The Dark Pictures Anthology: The Devil in Me teszt

Féltávhoz érkezett a Dark Pictures horrorantológia: megjelent végre a negyedik rész is. A játékmenet hasonló a korábbiakéhoz, a történet viszont ezúttal egy horrorhotelbe vezet.

Holmes, de nem Sherlock

Az Until Dawn akkora sikert aratott, hogy fejlesztői egyetlen szerződésben nyolc igen hasonló játékot tudtak eladni a Bandai Namco kiadónak – és így született meg a Dark Pictures-széria. Nyolc, mechanikailag igen hasonló, hangulatában, történetében és részleteiben viszont radikálisan eltérő horrorjátékot ígért a Supermassive Games, és a Devil in Me kiadásával sikerült is elérni a féltávhoz: ez az antológia negyedik része, a visszamenőlegesen első évadnak kinevezett kvartett utolsó tagja, így vélhetően sokan tudják már, hogy nagyjából milyen játékmenetre is számíthatnak.

Igen, most is öt gyanútlan alak csöppen bele a félelmetes kalandokba, a történet végkimeneteléért pedig nem csak a játékost tudatos döntései, de a QTE-jelenetekkel megoldott akciórészek is felelősek. Aki kellő óvatossággal játszik (és van olyan szerencsés, hogy kitalálja, hogy a fejlesztők mely döntéseket tekintették óvatosnak), az akár mind az öt főszereplőt életben tarthatja a játék csuromvizes végéig – de aki szeret fejjel menni a falnak, vagy nem elég ügyesek az ujjai a QTE-részekhez, az akaratlanul is végezhet a teljes brigáddal, akár jóval azelőtt is, hogy a menekülés egyáltalán szóba kerülhetne.


[+]

Az antológia tagjai között továbbra sincs igazán kapcsolat, egyedül a játékokat felvezető és néha kis monológgal megszakító narrátor szerepel mindegyikben. Ahogy korábban, a Kurátor a néha titokzatos, néha lesajnáló megjegyzésein túl most sem tesz igazán sokat hozzá a kalandhoz – de most legalább nem spoilerezi el a nagy meglepetéseket, mint ahogy azt az előző részben tette. Az antológia első darabja, a Man of Medan a szellemhajós horrorműfajt dolgozta fel, a 2020-as Little Hope a lepusztult amerikai kisvárosok környezetét keverte a boszorkányperek miliőjével, a tavalyi House of Ashes pedig a második iraki háború karaktereit dobta egy vérre éhező akkád isten eltemetett templomkomplexumába. A Devil in Me minden korábbinál földhözragadtabb ihletőt választott: a valóságban is létezett amerikai gyilkos, H. H. Holmes köré épült bulvárlegendát dolgozza fel.


[+]

Ma már persze tudható, hogy Holmes – noha négy embert biztosan, öt másikat pedig nagy valószínűséggel tényleg megölt – nem az az elképesztő, közel 200-as áldozatlistával rendelkező szadista őrült volt, mint amilyennek a korabeli bulvársajtó beállította; részben egyébként saját hazugságai és dicsekvései alapján. Chicagói épületében (ami egyébként nem hotel volt) jó eséllyel nem voltak csapdák, mozgatható falak, savval teli kádak és egyéb ördögi dolgok, és még csak sorozatgyilkosnak sem lehet nevezni, hiszen „csak” szimpla kapzsiságból, illetve korábbi bűncselekményeit eltitkolandó ölt.

A valóság persze nem feltétlenül tenne jót egy horrornak, így a fejlesztők a háttértörténet kialakításakor minden 1896-os bulvárcikket, illetve azokra épülő fals életrajzot igaznak neveztek ki (egyedül az visszás, hogy ezeket a megnyitható „dokumentumfilmben” is így mutatják be), így a Devil in Me a mechanikus csapdák százaival teli Holmes-hotelben játszódik. A rövidke prológ 1893-ban zajlik, és az „igazi” Holmes egyik ritka aljas kettős gyilkosságát mutatja be afféle hangulati alapozóként – maga a játék viszont már 2022 őszére helyezve indul.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • A Little to the Left teszt

    Lehet élvezetes játékot csinálni az egyik legunalmasabb otthoni munkából, a rendrakásból? Persze, csak okosan kell játékosítani a való világban oly fárasztó apró feladatokat.

  • Dead Space teszt

    Tizenöt év telt el azóta, hogy megismertük Isaac Clarke-ot, a galaxis talán legpechesebb mérnökét – az Ishimura bányász űrhajó újabb bejárása pedig ma is nagyszerű horrort jelent.