Joel

Rengeteg oka volt annak, hogy a Naught Dog úgy döntött, hogy átírják az eredeti Last of Ust a második részt hajtó engine-re. Egyrészt ez kiváló felkészülést jelentett a csapat számára az új konzolra való „rendes” fejlesztés előtt, másrészt pedig arra is gondoltak, hogy a 2023 elején érkező HBO-s sorozat kapcsán feltehetően sokan akarják majd kipróbálni az azt ihlető játékot is – és nekik sokkal jobb élményt jelentene egy felújított, megszépített, minden modern funkcióval kibélelt verzió. És némi önzés is volt ebben: a Last of Us 2 múltban játszódó jelenetei kapcsán sok fejlesztő eljátszott a gondolattal, hogy milyen remek dolog is lenne, ha az egész első részt ki lehetne próbálni abban a minőségben. És persze a Sony új, PC-barát működéséhez is sokkal jobban illik, ha nem a 2013-as vagy 2014-es verziókat írják át, hanem egy 2022-est. (Nyilván pénzügyi okok is voltak a döntés mögött, de hát ez melyik nagykiadós projektre nem igaz?)

A második rész címadásához igazított Part 1 tehát egy igényes remake lett: a fantasztikus eredeti játékot átültették a második rész technológiájára, és eközben millió apró javítást és fejlesztést eszközöltek rajta. Radikális különbségek nincsenek tehát a 2013-as verzióhoz képest, de a remake így is minden tekintetben jobb, mint amilyen az eredeti volt – legnagyobb dicsérete az talán, hogy még az ahhoz kapcsolódó emlékeimnél is jobb élmény volt játszani vele, pedig hát azok rózsaszín szűrője elég hatékony szokott lenni.

[+]

Aki esetleg nem ismerné a Last of Ust, az egy, a szokásosnál sokkal több érzelemmel megpakolt külső nézetes akciójátékot képzeljen el, amely egy húsz évvel korábban játszódó felvezetést követően 2033-ban meséli el egy hosszú, drámával teli utazás történetét. Az emberi civilizációt szétcincáló katasztrófa ezúttal a tényleg létező cordyceps gombafaj egy mutáns verziója, amely a játék világában már nem csak rovarok agyát fertőzi meg, de az emberekét is. A fertőzöttek szinte azonnal kiemelkedően agresszívvé válnak, ami további fertőzésekhez vezetett – a spórák hamarosan eljutottak a bolygó minden lakott pontjára, és lényegében véget vetettek az emberi társadalomnak. 2033-ban az emberiség maradékának java militarizált karanténzónákban él, de persze kisebb csoportok az egykori városok maradékaiban mindenütt meghúzzák magukat.

[+]

Történetünk egyik hőse Joel, aki a játék lényegi részének indulásakor Boston csempészeinek egyikeként dolgozik. Ételjegyek, fegyver, lőszer – ha valakinek illegális árura van szüksége, Joel megoldja a problémát, és szállítja a csempészárut. Természetesen minden akció nem sikerülhet tökéletesen: bár az első kaland során Joel végez egy riválisával, egy óriási fegyverszállítmány kicsúszik a kezei közül. Szerencsére van megoldás: Marlene, a Fireflies nevű szervezet egyik tagja alkut ajánl neki – ha vállalja, hogy elvisz egy szimpla csomagot a bostoni karanténzóna melletti szentjánosbogaras központba, kamatostul kapja vissza a fegyvereit. Mint az nem sokkal később kiderül, ebből a megfogalmazásból semmi nem igaz: a csomag egy 14 éves lány, a szövetségi épületből is rég elkergették a társaság tagjait, és nemsokára kisebb gondja is nagyobb lesz néhány puskánál.

[+]

Bár Joel nyilván igen negatívan reagál arra, hogy így kibillentették komfortzónájából, és hogy a nyakába szakadt egy ellenséges kiskamasz, annál jobb ember, hogy otthagyja az őt kergető katonák, rablók és cordyceps-zombik martalékának Ellie-t – és tulajdonképpen ezzel a döntéssel el is indul a páros epikus road movie-ja. Előbb egy működő autót próbálnak szerezni Joel egy régi kapcsolatának segítségével, majd jöhet a pittsburgh-i Firefly-központ, aztán tovább a szinte végtelen, jószerivel kihalt, mégis halálos veszélyekkel teli úton, egyre csak nyugatra.

[+]

A játékmenet jóval lassabb és taktikusabb, mint azt talán egy zombis játéktól várnánk, köszönhetően annak, hogy a legtöbb cordyceps-fertőzött jóval szívósabb, mint a popkultúra átlagzombijai; ráadásul Joelék finoman szólva sem szenvednek lőszer-túltengésben. Bár revolverünk már a kaland elején is van, később pedig shotgunt, lángszórót és gépkarabélyt is szerzünk, amennyiben okosan akarunk játszani, nem ezek lesznek elsődleges eszközeink az ellenfelek leküzdésében. Ha lopakodunk, az emberi ellenfelek nagy részét némi fojtogatással is ki tudjuk kapcsolni, de még a teljesen kifejlett fertőzöttek ellen is hatékony és csendes megoldást jelent egy házilagos készítésű penge nyakba illesztése.

[+]

Remekül működik, ahogy a fertőzés eltérő szakaszában levő bestiák ellen más és más taktikára van szükség: a „lárvák”, a még szinte emberi alakot viselők például egyenként könnyen levadászhatók, hiszen az első riadókiáltásig a legtöbb egyhelybe gyökerezve álldogál. Azok, amelyek feje már „kinyílt”, és látható a koronaszerű gombatest, jóval erősebbek, sokkal élesebb a hallásuk, viszont teljesen vakok, így a lopakodás hirtelen új értelmet nyer – akár fényes nappal vagy zseblámpát használva is rejtve tudunk maradni köztük, amennyiben nem keltünk nagy hangzavart. Az emberi ellenfelek ellen ez a manőver nyilván nem működik, és őket még egy taktikusan elhajított tégla vagy sörösüveg sem képes olyan hatékonyan egy helyre (optimális esetben oda, ahová hamarosan becsapódik Molotov-koktélunk) csalni, mint a „zombikat”.

Amikor elszabadul a pokol, akkor persze előkerülnek a fegyverek, de bizonyos tekintetben ez már önmagában is apró büntetésnek számít, hiszen (legalábbis nehezebb fokozaton) a lőszer ritka kincsnek számít. A Last of Us azonban ezekben a pánikhelyzetekben is kiválóan működik: a kétségbeesett közelharc, a már szinte minket is megtévesztő, ide-oda kanyarodós menekülés, a csapdaállítás, vagy épp a füstbomba használata mind-mind kiváló lehetőség arra, hogy legalább ideiglenesen megszabaduljunk a minket hajszolóktól. Amikor pedig a szél elfújja az utolsó lövés hangját is, jöhet a jutalom: az ellenfelek fegyvereinek lerablása, és persze az adott terület, egy réges-régi lemezbolt, egykori luxushotel, avagy évtizede nem látogatott étterem kifosztása. A tárgykészítő rendszer nem robosztus, de a célnak tökéletesen megfelel – és ha az ember kellő kleptomániával halad előre, mindig lesz nyersanyaga egy-egy kötszerrel, robbanószerre, avagy arra, hogy amúgy is hatékony baltáját további szögekkel és ollópengékkel berhelje fel.

Ellie

Annak ellenére, hogy biztos találhatnánk olyan kép-párokat, amelyeken valamelyik Uncharted rendkívül hasonlít a Last of Us egyik jelenetére, a két játék által biztosított élmények közt hatalmas szakadék tátong. Még csak nem is azért, mert itt sokkal fontosabb a lopakodás, és mert van tárgykészítés, hanem sokkal inkább azért, mert a két széria érzelmi töltete radikálisan eltérő. Az Uncharted mindig is, még a sötétebb pillanatokban is néhány jóindulatú kópé filmszerűen óriási kalandjairól szólt; romantikáról és kincsekről, no meg az utolsó pillanatban ravaszul átejtett ellenfelekről. A Last of Us viszont az emberi civilizáció elmúltát dolgozza fel, no és azt, hogy az évtizedes érzelmi veszteség mit tud tenni az emberrel.

