Új fejezet
Bár akár tehetné is, a Pentiment nem ér véget az ítélethozatallal: az élet megy tovább, úgy Tassingban, mint Andreas életében. A második fejezet hét évvel később kezdődik, amikor Andreas, immár rangos művészként, elegáns ruhákba öltöző tanonc-apródja társaságában tér vissza az aprócska faluba. Az eltelt esztendők során hősünk újabb tapasztalatokkal lett gazdagabb (mi választhatjuk ki, hogy merrefelé dolgozott, és itt a lengyel-cseh-magyar régió is opció), de még utazással teli élete sem készíthette fel arra, hogy mi vár rá Tassingban. A falusiak ugyanis ketrecbe szorítva érzik magukat, az apát pedig ennek ellenére sem enged a kemény kezek politikájából – nagyon úgy néz ki tehát, hogy ismét egy történelmileg fontos eseményt nézhetünk meg közelről. 1525 volt ugyanis az az év, amikor a nagy német parasztfelkelés úgy istenigazán erőre kapott, majd ismert körülmények közt véget is ért.
Hogy itt pontosan mi is lesz Andreas felelőssége, azt már nem lőném le – mint ahogy azt sem, hogy miként tér vissza a „régi” gyilkossági ügy, vagy hogy a későbbi eseményekre milyen körülmények közt, milyen valós történelmi eseményekbe ágyazva, mely karakterek körül kavarogva kerül sor. A Pentiment története ugyanis 25 éven keresztül zajlik, és nagy ugrásokkal ugyan, de végigköveti mind Andreas, mind pedig az addigra alaposan megismert parasztok, városlakók és papok életét. A valós Német-római Császárságban zajló nagy horderejű világi események éppúgy fontos szerephez jutnak majd, mint a katolicizmus és a reformáció olykor igen brutális viszonya, és persze a lehető legszemélyesebb privát ügyek.
Andreas élete, egyetlen emberöltő időszaka is elképesztő horderejű változásokat hozott az európai világba: technikai, társadalmi és vallási tekintetben átalakult jószerivel minden. Ezt a Pentiment kiválóan modellezi: nem csak a tassingi gyerekek nőnek fel a játék során, és nem csak barátaink öregszenek meg, de életviszonyaik alakulásán keresztül az is jól látható, hogy miként alakult át az élet rendje a XVI. században.
A kezdeti, a kelleténél talán kicsit lassabb órát követően mérhetetlenül élveztem a Pentiment egyedi környezetét és aprólékos részletességét. A középkori illusztrált kötetek látványvilágára építő látványvilág parádés (főleg a kiválóan animált arcok), ráadásul a kódex-ihletéssel remekül játszik a program. Amikor aláhúzott szó jelenik meg egy szövegben, egy gombbal kiválthatunk kódex-nézetbe, ahol a margóra firkálva találjuk az adott fogalom jelentését vagy az említett személy képmását, a helyszínváltoztatásokat pedig lapozás kíséri. Vannak részek, ahol Andreas gondolatait egy fametszetbe vagy akár gyönyörű illusztrált reneszánsz kódexbe lépve ismerhetjük meg. A tényleges játékelemek közül nem mind varázsol el (az ágak gyűjtése és darabokra törése például furcsa „minijáték” volt), de amikor például egy asztrológiai jelekre és az őselemekre építő kódot kellett feltörni, azt kifejezetten élveztem. A Pentiment sokkal több, mint mechanikus játékelemeinek összessége.
Még a szövegek kiírása is játékos: amikor valaki emocionálisan kiált, tintacseppek pettyezik be a szövegbuborékot, amikor pedig valaki vallásos szavakat használ, azt az egykori rubrikátorok munkáját utánozva vörössel húzza ki a program. Néha elírásokat is kapunk, melyeket sietve javít ki a láthatatlan szkriptor, és az is csodás ötlet, hogy az eltérő karakterek neveltetésüktől, beszédmódjuktól, akár a használt nyelvezettől függően eltérő betűtípust használnak, így még a szinkron hiánya ellenére is szinte halljuk, ahogy teljesen eltérő módon beszélnek. A suttogás apró betűket használ, a nyomtatott betűk „modern” gondolatokról árulkodnak, az elhaló hangot vékonyodó, halvány szöveg jelzi, a hangsúlyokat pedig néha zöld vagy kék tinta teszi egyértelműbbé. Fantasztikusan működő rendszer ez, de aki nem szívesen olvasna gótikus meg ilyen-olyan cirkalmas betűket olvasni, ezt az effektet ki is kapcsolhatja.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!