CSI: Tassing

Német-római Császárság, a bajor Alpokban megbúvó Tassing városa, valamikor 1518 folyamán. Andreas Maler, a mestermunkáján a közeli bencés kolostor szkriptóriumában dolgozó világi festő meglehetősen egyhangú életet él, teljesen mást, mint amit jóval harsányabb egyetemi évei alatt megtapasztalt. Amikor az is nagy hír, hogy a Bauerék juhai elszabadultak, a melák Ottó pedig a Gertner-lánynak csapja a szelet, érthető módon minden felbolydul, amikor a látogató dúsgazdag bárót holtan találják a kolostor káptalantermében. Ez még annál is nagyobb ügy, mint aminek elsőre tűnhet: nem elég, hogy a perjel Piero barátot, az ősöreg, menni is alig képes kódexmásoló mentorunkat vádolja meg azonnal a bűntett elkövetésével, de az áldozat magas rangja nyomán további balhék is várhatók. A megyés püspök azonnal a Kiersau kolostorba rendeli archidiakónusát, hogy az nyomozzon, ítélkezzen és büntessen, alig két napunk marad tehát arra, hogy kiderítsük, ki is ölte meg báró Lorenz Rothvogelt.

A fenti bekezdés, a játék felütése szerintem tökéletesen alkalmas arra, hogy eldöntsük, vajon nekünk tetszeni fog-e a Pentiment. Akció, és jobbára minijátékok, QTE-k és más hagyományos „aktív” játékelemek nélküli kaland ez, amelyben elsősorban párbeszédek, illetve az ezekbe csomagolt döntések során tudunk kihatni az eseményekre. Andreas távolról jött, tiszteletben álló látogatóként kiemelt helyzetben van: szabadon közlekedhet a kolostor, a város és a környező földek között, és a legtöbben egész könnyen meg is nyílnak a fiatal, világlátott legény előtt. Időnk viszont közel sem végtelen: az eltérő napszakok egyben eltérő viszonyokat, új és új lehetőségeket is jelentenek – és mint minden igazán feszült nyomozós játékban, úgy itt sem lehet minden egyes nyomot végigkövetni, minden bizonyítékot összeszedni, minden tanút és gyanúsítottat kifaggatni.

[+]

A játék egyik nagy pozitívuma, hogy Andreas is képlékeny figura: személyiségét és múltját az Obsidian stúdióra oly jellemző módon mi állíthatjuk össze. Az biztos, hogy a fiatal művész Nürnberg felé tart, ahol mestermunkája elfogadása, és persze az előírt házasságkötés után végre maga is okleveles mesterfestővé válhat, és azon sem tudunk változtatni, hogy hősünk korábban néhány évet eltöltött egy nagyvárosi egyetemen is. Azonban az, hogy hol volt ez az iskola, ott milyen dolgokat tanult, és amúgy mi érdekli még Andreast, már csak rajtunk múlik, és karakterformáló döntéseink a Fallout New Vegas módjára lépten-nyomon extra párbeszéd-lehetőségeket és információkat kínálnak majd fel.

[+]

Ha például úgy döntünk, hogy a mi Andreasunk egykori egyetemi éveit igazi középkori hedonistaként töltötte, akkor nem csak flörtölési opciókat kapunk lényegében minden női karakterhez, de amikor a báró hulláját megvizsgáljuk, hát ezzel a „szakértelemmel” azonnal be tudjuk azonosítani fekélyeit a francia betegség, vagyis a szifilisz jeleként, ami ugye nyilvánvaló jele a nemesúr hűtlenségének. Ugyanezt a plusz információt azonban akkor is megkapjuk, ha Andreas egyetemi specializációjaként az orvostudományokat adtuk meg – de a medicinák ismerete természetesen sok más helyzetben is jól jöhet. Az sem mindegy, hogy Andreast melyik városban képezték ki, ez ugyanis nem csak a helyi törvények és szokások ismeretével ruházza fel, de némi nyelvismerettel is – márpedig a latin, görög, olasz, német, cseh és francia nyelven írt üzenetek és megszólaló karakterek megértéséhez ez is elengedhetetlen.

