A kotlós pitvarba már!
„Ha lesz folytatás, és abban nem látogathatjuk meg a Kaptárt, fel fogok háborodni!”, fenyegetőztem a magyar fejlesztésű Chicken Police tesztjének végén – és ki gondolta volna, hogy pont ez lesz az az eset, amikor akaratom valóságformáló erőt kap? Pedig ez történt, így aztán a rendkívül sok fejlesztői nehézség után elkészült második rész egyik legfőbb bonyodalma épp a kitinben gazdag városnegyedben, Clawville megalázóan szegregált rovarvárosában játszódik. Itt romos házakat néhol már csak valami váladék tartja össze, a külső rendőrség fikarcnyit sem törődik a helyi problémákkal, és még a pókkirálynő kémhálózata is az összeomlás szélére sodródott. És ami a legrosszabb, mindez legalább részben a mi számlánkra írható… Igen, bár az első részben óriási kihívás és diadal volt Ibn Wessler bűnözői birodalmának lefejezése, a nagyfőnök letűnése végül az ambiciózus alvezéreit hozta helyzetbe, így most egyetlen óriási helyett tucatnyi közepes méretű bűnözői csoport tevékenykedik Clawville kiszipolyozásán. És persze ez csak egy, csirkedetektívjeink megannyi harca közül: sok más mellett elrabolt hullák, egy roppant gyorsan terjeszkedő szekta, valamint egy különös szexuális szokásaival zsarolt filmsztár is a látóterünkbe kerül majd ebben a visual noirban.
Állandóan morcos főszereplőnk természetesen továbbra is Santino „Sonny” Featherland, a sokat látott, és még többet ivott kakasrendőr. Lakásában csak a piásüvegeket nem fedi vastag porréteg, kedvenc hobbija a depresszív monologizálás egy hideg éjszakán, és mint mindig, természetesen megint egy rejtélyes hölgyemény feltűnése sodorja bele a királyi palotától a csatornák mélyéig mindent érintő eseményekbe. Három év telt el a legutóbbi rész vége óta, és ez alatt nem csak a hőseinkről írt ponyvaregény jelent meg és felejtődött el azóta, de Sonny is egyre kevésbé élvezi az életét – világkörüli utat tervezget nagy magányában, ám hiába dobozolta már be lakásának jelentős részét, ismerősei közül senki nem hisz benne, hogy valaha is el tudná hagyni Clawville zsúfolt és büdös utcáit. Legközelebbi ismerőse Marty, a jóval fiatalabb, lelke mélyén némi optimizmust még őrizgető detektívtársa sincs jó passzban: barátnője, Laura kitette a szűrét, így ő durván másnaposan vág bele a nyomozásba.
[+]
Műfaját illetően az Into the Hive! leginkább a visual novel műfajjal rokonítható, de annál azért jóval több tényleges játékelem van benne, mint ami erről a megnevezésről általában az eszünkbe ötlene. Ettől függetlenül természetesen a beszélgetések viszik el az új Chicken Police (nálam majdnem pontosan tíz óra hosszúnak bizonyult) játékidejének javát, de ezek közt is sokféle akad: néha Sonny és Marty kapnak össze valami apróságon, máskor általunk kijelölt témákról beszélgetnek valamelyik ismerősükkel, de az első rész feszült kihallgatásai is visszatértek. Ezek során az „áldozat” személyiségének megfelelően kell vagy jó zsaruhoz, vagy rossz csirkéhez méltó stílusban feltenni kérdéseinket. E jelenetek korlát nélkül újrajátszhatók, és elakadni, meghalni amúgy sem lehet a játékban – a legrosszabb, ami történhet, hogy egy szakaszt újra kell kezdeni. Bár abszolút nem azon van a hangsúly, időről időre tárgyvizsgálatra vagy -használatra is szükség lesz, és persze a változatos minijátékok is visszatértek, még akkor is, ha lövöldözni ezúttal csak a rendőrőrs lőterén lehet.
[+]
Noha egy régivágású, veterán point ’n’ click-bajnok számára szörnyű egyszerűsítésnek tűnhet, én kifejezetten örültem annak, ahogy a fejlesztők próbálták minimalizálni a céltalan kóválygást Clawville számtalan helyszíne között. Néha valamelyik karakterünk tesz félreérthetetlen utalást arra, hogy hol is lenne dolgunk, máskor pedig egyszerűen lakat zárja azokat a helyszíneket a térképen, ahová az adott pillanatban semmi értelme nem lenne elmenni. Így aztán minden erőnkkel az éppen előttünk álló rejtélyekre tudunk koncentrálni – ebből pedig meglepő mennyiségűt szór elénk az Into the Hive! forgatókönyve. Nem csak egyes bűncselekményeket kell feltárni, de azok általában legalább két másik összeesküvéshez vezetnek el – arról nem is szólva, hogy ismerőseink is mind elképesztő érzékkel kerülnek kalamajkába. Zipp, a kávézót működtető (és saját játékkal rendelkező!) mosómedve például bojtos farkát veszítette el, mindenki kedvenc rendőrségi kolibri asszisztense, a végtelenül szelídnek megismert Monica pedig váratlanul a nagy revolverek rajongójává vált.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
