Cikkek
-
Bárki kipróbálhatja a D4: Dark Dreams Don't Die című játékot PC-n
A megjelenés előtt néhány nappal a fejlesztők egy publikus demó verziót osztottak meg a nagyérdeművel.
Hír 16
-
Dota 2 The International Compendium - Már 10 millió dollár fölött
Most már szinte biztos, hogy ebben az évben még a tavalyinál is több lesz a nyereményalap.
Hír 9
-
Megjelent a Halo 3: ODST felújítása
A tegnapi nap folyamán szinte mindenki megkapta az ingyen példányát egy kód formájában.
Hír 6
-
Mozgolódás a Rise of the Tomb Raider körül
Napokon belül valami újdonságra lehet számítani a széria új részéből.
Hír 13
-
Üdvözöljük a LEGO Jurassic World világában!
Közel két hét múlva már bárki megvásárolhatja és kipróbálhatja a 4 mozifilmet feldolgozó LEGO játékot.
Hír 5
-
Megjelenési dátumot kapott a SOMA
A premier dátuma mellé egy új játékmenet videót is bemutattak a készítők.
Hír 24
-
Tekken 7 - Bemutatkozik egy új karakter
A verekedős széria legújabb része továbbra is csak árkád gépekre érhető el, de készülnek már a konzolos kiadások.
Hír 12
-
Kihagyja az idei E3-at a Titanfall 2
A tavalyi év egyik legjobb akciójátékának folytatása immáron PlayStation konzolra is megjelenik.
Hír 10
-
Batman: Arkham Knight - Új játékmenet bemutató érkezett
A legújabb játékmenet videóban Poison Ivy-t szállítását kapja feladatául a bőregér.
Hír 19
-
Bejelentették a FIFA 16-ot
Az évenként jelentkező széria legújabb részének egyik újdonsága, hogy immáron női csapatokkal is lehet játszani.
Hír 54
-
Megjelent a Lara Croft: Relic Run
A kizárólag mobilokra elérhető endless run játék már bárki számára kipróbálható.
Hír 12
-
Xbox Live júniusi Gold játékok
Leleplezték a következő havi programok listáját, amelyeket hamarosan térítésmentesen le lehet tölteni.
Hír 2
-
Novemberben jön az új Need for Speed
A Microsoft idő előtt lőtte fel a játék Xbox-os oldalát, így lehetséges, hogy már tudjuk a megjelenési dátumot.
Hír 48
-
Új kontrollert kap az Xbox One?
Bár hivatalos bejelentés nem történt, az Xbox terméktámogatás oldalán egy módosított kontroller leírása látható.
Hír 45
-
Új előzetest kapott a Kholat
Az 1959-es Dyatlov-incidensen alapuló túlélőjáték kicsivel több mint egy hét múlva jelenik meg.
Hír 11
-
Megérkeztek az első Splatoon értékelések
Az első tesztek alapján a Nintendo legújabb játéka kiváló lett.
Hír 5
-
Új képek érkeztek a The Technomancerből
A Spiders legújabb akció-szerepjátékában újra a vörös bolygóra látogathatunk majd el.
Hír 1
-
Íme a PlayStation Plus júniusi tartalma
Szokás szerint összesen hat új játékkal bővül a Sony három aktív platformjain az előfizetőiknek szánt programok száma.
Hír 9
-
Íme a GTA Online őszinte előzetese
A vicces bemutatókat készítő csapat ezúttal a Grand Theft Auto Online-t vette elő.
Hír 3
-
Lehetséges, hogy késik az előző generációs Mortal Kombat X
Miközben a mostani konzolokon és PC-n töretlen népszerűségnek örvend a játék, addig Xbox 360-ra és PS3-ra továbbra sem jelent még meg a játék.
Hír 20
-
Megjelenési dátumot kapott az Until Dawn
Az eredetileg PlayStation 3-ra bejelentett játék végül PlayStation 4-re debütál majd, a géphez méltó grafikával.
Hír 0
-
Új előzetest kapott a Mad Max
A most is futó mozifilm után egy játékadaptáció is napvilágot lát idén ősszel, az előzetesek alapján pedig úgy tűnik, van remény.
Hír 16
-
Advent néven fut jelenleg a 2K új játéka
Twitteren leplezték le a cég új alkotását, bár egyelőre túl sokat nem lehet tudni róla.
Hír 18
-
Akciófigyelő: Xbox Live 21.heti akciók
Jövő hétfőig olcsóbban lehet hozzájutni olyan játékokhoz, mint az Alien Isolation.
Hír 0
-
Új előzetest kapott a What Remains of Edith Finch
A Giant Sparrow csapata ismét egy különleges játékkal jelentkezik.
Hír 0
-
Játékmenet videón az árkád Dissidia: Final Fantasy
A legújabb Dissidia játékot a Team Ninja fejleszti játéktermi gépekre, de később a PS4 kiadásra is számítani lehet.