[+]

Csak rajtunk múlik tehát, hogy Andreas Olaszországban képzett, ékesszólásáról ismert orvosként, avagy Flandriában tanult kéjenc teológusként érkezik Tassingba – és ahogy az egész játékban, úgy itt is igaz, hogy nincs tökéletes kombináció, és így nincsenek rossz döntések sem. Igaz, a növényismeret és az erdőjárás eleinte talán nem tűnik hasznosnak, de hát hosszú sztorit mesél el a Pentiment, és bizony lesz olyan helyzet, amikor jól jön, hogy meg tudunk különböztetni egymástól hasonló virágokat… Az eltérő Andreas-kombinációk egy másik próbáját a meggyőzési kísérletek jelentik: e speciális párbeszédekben minden vonatkozó képességünk (és korábbi döntéseink) pozitív vagy negatív módosítókat adnak, és a végeredmény dönti el, hogy sikerül e partnerünket rábeszélni a kívánt dologra. Amikor például a játék elején némi előlegért könyörgünk az apátság pénzügyeit intéző szerzetesnek, számít, hogy miként beszéltünk vele korábban, hogy az ékesszólás, a teológia és a helyi viszonyok ismerete terén van-e képzettségünk, avagy csak nagy pofával követelőzünk.

Reformjáték

A továbbjutástól, a Pentiment sikeres végigjátszásától e karakterformáló döntéseink sosem tudnak elzárni minket, Andreas ismeretei és tapasztalatai ugyanis csak extra utakat nyitnak meg a beszélgetések során. A barátságos játékdesignnak köszönhetően amúgy is csaknem minden információ több módon is megszerezhető – hogy csak egy sokadlagos fontosságú nyomot említsek, a perjel által a bárónak írt korábbi levelet például megtalálhatjuk az özvegy asztalán is, de ha beóvakodunk az apátság vezetőjének otthonába, hát a szokásos satírozós módszerrel is rábukkanhatunk annak „negatívjára” egy félredobott papírlapon.

Névleg természetesen Andreas a Pentiment főszereplője, de nála is érdekesebb talán az a megelevenedő középkor, amit a fejlesztők hősünk köré építettek. Nyilván a középkori kódexek stílusában felépített világ nem képes átadni minden nyomort, szenvedést és elnyomást, amit ez a korszak jelentett a tömegek számára, de elbeszélgetve minden szereplővel kialakul majd bennünk egy viszonylag realisztikus kép a XVI. századi rögvalóságról. (Különösen szívbe markoló a brutális mértékű, ám akkor az élet elkerülhetetlen részét jelentő gyermekhalandóság ábrázolása.) A vallástörténelemben jártasak bizonyára már arra is felfigyeltek, hogy a játék 1518-as kezdete mindössze egyetlen esztendővel azt követően játszódik, hogy Luther Márton kiszögezte nevezetes tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára – és bizony a játék indulásakor vadonatúj elméletnek számító reformáció is megjelenik a történetben; sőt, az első fejezet messze leghevesebb ordibálását is ennek köszönhetjük.

[+]

Andreas tassingi élete az első órában inkább érdekes, mintsem különösebben élvezetes játék formájában jelenik meg. Az ösvényeket követve felkereshetjük a hatalmas kolostort, a dolgos jobbágyokkal teli falut, és ismerőseink otthonát – sőt, még az erdőben rejlő régi bányát, a gőgös molnár által üzemeltetett szélmalmot, a helyi szentnek emléket állító oltárt is meglátogathatjuk. Játékokban ilyen közelről, ilyen részletességgel szinte soha nem látott világot mutat be a Pentiment, és ez már önmagában lenyűgözően érdekessé tette. A világépítésről nekem az Umberto Eco-féle A rózsa neve mellett Merle Francia históriák című könyve jutott még eszembe – bár természetesen a regény és a videojáték eltérő eszköztárral dolgozik.

[+]

A gyilkosság, és az azt követő nyomozás viszont már a feszültséget is elhozza: vajon ki volt a tettes? A báróval annak faluba érkezésekor kiabáló kőműves? A papokat és nemeseket fennhangon átkozó, sokak által boszorkánynak tartott öregasszony? Az egyház reformációjának ötletén a nemessel alaposan összevesző szerzetesek valamelyike? A bárót meglopó, rettenetesen ellenszenves kölyök? Netán valaki más az apácák, a napszámosok, a kódexmásolók, vagy éppen a gazdag polgárok közül? Esetleg mégiscsak Piero barát gyilkolt?

[+]

Sok a jelölt, és mivel az ügyet hivatalosan kivizsgáló archidiakónus döntése gyors, ítélete pedig jó eséllyel halálos lesz, Andreas tanúvallomása döntő fontosságú lesz. Természetesen csak rajtunk múlik, hogy kit próbálunk leginkább gyanúsnak beállítani, hogy kinek a lehetséges indokait hallgatjuk el, és hogy kinek az ügyét toljuk az előtérbe. Döntési lehetőségeink itt a nyomozásban elértektől függenek, így nagyon nem mindegy, hogy melyik gyanúsítottra szántunk több időt, hogy megtaláltuk-e és megértettük-e a különféle leveleket, jegyzeteket és egyéb irományokat, no meg, hogy megtaláltuk-e a gyilkos fegyvert.

Új fejezet

Bár akár tehetné is, a Pentiment nem ér véget az ítélethozatallal: az élet megy tovább, úgy Tassingban, mint Andreas életében. A második fejezet hét évvel később kezdődik, amikor Andreas, immár rangos művészként, elegáns ruhákba öltöző tanonc-apródja társaságában tér vissza az aprócska faluba. Az eltelt esztendők során hősünk újabb tapasztalatokkal lett gazdagabb (mi választhatjuk ki, hogy merrefelé dolgozott, és itt a lengyel-cseh-magyar régió is opció), de még utazással teli élete sem készíthette fel arra, hogy mi vár rá Tassingban. A falusiak ugyanis ketrecbe szorítva érzik magukat, az apát pedig ennek ellenére sem enged a kemény kezek politikájából – nagyon úgy néz ki tehát, hogy ismét egy történelmileg fontos eseményt nézhetünk meg közelről. 1525 volt ugyanis az az év, amikor a nagy német parasztfelkelés úgy istenigazán erőre kapott, majd ismert körülmények közt véget is ért.

[+]

Hogy itt pontosan mi is lesz Andreas felelőssége, azt már nem lőném le – mint ahogy azt sem, hogy miként tér vissza a „régi” gyilkossági ügy, vagy hogy a későbbi eseményekre milyen körülmények közt, milyen valós történelmi eseményekbe ágyazva, mely karakterek körül kavarogva kerül sor. A Pentiment története ugyanis 25 éven keresztül zajlik, és nagy ugrásokkal ugyan, de végigköveti mind Andreas, mind pedig az addigra alaposan megismert parasztok, városlakók és papok életét. A valós Német-római Császárságban zajló nagy horderejű világi események éppúgy fontos szerephez jutnak majd, mint a katolicizmus és a reformáció olykor igen brutális viszonya, és persze a lehető legszemélyesebb privát ügyek.

[+]

Andreas élete, egyetlen emberöltő időszaka is elképesztő horderejű változásokat hozott az európai világba: technikai, társadalmi és vallási tekintetben átalakult jószerivel minden. Ezt a Pentiment kiválóan modellezi: nem csak a tassingi gyerekek nőnek fel a játék során, és nem csak barátaink öregszenek meg, de életviszonyaik alakulásán keresztül az is jól látható, hogy miként alakult át az élet rendje a XVI. században.

[+]

A kezdeti, a kelleténél talán kicsit lassabb órát követően mérhetetlenül élveztem a Pentiment egyedi környezetét és aprólékos részletességét. A középkori illusztrált kötetek látványvilágára építő látványvilág parádés (főleg a kiválóan animált arcok), ráadásul a kódex-ihletéssel remekül játszik a program. Amikor aláhúzott szó jelenik meg egy szövegben, egy gombbal kiválthatunk kódex-nézetbe, ahol a margóra firkálva találjuk az adott fogalom jelentését vagy az említett személy képmását, a helyszínváltoztatásokat pedig lapozás kíséri. Vannak részek, ahol Andreas gondolatait egy fametszetbe vagy akár gyönyörű illusztrált reneszánsz kódexbe lépve ismerhetjük meg. A tényleges játékelemek közül nem mind varázsol el (az ágak gyűjtése és darabokra törése például furcsa „minijáték” volt), de amikor például egy asztrológiai jelekre és az őselemekre építő kódot kellett feltörni, azt kifejezetten élveztem. A Pentiment sokkal több, mint mechanikus játékelemeinek összessége.

Még a szövegek kiírása is játékos: amikor valaki emocionálisan kiált, tintacseppek pettyezik be a szövegbuborékot, amikor pedig valaki vallásos szavakat használ, azt az egykori rubrikátorok munkáját utánozva vörössel húzza ki a program. Néha elírásokat is kapunk, melyeket sietve javít ki a láthatatlan szkriptor, és az is csodás ötlet, hogy az eltérő karakterek neveltetésüktől, beszédmódjuktól, akár a használt nyelvezettől függően eltérő betűtípust használnak, így még a szinkron hiánya ellenére is szinte halljuk, ahogy teljesen eltérő módon beszélnek. A suttogás apró betűket használ, a nyomtatott betűk „modern” gondolatokról árulkodnak, az elhaló hangot vékonyodó, halvány szöveg jelzi, a hangsúlyokat pedig néha zöld vagy kék tinta teszi egyértelműbbé. Fantasztikusan működő rendszer ez, de aki nem szívesen olvasna gótikus meg ilyen-olyan cirkalmas betűket olvasni, ezt az effektet ki is kapcsolhatja.

