Cikkek
-
Xbox One-on is elindult a Call of Duty: Infinite Warfare bétája
Frissítve: Már bárki kipróbálhatja a bétát, nem kell hozzá sem kód, sem előrendelés - Míg a Microsoft konzolján csak az előrendelők és a kóddal rendelkezők játszhatnak, addig PS4-en bárki, ugyanis ott open bétát kaptunk a 2. teszt hétvégére.
Hír 12
-
Megjelent a Battlefield 1 alap kiadása is
Mostantól bárki aki megveszi a játékot, azonnal belevetheti magát a háborús küzdelmekbe.
Hír 35
-
Már a Half-Life 2 is játszható Xbox One-on
Frissült a visszafelé kompatibilitási lista, többek között a The Orange Box is elérhető már a Microsoft asztali konzoljára.
Hír 12
-
Kaptunk néhány új The Legend of Zelda: Breath of the Wild videót (Switch,Wii U)
A Nintendo új konzoljának bejelentése mellé az arra érkező egyik első játékból is láthatunk új jeleneteket.
Hír 16
-
Frissítve! Bejelentették a Red Dead Redemption 2-t
Trailerrel frissítve - A tervek szerint jövő év végén érkezik a folytatás, amely egyelőre úgy tűnik, hogy csak konzolokra érkezik.
Hír 108
-
Bemutatkozott a Nintendo Switch
Leleplezték a korábban NX kódnéven futó hibrid Nintendo gépet, meglepő lett a végeredmény. A cég videót is mutatott a termékről.
Hír 82
-
Halo Wars 2 - Bemutatkozik egy új játékmód (PC, XO)
A Blitz lényege, hogy különböző kártyákkal lehet lehívni egységeket, ami után a harc már valós időben történik.
Hír 0
-
PlayStation 4-re is megjelenik az Amnesia sorozat
Jövő hónapban a Sony asztali konzoljára is elérhető lesz az egyik leghíresebb horrorjáték széria.
Hír 4
-
Premier előzetest kapott a Batman: Return to Arkham (PS4, XO)
Kisebb késés után alig egy nap múlva végre megvásárolható lesz a két korábbi Batman játékot tartalmaző gyűjtemény.
Hír 21
-
Fejlesztői videón a Horizon Zero Dawn (PS4)
A legújabb anyagban a játék készítők beszélnek egy kicsit a világról, valamint a gépszörnyekről.
Hír 6
-
Ma hivatalosan is bemutatkozik a Nintendo NX
A Nintendo Twitter oldalán megjelent egy bejegyzés, miszerint a sokak által várt konzolt ma délután mutatják meg a nagyközönségnek.
Hír 51
-
Két héttel később jelenik meg a Watch Dogs 2 PC-s kiadása
Az új megjelenési dátum mellé megkaptuk a játék gépigényét is.
Hír 39
-
Óriásrobotok újra akcióban - Sztori előzetest kapott a Titanfall 2
A folytatás egyik legnagyobb újdonsága a teljes értékű kampány, ebből láthatunk most új részleteket.
Hír 15
-
Akciófigyelő: Midweek Madness Ubisoft Arcade (PC)
Néhány Ubisoft játék 75 százalék kedvezménnyel szerezhető be a napokban Steamről.
Hír 6
-
Bemutatkozik a Prey alternatív jövője
A készítők egy animációs videóval mutatják be, hogyan alakult a történelem a játék világában.
Hír 8
-
Horizon Zero Dawn - Érkezett néhány új kép (PS4)
Közel fél évet kell még várni a premierre, de az eddig látottak alapján bőven megéri majd türelmesnek lenni.
Hír 11
-
Friss előzetest kapott az Assassin's Creed mozifilm
Talán az egyik legjobban várt videojáték adapatáció év végén kerül a mozikba.
Hír 23
-
The World of Resident Evil 7 - Érkezett két új rövid videó
A Capcom folytatja a korábban elkezdett mini teaser trailer sorozatát, ezúttal is két új anyagot láthatunk.
Hír 6
-
Bezárt a Sleeping Dogs fejlesztésért felelős stúdió
A United Front Games a tegnapi naptól megszűnt létezni, a Smash+Grab című alkotásukat sem lehet már beszerezni.
Hír 10
-
A Killing Floor 2 is kap PlayStation 4 Pro kiadást
A tervek szerint magasabb FPS számot és extra nagy felbontású textúrákat kap majd az érkező játék Pro kiadása.
Hír 3
-
Premier előzetesen a Call of Duty: Infinite Warfare
PlayStation 4-en ma ér véget az első béta, néhány nap múlva már Xbox One-on is kipróbálható lesz a játék.
Hír 17
-
Akciófigyelő: Xbox Live 42. heti akciók
Az elkövetkező napokban néhány játék jóval olcsóbban lesz megvásárolható Xbox 360-on és Xbox One-on.
Hír 1
-
Megérkezett a Civilization VI utolsó előzetese (PC)
A stratégiai játék alig néhány nap múlva, október 21-én jelenik meg.
Hír 1
-
A híresztelések szerint drága lesz a Nintendo NX
Két forrásból is 300 dollár, illetve nagyobb árcédula futott be, ami aggasztó lehet.
Hír 49
-
Csak jövő év tavaszán jelenik meg a Sniper: Ghost Warrior 3
Eredetileg januárban kaptuk volna meg a mesterlövészes akciójátékot, azonban a készítők elcsúsztatták a premiert.
Hír 3
-
Késik a Darksiders Warmastered Edition
A szokásos platform duó mellett (PS4, XO) a felújított kiadás Nintendo Wii U-ra is megjelenik majd.
Hír 2
-
Megérkeztek a Battlefield 1 első értékelései
Ahogy arra számítani lehetett, elég szép pontszámokat kapott a tesztelőktől a széria legújabb tagja.
Hír 112
-
Civilization VI - Íme a görögök és az oroszok (PC)
A korábban bemutatott két új nemzet vezérei Gorgó és I. Péter orosz cár lesznek.
Hír 0
-
Mozgásban a Final Fantasy XII: The Zodiac Age (PS4)
New York-ban a Comic Conra is kivitték a széria 12. részének új kiadását, amelyről kaptunk egy kézikamerás videót.
Hír 0
-
Már tölthető a World of Final Fantasy demó (PS4, PS Vita)
Ha valaki szeretné kipróbálni a készülő játékot megjelenés előtt, annak jó hír, hogy PS4-re és Vitára is beszerezhető már a próbakiadás.
Hír 0
-
Call of Duty: Infinite Warfare - Egy nappal tovább tart a béta (PS4)
A PlayStation 4 játékosok kapnak plusz 24 órát, hogy lehetőségük legyen tesztelni a játékot.
Hír 9
-
Íme a 42. héten megjelenő játékok listája
Ezekben a napokban jelenik meg a Battlefield 1, de érkezik PC-re a Civilization sorozat 6. sorszámozott része is.
Hír 2
-
Bejelentésre készül a Rockstar Games?
Vörösbe borult a csapat összes közösségi oldala, sokan ismét a Red Dead Redemption folytatásának bejelentését vízionálják.
Hír 99
-
Újabb kiegészítőt kap a Final Fantasy XIV (PC,PS4)
A Stormblood névre keresztelt új bővítmány sajnos PlayStation 3-ra már nem lesz elérhető.
Hír 1
-
Fejlesztői videón a Titanfall 2. része
A legújabb bemutatóban a készítők a játék sztorijáról osztanak meg néhány kisebb információt.
Hír 4
-
Akciófigyelő - PlayStation US Store Flash Sale (PS4,PS3, PS Vita)
Az elkövetkező időszakban sok játék lesz olcsóbban megvásárolható PS3-ra, PS Vitára és PS4-re, de csak azoknak akiknek US accountjuk van.
Hír 1
-
41. heti hírösszefoglaló
Startol a PlayStation VR, lezárul az új Hitman első évada, ingyenesen letölthető a Beyond Good & Evil a PC-seknek, és elindult a CoD: Infinite Warfare bétája.
Hír 1
-
Vietnámban játszódhat a jövő évi Call of Duty?
Még meg sem jelent az idei rész, de már a következő epizódról szólnak a pletykák.
Hír 41
-
Csak jövőre jelenik meg a Friday the 13th: The Game
Eredetileg még ebben a hónapban megkaptuk volna a játékot, azonban a premiert jövő év tavaszára tették át.
Hír 7
Percről percre
ph Asztali gépek, különféle perifériák, komponensek, microSD memóriakártyák és telefonos kiegészítők integetnek a kirakatból.
ma E-ink kijelzős androidos táblagép? Valami olyasmi.
it Az írók előzetes megállapodást kötöttek Hollywood óriásaival, így a stúdiók bizonyos feltételek mellett teljes gőzre kapcsolhatják az AI-modellek tréningezését. A színészekkel egyelőre nem sikerült megegyezniük.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Féltucat QD-OLED gaming monitor fortyog az MSI boszorkánykonyháján
ph Két szérián átívelve 27-től 49 hüvelykig terjed a paletta, lesz 4K, és a 144, valamint 240 mellett feltűnik a színen a 360 Hz is.
Megjött a Beyerdynamic első kábel nélküli gaming headsetje
ph Az MMX széria legújabb képviselője összesen négyféleképp köthető rá különböző masinákra, és zárt dizájnját virtuálisan nyitottá képes tenni.
Zsákutcában az Apple Car?
ma Ming-Chi Kuo szerint nem lebeg látható cél az almások jármű stratégiája előtt.
Az iPhone 15 az igazi profi a kínzópadon
ma Jobban bírja a hajlítópróbát, mint a drágább és papíron szívósabb iPhone Pro.
Szupersportkocsi ihlette Dry Studio klaviatúra, laprugós mounttal
ph A madzag nélküli, hot swapes megoldás igényes anyagokból van és megpakolták minden földi jóval, többek közt reszponzív rádióval is.
Itt a Lenovo ThinkCentre egybegépek új nemzedéke
ph A vállalat aktuális AIO PC-je Raptor Lake platformra épül és Ada Lovelace GPU-val is begyűjthető, de MI nyújtotta funkciókban sem szűkölködik.
Itt vannak az első jó minőségű képek a Samsung Galaxy S24-ről
ma Tényleg ellaposodik a széria alap és Plus modellje.