Hír 7
-
Akciófigyelő: Steam Weeklong Deals 21. hét
Újabb heti akcióval hívja fel a leendő vásárlók figyelmét a Steam, kedvezményesen lehet hozzájutni például Commandos 2-höz.
Hír 1
-
Yu-Gi-Oh! Legacy of The Duelist - Újgenerációs konzolokra jön
Egy friss bejegyzés szerint az új konzolokat sem hagyja ki a népszerű kártyajáték.
Hír 5
-
Érkezik a Resident Evil: Zero HD Remastered
Korábban már voltak rá utalások, de most már biztos, hogy készül a híres játék felújítása.
Hír 12
-
Overwatch - Hanzo is bemutatkozik
A Blizzard által fejlesztett játék egyik távolsági harcosa látható a nemrég bemutatott videón.
Hír 46
-
Teaser trailert kapott a Shadowrun: Hong Kong
A Harebrained Schemes játéka a tervek szerint a nyáron jelenik meg.
Hír 11
-
A Tales of Zestria is játszható a londoni Comic Conon
A Sony új gépének megjelenésével a PlayStation 3 nem lett elhanyagolva, továbbra is érkeznek rá programok.
Hír 1
-
Devil May Cry 4: Special Edition - Dante harca
Hamarosan megvásárolható lesz a klasszikus széria legutolsó epizódjának újgenerációs kiadása.
Hír 10
-
Megjelent a The Incredible Adventures of Van Helsing III
A tegnapi naptól már bárki megvásárolhatja, és kipróbálhatja a trilógia utolsó részét.
Hír 22
-
Ilyen lesz a Portal Pinball
A Kotakunak köszönhetően most 5 percnyi videót láthatunk a napokon belül megjelenő asztalról.
Hír 2
-
Érkezik az új Pac-Man játék
A Bandai Namco bejelentette a híres játék új részét, amely kizárólag mobilokra jelenik meg.
Hír 7
-
Érkezik a Cossacks széria 3. része
Folytatódik a híres széria, amely leginkább az első rész teljes újragondolásának is tekinthető.
Hír 23
-
Megkapta első előzetesét az F1 2015
Az új videó mellé egy kevésbé jó hír is társul, ugyanis egy hónapot késik a játék megjelenése.
Hír 33
-
Final Fantasy XIV: Heavensward - Új trailer és képcsokor érkezett
Az újraindított internetes szerepjáték hamarosan egy kiegészítővel gazdagszik.
Hír 3
-
Parkolópályán a Hellraid
A Techland korábban 2015-re csúsztatott akciójátéka már biztosan nem jelenik meg idén.
Hír 8
-
Játék készül a Kursk katasztrófájáról
Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb balesetéről hamarosan egy videojáték jelenik meg.
Hír 40
-
Előzetest kapott a Game of the Thrones kalandjáték új része
Lassan, de biztosan a végéhez közeledik a közkedvelt szériából készült videojáték.
Hír 0
Percről percre
it Az írók előzetes megállapodást kötöttek Hollywood óriásaival, így a stúdiók bizonyos feltételek mellett teljes gőzre kapcsolhatják az AI-modellek tréningezését. A színészekkel egyelőre nem sikerült megegyezniük.
it Nagyot fejlődhet a Tesla-féle gigacasting, az autók alvázát közel egy darabban gyártanák le.
it Külön szoftverfrissítést biztosít a franciáknak az Apple az iPhone 12-höz, hogy megoldják a sugárzási problémát – más országoknak várniuk kell.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
A filmek szerelmeseit célozza meg új hangprojektorával a Bose
ph A Smart Ultra Soundbar a dialógusok visszaadásában minden korábbinál jobban jeleskedik.
Felújítva érkezett meg a korábbi AMD Software
ph A friss 23.9.3-as szoftvercsomag egy extra profilt kínál.
Faék egyszerűségű, inteles alaplapok jöttek a Biostartól
ph A párost csupán a lehető legszükségesebbekkel szerelték fel, azonban az egyikük a DDR5-ös memóriaszabvány híve.
Újabb Ulefone akkuszörnyeteg érkezett
ma Különleges fénnyel világítja meg a tábort és mindenkivel megosztja energiáját.
Kolink blog: új házakat hoz az ősz
ph Két új számítógépházzal bővíti kínálatát a cég, az egyik a Unity, a másik az Observatory családba érkezik.
Extrém tartósságú Solidigm SSD jött a vállalati szegmensbe
ph A több tucat petabájtnyi írást ígérő újdonság által diktált sebességet sem neveznénk épp lassúnak.
A Lenovo végre túllép a 10-es számon
ma Elvileg készül a Lenovo Tab M11, ami a zavaróan népes M10-es szériát váltja majd.