Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Vagyis inkább jobbat mint ez a mai mert tegnap este Boldit be kellett vinni a kórházba és ott fogták! Annyira alacsony volt a szaturációja hogy a műszer folyamatosan riasztott. 80% körül mozgott a 95-100% helyett. Mindez a lányok által ráragasztott betegségből jött. Sajnos ő a szíve miatt mindezt sokkal súlyosabban éli meg mint egy egészséges gyermek. Bent leszívták a tüdejéből a váladékot és rögtön felment 90fölé de amikor köhögött be-beesett 80 környékére. Hihetetlen hogy milyen próbál elé állít a sors minket.
    Édesem már reggel mondta hogy máshogy veszi a levegőt Boldi de a műszer még 90% feletti értékeket mutatott ami elfogadható. Így mentünk el vásárolni az auchanba. Műszer folyamatosan rajta volt. Este fürdés után már csak 80 és alatta. Akkor felhívtam a kórház gyermek intenzív részlegét ahol voltunk és mondták hogy irány be vele. Igazából először mentett életet a pulzooximéter.
    Ma lesz már röntgenorvos és megnézik nincs e kialakulóban egy tüdőgyulladás amihez már antibiotikum is kell mert most még csak egy sima vírusfertőzés látszik ami megtámadta a felső légutat amire nem tudnak mit adni. Fel kell szakadnia a köhögéssel és ki kell jönnie (szívni) a váladékot.
    Mellesleg ma vagyunk pont 10 évesek szerelmemmel! Ezen a napon kérdezte meg szerelmes vagyok e belé. Ez egy igazi ünnepnap lenne számunkra ami úgy fog alakulni hogy édesem 7-re mehet Boldihoz mi meg majd valamikor bemegyünk ebéd után látogatóba.
    Fél 7-es misére mentem volna egy másik templomba de ez most el fog maradni. Ma fontosabb dolgok vannak mint az hogy én elmenjek imádkozni.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák