Commandos 2 HD & Praetorians HD Remaster - Érkezett néhány új kép

Elsőként a PC-s kiadások jelennek meg néhány nap múlva, valamikor tavasszal pedig érkeznek a konzolos verziók.

Miközben tavaly év vége óta tudjuk, hogy már fejlesztés alatt áll egy teljesen új Commandos epizód, addig nem szabad elfelejtenünk, hogy hamarosan megkapjuk a Commandos 2 HD Remastert és a Praetorians HD Remaster kiadását is. A PC-s verziók a tervek szerint alig két nap múlva, január 24-én érkeznek, addig is a fejlesztők néhány új képpel leptek meg minket mindkét program új kiadásából.

Hirdetés

[+]

A programok természetesen később konzolokra is elérhetők lesznek valamikor a tavasz folyamán, azonban pontos dátumot ezekhez a verziókhoz még nem kaptunk.

  • Kapcsolódó cégek: