Cikkek
-
Film készül a Space Invadersből
Az első videojátékok egyikéből is filmet forgatnak, a Warner Brothers ugyanis megvásárolta a Space Invaders jogait.
Hír 24
-
Húszpercnyi színtiszta The Sims 4
Az életszimulátor legújabb felvonása gőzerővel készül, most a fejlesztők játsszanak húsz percet saját teremtményükkel.
Hír 15
-
Risen 3: bemutatkozik a Demon Hunter frakció
A Gothic-trilógia készítőinek új játéka ismét három, egymással rivalizáló frakciót mutat be, ezeknek egyike lesz a Demon Hunter.
Hír 3
-
Szabad a szerelem a Dragon Age: Inquisitionban
A Dragon Age: Inqusitionban lesz meleg, biszexuális és hagyományos szerelmi sztori is, hiszen mindegyik más és más történetet mesél el, nyilatkozott a BioWare.
Hír 66
-
Nem lenne igazságos a konzolok közötti csata a Destinyben
Az idei év egyik legnagyobb sikervárományosa a Halo készítőinek új játéka, a Destiny, amely szinte kiált egy platformokon átívelő többjátékos opcióért, de nem fog kapni.
Hír 22
-
2015-ig semmit sem láthatunk a Doomból
Hatalmas siker volt az új Doom bemutatója a QuakeConon, a játékosok nagy bánatára mégsem valószínű, hogy idén bármit is láthatunk majd belőle.
Hír 41
-
Illusztrációnak használták az MGS 5-öt egy hírcsatornán
A téma kemény, az utánajárás viszont meglehetősen hanyagra sikerült: így jöhetett össze, hogy egy MGS 5 képpel illusztrálták az ex-gyerekkatonákról szóló riportot egy külföldi adón.
Hír 58
-
Vasárnapi őrület: Crypt of the NecroDancer trailer
Megmagyarázhatatlan videó került ki az internetre: a Crypt of the NecroDancer játék trailere ránézésre olyan régen elhagyta az épelméjűség határát, hogy már nem is emlékszik a vonalra.
Hír 15
-
Kiszivárgott a GTA 5 nextgen megjelenési dátuma
Több bolthálózat is dátumot csatolt a sokak által várt játék megjelenéséhez, amely az E3-as bejelentés alapján valamikor őszre volt datálva.
Hír 137
-
Hétfőn indul a The Crew zárt bétája
A Test Drive Unlimited fejlesztőiből verbuválódott Ivory Tower játéka két napig kis szerencsével bárki által játszható lesz!
Hír 52
-
24 percnyi Rainbow Six Siege
Az Ubisoft most kiadott videójában két teljes meccset lehet végigizgulni az E3-ból már megismert pályán.
Hír 19
-
Szombati őrület: mozgó óriásrobot a Minecraftban
Azt hiszem, ez után a videó után mára már nyugodtan be lehet zárni az internetet, nem lesz semmi, ami akárcsak megközelíthetné.
Hír 29
-
Shadow of Mordor: videón az előrendelői DLC
A Warner Brothers által kiadott új videóban rövid betekintést nyerhetünk a kizárólag előrendelők számára elérhető extrákba.
Hír 21
-
Jövő héten érkezik a Hearthstone első küldetéslemeze
Július 22-én Amerikában, július 23-án pedig Európában debütál a Curse of Naxxramas: A Hearthstone Adventure.
Hír 7
-
Óriási leépítések a Microsoftnál
Bezár az Xbox Entertainment Studios is, 18000 főtől válik meg a redmondi székhelyű vállalat, ezzel pedig történelmének legnagyobb leépítését hajtja végre.
Hír 48
-
Váratlanul előbb jön az Evil Within
Jól halad a Resident Evil készítőjének új játéka – a Bethesda bejelentette, hogy kicsivel előbb kerül majd a boltok polcaira, mint azt tervezték.
Hír 9
-
Viszlát Doom 4, helló Doom
Számtalan részlet látott napvilágot a készülő Doom 4 kapcsán a QuakeConon, amit az előzetes infók alapján nyugodtan hívhatunk csak Doomnak.
Hír 93
-
Érkezik a Torchlight sorozat Linuxos változata a Steamre?
Új, Linuxos megjelenésre utaló jelek kerültek bele a Torchlight Steames bejegyzéseibe – lehetséges, hogy a pingvinek is kaszabolni kezdhetnek.
Hír 7
-
Mindenkinek ugyanannyiba kerül a Last of Us Remastered
Bár áprilisban még gondolkodtak rajta a fejlesztőnél, a jelen állás szerint mindenkinek teljes áron kell megvásárolnia a Last of Us felújított változatát.
Hír 31
-
A Destiny bétája még nem teljes felbontásban fut Xbox One-on
Szenvednek a fejlesztők a Microsoft konzolján – most éppen a Destiny-ről derült ki, hogy a bétaváltozat még nem fogja tudni az 1080p-s felbontást.
Hír 65
-
Xbox One-ra is debütál a Pinball FX2
Már a hónap végétől elérhető lesz a generáció legjobb flippere a Microsoft konzolján is - hála az ID@Xbox programnak.
Hír 7
-
Angry Video Game Nerd: The Movie trailer
James D. Rolfe, az igazi rossz videojátékok nyüstölésének koronázatlan királya beköltözik a mozikba, méghozzá nem is akárhogyan.
Hír 3
-
Fatal Frame: bemutatkozott a Wii U változat, érkezik a film is
Gyenge idegzetűeknek továbbra sem ajánlott a Fatal Frame széria, amely a mozikba is beköltözik.
Hír 10
-
Taktikai rombolás az új Rainbow Six Siege videóban
Bár a fél játéksajtó az E3 játékának választotta, idáig igazán jó minőségű videó nem látott napvilágot az új Rainbow Six részből.
Hír 27
-
Megduplázódtak az Xbox One eladásai Amerikában
A Microsoft örülhet: a Kinect nélkül szerelt, olcsóbb konzolokat szeretik a vásárlók.
Hír 33
-
Minden idők legismertebb denevérembere a LEGO Batman 3-ban!
Úgy néz ki, előkerülhet a cápaspray a legújabb LEGO Batmanban, hiszen a hatvanas évekbeli tévésorozat sztárja is felbukkant a szinkronstúdióban.
Hír 11
-
Új The Last of Us Remastered részletek
Spanyolországban házal a Naughty Dog a PS4-re érkező The Last of Us spéci kiadásával, innen szivárogtak ki részletek.
Hír 141
-
Klasszikus X-COM játékok a Humble Bundle-ben
A 2K Games zászlóshajói mellett a régi X-COM játékok is bezsákolhatóakká váltak a Humble Bundle legújabb akciójában.
Hír 19
-
Alien Isolation – akár gyilkolás nélkül is végigjátszható
Bár holttestből lesz elég a klasszikus Nyolcadik utas a halál alapján készülő játékban, főhősként megtehetjük, hogy egyel sem gyarapítjuk majd a számukat.
Hír 38
-
Vége a The Sims 2 támogatásának
Az Electronic Arts felfüggeszti a The Sims 2 hivatalos támogatását, véget ért egy korszak a játékosok és a kiadó életében is.
Hír 25
-
Gigantic: új játék a StarCraft egykori fejlesztőitől
A seattle-i székhelyű Motiga stúdió nem kispályásokból áll: StarCraft és Guild Wars fejlesztők is akadnak közöttük.
Hír 9
-
Sniper Elite 3: publikus vadászat a Szürke Farkasra
Bárki számára megvásárolható lett a Sniper Elite 3 egyik legjobb küldetése – amelyben magát Hitlert kell levadászni.
Hír 12
-
Divinity: Original Sin javítás az egyéniségekért
Tovább alakul a Kickstarteren összegründolt szerepjáték, most éppen AI személyiségeket passzíroztak bele a fejlesztők.
