A híresztelések szerint drága lesz a Nintendo NX

A Nintendo NX kapcsán egyre nagyobb az érdeklődés. Még a nyáron írtunk arról, hogy – a legfrissebb iparági források szerint – milyen is lesz a konzol. A termék kézikonzol jellegét azóta többször is megerősítették, így az sem meglepő, hogy az okostelefonon játszó réteg lesz a célközönség. Sőt, már a fejlesztőknél is ott van a hardver, így extra információk is befutottak.

Az ár azonban egy fontos kérdés, mivel a konzolpiacon tipikusan jellemző, hogy a gyártók szabadabban szabhatják meg az árcédulát, akár veszteséget is elkönyvelve, hiszen a szoftvereladásokból ez korrigálható. Emiatt nincs különösebb támpont arra vonatkozóan, hogy egy konzol végül mennyiért kerül majd az üzletekbe.

A Nintendo NX árával kapcsolatban is egyre több a pletyka. Az elmúlt két hétben két helyről is olyan adat érkezett, amely az alapgép árát 300 dollárra tette. Ezek közül ráadásul az egyik információ a Macquerie nevű befektetőcégtől érkezett, akik le is értékelték a Nintendo eredetileg pozitív kilátásait, ugyanis szerintük ilyen áron nem lesz túl nagy volumenű az eladás.

Részben persze a nyári változások is okozhatták a volumen visszafogását, ugyanis az eredeti tervekhez képest a gyártás hónapokat csúszott, aminek a háttéreben állítólag egy alapos áttervezés állt. Emiatt a Nintendo az eredeti 20 milliós 2017-es pénzügyi évre várt eladási adatot, már eleve 9,5-10 millióra csökkentette.

A Nintendo igazából a mobilitásban bízhat. Az új gép teljesítménye a jelenlegi információk szerint nagyon messze van a Microsoft Xbox One-tól is, ami természetesen azt jelenti, hogy a Sony PlayStation 4 képességeit sem fogja még csak megközelíteni sem. Ellenben a Nintendo NX egy kézikonzol, vagyis teljesen más koncepció alapján zajlott a tervezése, így valószínűleg sosem volt cél a két népszerű asztali konzollal való közvetlen verseny. Ugyanakkor kézikonzolért 300 dollárt kérni valóban nagyon merész húzás lenne.

Azóta történt