

40

Az Alex Kidd in Miracle World DX PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra, illetve Nintendo Switch-re érhető el.

dreampage