Capcom Arcade 2nd Stadium teszt

Az első Capcom Arcade Stadium már eldurrantotta a cég legismertebb játékait, lássuk, mi maradt a második körre! 32 játéktermi játék, végtelen zsetonnal és igényes körítéssel.

Körítés

Ami egykor elérhetetlen csodának számított, az ma már mindennapos, sőt, egyesek által már egyenesen lenézett dolog: legendás játéktermi automaták egyre nagyobb számban válnak elérhetővé otthoni gépeken is. Ma legalább három, kifejezetten erre koncentráló széria dolgozik az emulált legendák (és nem annyira legendák) terjesztésén, és néha egyik-másik nagymúltú kiadó is belép a ringbe. A Capcom ezek közül mindenképpen az igényesebbek közé tartozik: a cég sikerét megalapozó klasszikusokat néha online játéklehetőséggel dobják fel, máskor meg digitális múzeumot építenek köréjük. A Capcom Arcade Stadium – és most a második rész ugyanígy – az ilyen munkás extrák helyett részben a mennyiséggel hódít, részben pedig a rendkívül igényes, sok lehetőséget engedő emulációval.

Aki próbálta a tavaly megjelent első Arcade Stadiumot, annak nem kell majd hosszú időn át küzdenie az alkalmazkodással: a keretprogram lényegében semmit nem változott, olyannyira, hogy még az achievementek-trófeák is pontosan ugyanazok, mint az első részben! Minden játéknál elérhetők a modern funkciók: az irányítás teljes testreszabása, az eredeti automata titkos opciói, a sebességnövelés és -csökkentés, valamint a visszatekerés, illetve a gyorsmentések készítése. Majd’ minden játéknál választhatunk a nemzetközi és japán verziók között, és mindhez van egy, az alapvető teendőket kristálytisztán tálaló digitális kézikönyv is. A grafikai beállítások terén is sok lehetőségünk van: játszhatunk szimulált játéktermi gépen, vagy különféle háttérképekkel is, és visszatért a nyolc eltérő grafikus mód is az eredeti CRT televíziók képének eltérő hatékonyságú reprodukálására. A zsetonok száma természetesen végtelen, az új extrák (elsősorban a 4:3 képarányú játékok köré feszített keretek) megnyitása pedig mikrotranzakciók helyett szimplán játékkal lehetséges.


[+]

Minden játékhoz elérhetők speciális játékmódok is: a Score Challenge és a Timed Challenge a megfelelő témában online toplistás versengést tesz elérhetővé, a Special mód pedig a legnehezebb fokozaton kínál ugyanilyen vetélkedést. A gyűjtemény játékai természetesen támogatják az egygépes multiplayert is, de online játékra – az alig egy hónapja megjelent verekedős programokat tartalmazó gyűjteménnyel szemben – itt nincs lehetőség. És ha már hiányzások: az előző Stadiumhoz hasonlóan itt sincs semmiféle múzeum-jellegű menüpont, nem lehet tehát az adott játékok zenéit, festményeit, fejlesztési dokumentumait böngészni.


[+]

A monetizáció is ugyanúgy működik, mint az első résznél: a keretprogram egyetlen játékkal – ezúttal a SonSonnal – ingyenesen letölthető, a maradék 31 programot pedig vagy egyesével, vagy tízes pakkokban lehet megvenni. Természetesen jelentős kedvezménnyel egyben is kifizethető az egész gyűjtemény. Bár természetesen az utóbbi adja a legteljesebb élményt, a korábbi capcomos játékgyűjteményeket lelkesen begyűjtők meglepően sok ismétléssel fognak találkozni. A kollekció szűk harmadát kitevő verekedős játékok jelentős része például a már említett júniusi pakkban online játékkal kibővítve érhetők el, de a 2018-as Capcom Beat ’Em Up Bundle is tartalmaz három játékot innen. 2013-ban jelent meg a Capcom Arcade Cabinet, amely szintén egy sor stadionos programot felvonultatott már. Az idősebbek számára pedig ott van a PS2-es Street Fighter Alpha Anthology, ami természetesen a címadó trilógiát foglalta össze, vagy még régebbről az ötlemezes Capcom Generations gyűjtemény, ami szintén nem egy mostani kabinetet tartalmaz.


[+]

Az persze teljesen egyénfüggő, hogy ki hány Capcom-gyűjteményt zsákmányolt be korábbi karrierje során – akinek minden kimaradt, annak mindenképpen sokszínű és friss lesz ez a kollekció is. (Mivel minden játékot egyenként is meg lehet venni, ez persze senkinél nem fog komoly problémákat okozni.) Bár a verekedős játékok túlsúlya érezhető – és egy ilyen offline kollekcióban szerintem nehezményezhető is – ezeken túl tarka a felhozatal. Vannak nagyszerű beat ’em upok és shoot ’em upok, és jónéhány különlegesség is – a Pnickies például most először jelent meg Japánon kívül; igaz, lefordítani nem sikerült, de hát egy Puyo Puyo-szerű játéknál erre olyan nagy szükség talán nem is volt.

Kedvencek

A 32 játékon nem fogok egyenként végigmenni, de úgy gondoltam, legalább a számomra érdekesebbekről beszélek egy kicsit – hátha van, aki egyáltalán nem ismeri még ezeket a klasszikusokat, és szüksége van néhány tippre. A verekedős játékok java vagy a Street Fighterek közé tartozik, vagy pedig a Vampire/Darkstalkers-sorozat tagja – de a Saturday Night Slam Masters kivételt jelent. Ez egy vidám wrestling-játék, amit egyszerű irányítása és intenzív csatái még azok számára is fogyaszthatóvá tesznek, akit amúgy a pankráció világa úgy általában taszít. Igaz, ennek két folytatása sajnos hiányzik a kollekcióból, de a négy játékossal zajló kegyetlenkedést is támogató programból már az első is igen szórakoztató darab volt.


[+]

A verekedős játékok mellett az RPG-elemekkel felruházott fantasy beat ’em upok terén is kényeztet a 2nd Stadium. A Black Tiger és a Magic Sword képviselik a klasszikus oldalnézetes felépítést, a King of Dragons és a Knights of the Ground pedig azzal a fura döntött kamerával rendelkeznek, mint a Golden Axe, vagy a Capcomnál maradva, mondjuk a Final Fight is használt. (Korábbi, és érezhetően egyszerűbb megvalósítása e receptnek a pocsék Tiger Road, illetve a felülnézetes Avengers, amit feltehetően a Marvel ügyvédeitől rettegve kizárólag a japán Hissatsu Buraiken címen hajlandó emlegetni a gyűjtemény.) Bár ez a stílus végül a Capcomnál a két hivatalos Dungeons & Dragons-feldolgozásban csúcsosodott ki, én ezekkel a játékokkal újfent hosszú órákat töltöttem – és különösen a Magic Sword ragadott magával.


[+]

A játéktermi automatákról sokaknak a shoot ’em upok jutnak azonnal az eszébe, és természetesen ide is befért jónéhány program. Igaz, az első Stadiumban szereplő Progear a Capcom hosszú pályafutásának egyik csúcspontja, így amellett mindegyik egy kicsit soványnak, szedáltnak tűnik, de ha nem közvetlenül ahhoz mérjük őket, akkor az Eco Fighters és az 1943 Kai azért igencsak szórakoztató programok. Japánban a Side Arms és a Last Duel is népszerűek, de személyesen nekem ezek annyira nem jöttek be – akkor már sokkal inkább eljátszogatok a Three Wonders nevű bizarr játék lövöldözős részével. Ez a program ugyanis a játéktermi szokásoktól elrugaszkodva három kisebb, teljesen eltérő jellegű játékocskát tartalmaz: a Don’t Pull egy doboztologatós, leginkább a Pengóhoz hasonlító játék, a Midnight Wanderers egy pörgős run ’n’ gun gyönyörű pixelgrafikával, a Chariot pedig egy Gradius-szerű shoot ’em up, amelynek ugyan csak a korai szintjei igazán jók, de hát a végtelen zseton korában emiatt nem érdemes panaszkodni.


