Körítés

Ami egykor elérhetetlen csodának számított, az ma már mindennapos, sőt, egyesek által már egyenesen lenézett dolog: legendás játéktermi automaták egyre nagyobb számban válnak elérhetővé otthoni gépeken is. Ma legalább három, kifejezetten erre koncentráló széria dolgozik az emulált legendák (és nem annyira legendák) terjesztésén, és néha egyik-másik nagymúltú kiadó is belép a ringbe. A Capcom ezek közül mindenképpen az igényesebbek közé tartozik: a cég sikerét megalapozó klasszikusokat néha online játéklehetőséggel dobják fel, máskor meg digitális múzeumot építenek köréjük. A Capcom Arcade Stadium – és most a második rész ugyanígy – az ilyen munkás extrák helyett részben a mennyiséggel hódít, részben pedig a rendkívül igényes, sok lehetőséget engedő emulációval.

Aki próbálta a tavaly megjelent első Arcade Stadiumot, annak nem kell majd hosszú időn át küzdenie az alkalmazkodással: a keretprogram lényegében semmit nem változott, olyannyira, hogy még az achievementek-trófeák is pontosan ugyanazok, mint az első részben! Minden játéknál elérhetők a modern funkciók: az irányítás teljes testreszabása, az eredeti automata titkos opciói, a sebességnövelés és -csökkentés, valamint a visszatekerés, illetve a gyorsmentések készítése. Majd’ minden játéknál választhatunk a nemzetközi és japán verziók között, és mindhez van egy, az alapvető teendőket kristálytisztán tálaló digitális kézikönyv is. A grafikai beállítások terén is sok lehetőségünk van: játszhatunk szimulált játéktermi gépen, vagy különféle háttérképekkel is, és visszatért a nyolc eltérő grafikus mód is az eredeti CRT televíziók képének eltérő hatékonyságú reprodukálására. A zsetonok száma természetesen végtelen, az új extrák (elsősorban a 4:3 képarányú játékok köré feszített keretek) megnyitása pedig mikrotranzakciók helyett szimplán játékkal lehetséges.

[+]

Minden játékhoz elérhetők speciális játékmódok is: a Score Challenge és a Timed Challenge a megfelelő témában online toplistás versengést tesz elérhetővé, a Special mód pedig a legnehezebb fokozaton kínál ugyanilyen vetélkedést. A gyűjtemény játékai természetesen támogatják az egygépes multiplayert is, de online játékra – az alig egy hónapja megjelent verekedős programokat tartalmazó gyűjteménnyel szemben – itt nincs lehetőség. És ha már hiányzások: az előző Stadiumhoz hasonlóan itt sincs semmiféle múzeum-jellegű menüpont, nem lehet tehát az adott játékok zenéit, festményeit, fejlesztési dokumentumait böngészni.

[+]

A monetizáció is ugyanúgy működik, mint az első résznél: a keretprogram egyetlen játékkal – ezúttal a SonSonnal – ingyenesen letölthető, a maradék 31 programot pedig vagy egyesével, vagy tízes pakkokban lehet megvenni. Természetesen jelentős kedvezménnyel egyben is kifizethető az egész gyűjtemény. Bár természetesen az utóbbi adja a legteljesebb élményt, a korábbi capcomos játékgyűjteményeket lelkesen begyűjtők meglepően sok ismétléssel fognak találkozni. A kollekció szűk harmadát kitevő verekedős játékok jelentős része például a már említett júniusi pakkban online játékkal kibővítve érhetők el, de a 2018-as Capcom Beat ’Em Up Bundle is tartalmaz három játékot innen. 2013-ban jelent meg a Capcom Arcade Cabinet, amely szintén egy sor stadionos programot felvonultatott már. Az idősebbek számára pedig ott van a PS2-es Street Fighter Alpha Anthology, ami természetesen a címadó trilógiát foglalta össze, vagy még régebbről az ötlemezes Capcom Generations gyűjtemény, ami szintén nem egy mostani kabinetet tartalmaz.

[+]

Az persze teljesen egyénfüggő, hogy ki hány Capcom-gyűjteményt zsákmányolt be korábbi karrierje során – akinek minden kimaradt, annak mindenképpen sokszínű és friss lesz ez a kollekció is. (Mivel minden játékot egyenként is meg lehet venni, ez persze senkinél nem fog komoly problémákat okozni.) Bár a verekedős játékok túlsúlya érezhető – és egy ilyen offline kollekcióban szerintem nehezményezhető is – ezeken túl tarka a felhozatal. Vannak nagyszerű beat ’em upok és shoot ’em upok, és jónéhány különlegesség is – a Pnickies például most először jelent meg Japánon kívül; igaz, lefordítani nem sikerült, de hát egy Puyo Puyo-szerű játéknál erre olyan nagy szükség talán nem is volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!