A nagyjából egy év hosszúságú utazás során párosunk a 2033-as Amerika minden elemével találkozik: az új világban is a régi parancsnoki láncolathoz hű katonákkal, a szörnyű nélkülözések alatt megroppant, kannibállá vált bandavezérrel, a fertőzöttek elleni harcot afféle játékként kezelő, a magányban lassan becsavarodó remetével – és szerencsére pozitív példákkal is. Találkozunk fivérét védő nagytestvérrel, mindentől messze új életet teremtő közösségekkel, és persze ott vannak a Firefly-tudósok is, akik évtizedekkel az civilizáció szétzilálódása után is a gyógyírt keresik.

[+]

Ebben pedig Ellie kulcsfontosságú figura lehet, hisz ki tudja miért, a fiatal lány immunis a cordyceps-fertőzésre. Eleinte ezt persze még Joel sem hiszi el, de a veszélyes úton hamar bebizonyosodik, hogy Ellie nem hazudik – és eleinte ez fűti Joel elszántságát is. A reményeit rég elveszített komor Joel előtt ezzel ugyanis végre megcsillan az új reménysugár, és ezért hajlandó saját élete kockáztatásával is a kamaszlányt kísérgetni és védelmezni.

[+]

Legalábbis eleinte ez az őt működtető erő, de ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy változik meg az eleinte meglehetősen ellenséges páros viszonya. A nagyjából egy éves utazás során Joel és Ellie előbb harci partnerré, majd baráttá válnak – és számomra e viszony alakulása és ábrázolása az, ami oly felejthetetlenné tette az első Last of Ust. Ezt a remake-et, illetve a nagyjából két éve megjelent második részt egymás után kipróbálva látszik, hogy a Part 2 mennyivel érettebb és jobb játék volt, ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy az első rész által jelentett alapok nélkül az létre sem jöhetett volna. Annak legemlékezetesebb pillanatai sokszor az eredeti egy-egy elejtett félmondatára épülnek, és persze az a történet, az azáltal kiváltott igen erős érzelmek is csak azért működnek, mert itt megélhettük Joel és Ellie találkozását, majd egymásra találását is.

[+]

Azzal sem lehetne vitatkozni, hogy a második rész játékmenete is rengeteget fejlődött – de ettől még az első rész e felújítása is kiválóan játszható lett. Bár nem kaptuk meg a második Last of Us elképesztő mesterséges intelligenciáját, az emberi ellenfelek így is okosabbak lettek, mint 2013-as elődeik voltak. A karaktermodelleket mind újraépítették, és mind sokkal kifejezőbb és részletesebb lett, mint a régi verziók. Új fegyverfejlesztési animációkat kaptunk, a fertőzöttek mozgását finomították, és legtestesebb képviselőjük már képes arra a rohamozó támadásra is, amely oly félelmetes volt a második részben. A változtatások jelentős része a menüben várja az embert, de így is több száz, talán több ezer apró átalakítás érte a tényleges játékot is. Néhol a fedezékeket variálták át kicsit, máshol az egykor a PS3 hardveres korlátai miatt kicsit kidolgozatlanabb részeket rendezték be jobban, megint máshol pedig az aljnövényzet lett dúsabb vagy épp a látótávolság lett nagyobb.

[+]

Eltérő grafikai módok is rendelkezésre állnak, elsősorban tévénk tudásától függő módon lehetővé téve az eltérő opciókat. Bár natív 4K felbontás is rendelkezésre áll 30 fps tempó mellett, szerintem a rögzített 60-as tempó (vagy még inkább, VRR-re képes kijelzőn a szabadon engedett képfrissítés) sokkal jobb választás. Természetesen a teljesen újrakevert hangok-zenék is támogatnak minden modern szabványt, és még a Dualsense kontroller is kapott pár új funkciót. Elsősorban a hallássérültek érdekében került be az a lehetőség, amely a párbeszédek érzelmi töltetét a kontroller finom rezgésével is hangsúlyozza, de ez hallóként is élveztem. Számomra csak érdekesség volt, de a gyengén látók számára fantasztikus lehetőség, hogy a Part 1-ben bekapcsolható az átvezető jelenetek narrációja is, amely elmondja, hogy éppen mi történik a képernyőn.

