A Little to the Left teszt

Lehet élvezetes játékot csinálni az egyik legunalmasabb otthoni munkából, a rendrakásból? Persze, csak okosan kell játékosítani a való világban oly fárasztó apró feladatokat.

Hirdetés

Rendrakás, játékból

A tavaly megjelent Unpacking számomra az év egyik nagy örömteli meglepetése volt: a költözések utáni kipakolást, az új otthonok belakását modellező játék nem csak önmagában nyújtott élményt, de közvetett módszereivel még az érzelmes történetmesélésre, a hatékony hangulatteremtésre is képes volt. Ezért is csaptam le azonnal az A Little to the Left tesztelésének lehetőségére – még ha kicsit másként is működik, itt is a pakolás, a rendrakás, a minták felismerése a feladat, így valami hasonló élményt vártam e játéktól is. Nem kellett volna: bár a téma hasonló, az A Little to the Left teljesen más alapelvek mentén készült, és máshogy akar szórakoztatni.

Rögtön kezdésnek ez a játék semmiféle narratívát nem kínál, cirka 75 fejtörője mind különálló feladat, és mind valami új módon teszi próbára agyunk esztétikum-kereső ösztöneit. A legtöbb szinten egyszeri, majd’ minden háztartásban megtalálható holmikat kapunk a monitorra szórva: ceruzák, képeslapok, macskajátékok, könyvek, gyümölcsök, virágok, evőeszközök, csavarok és még ki tudja milyen kacatok várják, hogy valahogy, egy általunk megtalált elv alapján sorba rendezzük őket. Az emberi agy mindenben megpróbál mintákat keresni vagy kapcsolatokat találni, és az A Little to the Left ezt használja ki: lényegében minden pályán az a feladatunk, hogy valamilyen szempont szerint „szépen” rendezzük el a kurzorral mozgatható tárgyakat.


[+]

Mivel azonban sokféle emberi agy létezik, sokféle rendezési ötlet merülhet fel egyazon látvány hatására. A ceruzákat így elrendezhetjük méret vagy hegyességük függvényében, a könyveknél pedig a gerincük színe, mintája, vagy akár a kötetek magassága is lehet rendező elv. Teljes szabadságunk azonban még így sincs, mert a ceruzákat már nem lehet szín szerint rendezni, és ugyanígy, a könyvek vastagsága sem megengedett tényező. Mivel az A Little to the Leftet afféle téli gondtalanságnak, pokrócba bugyolálva, forró kakaóval a kézben játszott élménynek tervezték a fejlesztők, a szokásosnál is idegesítőbb, amikor egy-egy feladat fejlesztői elvárásait egyszerűen nem ismeri fel az agyunk. Ez velem is többször megtörtént: a mintás poharak forgatásánál például még a választ mindig teljesen felfedő gomb sem segített, de a tisztítószerek sorba rakásánál, vagy a szerszámokat-falra-akasztós fejtörőnél is kénytelen voltam átlépni a pályát. Egyszerűen nem arra a srófra járt az eszem, mint a fejlesztőké, és ez színtiszta szenvedést szült.


[+]

A puszta sorba rendezésen kívüli feladatok is akadnak, mégpedig igen változatos formákban. Az egyik, ami egyszerűsége és hétköznapisága ellenére is élményt jelentett egyszerűen gyümölcsök megtisztítása volt a származási helyet jelző matricáktól – a kiváló hanghatásoknak köszönhetően ez szinte fizikai élményt jelentett. Vannak aztán hagyományos képkirakós feladatok, a Hanoi tornyai játékra épülő pályák, és olyan kihívás is akad, amikor egy aláírás kunkorait, vagy épp egy porcelánedény töréseit kell összeilleszteni. A szimpla festmény-igazgató szint után üdítő volt az a helyzet is, amikor nem a keretek, hanem a képeken látható horizont alapján kellett vízszintezni a falra akasztott műveket.


[+]

Az elsősorban remekül megválasztott pasztellszínekkel játék tartalma körülbelül három-négy órára köti le az embert (a játék ára 15 euró, szóval egy mélyebb leárazást érdemes talán kivárni), szóval akár egyetlen hosszú, bevackolt téli délután-este során is a végére lehet jutni. Ezt követően minden nap egy extra feladatot kapunk – az eddig látottak alapján ezek jobbára a játékban már látott fejtörők remixelt változatai, teljesen új feladat ritkán van.


[+]

Ezen felül nem sok extra van a játékban – bár a munkánkat néha-néha játékosan megbolygató, egyes pályákat közvetlenül az ő terrorakcióival megteremtő macska azért mindenképpen említésre érdemes pozitívum. A Little to the Left olyan, mintha a régi Füles magazinok gyerekeknek szóló oldalpárjának érdekesebb feladatait digitalizálta volna valaki, mégpedig kifejezett igényességgel. Tényleg kellemesen szórakoztat egy lusta délután során, de újrajátszani, igazán sok időt eltölteni vele nem nagyon lehet, mert hát az egyszer megfejtett rejtvények másodszorra már nem működnek ugyanúgy.

Az A Little to the Left PC-re, valamint Switch-re érhető el.

Összefoglalás

Apró feladatokból 76 (aztán naponta még egy) darab kapott helyet e játékban, és valahogy mind a mintakereső, rendszerető énünket aktivizálja. Általában ez kiválóan működik, és sok esetben többféle rendező elvet is elfogad a program – éppen ezért irritáló annyira, amikor egy ötletünk mégis hibásnak minősíttetik. Szórakoztat, megnyugtatja az embert, és kiválóan elmegy vele egy-két borongós téli este – de nem képes akkora csodára, mint tematikus elődje, az Unpacking.

Az A Little to the Left legjobb pontjai:

  • Változatos feladatok;
  • igényes, barátságos kivitelezés;
  • a macska jót tesz a játéknak.

Az A Little to the Left leggyengébb részei:

  • Nem minden logikus megoldást fogad el.

Bényi László

Azóta történt

  • Marvel’s Midnight Suns teszt

    A Marvel szuperhősei kártyák segítségével csatáznak – nem, ez a cikk nem a mobilos Snapről szól, hanem az ugyanezt a receptet teljesen máshogy feldolgozó Firaxis-játékról.

  • The Knight Witch teszt

    Azt hihetnénk, hogy egy metroidvania játék hősének dolgát alaposan megkönnyítené, ha tudna repülni. A mellékelt példa mutatja, hogy a nehézség csak ettől még nem tűnik el.

Előzmények

  • Wavetale teszt

    Egykor a kevés Stadia-exkluzív játék közé tartozott, de a platform közelgő halálával mindenki más is fejest ugorhat a világ végén csobogó hullámokba.

  • Swordship teszt

    Mi történik, ha egy shoot ’em upból kivesszük a lövöldözést? Az ösztönünk azt mondaná, hogy valami nagyon értelmetlen, de a Swordship kitűnően tekeri ki a műfaj hagyományait.

  • The Dark Pictures Anthology: The Devil in Me teszt

    Féltávhoz érkezett a Dark Pictures horrorantológia: megjelent végre a negyedik rész is. A játékmenet hasonló a korábbiakéhoz, a történet viszont ezúttal egy horrorhotelbe vezet.

  • Somerville teszt

    Már megint itt vannak az idegenek, így nincs más hátra, mint fogni a kutyát és mágikussá vált karunkat, és menni, menni, menni a család után.