-
GAMEPOD.hu
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Ybron
senior tag
válasz iSonic #16504 üzenetére
Egyén függő.
Veszem pl kiwikaki-t, nagyon jó p játékos. Nemrégen láttam tőle 2 zvp mecset. Mind a kettő félórán túli game. Szinte totál ugyan az zajlott mind a kettőben.
Amit elsőnek néztem, abban zerg hozott ultralisk ,roach, Zergling, Hydralisk.
kiwikaki ráment egyből az elején stalkerekre és csak azt hozott, blinkelt. Immortal is volt, meg talán colo. Kikapott kiwikaki.
Második hasonló meccsben totál ugyan ez a felállás még a map is, annyi a különbség hogy kiwikakinak volt mothershipje és nyert.
Szóval, hiába van az hogy mennyire erős a p így meg úgy, aki jól tud játszani az így vagy úgy megveri p-t,
Különben ezek a repek nem rég be is lettek ide linkelve.
Különben meg adott, ha ennyire erősnek tarják sokan tosst akkor játszanak azzal
Új hozzászólás Aktív témák
- Politika
- LEGO klub
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Abarth, Alfa Romeo, Fiat, Lancia topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen okostelefont vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Vannak már képek a Pixel 9a hivatalos védőtokjairól is
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Drum 'n' bass
- További aktív témák...
- Dell Latitude 5490 14" FHD IPS érintő i5-8350U 16GB 256GB gar
- LOGITECH G Pro X Superlight 2 - Garancia : 2027.01.20-ig
- Új Unifi Dream Router (UDR) eladó
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 4 Slim 500GB fekete játékkonzol extra játékokkal, extra kontrollerrel
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 4 Pro 1TB fekete játékkonzol extra játékkal garanciával hibátlan
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest