Cikkek
-
Megjelent a The Incredible Adventures of Van Helsing III PS4 kiadása
A magyar fejlesztőcsapat játék sorozatának utolsó tagja a mai naptól immáron elérhető a Sony asztali konzolján is.
Hír 3
-
Látványos trailert kapott a Final Fantasy VII Remake (PS4)
A közel négy perces előzetesben feltűnik az első felvonás szinte összes szereplője, még Sephiroth is.
Hír 2
-
The Witcher: Nightmare of the Wolf - Vesemir lesz a főszereplő
A készülő animációs filmben nem Geralt lesz a középpontban, hanem a tanára és mestere, aki kiképezte őt.
Hír 2
-
Mortal Kombat 11 - Márciusban bemutatkozik Spawn
A sokak által várt karakter érkezésére még várnunk kell, az első játékmenet bemutatót kicsivel több mint egy hónap múlva kapjuk meg.
Hír 16
-
Star Wars Jedi: Fallen Order - Felülmúlta a várakozásokat
Az Electronic Arts a korábbi tervekkel ellentétben már 10 millió példány eladására számít március végéig.
Hír 34
-
EA Access - Már elérhető a Madden NFL 20 (XO, PS4)
A tavaly nyáron megjelent sportjáték teljes kiadása már elérhető az előfizetők számára.
Hír 7
-
A The Behemoth következő játéka az Alien Hominid Invasion címet kapta
Az első részletekre és a játékmenet bemutatókra a február végén induló PAX Eastig kell várni.
Hír 0
-
Apex Legends - Friss trailert kapott Revenant
A negyedik szezon a tervek szerint alig néhány nap múlva indul.
Hír 6
-
Egymillió felett az Astral Chain (Switch)
A Platinum Games tavaly megjelent új játéka a vártnál kedvezőbb fogadtatásban részesült.
Hír 0
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Farming Simulator 19 (PC)
A következő héten nem egy, hanem egyből három ajándék játékot kapunk az Epic-től.
Hír 14
-
Conglomerate 451 - Végre megjelenik a végső kiadás
Kilép a korai hozzáférésből a játék, jövő hónap végéig kell várni a teljes változat megjelenésére.
Hír 0
-
Borderlands 3 - Indul a következő játékbeli esemény
Aki ritkaságokkal tömött ládákra szeretne lecsapni, annak érdemes ismét elindítania a programot.
Hír 2
-
The Outer Worlds - Hamarosan érkezik a Switch kiadás is
A fejlesztők végre elárulták, hogy pontosan mikor érkezik a játék a Nintendo konzoljára.
Hír 0
-
The Division 2 - Friss előzetest kapott a jövő hónapban érkező kiegészítő
Az Episode 3-ban Coney Islandre látogathatunk el, ahol egy orvos kimenekítése lesz a feladatunk.
Hír 3
-
DiRT Rally 2.0 - Érkezik a Colin McRae: Flat Out Pack
A játék kicsit vissztaér a gyökerekhez, ugyanis többek között megkapjuk a legendás versenyző járművét is.
Hír 0
-
Dead Cells - Megjelenési dátumot kapott a The Bad Seed DLC
A játék első fizetős kiegészítőjére kevesebb mint két hetet kell már csak várnunk.
Hír 5
-
Négy új képet kaptunk a Witchfire-ből
A The Astrounauts berkeiben készülő játék megjelenési dátuma sajnálatos módon továbbra sem ismert.
Hír 4
-
DOOM Eternal - Nem lesz ray-tracing támogatás a premierkor
A játék bejelentésekor még másról volt szó, de úgy tűnik, hogy mások lettek a prioritások.
Hír 12
-
Premier előzetest kapott a Pillars of Eternity 2: Deadfire konzolos változata
A 2018-as PC-s premier után végre Xbox One-on, PlayStation 4-en is játszható a program.
Hír 1
-
2020 - Íme a PlayStation Plus-hoz járó februári játékok
Ebben a hónapban a Bioshock: The Collection, valamint a The Sims 4 mellett extra ráadásként a VR exkluzív Firewall: Zero Hourt kapják meg az előfizetők.
Hír 7
-
Zombie Army 4: Dead War - Mi vár ránk a megjelenés után?
Az első szezonban többek között új karaktereket, fegyvereket és kampány missziókat is kapunk.
Hír 1
-
Code Vein - Már elérhető az első kiegészítő
A DLC érkezésével egy friss előzetest is kaptunk a készítőktől.
Hír 0
-
Hamarosan bemutatkozik a The Behemoth új játéka
A fejlesztők a tervek szerint egy élő stream adásban rántják le a leplet a következő projektjükről.
Hír 2
-
One Piece: Pirate Warriors 4 - Fókuszban a kooperatív mód
Március végén jön az Omega Force - Koei Tecmo berkeikben készülő akciójáték.
Hír 0
-
Aranylemezre került az Ori and the Will of the Wisps
A készítők Twitteren jelentették be, hogy elkészültek a játékkal, vagyis megindulhat a sorozatgyártás.
Hír 5
-
One Punch Man: A Hero Nobody Knows - Újabb karakterekről hullott le a lepel
A verekedős-harcolós játék premierje kevesebb mint egy hónap múlva várható.
Hír 1
-
Újra mozgásban a Two Point Hospital konzolos kiadása
A PC-s premier után hamarosan végre Xbox One-on, valamint PlayStation 4-en és Nintendo Switch-en is elérhető lesz a Theme Hospital szellemi örököse.
Hír 2
-
Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge - Befutott az első előzetes
A premier valamikor idén tavasszal várható, de pontos dátumot még nem kaptunk.
Hír 5
-
Resident Evil 8 - Az első részletek?
Nyílt titok, hogy készül az új rész, amely az első pletykák szerint a hetedik epizód direkt folytatása lesz, ugyanazzal a főszereplővel.
Hír 4
-
2020 - Az Xbox Live februári Gold játékok listája
A következő hónapban többek között a Call of Cthulhu-t és a klasszikus Star Wars: Battlefrontot kapjuk meg.
Hír 7
-
Így fest jelenleg a System Shock Remake
A fejlesztők a játék elejébe engednek betekintést a legutóbbi stream adás felvételén.
Hír 5
-
Ghost Recon: Breakpoint - Kevesebb mint egy nap múlva jön a Terminator esemény
Egyelőre nem kaptunk részleteket, azonban az már biztos, hogy a jövőből érkezett gépszörny elpusztítása lesz a feladatunk.
Hír 6
-
Jövő hónapban jön a Phantasy Star Online 2 zárt bétája
Az első teszt kizárólag Xbox One-on lesz elérhető, de a későbbiek folyamán kibővítik a platformok listáját.
Hír 3
-
Nioh 2 - Kaptunk néhány új videót
A legújabb anyagok a harcok mellett a karakter készítésbe engednek betekintést.
Hír 0
-
Rocket League - Leáll a MAC és Linux támogatás
A fejlesztők szerint nem túl sok felhasználót érint a változás, de aki akarja az offline továbbra is játszhat a programmal.
Hír 0
-
Fortnite: Harley Quinn és a Ragadozó Madarak a következő esemény középpontjában?
Hivatalos bejelentést egyelőre még nem kaptunk, azonban a közösségi médiában a már találunk utalásokat a közelgő eventhez.
Hír 0
-
Metro Exodus: Sam's Story - Hivatalosan is bejelentették az új DLC dátumát
Néhány napja már kiszivárgott az új bővítmény érkezésének a napja, a minap azonban végre a fejlesztők is leleplezték nekünk a februári premiert.
Hír 0
-
Journey to the Savage Planet - Megérkeztek az első tesztek
A Typhoon Studios első játéka jött, látott, de a hibái ellenére csak egy egyszeri kaland lett.
