Cikkek
-
Bourne Conspiracy: súlyos pofonok
Júniusban kezdi osztani súlyos pofonokat Jason Bourne: a The Bourne Conspiracy Ludlum mester regényfolyamára alapoz, de merít a Metdémonos filmekből is.
Hír 1
-
Red Faction: Guerilla falbontás
Bejelentése óta nem is igazán hallottunk a Volution rombolós FPS sorozatának harmadik felvonásáról, a Red Faction: Guerilla-ról, most azonban néhány új kép érkezett róla.
Hír 0
-
Bajban van a Castaway
Újabb csapat a megszűnsés határán. Könnyen meglehet, hogy hamarosan bezárja kapuit a Castaway Entertainment. A stúdiót korábbi Blizzard North fejlesztők alapították, ambíciózus tervekkel.
Hír 0
-
Fallout 3 - a magányos harcos
Habár a Fallout 3 megérkeztére sajnos az őszig még várni kell a megfelelő ízelítők adagolásával talán átvészelhető a hátralévő idő. Képözön német forrásból.
Hír 0
-
Sony: a Microsoft kiütötte magát a harcból
A Sony marketingesét, Scott Steinburg-öt nemrégiben az újgenerációs konzolok közötti csatározásról kérdezték, ennek kapcsán pedig elmondta, hogy szerinte remek pozícióban vannak.
Hír 2
-
Warhammer 40k MMO - csak évek múlva
A tavaly márciusban bejelentett, Warhammer 40,000 univerzumba ágyazott masszívan multiplayer online szerepjátékról beszélt Brian Farrel, a THQ első embere.
Hír 0
-
Alan Wake - tájékoztatás hamarosan
Nem tart már sokáig az Alan Wake körüli hallgatás, ígérte tegnap este a játék hivatalos fórumában a fejlesztésért felelős Remedy szóvívője. Itt lenne az ideje, hogy történjen valami.
Hír 7
-
Készük a következő Thief?
Új AAA-tételen dolgozik az Eidos Montreal gárdája, olvasható a termékeny divízió hivatalos honlapján található tájékoztató. Egyes források szerint a Thief lehet a befutó.
Hír 6
-
Mafia II - friss információk
A hétvégi képek után végre friss információk láttak napvilágot a Mafia II-ről, ráadásul a megjelenésről is szó esik. A PC-s verzió boltokba kerülése várhatóan az Xbox360-as és PS3-as bemutatkozás után lesz esedékes. Kidolgozott törésmodell és kétszer akkora bejárható terület.
Hír 0
-
THQ: A konzolháború nem létezik
Jack Sorenson, a THQ fejese megemlítette, hogy szerinte a média és a játékosok túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a videójátékok sportos aspektusára, a versengésre.
Hír 0
-
Lost Odyssey: letölthető tartalom érkezik
A japán Lost Odyssey rajongók most örülhetnek, hamarosan ugyanis letölthető tartalom érkezik a játékhoz - egyelőre csak a szigetországban, de remélhetőleg majd mi is kapunk belőle.
Hír 0
-
Kétmillió felett a PS3 Japánban
Aki komolyabban figyelemmel követi a japán hardvereladási listákat, azokat vélhetően nem éri meglepetésként a hír, de mindenképpen érdemes említést enni róla: a PS3 átlépte a kétmilliós határt.
Hír 0
-
Unreal Tournament 3 - minden rendben
Legalábbis Mark Rein szerint, aki szereti hergelni mindkét tábor rajongóit, attól függően, hogy éppen kinek fejleszt exkluzív játékokat. Most a 360 tulajdonosok megnyugtatása következik.
Hír 0
-
Növekszik a játékos társadalom
Az amerikai eladási listákat is szállító NPD Group aktuális felméréséből kiderült, hogy növekszik a videójátékokkal játszók száma az Egyesült Államokban, az adatokból azonban az is látszik, hogy a konzolosok számára továbbra is az offline játék számít csábítóbbnak.
Hír 0
-
Stormfront: itt a vége
Az április elsejei hír, amely komoly - sajnos túlságosan is: a kaliforniai központú Stormfront Studios közel húsz évnyi működés után kénytelen lehúzni a rolót.
