Szép új világok
„Mario világába becsapódnak a Ubisoft visító rabbidjai, és egy XCOM-szerű stratégiai játékban veszik fel a küzdelmet egy testet öltött programhibával” – nem sok olyan játékötlet akad, amely ennyire egy különösen elvadult MI hagymázas találmányának tűnne. De még ha az őrült történetről el is felejtkezünk, akkor is felkavaró volt a játék bejelentése: sokaknak már az sokkot okozott, amikor kiderült, hogy Peach, Yoshi és a többiek fegyverrel a kézben lövöldöznek, találati százalékokkal, elemi sebzésbónuszokkal és rombolható fedezékekkel pepecselve. Azonban az első Mario + Rabbids minden várakozást felülmúlva fantasztikus kombinációnak bizonyult bő öt éve – így aztán igencsak kíváncsi voltam rá, hogy mit sikerül kihozni a folytatásból.
Kíváncsi voltam, de nem bizakodó: a receptből, a körökre osztott küzdelmekből az első rész igen sokat kihozott már, és nem láttam a videókban semmi olyat, ami igazán érdekes továbbgondolásnak tűnne. Szerencsére a Sparks of Hope nem alibimunka lett – igen komoly előrelépések és változtatások történtek, elsősorban a küzdelmeken kívül, és ezek együttesen egy monumentálisan óriási, és sok tekintetben az elődnél jóval élvezetesebb második részt eredményeztek. A jelentős fejlődés dicsérete nem terjed ki a történetre: ezúttal is egy teljesen őrült sztorit kapunk, amelyben egy lila-fekete űr-ördögrája nyeli el, majd köpi be nyálkás ektoplazmával a Gomba királyság naprendszerét. Aki logikára vágyik, azt nem fogja kiszolgálni ez a mese; aki viszont szívesen ugrálna apró, tematikus bolygók közt, mindenhol ütődött helyiek egész seregével találkozva, az jól fog szórakozni.
A Sparks of Hope talán legnagyobb újítását ezzel el is árultam: ezúttal a pályák, maguk a körökre osztott csaták nem szép lineáris sorban követik egymást, hanem viszonylag szabadon bejárható bolygókat kapunk, ahol kedvünk szerint mászkálhatunk. Amíg nem indítunk el egy csatát (ez megtörténhet egy kószáló ellenfélbe ütközéssel is), addig a magunk tempója szerint deríthetjük fel a terepet. A tematikus – tengerparti, zimankós, őszi erdős – bolygókon a végső cél mindig a fekete csápokból és sárga szemekből álló trutymó eltakarítása, de az idáig vezető út általában igen kacifántos. A legtöbbször két szikrát, vagyis Spark nevű lényeket is ki kell szabadítani a folyamat során, ez pedig majdnem mindig valami dungeon-szerűség felderítésével történik.
[+]
Akár a felszínen, akár ezekben a járatokban mászkálunk, temérdek teendőnk lesz a továbbjutást biztosító harcok megvívásán túl is – elképesztően változatos a néha szükséges, a legtöbbször viszont opcionális tartalmak tárháza. (Egy dolog hiányzik: ugrani nem lehet – ez nem egy platformjáték!) Rejtett cuccokat lehet kiásni, apró fejtörőket kell megoldani, ládákat kell tologatni, szobrokat lehet forgatni, ősi gépezeteket kell aktiválni – plusz titkos járatokat deríthetünk fel, apró versenyeken vehetünk részt, eldugott ütközeteket vívhatunk meg, rabbidok félkész techno-szobáiban kereshetünk kincset, és egy túlméretes hátizsákot hordó régész találós kérdéseit is meg kell válaszolni. Lelkesen gyűjtögetett valutáinkat a boltban verhetjük el, és ha az itt kapható kulcshoz megtaláljuk az ajtót, hát minden bolygón egy teljes titkos zónát is megnyithatunk – ezek mintha színes építőkockákból állnának össze, jellegzetes „Mario-csöveikkel” teljesen más jellegű harcokat kínálva, mint az amúgy „realisztikus” csataterek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