Hír 4
-
A Torchlight Frontiers mostantól Torchlight III néven érkezik
A fejlesztők dobták a free-to-play terveiket és az osztott világot, a folytatás egy klasszikus ARPG lesz.
Hír 6
-
Jön az első Magyar Speedrun Maraton
A hazai speedrun közösség ezen a hétvégén rendezi meg az ország első ilyen eseményét, amelyen a cél, hogy minél előbb végigrohanjanak az adott játékokon.
Hír 8
-
Napokon belül megjelenik a Patapon 2 Remastered (PS4)
A klasszikus ritmusjáték új kiadása hosszú várakozás után végre PlayStation 4-re is elérhető lesz.
Hír 0
-
DOOM Eternal - Battle Pass is lesz a játékhoz?
Hivatalos bejelentést a témában még nem kaptunk, azonban az egyik preview előzetes videóban felbukkant a menü részlet.
Hír 14
-
Nintendo Switch-re is megjelenik a Knights and Bikes
A Foam Sword és a Double Fine Presents közös projektjének új kiadása jövő hónap elején érkezik.
Hír 1
-
My Hero One’s Justice 2 - Kendo Rappa is csatlakozik
A Shie Hassaikai-hoz tartozó Eight Bullets különleges tagja sem hiányozhat a tavasszal érkező folytatásból.
Hír 0
-
Külső nézetes, taktikai akciójáték lesz a Zero Six – Behind Enemy Lines (PC)
Az Unreal Engine által hajtott program leginkább a rég látott SOCOM szériához lesz hasonlítható a készítők szerint.
Hír 5
-
DOOM: Eternal témájú Pro kontroller készül Nintendo Switch-hez
Akik szeretik az egyedi kinézetű kiegészítőket, azok bizonyára ennek és az Animal Crossing témájú irányítónak is örülni fognak.
Hír 3
-
Warhammer 40k: Angels of Death - Új előzetest kapott az animációs sorozat
Sajnálatos módon a szériához továbbra sem kaptunk megjelenési dátumot.
Hír 19
-
Így kezdődik a Journey to the Savage Planet
A PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra érkező játék alig egy nap múlva lesz elérhető.
Hír 4
-
2020 - Íme az 5. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás mellett végre megjelenik a WarCraft III: Reforged.
Hír 1
-
Elhalasztották az Uncharted film megjelenését
Ahogy arra számítani lehetett, a rendező személye körüli problémák miatt csak jövő tavasszal lesz a premier.
Hír 1
-
Metro Exodus - Jövő hónapban jön a második DLC
A hivatalos oldalon a tervezetthez képest korábban bukkant fel a következő kiegészítőről szóló hír.
Hír 3
-
Frissítve! Street Fighter V Champion Edition - Idő előtt lebukott a Switch kiadás?
A hivatalos bejelentés előtt az EB Games Canada lebuktatta, hogy az új verzió jön a Nintendo konzoljára is.
Hír 0
-
The Last of Us - Készült egy animációs film, de végül elkaszálták
Az eredeti tervek szerint a projekt összekötötte volna a játék első és második részét.
Hír 6
-
Duelyst - Leállnak a szerverek (PC)
A körökre osztott, taktikai, stratégiai kártyajáték jövő hónap végéig lesz már csak játszható.
Hír 2
-
Nintendo Switch-re is megjelenik a The Turing Test
A belső nézetes puzzle játék a tervek szerint jövő hónap elején lesz elérhető.
Hír 0
-
Age of Empires III: Definitive Edition - Jövő hónapban indul az első teszt
Miközben készül a 4. rész, addig hamarosan a harmadik epizód is hamarosan újra játszható lesz kissé újabb formában.
Hír 11
-
Captain Tsubasa: Rise of New Champions - Ilyen lesz egy teljes meccs
Az árkád focis játékban az anime ismert szereplőin túl feltűnnek majd a speciális lövések is.