A felszín alatt

Bár a Pentiment meglehetősen komoly témákat is érint – még a XVI. századi német jobbágyok általános életkörülményein túl is –, azért jutott bele humor is. A szelíden randalírozó gyerekeket például szívmelengető kedvességgel ábrázolja a program, de a kor valóságához képest valószínűleg modernebb flörtölgetések is jobbára a játékos szórakoztatását szolgálják – különösen akkor, amikor talán Andreast is meglepve pozitív fogadtatást kap egy-egy Tinderre illő mondat.

[+]

Bár az Obsidian munkásságát ismerve nem volt meglepő a dolog, de így is érdemes megemlíteni, hogy egy ilyen, vallásilag… mondjuk úgy, hogy intenzív időszakot a megfelelő érzékenységgel dolgoztak fel, ráadásul úgy, hogy Andreason keresztül a játékos szinte bármilyen álláspontot felvehet a reformációval, a parasztfelkelésekkel, a katolikus egyház hatalmával és sok más dologgal kapcsolatban. A különféle szempontokat és egész ravasz érveket felvonultató vallásfilozófiai eszmecserék is szórakoztatóak, még akkor is, ha egy videojáték talán nem az optimális terep az efféle beszélgetésekhez.

[+]

Amikor a Microsoft közölte, hogy az általuk felvásárolt stúdiók kreatív szabadságába nem kívánnak beleszólni, sokan nem hittek a marketingszagú bejelentésnek. A Pentiment léte azonban egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez az elhatározás legalább az Obsidian esetében működik – nehéz ugyanis elképzelni olyan nagykiadós játékot, amely ennyire kevéssé a tömegigényeket szolgálná ki. A téma- és műfaj-választás kombinációja miatt sajnos sokan esélyt sem fognak adni neki, másokat meg a történelmi realizmusnak köszönhető nehéz angol szöveg tántoríthat el – a különféle egyházi rangok és latin kifejezések csak úgy hemzsegnek a párbeszédekben. Szerencsére van a játékban szómagyarázat; valamint, ha már itt tartunk, NPC-adatbázis, térkép és naplónak álcázott feladatlista is segíti a tájékozódást.

[+]

Különleges, játékban soha ilyen részletességgel nem bemutatott középkor, valamint a tényleg a játékos által alakított története miatt a Pentiment számomra fantasztikus időtöltés volt. A kódexekre építő látványvilág szintén nagyon sokat tett hozzá az élményhez; csak azt sajnálom, hogy ízes bajor szinkron nem készült hozzá, mert az még tovább fokozhatta volna a hangulatot. Így is csak ajánlani tudom annak, aki szeret olvasni, akit érdekel a téma, és aki szívesen elveszne a XVI. században! A Pentiment egyedi, különleges játék lett, amelyen nem a fókusztesztes csiszoltság, hanem a téma iránt fanatikusan rajongó designerek imádata látszik – több ilyenre lenne szükség!

A Pentiment PC-re és Xbox konzolokra jelent meg, és a Game Pass-előfizetésben is elérhető.

Összefoglalás

A Pentiment játékmenet terén talán a Telltale-játékokhoz, vagy még inkább a Ken Follett nagyszerű regényét játékformában feldolgozó The Pillars of the Earth-höz hasonlítható, de még ezek mellett is egyedi élménnyé tudott válni. Feladatunk néhány aprócska fejtörő és minijáték mellett a döntéshozatal lesz: az adott napszakot mivel töltjük el, az adott helyzetben mit válaszolunk valakinek. A történet nagy sokfelé ágazhat el, és ezeket a Pentiment nagyszerűen kezeli le az évekkel később játszódó fejezetekben is.

A Pentiment legjobb pontjai:

• Fantasztikus a bemutatott középkor részletessége;
• kiválóan van a sztori a valós történelembe szőve;
• jól működő, teljesen szabad nyomozás;
• nagyszerű karakterek, beleértve a főszereplőket is.

A Pentiment leggyengébb részei:

• Egy szinkron jót tett volna neki.

Bényi László