Hír 2
-
Száz fővel bővítene a Saint's Row fejlesztője
A THQ csődje majdnem magával rántotta, most mégis száz új dolgozó alkalmazásán gondolkozik a Volition.
Hír 20
-
A BioWare kíváncsi a játékosok véleményére
A rajongókat is be szeretné vonni a Mass Effect negyedik részének megalkotásába a kanadai fejlesztőcsapat.
Hír 59
-
A Microsofttól kérik a fejlesztők az Early Access-t
A Sony után a Microsoft is elhintette, hogy nem idegen tőle a korai hozzáférés.
Hír 21
-
Jön a Don't Starve: Reign of Giants PS4-re
Július 22-én végre PS4-re is megérkezik a Don't Starve Reign of Giants DLC-je.
Hír 26
-
Megnyílik a Destiny béta – de mi lesz utána?
Vajon mi lesz a sorsa a bétázóknak a Halo készítőinek új játékában? A stúdió egy interjúban többek között erről is mesélt.
Hír 12
-
Assassin's Creed Unity - Revolution trailer
Friss előzetesen az új Assassin's Creed játék, amely kizárólag PC-re, Xbox One-ra és Playstation 4-re jelenik majd meg.
Hír 22
-
Star Citizen: határ a csillagos ég
Gyorsvonatként száguldanak előre a készülő űrszimulátor bevételei – pedig a játék még elég messze van a megjelenéstől.
Hír 36
-
Battlefield 4 Dragon's Teeth - Launch trailer
A mai naptól a Prémium tulajok számára elérhetővé válik a legújabb Battlefield 4 DLC.
Hír 16
Percről percre
it Zöld utat kapott a Neuralink az amerikai FDA-tól, így Elon Musk cége elkezdheti az emberkísérleteket.
ph A 4060-as trió középső, az MSI-nek köszönhetően óriási hűtővel szerelt változatát teszteltük új platformunkkal.
it A holland hatóságok már vizsgálják a Tesla nagy adatszivárgását, az ügyfelekről és a dolgozókról is sok mindent tett valaki közzé, és állítólag rengeteg a panasz az Autopilotra. Egy korábbi dolgozó lophatta el a sok adatot, az ügy akár hatalmas büntetéssel is járhat a Tesla számára.
Állásajánlatok
Cég: KIFÜ
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Computex 2023: ikerturbós vízhűtés
ph Az InWin TR szériája négyféle méretben, hat éves garanciával és PWM vezérlésű pumpával érkezik.
Összehajtható OLED tévét villantott a TCL
ph Egy gombnyomással asztallá alakítható a modell.
Nem is lett olyan drága a Xiaomi 13 Ultra
ma Persze az olcsótól így is messze van, de a német és holland piacon azért nem 1500 euró, ráadásul egy nagyjából egy hét alatt szállítják is.
Computex 2023: Macaron Cooler Master módra
ph A QUBE 500 Flatpack ház színvilágát mi állíthatjuk össze, a szellőzőlyukakba pedig kiegészítőket akaszthatunk.
A Nubia egy kevésbé ismert oldala
ma Ide a Red Magic gamer szériát és a kamerás csúcsmodelleket hozza a Nubia, de otthon az alsó polcon is kínál alternatívát.
Befutottak az új ARM Cortex magok
ph A tervezőcég az energiahatékonyságot helyezte fókuszba.
Válság ide vagy oda, kapkodnak a méregdrága mobilokért
ma Az Apple trónja megingathatatlan, androidos vonalon a Samsungnál az előny.
- Xbox Series X|S
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake" (LGA1700)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Bambu Lab X1 és P1P tulajok
- Androidos tablet topic
- World of Tanks - MMO
- Tripla hűtéssel: MSI GeForce RTX 4060 Ti Gaming X Trio
- Óvodások homokozója
- Geller72: Tabuk nélkül - 1. rész. Morális kérdések
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...