The Last of Us Part 1 teszt

Több mint kilenc éve már, hogy megjelent a Naughty Dog nagyszerű posztapokaliptikus akciójátéka, amiből a PS4-es Remaster után most a PlayStation 5 is megkapta a maga verzióját.

Joel

Rengeteg oka volt annak, hogy a Naught Dog úgy döntött, hogy átírják az eredeti Last of Ust a második részt hajtó engine-re. Egyrészt ez kiváló felkészülést jelentett a csapat számára az új konzolra való „rendes” fejlesztés előtt, másrészt pedig arra is gondoltak, hogy a 2023 elején érkező HBO-s sorozat kapcsán feltehetően sokan akarják majd kipróbálni az azt ihlető játékot is – és nekik sokkal jobb élményt jelentene egy felújított, megszépített, minden modern funkcióval kibélelt verzió. És némi önzés is volt ebben: a Last of Us 2 múltban játszódó jelenetei kapcsán sok fejlesztő eljátszott a gondolattal, hogy milyen remek dolog is lenne, ha az egész első részt ki lehetne próbálni abban a minőségben. És persze a Sony új, PC-barát működéséhez is sokkal jobban illik, ha nem a 2013-as vagy 2014-es verziókat írják át, hanem egy 2022-est. (Nyilván pénzügyi okok is voltak a döntés mögött, de hát ez melyik nagykiadós projektre nem igaz?)

A második rész címadásához igazított Part 1 tehát egy igényes remake lett: a fantasztikus eredeti játékot átültették a második rész technológiájára, és eközben millió apró javítást és fejlesztést eszközöltek rajta. Radikális különbségek nincsenek tehát a 2013-as verzióhoz képest, de a remake így is minden tekintetben jobb, mint amilyen az eredeti volt – legnagyobb dicsérete az talán, hogy még az ahhoz kapcsolódó emlékeimnél is jobb élmény volt játszani vele, pedig hát azok rózsaszín szűrője elég hatékony szokott lenni.


[+]

Aki esetleg nem ismerné a Last of Ust, az egy, a szokásosnál sokkal több érzelemmel megpakolt külső nézetes akciójátékot képzeljen el, amely egy húsz évvel korábban játszódó felvezetést követően 2033-ban meséli el egy hosszú, drámával teli utazás történetét. Az emberi civilizációt szétcincáló katasztrófa ezúttal a tényleg létező cordyceps gombafaj egy mutáns verziója, amely a játék világában már nem csak rovarok agyát fertőzi meg, de az emberekét is. A fertőzöttek szinte azonnal kiemelkedően agresszívvé válnak, ami további fertőzésekhez vezetett – a spórák hamarosan eljutottak a bolygó minden lakott pontjára, és lényegében véget vetettek az emberi társadalomnak. 2033-ban az emberiség maradékának java militarizált karanténzónákban él, de persze kisebb csoportok az egykori városok maradékaiban mindenütt meghúzzák magukat.


[+]

Történetünk egyik hőse Joel, aki a játék lényegi részének indulásakor Boston csempészeinek egyikeként dolgozik. Ételjegyek, fegyver, lőszer – ha valakinek illegális árura van szüksége, Joel megoldja a problémát, és szállítja a csempészárut. Természetesen minden akció nem sikerülhet tökéletesen: bár az első kaland során Joel végez egy riválisával, egy óriási fegyverszállítmány kicsúszik a kezei közül. Szerencsére van megoldás: Marlene, a Fireflies nevű szervezet egyik tagja alkut ajánl neki – ha vállalja, hogy elvisz egy szimpla csomagot a bostoni karanténzóna melletti szentjánosbogaras központba, kamatostul kapja vissza a fegyvereit. Mint az nem sokkal később kiderül, ebből a megfogalmazásból semmi nem igaz: a csomag egy 14 éves lány, a szövetségi épületből is rég elkergették a társaság tagjait, és nemsokára kisebb gondja is nagyobb lesz néhány puskánál.


[+]

Bár Joel nyilván igen negatívan reagál arra, hogy így kibillentették komfortzónájából, és hogy a nyakába szakadt egy ellenséges kiskamasz, annál jobb ember, hogy otthagyja az őt kergető katonák, rablók és cordyceps-zombik martalékának Ellie-t – és tulajdonképpen ezzel a döntéssel el is indul a páros epikus road movie-ja. Előbb egy működő autót próbálnak szerezni Joel egy régi kapcsolatának segítségével, majd jöhet a pittsburgh-i Firefly-központ, aztán tovább a szinte végtelen, jószerivel kihalt, mégis halálos veszélyekkel teli úton, egyre csak nyugatra.


[+]

A játékmenet jóval lassabb és taktikusabb, mint azt talán egy zombis játéktól várnánk, köszönhetően annak, hogy a legtöbb cordyceps-fertőzött jóval szívósabb, mint a popkultúra átlagzombijai; ráadásul Joelék finoman szólva sem szenvednek lőszer-túltengésben. Bár revolverünk már a kaland elején is van, később pedig shotgunt, lángszórót és gépkarabélyt is szerzünk, amennyiben okosan akarunk játszani, nem ezek lesznek elsődleges eszközeink az ellenfelek leküzdésében. Ha lopakodunk, az emberi ellenfelek nagy részét némi fojtogatással is ki tudjuk kapcsolni, de még a teljesen kifejlett fertőzöttek ellen is hatékony és csendes megoldást jelent egy házilagos készítésű penge nyakba illesztése.


[+]

Remekül működik, ahogy a fertőzés eltérő szakaszában levő bestiák ellen más és más taktikára van szükség: a „lárvák”, a még szinte emberi alakot viselők például egyenként könnyen levadászhatók, hiszen az első riadókiáltásig a legtöbb egyhelybe gyökerezve álldogál. Azok, amelyek feje már „kinyílt”, és látható a koronaszerű gombatest, jóval erősebbek, sokkal élesebb a hallásuk, viszont teljesen vakok, így a lopakodás hirtelen új értelmet nyer – akár fényes nappal vagy zseblámpát használva is rejtve tudunk maradni köztük, amennyiben nem keltünk nagy hangzavart. Az emberi ellenfelek ellen ez a manőver nyilván nem működik, és őket még egy taktikusan elhajított tégla vagy sörösüveg sem képes olyan hatékonyan egy helyre (optimális esetben oda, ahová hamarosan becsapódik Molotov-koktélunk) csalni, mint a „zombikat”.

Amikor elszabadul a pokol, akkor persze előkerülnek a fegyverek, de bizonyos tekintetben ez már önmagában is apró büntetésnek számít, hiszen (legalábbis nehezebb fokozaton) a lőszer ritka kincsnek számít. A Last of Us azonban ezekben a pánikhelyzetekben is kiválóan működik: a kétségbeesett közelharc, a már szinte minket is megtévesztő, ide-oda kanyarodós menekülés, a csapdaállítás, vagy épp a füstbomba használata mind-mind kiváló lehetőség arra, hogy legalább ideiglenesen megszabaduljunk a minket hajszolóktól. Amikor pedig a szél elfújja az utolsó lövés hangját is, jöhet a jutalom: az ellenfelek fegyvereinek lerablása, és persze az adott terület, egy réges-régi lemezbolt, egykori luxushotel, avagy évtizede nem látogatott étterem kifosztása. A tárgykészítő rendszer nem robosztus, de a célnak tökéletesen megfelel – és ha az ember kellő kleptomániával halad előre, mindig lesz nyersanyaga egy-egy kötszerrel, robbanószerre, avagy arra, hogy amúgy is hatékony baltáját további szögekkel és ollópengékkel berhelje fel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • New Tales from the Borderlands teszt

    2014-ben kapott narratív kalandjátékos mellékszálat a Borderlands-univerzum, és a Telltale fejlesztői akkor fantasztikusan birkóztak meg a kihívásokkal – de ezt a felvonást nem ők készítették.

  • Pentiment teszt

    Egy középkori detektívtörténet, és annak váratlan következményei adják az Obsidian új történetközpontú játékának a kiindulópontját.

  • Somerville teszt

    Már megint itt vannak az idegenek, így nincs más hátra, mint fogni a kutyát és mágikussá vált karunkat, és menni, menni, menni a család után.

Előzmények

  • Sorcery! teszt

    Idehaza épp 30 éve jelent meg a kaland-játék-kockázat könyvek egyik atyjának talán legjobb sorozata, épp ideje volt tehát, hogy a videojáték-verzió konzolokon is tiszteletét tegye!

  • Martha Is Dead teszt

    Sötét, néhol egyenesen kegyetlen kalandjáték, helyenként fotorealizmust közelítő látványvilággal, és egy sötét titkokat még sötétebb titkokra halmozó családdal.

  • Elden Ring teszt

    Nagyon sokat kellett rá várni, de végre megérkezett a Dark Soulsok és a Bloodborne alkotóinak új játéka, amely a jól ismert receptet hatalmas, nyílt világba helyezte.