[+]

A lista fennmaradó részébe, a „vegyesvágottba” is kerültek érdekes címek: a Capcom Sports Club három sportjátékot (tenisz, foci, kosárlabda) tartalmaz, de igen hamar pokoli nehézzé válik. (Igaz, a végtelen visszatekerési lehetőséggel ezt bőven ellensúlyozni lehet.) A Block Block egy közepesen fantáziátlan Breakout-utód, amely ráadásul a játéktermi eredetnek köszönhetően szintén elég hamar bevadul. A már említett Pnickies egy sok extrát nem kínáló Puyo Puyo-másolat, de az erre az alapra épített Super Puzzle Fighter II Turbo már megáll a saját lábán – kiváló élmény, főleg emberi ellenfél ellen játszva. Itt van a két, ritkán látott játéktermi Mega Man-mellékszál is, amelyek a platformrészek nélkül csak a sorozat megannyi klasszikus részének főellenfeleit kínálja fel, igaz, akár két fő számára is.


[+]

Semmi nem indokolta, hogy ez a gyűjtemény külön játékként, és ne DLC-ként jelenjen meg, de ettől függetlenül létezése indokolt és örömteli. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok nagy részének polcán nem sorakoznak ott a korábbi kollekciók, így a sok ismétlés legfeljebb azoknak okozhat apró ellenérzést, akik múlt hónapban megvették a Capcom Fighting Collectiont. E gyűjtemény legnagyobb hibája, vagy inkább hiányossága az, amit a kiadó egyébként sosem ígért: nem pakoltak a játékokba online multiplayert – még azokba sem, amelyeknél korábban ezt már megoldották. A válogatással is lehetne vitatkozni – biztos vagyok benne például, hogy az Exed Exes vagy a Tiger Road helyére lehetett volna erősebb címeket is találni. Ha ez oda vezet, hogy jövőre megjelenik a harmadik válogatás a hiányzó nagyágyúkkal, licenszelt remekművekkel és kevesek által ismert gyémántokkal (a lista végtelen: Cadillacs & Dinosaurs, Shadow over Mystara, U.N. Squadron, Dimahoo, Mars Matrix, Varth, Quiz & Dragons…), akkor persze nincs nagy gond.

A Capcom Arcade 2nd Stadium PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re és Xbox konzolokra jelent meg. A keretprogram – egy játékkal – ingyenes, a többit egyenként, tízesével vagy egyben lehet megvásárolni.

Összefoglalás

Pontosan ugyanúgy működő gyűjtemény, mint az első Stadium esetében – egészen apró változásokat leszámítva minden ugyanolyan, éppcsak a 32 játék változott meg. Igazi meglepetésből kevés van, a várva-várt licenszelt játékok sem kerültek bele a csomagba, de ha valaki nem halmozta a korábbi Capcom-gyűjteményeket, az sok klasszikust zsákolhat be most. Jó tudni: egyik játék sem támogatja az online játékot!

A Capcom Arcade 2nd Stadium legjobb vonásai:

  • Igényes emuláció, sok opcióval
  • Magic Sword
  • Saturday Night Slam Masters
  • Eco Fighters
  • Three Wonders

A Capcom Arcade 2nd Stadium leggyengébb pontjai:

  • Nincs online multiplayer
  • Tiger Road
  • Pnickies
  • Block Block
  • Gun.Smoke

Bényi László

Előzmények

  • Capcom Fighting Collection teszt

    A kiválóan sikerült harmincadik évfordulós Street Fighter-kollekció nyomán a Capcom most kevésbé ismert verekedős játékait ünnepli egy újabb gyűjteménnyel.

  • Rabbids: Party of Legends teszt

    A partijátékok műfaja egy régi szereplő új epizódjával folytatódik, a nyulak sokszor nagyon szórakoztató csatája viszont sajnos csak offline kínál élményeket.

  • Pac-Man Museum + teszt

    1980-ban a Pac-Man igazi forradalom volt, úgy a játékmenet, mint a siker tekintetében. Vajon 42 év és egy rakás hasonló múzeumi kompiláció tapasztalata mire elég ma?

  • Dodgeball Academia teszt

    Tudjuk jól: a kegyetlen harcokat sportbéli megmérettetésre váltó animék igen népszerűek – értelemszerű volt tehát, hogy a tornaórai kidobósból is lehet RPG-t készíteni!