Hír 6
-
Egyre közelebb van a Frictional Games új játékának bejelentése
Nemrég frissült az új projekt weboldala, ahol rejtélyes videó és elrejtett hanganyag borzolja a kedélyeket.
Hír 2
-
Megjelent a The Walking Dead: Saints & Sinners
A VR játék egyelőre csak PC-n érhető el, a premire alkalmával a készítők még egy utolsó trailerrel leptek meg minket.
Hír 0
-
Ezen a hétvégén rendezik az NBA 2K20 Global Championship európai döntőjét
A tervek szerint az összes meccs élőben követhető lesz az NBA hivatalos Twitch csatornáján.
Hír 5
-
DOOM: Eternal képcsokor érkezett
A tavasszal érkező folytatás a tervek szerint mindenben megpróbálja lekörözni a 2016-os előző részt.
Hír 5
-
Farming Simulator - Idén nem jelenik meg új rész
A tervek DLC-ket kapunk a korábbi epizódhoz, 2021-ben pedig már újgenerációs konzolokra érkezik a folytatás.
Hír 14
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a The Bridge (PC)
A következő héten nem mást fogunk tudni beszerezni, mint a Farming Simulator 19-et.
Hír 4
-
Óriási mérföldkőhöz ért a Stardew Valley
Az egy fő által fejlesztett program a megjelenése óta eltelt négy évben nem kevesebb mint 10 millió példányban kelt el.
Hír 0
-
Frissítve! Ma indul a Steam Lunar New Year Sale 2020 (PC)
Ahogy közel minden ilyen eseménykor, úgy a mostani leárazás idején is lehet számítani kisebb-nagyobb engedményekre és persze a szokásos leállásokra is.
Hír 5
-
Observer folytatás érkezik
A Bloober Team egy rövid teaser videót mutatott be Twitteren, amely szinte biztosan a cyberpunk horror játék folytatását vezeti fel.
Hír 3
-
Animációs film készül a The Witcher-ből Netflix-re
Amíg várjuk az élőszereplős széria következő évadát, addig megtudtuk, hogy készül egy anime film is, amely a The Witcher: Nightmare of the Wolf címet kapta.
Hír 50
-
Sztori trailer érkezik a Nioh 2-höz
A készítők egy élő stream adásban mutatják be a sokak által várt folytatás legújabb előzetesét.
Hír 3
-
Mozgásban az MLB: The Show 20 (PS4)
Az idei epizód az utolsó, ami csak PlayStation 4-re érkezik, jövőre már több platformon is elérhető lesz a széria.
Hír 0
-
Xbox Live ingyenes játéknapok: Két programmal játszhatunk hétfőig
A Wreckfest mellett a Zombieland Double Tap: Road Trip című alkotást próbálhatjuk ki térítésmentesen, az elért eredmények pedig megmaradnak.
Hír 0
-
Hamarosan bemutatkozik a Hotline Miami kollekció Xbox One kiadása
Az eddig két részt megélt széria számos platformra megjelent az elmúlt években, azonban a Microsoft konzoljára eddig még nem volt elérhető.
Hír 2
-
Resident Evil 3 - Európában is megjelenik a gyűjtői kiadás
A sokak által várt játék felújítása és annak speciális csomagja a tervek szerint április 3-án jelenik meg.
Hír 6
-
Jövő hónapban jelenik meg a Wasteland Remastered (PC, PS4, XO)
Az 1988-ban megjelent legelső epizód új változata alig egy hónap múlva lesz elérhető.
Hír 1
-
Apex Legends - Ma este megkapjuk az első részleteket a 4. szezonról
A rajongók tűkön űlve várják a fejlesztői streamet, ugyanis egyes pletykák szerint hamarosan érkezhetnek a Titánok a játékba.
Hír 6
-
Cyberpunk 2077 - A jelenlegi konzolok gyengesége miatt késik?