Hír 0
-
Stephen King a játékokról
A horror koronázott királya beszélt nemrégiben arról, hogy milyen problémákat lát a média játékellenes kirohanásaival kapcsolatban. Érdekes, de mindenképpen jogos vélemény következik.
Hír 0
-
Alpha Protocol - Bond nyomdokaiban
A Sega előállt az első képekkel nagy reményekkel keszülgető akciójátékáról, az Alpha Protocol-ról, amelyben egy titkos ügynök bőrébe kell majd bújnunk.
Hír 0
-
Mafia II - ne kezdj ki a családdal
Három új kép érkezett az igencsak régóta készülő Mafia II-ből, amelyek veszettül hangulatosak, és csak úgy árad belőlük a sötét,maffiafilmeket idéző hangulat.
Hír 24
-
Metal Gear Soild 4: Mi lesz a dobozon?
Ahogy közeleg a Metal Gear Solid negyedik epizódjának megjelenése, a rajongók számára nem maradt túl sok hátra, mint hogy a dobozkép kilétét illetően kezdjenek vad találgatásokba.
Hír 0
-
Street Fighter IV: új belépő
Egy kósza magazinszken formájában már találkozhattunk vele, de most normálisabb minőségű képek érkeztek, így már érdemes foglalkozni a Street Fighter IV új szereplőjével.
Hír 1
-
Egymillióan a Paradicsomban
Új koncepció ide vagy oda, úgy tűnik, hogy a Burnout továbbra is remekül hoz a konyhára, a Criterion Games ugyanis bejelentette, hogy a Burnout Paradise-ból elkelt az egymilliomodik példány is.
Hír 0
-
The Bourne Conspiracy június végén
A Sierra Entertainment tájékoztatása szerint június végén érkezhet meg az európai boltokba a The Bourne Conspiracy, Xbox360 és PS3 esetében egyaránt.
Hír 0
-
Dawn of War 2: teaser és képek
A Relic ügyesen fellőtte a nemrég hivatalosan is bejelentett Dawn of War 2 hivatalos honlapját, a figyelmes szemlélődő méretes screenshotokat, és teaser videót is talál.
Hír 3
-
Menetel a Monster Hunter
Ha a Capcom eddig esetleg még tanakodott azon, hogy vajon megérte-e beindítani a Monster Hunter sorozatot, akkor most már egészen biztosan dülőre jutott, a legújabb rész ugyanis remekül fogy.
Hír 0
-
Grand Theft Auto IV - az első benyomások
Rob Taylor, az Xbox World 360 szerkesztője szerencsés ember: a Rockstar gárdáján kívül ő volt az egyik első ember a planétán, aki végigjátszhatta a Grand Theft Auto IV-et. Színes-szagos élménybeszámoló következik szigorúan spoiler mentesen.
Hír 6
-
GRID: hétvégi kóstoló
Friss, ropogós videóanyagot tudunk mutatni a Codemasters nyáron érkező autóversenyes játékáról, az eddigiek alapján igencsak meggyőzőnek bizonyuló GRID-ről.
Hír 13
-
Burnout Paradise: a Nagy Átalakulás
A Burnout sorozatért felelős Criterion Games elárulta, hogy igen komoly terveik vannak az év elején megjelent Burnout Paradise-hoz érkező kiegészítő tartalmakkal.
Hír 0
-
MGS4: Snake öltönyben
A francia Jeuxvideo szállította a friss Metal Gear Solid 4 képeket: a stáb megjérta a japán Konami főhadiszállást, három napig próbálgatta a játékot - a screenshotok is innen származnak.
Hír 5
-
CryTek főnök a Game Developers Forum-on
Újabb nagynevű előadóval bővült a 2008-as Game Developers Forum vendéglistája: Cevat Yerli, a Crysis lead-designere, a Crytek egyik alapító tulajdonosa tart előadást a rendezvényen,
Hír 0
-
Battlefield Heroes - 2 térképpel érkezik
A nyárra ígért ingyenes PC-exkluzív és multiplayer orientált Battlefield Heroes fejlesztői tájékoztatás két egész térképpel fog megjelenni. Nem akarják túlzásba vinni.
