Hirdetés
A Nintendo a maga tempójában mindent megtesz egyrészt azért, hogy a Wii U eladásai meglóduljanak, másrészt pedig azért, hogy a Wii-vel ellentétben az új gépet ne csak a hardcore Nintendo rajongók és a gyerekek akarják a nappaliba. Bár egyik törekvésüket sem koronázta eddig megkérdőjelezhetetlen siker, az biztos, hogy a Japán vállalat jó úton halad: a Mario Kart 8-al sikerült a platform legjobb eladásait produkálni, a felkelő nap országában már idén szeptember végén debütáló, de csak most bemutatott Fatal Frame: The Black Haired Shrine Maiden (munkacím) pedig egyértelműen nem a tévé előtt táncolós, éneklős célcsoportnak készül.
Az Európában Project Zero-ként futó horrorsorozat nem csak azért volt a zsáner egyik legmeghatározóbb darabja, mert sikerült olyan atmoszférát teremteni benne, hogy az átlag nyugati horrorokon edződött idegzetű próbálkozók 20-30 perc után már sírva könyörögtek egy marék nyugtatóért, hanem azért is, mert a játékmenetet zsigerbe markolóan újszerűre sikerült. A főhősnő ugyanis nem fegyverrel rohangált az amorf rusnyaságok között, hogy bármit, ami megmozdul telepumpáljon ólommal, hanem egy szál fényképezőgéppel próbálta legyőzni az életére törő démonokat és kísérteteket. A folytatás ránézésre semmiben sem marad el az elődöktől, potenciális Wii U tulajok pedig pusztán azon idegeskedhetnek, hogy vajon nyugatra mikor ér el a program, amelynek atmoszféráját most is harapni lehet.
Számtalan egyéb nyalánkság mellett bejelentettek két filmváltozatot is a játékból. Az egyik japánban készül és valószínűleg maximum DVD-n debütál nyugaton már idén, a másik viszont az előbbi (még meg sem jelent) mozi amerikai újrázása lesz, Samuel Hadida producer áldásos tevékenységének köszönhetően. Az úriember tevékenyen részt vett a Resident Evil sorozat megalkotásában, illetve a tragikomikus Silent Hill folytatás is a nevéhez fűződik.