Ezen túl a remake megkapta utódjának sok megoldását arra, hogy a Last of Ust a különféle fogyatékossággal élők számára is játszhatóvá, élvezhetővé tegyék. Sok más mellett például már hat nehézségi fokozat van (plusz egy külön „egyetlen élet” kapcsoló), aktiválhatók különféle csalások is, és további részletek is állíthatók – megoldható például, hogy a harcok a lehető legnehezebb fokozaton maradjanak, a lőszer mennyisége viszont a legkönnyebb szintet idézze.

[+]

E változtatások mellett egy csomó extra – régi és új festmények, modellnézegető – kibonthatóvá válik a játék során szerzett pontokkal, megnyithatunk egy sor új ruhát hőseinknek (Ellie-nél ez főleg Sony-játékok logóival díszített pólókat jelent), van rendezői kommentár, és még a fejlesztőkkel készített podcast-beszélgetések is a csomag részét képezik. Sok más nyelv mellett teljes magyar lokalizáció is bekapcsolható, nagyjából a szokásos minőségben: a más nyelvet nem ismerők számára tökéletesen fogyaszthatóvá teszi a játékot, de azért a tényleg igényes fordítástól igen messze van.

[+]

A játék egyetlen igazi negatívuma, hogy teljes áron jelent meg, ami itthon 27.490 forintos (digitális) árat jelent (ebben benne van a kiválóan sikerült, Ellie-központú egykori DLC, a Left Behind is). Mindenki el tudja dönteni, hogy ez belefér-e saját költségvetésébe – én azt mondom, hogy bár egy nagyszerű játék igényes remake-jéről van szó, azonnali megvételét inkább azoknak ajánlom, akik anno valamiért kimaradtak a Last of Usból. (Ilyen lesz az érkező PC-s verzió megannyi potenciális játékosa.) Noha minden pillanatát élveztem, kifejezetten igényes, szeretettel készült remake-nek tartom, és megint, sokadjára is elragadott Ellie és Joel drámája, úgy érzem, hogy simán kibírnám a vétellel az első nagyobb leárazásig. Ez nem a játék, és nem is a remake hibája – egyszerűen annak jele, hogy már töviről-hegyire kiismertem a Last of Ust, és hiába sokkal jobb most e kiadás minősége a többinél, engem már nem tudott meglepni. Azonban azt is ki kell mondani, hogy a Part 1, kilenc hosszú évvel eredeti premierjét követően még ma is tökéletesen megállja a helyét, így, ha a korábbiakban nem volt hozzá szerencséd, csak ajánlani tudom!

A The Last of Us Part 1 kizárólag PlayStation 5-re jelent meg. A PC-s verzió „valamikor később” érkezik.

Összefoglalás

A 2013-ban megjelent, majd 2014-ben rögtön remasterelt verziót kapott sorozatindító Last of Us most a második rész motorjára átültetve jelent meg. Az új verzió néhány nagyobb átalakítás helyett megszámlálhatatlan mennyiségű kisebb, együtt kifejezetten remekül működő javítást kapott. Ráncfelvarrásról van szó, így nem kapta meg a második rész minden újdonságát, de még ezzel együtt is az év legjobb akciójátékai közé sorolhatjuk.

A The Last of Us Part 1 legjobb pontjai:

• Az alapjáték még ma is remekül működik;
• technikai és design-szempontból is kiváló remake;
• rengeteg új funkció, nehézségi fokozat és extra;
• nagyszerűen ágyaz meg a még jobb második résznek.

A The Last of Us Part 1 leggyengébb részei

• Az egykori multiplayer hiányzik;
• kicsit talán túlárazott.

Bényi László