Hír 6
-
UEFA Euro 2008 - stadiontúra
Már csak szűk két hónap és kezdetét veszi a nyári futball Európa-bajnokság Ausztriában és Svájcban. Az EA által szállított hivatalos játék stadionjaiban nézhetünk ezúttal szét néhány ünneplő csapat kíséretében.
Hír 0
-
Derült égből - Tom Clancy's HAWX bejelentés
Mikor az Ubisoft bejelentette, hogy Tom Clancy nagymestert és a hozzá tartozó jogokat kilóra megvette, nem sejtettük, miben fog e szerelem kiteljesedni. Mai napon azonban bemutatták a kapcsolat első gyermekét, a HAWX-ot.
Hír 14
-
Sam & Max: jön a Wii változat
A Telltale Games több, mint egy éve kezdte el a Wii-re való kikacsintást: akkor még csak programozókat kerestek: már tudjuk, miért volt rájuk szükség - Wii-n is debütál a Sam&Max.
Hír 0
-
Sonic Unleashed: a hivatalos bejelentés
Két hete már kiszivárogtak az első képek, így a nagy meglepetés már elúszott, de a rend kedvéért természetesen beszámolunk róla, már csak azért is, mert új, lényeges információk hangzottak el: a Sega hivatalosan is bejelentette a Sonic Unleashed-et.
Hír 3
-
Játék készül a Cloverfield-ből?
Bár a hivatalos bejelentés még nem történt meg, szinte biztosra vehető, hogy a jövőben játékadaptáció készül a mozikban év elején bemutatott Cloverfield-ből.
Hír 0
-
Grand Theft Auto IV: a napi adag
A megjelenés közeledtével lassan napi szinten látnak napvilágot új képek és infók a Grand Theft Auto IV-ről. Most a screenshotokon a sor: a nagy GTA rajongói oldalaknak küldött képekből válogatunk.
Hír 2
-
WAR Online béta - egymillió is meglehet
A Mythic jóslata szerint a Warhammer Online bétájára regisztrált felhasználók száma könnyen átlépheti az egymilliós határt Ázsia bevonásával. A játék ősszel jön.
Hír 0
-
Dawn of War 2 - hivatalosan is
Az előzetesen kiszivárgott információk fényében nem különösöbben meglepő - a THQ és a Relic délutáni sajtóközleményében hivatalos formában is leleplezte a Dawn of War 2-t.
Hír 0
-
Alone in the Dark: újabb csúszás
A március végi megjelenés helyett újabb csúszásra kerül sor az egyre balszerencsésebb sorsú Alone in the Dark esetében: a játék most június végén érkezik.
Hír 0
-
Japán és a 2007-es év
A Famitsu lehozta az elmúlt évet összefoglaló értékelőjét, amelyben a konzolos hardver és szoftvereladásokról esett szó - az élen toronymagasan a Nintendo DS áll.
Hír 0
-
Xbox 360: közel a két millió
A Chart-Track jelenti: az Xbox 360 a jövő hét folyamán átlépi a bűvös két milliós példányszámot: ennyi konzolt adott tehát el a Microsoft az angoloknál.
Hír 0
-
Áprilisi bohóságok
Az április elseje hagyományosan az átverések, apró, vagy nem is annyira apró tréfák időpontja mindenhol - nincs ez másként a videojátékokkal foglalkozó sajtóban sem. Összegyűjtöttük a tegnapi nap termésének legjavát, vannak köztük grandiózus darabok is.
Hír 0
-
Call of Duty 4: pályacsomag montázs
Finomat csúszik a Call of Duty 4: Modern Warfare korábban április negyedikére ígért első pályacsomagja - az X360-as pakk április tizedikén debütál csak. Vígaszul: videomontázs a pályákról.
Hír 5
-
Sims-ék megint az élen
Nem történt változás az aktuális amerikai PC-s eladási lista élén, a The Sims: FreeTime ismét a legjobban fogyó produktum volt, ráadásul még hátvédje is van.
Hír 0
-
Grand Theft Auto IV promó
Lassan lehet kezdeni számolni a napokat a Grad Theft Auto IV megejelenéséig. A friss mozgóképes anyag szokatlan forrásból érkezett: az amerikai GameStop lánc GTA IV promójáról van szó.
Hír 4
-
Első helyen nyitott a GT5: Prologue
A brit multiplatform játékeladási lista élén nyitott a Gran Turismo 5: Prologue, maga mögé utasítva az Ubisoft féle Rainbow Six Vegas 2-t és a Mario & Sonic at the Olympic Games-t.
Hír 2
-
Sky Crawlers: az első trailer
Megérkezett az első mozgókép az Ace Combat mögött álló csapat Wii-exkluzív repülős akciójátékából, a Sky Crawlers-ből. A játék híres regényfolyamra és animére alapoz.
Hír 0
-
Bevásárolt a Capcom
Kétszer is belenyúlt a közelmúltban a Capcom a pénztárcájába, egy kisebb japán fejlesztőcsapat mellett ugyanis az exkluzív MotoGP jogokat is megvásárolta a kiadó.
Hír 0
-
Új küledtéseket kap a Witcher
Az 1.3-as patch mellé friss küldetéseket is kapnak a The Witcher hívei, érkezett az információ a CD Projekt alkalmazásában álló Mateusz Kanik-tól.
Hír 7
-
10 éves a Starcraft
Tegnap ünnepelte megjelenésének tizedik évfordulóját a Blizzard még mindig népszerű stratégiai alkotása, a Starcraft első része. Eladásokban sem áll rosszul.
Hír 10
-
SmackDown vs. Raw 2009 helyzetjelentés
Hazánk kicsiny, de annál lelkesebb pankráció rajongótábora idén is megkapja a magáét - már ha játékra vágyik. Képek a WWE SmackDown vs. Raw 2009 Xbox 360 és PS3 kivetüléseiből.
Hír 0
-
Japán hardvereladások - feltámadt a DS
Igen sok új cím bukkant fel az aktuális japán játékeladási listán, ezek többsége pedig Nintendo DS-re jött, így a duálképernyős masina hosszú idő után újból az élen találta magát.
Hír 0
Percről percre
ph Asztali gépek, különféle perifériák, komponensek, microSD memóriakártyák és telefonos kiegészítők integetnek a kirakatból.
ma E-ink kijelzős androidos táblagép? Valami olyasmi.
it Az írók előzetes megállapodást kötöttek Hollywood óriásaival, így a stúdiók bizonyos feltételek mellett teljes gőzre kapcsolhatják az AI-modellek tréningezését. A színészekkel egyelőre nem sikerült megegyezniük.
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Féltucat QD-OLED gaming monitor fortyog az MSI boszorkánykonyháján
ph Két szérián átívelve 27-től 49 hüvelykig terjed a paletta, lesz 4K, és a 144, valamint 240 mellett feltűnik a színen a 360 Hz is.
Megjött a Beyerdynamic első kábel nélküli gaming headsetje
ph Az MMX széria legújabb képviselője összesen négyféleképp köthető rá különböző masinákra, és zárt dizájnját virtuálisan nyitottá képes tenni.
Zsákutcában az Apple Car?
ma Ming-Chi Kuo szerint nem lebeg látható cél az almások jármű stratégiája előtt.
Az iPhone 15 az igazi profi a kínzópadon
ma Jobban bírja a hajlítópróbát, mint a drágább és papíron szívósabb iPhone Pro.
Szupersportkocsi ihlette Dry Studio klaviatúra, laprugós mounttal
ph A madzag nélküli, hot swapes megoldás igényes anyagokból van és megpakolták minden földi jóval, többek közt reszponzív rádióval is.
Itt a Lenovo ThinkCentre egybegépek új nemzedéke
ph A vállalat aktuális AIO PC-je Raptor Lake platformra épül és Ada Lovelace GPU-val is begyűjthető, de MI nyújtotta funkciókban sem szűkölködik.
Itt vannak az első jó minőségű képek a Samsung Galaxy S24-ről
ma Tényleg ellaposodik a széria alap és Plus modellje.
- Hobby elektronika
- Elemlámpa, zseblámpa
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Micro Four Thirds
- Revolut
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Kés topik
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Futás, futópályák
- További aktív témák...