Sírrablók
„Amikor felkeresünk egy múzeumot, ott szépséget és igazságot keresünk – tulajdonképpen életünk értelmét.” – Maira Kalman
Hirdetés
Mit várunk egy játékgyűjteménytől, ha ott van a címében a múzeum szót? Én, ha nem is valami fennkölt, a digitális lehetőségeket maximálisan kihasználó ünneplést, de azért valamiféle tiszteletadást mindenképp. Némi erőfeszítést a ROM-ok összelapátolásán túl is. Már csak azért is, mert a világ legnevesebb múzeumjaitól eltérően a Namco válogatáslemezei nem kifosztott kultúráktól elrabolt idegen műtárgyakkal ékeskednek, hanem szó szerint a saját múltjukat prezentálják. Azt meg csak tiszteli az ember, nem? Amikor tehát megjelenik a Pac-Man Museum +, a Namco történelmi Museum-szériájának jubileumi 25. epizódja, akkor azt azért elvárnám, hogy a témában minden bizonnyal gyakorlott kurátorok bemutassák az igazi klasszikusokat, az alig ismert egzotikumokat, illetve, hogy a játékok puszta ömlesztésén túl valami 2022-höz illő módon szórakoztatva tanítsák azokat, akik a régi programokon túl valami extrára is vágynának.
„Minden múzeumnak rendszeresen meg kell újítania kollekcióját, de ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani a legfontosabb régi művekről.” – David Rockefeller
Az elmúlt 42 év során 60-nál is több Pac-Man-játék jelent meg – egész biztosan nehéz dolga volt tehát az illetékeseknek, amikor ez 14-re kellett szűkíteniük. Na de várjunk csak: miért is kellett egész pontosan 14-ben limitálni a játékok számát? Válasz nyilván nincs. Kiindulási alapként természetesen a nyolc évvel ezelőtti pluszmentes Pac-Man Museum szolgált, amely összesen tíz játékot tartalmazott. Néhány érthetetlen változtatás (a Pac-Attackból most nem a Mega Drive-kiadást, hanem a SNES-verziót kaptuk meg – ráadásul valami bizarr módon a japán verziót) mellett a legnagyobb különbség az, hogy Ms. Pac-Mant most az utolsó pixelig kipurgálták a kollekcióból. Nemhogy ikonikus saját játéka nem érhető el (feltehetnénk a kérdést, hogy így mennyit is ér egy Pac-Man Museum, de hát még nem vagyunk a cikk végén), de három további játékba is belenyúltak a jogászok által sürgetett fejlesztők, hogy átrajzolással és átnevezéssel eltüntessék a karakter minden látható jelét.
[+]
Szerencsére a pocsék, ma már alig-alig játszható Pac-Man-újragondolások (Super Pac-Man, Pac & Pal, Pac-Mania) hiánytalanul itt vannak. Ezek olyan programok voltak az eredeti játék tényleg korszakos sikerét követően, amelyek mind annyira akartak különbözni a nagyszerű mintától, jószerivel semmi élvezetet nem kínáltak. És ha már felsorolásban vagyunk, hát nem mehetünk el a Pac-Land mellett sem, amely mindössze egy évvel korábban jelent meg a Super Mario Bros.-nál, de játékmenete alapján ezt sosem mondanánk meg róla – kipróbálás alapján mindenki sokkal régebbinek gondolná.
[+]
Igen sokáig tartott, igen sok pénzbe került, és igen sok játéktermi kabinettel növelte a szeméttelepek tartalmát, de végül a Namco is rájött, hogy az eredeti Pac-Man nem véletlenül lett sikeres. Végre megszületett a várva-várt döntés: nincs több labirintusjáték, a világszerte ismert karakter eztán más műfajokban mérettetik meg. Ehhez rögtön minőségi partnereket is kerestek: a Pac-Attack fejlesztését a nem sokkal később explicit módon az igénytelenség és az ótvar minőség miatt bezárt amerikai belső stúdió, a Namco Hometek vállalta el, a Pac-In-Time pedig a francia Kalisto műve volt, akik ehhez egy saját, közepes játékukat rajzolták át.
[+]
A csomag tagja még a Pac-Man Arrangement (rögtön két verzióval, hogy könnyebb legyen a 14-es limitet elérni), a Pac-Motos (egy ’85-ös játéktermi játék, a Motos átrajzolt verziója), illetve a Pac ’n Roll Remix. Utóbbi megér egy bővebb kitérőt is, mert kiválóan mutatja be a Pac-Man Museum + által kapott törődést. Az eredeti Pac ’n Roll még DS-re jelent meg, és egy gyűjtögetéssel teli trükkös platformjáték volt, amelyben a kihívást és az extra élményt a sárga gömböc különleges, érintőceruzás kontrollja biztosította. Ezt a játékot később átírták Wii-re, mozgásérzékelős irányítással, és ha már ott voltak, hát kivágták belőle a sztorit, három teljes világot, a gyűjtögetnivalók nagy részét, egy játékmódot, valamint az extra kihívást jelentő pályákat. Ezt a megtépázott maradékot ültették most át hagyományos kontrollerre, végleg eltüntetve ezzel a játékélmény legutolsó szilánkjait is.
[+]
„Azért vannak múzeumok, hogy mindenki lássa, hogy honnan jöttünk és hová jutottunk el.” Lois Lowry
Aki esetleg számolta a játékokat, az tudja, hogy három további műtárgyról nem esett szó. Az egyik a Pac-Man 256, amely ugyan mobilon, érintőképernyővel működik igazán jól, de természetesen konzolon is remek szórakozást nyújt – valószínűleg pont ezért is érhető el már hat éve e platformokon. (Rendben, Switch-en eddig nem lehetett kipróbálni.) Ott van aztán a Pac-Man Championship Edition. Nem tévedés: megint nem az objektíven – igen, objektíven! – jobb DX-kiadást sikerült kiállítani a múzeumban, hanem a jó-de-nem-nagyszerű alapverziót. Még ha ez lenne az egyetlen komoly gond ezzel a kompilációval, az is egy igen komoly probléma lenne – ráadásul teljesen érthetetlen is. Az utolsó játék a gyűjteményben a Pac-Man Battle Royale, egy elsősorban négyfős multiplayer csatákra kidolgozott játéktermi kabinet – ennek versengős alapötlete teljesen jó, de mivel e játékkal sem lehet online játszani, az igazi négyfős élményt vélhetően kevesen fogják majd kihasználni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
