Cikkek
-
Lost Judgment - Kaptunk néhány új képet
A Yakuza széria mellékágának második része az ősz folyamán jelenik meg.
Hír 2
-
Ni no Kuni II: Revenant Kingdom - Megjelenési dátumot kapott a Switch kiadás
A játék a tervek szerint az ősz folyamán jelenik meg a Nintendo hibrid konzoljára.
Hír 0
-
Rövid előzetest kapott a WRC 10 - The Official Game
A legújabb trailerben a Horvát Rally-ba kapunk némi rövid betekintést.
Hír 7
-
Visszatér a Free Radical Design, készül egy új Timesplitters
A széria legutóbb 2005-ben jelentkezett, kíváncsian várjuk, hogy ennyi idő után milyen fogadtatásban részesül majd a folytatás.
Hír 1
-
Destiny 2 - Jövő héten jön a crossplay első hivatalos tesztelése
Ahogy arról már korábban szó volt, a következő szezonban kapjuk meg a közös játék lehetőségét, azonban rövid ideig tesztelhetjük azt az elkövetkező napokban.
Hír 0
-
Akciófigyelő: Ingyenes az NBA 2K21 az Epic Games Store-ban
A jövő heti ajándék kilétét ismét homály fedi, így csak az akció kezdetének napján lesz hivatalosan leleplezve.
Hír 8
-
Outriders - Már több mint 3,5 millióan vetették bele magukat a játékba
A játékosok és a sajtó elismerésével a program jó úton halad, hogy a kiadó következő jelentős sorozatává váljon.
Hír 0
-
Back 4 Blood - Fókuszban a karakterek és a zombik
Az őszi premier még messze van, de addig sem maradunk újdonságok nélkül.
Hír 1
-
Akciófigyelő: Humble Best of Bandai Namco Bundle (PC)
A legutóbbi bundle csomag még közel két hétig elérhető, érdemes lehet beszerezni.
Hír 0
-
Soulslike akciójáték lesz a Lies of P
A PC-re és konzolokra érkező program a klasszikus Pinokkió sztori sötét újraételmezésének készül.
Hír 3
-
60 FPS módot kapott PS5-ön a The Last of Us Part II
A frissítés természetesen mindenki számára ingyenesen elérhető a tegnapi naptól.
Hír 5
-
Mozgásban a Psychonauts 2
Egyre több részletet látunk a folytatásból, már csak egy megjelenési dátummal adósak nekünk a fejlesztők.
Hír 1
-
Ősszel jön a The Addams Family: Mansion Mayhem
A galád család új videojátékban tér vissza az ősz folyamán PC-re és konzolokra.
Hír 3
-
Egy hét múlva mutatkozik be részletesen a The Dark Pictures: House of Ashes
Az antológia széria következő felvonása idén érkezik, de pontos dátumot még nem kaptunk.
Hír 2
-
Final Fantasy VII Remake Intergrade képcsokor érkezett
A felújított kiadás új verziója kevesebb mint egy hónap múlva jelenik meg PlayStation 5-re.
Hír 6
-
Ismét mozgásban a Ratchet & Clank: Rift Apart
A PlayStation 5 exkluzív játék premierje kevesebb mint egy hónap múlva várható.
Hír 4
-
Pontos dátumot kapott a Resident Evil: Infinite Darkness animációs sorozat
A kizárólag Netflix-re érkező széria július első hetében lesz elérhető a streaming szolgáltatónál.
Hír 4
-
iPad-ekre is megjelent a Divinity: Original Sin 2 - Definitive Edition
Az új kiadás fizetős változatként lett beszerezhető, természetesen mikrotranzakciók nélkül játszhatunk a teljes programmal.
Hír 4
-
Friss előzetest kapott a Total War: Warhammer III
A széria új felvonása PC-re érkezik, de pontos dátumot még nem kaptunk.
Hír 0
-
Grand Theft Auto V - Novemberben érkezik PS5-re és Xbox Series X/S-re
Aki esetleg jelenlegi generációs konzolokon is szeretné beszerezni a játékot, annak ősszel erre is lesz lehetősége.
Hír 8
-
Days Gone - Megjelent a PC-s kiadás
A minap megérkezett végre Steamre is a korábbi PlayStation exkluzív játék, amelyhez egy launch trailert is mellékeltek a készítők.
Hír 16
-
Megjelenési dátumot kapott a The Ascent (PC, Xbox One, Xbox Series X/S)
A játék megjelenése napjától elérhető lesz a Game Pass előfizetők számára.
Hír 3
-
Xbox Game Pass [2021] - Az extra májusi lista
A Microsoft egy csokorba szedte, hogy milyen további játékok várhatóak még a hónapban az előfizetők számára.
Hír 8
-
Sztorit trailert kapott a Guilty Gear -Strive-
A verekedős játék széria legújabb felvonása kevesebb mint egy hónap múlva lesz elérhető.
Hír 0
-
Jön a Chivalry 2 nyílt bétája
A jövő hét közepén induló tesztben bárki részt vehet, az előtöltés az indulás előtti napon élesedik.
Hír 1
-
Warhammer: Age of Sigmar Storm Ground - Fókuszban a frakciók
A körökre osztott stratégiai játék premierje alig néhány nap múlva lesz esedékes.
Hír 1
-
Dying Light 2 - Befutott a következő fejlesztői videó
A készítők ismét egy kérdezz-felelek anyagagl jelentkeztek, ebből kiderül többek között, hogy mikor játszódik a folytatás.
Hír 12
-
Kilépett a korai hozzáférésből a Realpolitiks II
A Jujubee grand strategy játékának végső kiadása már elérhető Steamen.
Hír 0
-
Battlefield 2021 - Újabb kiszivárgott képek?
Az alacsony felbontású képernyőmentések állítólag a bejelentő trailerből származnak.
Hír 9
-
Közelít a Dolby Vision az új Xbox generációra
A szükséges frissítést már megkapták az Xbox Insiderek, ráadásul a játékokra is használható.
Hír 10
-
Final Fantasy XIV Online - Alig egy hét múlva jön a PS5 kiadás
Véget ér a nyílt béta, érkezik az MMORPG teljes PlayStation 5-ös változata.
Hír 0
-
PlayStation 4-re tart a Katana Zero
Hivatalos bejelentés még nem történt, azonban az amerikai korhatár-besorolás oldalára már felkerült az új kiadás adatlapja.
Hír 0
-
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba – Hinokami Keppuutan - Így harcol Rengoku Kyojuro
Folytatódik a karakterek bemutatója, ezúttal a Demon Slayer Corps egyik legerősebb tagját láthatjuk akció közben.
Hír 0
-
Steamre tart a Samurai Shodown
Véget ért az egy éves Epic Games Store exkluzivitás, így végre a Valve rendszerében is megvásárolható lesz a verekedős játék.
Hír 1
-
Közel négyórányi játékmenet videón a Biomutant
A készítők lehetőséget adtak PewDiePie-nak arra, hogy bemutassa nekünk a játék korai szakaszát.
Hír 1
-
Böngészőből is játszható a Command & Conquer: Red Alert 2 többjátékos módja
Akik esetleg nosztalgiáznának kicsit az ismert RTS-sel, azoknak érdemes lehet ránézni a projektre.
Hír 5
-
2021 - Íme a 20. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napok egyik legnagyobb megjelenése a PC-s Days Gone érkezése lesz.
Hír 4
-
Starfield - Újabb kiszivárgott képek?
Ismét néhány állítólagos képernyőmentést tett közzé egy korábbi megbízható informátor.
Hír 19
-
PlayStation 4-re tart a Hades
A hivatalos bejelentés még várat magára, azonban a koreai korhatár-besorolás oldalára felkerült a játék adatlapja.
Hír 1
-
The Division Heartland - Kiszivárgott 20 percnyi játékmenet videó
Az új játékról a bejelentése óta mindössze annyit tudunk hivatalosan, hogy free-to-play alkotásnak készül.
Hír 5
-
Jön a Ghostrunner 2
A fejlesztők szerint az első rész remek fogadtatásban részesült, így elkészülhet a folytatás.
Hír 0
-
Biomutant - Így fut PC-n és konzolokon
Akik a legelső PS4-en és Xbox One-on akarnak játszani a programmal, azoknak be kell érniük a 1080p-30FPS kombinációval.
Hír 26
-
Megérkezett a Final Fantasy XIV Online - Endwalker teljes előzetese
A kiegészítő premierje a tervek szerint november végén várható.
Hír 15
Percről percre
ph Asztali gépek, különféle perifériák, komponensek, microSD memóriakártyák és telefonos kiegészítők integetnek a kirakatból.
ma E-ink kijelzős androidos táblagép? Valami olyasmi.
it Az írók előzetes megállapodást kötöttek Hollywood óriásaival, így a stúdiók bizonyos feltételek mellett teljes gőzre kapcsolhatják az AI-modellek tréningezését. A színészekkel egyelőre nem sikerült megegyezniük.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Féltucat QD-OLED gaming monitor fortyog az MSI boszorkánykonyháján
ph Két szérián átívelve 27-től 49 hüvelykig terjed a paletta, lesz 4K, és a 144, valamint 240 mellett feltűnik a színen a 360 Hz is.
Megjött a Beyerdynamic első kábel nélküli gaming headsetje
ph Az MMX széria legújabb képviselője összesen négyféleképp köthető rá különböző masinákra, és zárt dizájnját virtuálisan nyitottá képes tenni.
Zsákutcában az Apple Car?
ma Ming-Chi Kuo szerint nem lebeg látható cél az almások jármű stratégiája előtt.
Az iPhone 15 az igazi profi a kínzópadon
ma Jobban bírja a hajlítópróbát, mint a drágább és papíron szívósabb iPhone Pro.
Szupersportkocsi ihlette Dry Studio klaviatúra, laprugós mounttal
ph A madzag nélküli, hot swapes megoldás igényes anyagokból van és megpakolták minden földi jóval, többek közt reszponzív rádióval is.
Itt a Lenovo ThinkCentre egybegépek új nemzedéke
ph A vállalat aktuális AIO PC-je Raptor Lake platformra épül és Ada Lovelace GPU-val is begyűjthető, de MI nyújtotta funkciókban sem szűkölködik.
Itt vannak az első jó minőségű képek a Samsung Galaxy S24-ről
ma Tényleg ellaposodik a széria alap és Plus modellje.