Digimon a zsebben

Ahhoz képest, hogy a Digimon csak a kifejezetten lányoknak tervezett Tamagotchi fiúkra kalibrált kvarcjáték-párjaként született meg, igen szép kalibert futott be. Hogy csak a számokat hozzam: a Survive már legalább a negyvenedik videojáték a franchise-ban (mobilos dolgok és remake-ek nélkül!), amely ezek mellett közel 500 anime-epizódot, 19 egészestés filmet, mangák, manhuák és képregények tucatjait, valamint alsó hangon is három különböző gyűjtögetős kártyajátékot is magában foglal. Már rögtön a cikk elején meg kell vallanom, hogy ennek az elképesztő médiadömpingnek csak elenyészően apró szeletét ismerem közelebbről, így előfordulhat, hogy például a történet egyes párhuzamait, utalásait nem értettem meg.

Szerencsére azt még így is állíthatom, hogy digimon-diploma nem alapkövetelmény az új játék megértéséhez: ahogy azt a széria megannyi tagja is tette, a Survive is mindent a nulláról indít el. Igen, ezúttal is egy csapat gyanútlan japán ifjoncot kísérhetünk el osztálykirándulásukra – ahogy azt megszokhattuk, hőseink az eseményekből sokáig mit sem értve átkerülnek a másik (ezúttal egyáltalán nem digitális) világba, ott megismerkednek az őket óvó jó, illetve az életükre törő gonosz digimonokkal, majd kis lényeik segítségével megpróbálnak visszajutni saját iskolájukba.

[+]

Ebből a vázlatos receptből igen sokféle programot (és egyéb médiát) sikerült már létrehoznia a Bandai által fizetett fejlesztőknek: volt ezek közt szerepjáték, verekedős játék és kártyajáték, láttunk már .hack-szerű MMO-szimulációt és valódi MMO-t egyaránt, a kifejezetten bizarr ötletekre vágyók pedig még versenyjátékban is meghajthatták a pokémon-átlagnál szerintem sokkal kevésbé aranyos bestiákat. A Survive sem akar járt utat járni: bár ezt a marketing sokán meglepő hatékonysággal titkolta, egy visual novelről van szó, amelyet nagyritkán négyzethálós terepen zajló digimon-csaták próbálnak érdekesebbé tenni. A heves rajongói ellenkezést is ez a titkolózás szülte: sok előrendelő túl későn szerzett tudomást arról, hogy ezúttal nem RPG vagy kalandjáték jelenik meg a Digimon logóval ellátva.

[+]

Egyrészt már csak az ilyen „félreértések” miatt sem feltétlenül éri meg előrendelni, másrészt pedig mi most már legalább tudjuk az igazságot: a Survive elsődlegesen egy visual novel. Egy átlagos végigjátszás körülbelül 25-30 órás játékidejének túlnyomó részét az apró lények sok tekintetben hasonló, más oldalról pedig teljesen idegen világába átkerült kölykök csevegése fogja kitölteni. A történet fix pontjain előkerülnek a klasszikus körökre osztott csaták is: általában egy-egy főellenféllel kell végezni ezek során, a győzelemhez szükséges fejlődést pedig a menüből indított, végtelenségig ismételhető „random” csatákban facsarhatjuk ki. Aki tehát minden ’monját maximumra akarná fejleszteni, az megteheti ezt, ha sokkal több órát beleöl a Survive-ba, mint az elvárt minimum – de ez olyan elképesztő monotonitást jelentene, amire én speciel nem voltam hajlandó.

[+]

A játék főszereplője egy Takuma nevű tipikus anime-gimnazista: egy homályos jófejségen kívül nincs személyisége, így aztán az alkotók reményei szerint majd minden játékos könnyen beleérzi magát a bőrébe. Ez bizonyos fokig még el is fogadható húzás, nem először látunk ilyet – ám ez szerintem csak akkor működhet jól, ha a többi szereplő kidolgozott, komplex karakter, akit a történet alakulásának megfelelően tényleg megkedvel vagy megutál majd a játékos. Sajnos a Digimon Survive-nak ez a bravúr nem sikerült: egyszerűen minden figurája olyannyira lapos, hogy egy mondatnál több nem szükséges teljes jellemzésükhöz. Tényleg minden karaktert számtalanszor láttunk már középszerű animében: két fő társunk az Okos Osztálytársnő, illetve a Lelkes, De Oktondi Haver lesz, de a partiban szerepel még a Pesszimista Tuskó, a Visítozó Szőke Lány, a Mogorva Báty és a Cserfes Húg kettőse, valamint a Túlontúl Óvatos Fickó is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!