Egy benfenntes állítása szerint a halasztás hátterében többek között az is áll, hogy az Xbox One nem képes elfogadhatóan futtani a játék jelenlegi változatát.
Hír 92
-
Xbox Game Pass - Íme a januári extra konzolos lista
A hónap végéig négy extra játékot kapnak azok, akik Xbox One-ra fizettek elő.
Hír 2
-
Silent Hill sorozat - Két új játék is készül?
A legutóbbi szóbeszédek szerint a Konami visszahozza a szériát, egyből két új projektet bemutatva.
Hír 16
-
Commandos 2 HD & Praetorians HD Remaster - Érkezett néhány új kép
Elsőként a PC-s kiadások jelennek meg néhány nap múlva, valamikor tavasszal pedig érkeznek a konzolos verziók.
Hír 15
-
Akciófigyelő: Humble Europa Universalis IV Bundle (PC)
Még közel két hétig vásárolható meg a legújabb bundle csomag, amelyben a Paradox Interactive birodalom építős játékát és annak kiegészítőit találjuk meg.
Hír 0
-
Premier előzetest kapott a Frostpunk: The Last Autumn
A 11 Bit Studios játékának kiegészítője már elérhető, a DLC-ben a nagy kataklizma előtti időbe kapunk betekintést.
Hír 0
-
One Punch Man: A Hero Nobody Knows - Íme a gépigény
Jövő hónap végén érkezik a verekedős-harcolós játék, így a készítők végre közzétették a hardverigényeket.
Hír 5
-
Úgy tűnik, hogy mégis elkészül a Mortal Kombat Kollection Online
Az európai korhatár-besorolás oldalán bukkant fel a játék adatlapja, miszerint PC-re és jelenlegi konzolokra érkezhet a felújítás.
Hír 16
-
Xbox Series X - Felbukkant az első fénykép a konzolról
Hivatalosan eddig csak szerkesztett anyagokat és rajzokat láthattunk a készülő géprő, nem sokkal ezelőtt azonban valaki lefotózott egy valódi példányt.
Hír 58
-
Az összes Half-Life játék ingyen játszható
A Valve akciójában egészen április 1. napjáig a sorozat összes epizódja térítésmentesen kipróbálható.
Hír 7
Percről percre
it Egyre több híres amerikai író pereli be az OpenAI-t, most többek között John Grisham és George R.R. Martin is. Az EU-ban sem mindenki nézi jó szemmel a cég működését, lengyel vizsgálat indul a GDPR megsértése miatt.
it Sok kereskedőre vetett volna ki egy új díjat az Amazon, ezt most lefújták – szakértők szerint az FTC trösztellenes perétől tartva.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
A TeamGroup elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukció túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.
Európai árat is kapott a Tecno Phantom V Flip
ma Méghozzá rendkívül kedvezőt. De...
Egyre közelebb a Kioxia és a Western Digital egyesülése?
ph A friss hírek szerint már az anyagi háttérről tárgyalnak a felek.
Két szerényebb Redmi Note 13 közül is választhatunk
ma A 13 Pro+ mellett bemutatkozott az alapmodell és a sima Redmi Note 13 Pro is.
Felmerült a TSMC 2 nm-es node-jának csúszása
ph A tajvani bérgyártó azonban tagadja a híreszteléseket.
A 13-as bűvöletében a Xiaomi
ma Kedden a Xioami 13T és 13T Pro mutatkozik be, de előtte a Redmi Note széria is kimaxolja a bűvös számot, a csúcson a 13 Pro+-szal.
Bevezette az OpenGL 3.3 támogatását a Moore Threads
ph A cég friss meghajtója a DirectX 11-es tempót is növeli.
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Bemutatta az Apple az iPhone 15 telefonokat és két új órát
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Külpolitika
- Telekom mobilszolgáltatások
- Hivatalos, hogy készül a Tom Clancy's The Division 3
- Hobby rádiós topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Formula-1
- Tőzsde és gazdaság
- További aktív témák...