Chicken Police: Paint it Red teszt

A magyar fejlesztők historikusan hajlamosak ugyanazokban a kategóriákban megmérettetni magukat – nem úgy a Wild Gentlemen, akik egy noir-környezetű, állatokkal teli játékot tettek le az asztalra.

Állati!

A lágy jazz-muzsika hangját csak a koszos ablakokat verő hideg eső hangja töri meg néha egy-egy nagyobb széllöket hatására. A lepukkant hotelszobában berendezett iroda nevetségesen igénytelen. A málló tapétára ragasztott régi újságcikkek és fényképek már sárgulnak, a könyveket a vastag porréteg alatt talán már felfalták a bogarak, az írógép érintetlenül fekszik az asztalon – csak a whiskeyvel teli poháron látszanak a törődő kezek nyomai. A depressziós, nyomorában cigarettázó magándetektív elalvási kísérleteit előbb régi, szörnyű esetek emlékképei szabotálják minduntalan – aztán pedig egy váratlan vendég érkezése vet véget a kókadtságnak. Egy kliens. Egy gyönyörű nő, tele titkokkal. És félelemmel. Santino tudja, hogy a nyálkás éjszaka hirtelen érdekessé vált – majd amikor elhangzik rég nem látott ex-felesége neve is, nyilvánvalóvá válik, hogy nem egyszerű éjszaka vár rá. De Santino így is elvállalja az ügyet, elvégre ő a metropolisz legmakacsabb embere. Illetve kakasa.

A Chicken Police megdöbbentő játék. Nemhogy a magyar fejlesztésű programok között nem találni hasonlót hozzá, de úgy általában is igen sokáig kell visszamenni az időben, hogy rokonára bukkanjunk. Ami a játékmenetet illeti, ez talán a Snatcher lehet, Hideo Kojima egyik korai remekműve, egy japán stílusú kalandjáték, amit itt-ott minijátékok tarkítottak. Ami a hangulatot illeti, természetesen a noir ponyvaregények, illetve ezek igényesebb – még ha oly klisés – filmes feldolgozásai szolgálnak alapul. A zene jazz, a cinizmus állandó, az éjszaka majdnem örökös, a hősök cseppet sem hősiesek, a nők gyönyörűek és veszélyesek, a rejtélyek pedig mindig nagyobb hálóban gabalyodnak össze, mint ahogy azt előre sejtenénk. A látvány fekete-fehér, kivéve persze, amikor egy vértócsa vöröse vagy egy vadító szempár smaragdzöldje feltűnik egy pillanatra.


[+]

Persze beletelik kis időbe, míg az efféle részletek feltűnnek, hisz bár csaknem minden más dolog Chandler, Cain és Ellroy méltán klasszikussá vált regényeit idézi, egy radikális különbség felett nem tud átsiklani a játékos figyelme. A Chicken Police karakterei ugyanis nem emberek, hanem állatok. Helyesbítés: a fejük állati, esetenként farkuk is van, de amúgy emberi testben vannak – vélhetően szimplán azért, mert fényképekből így könnyebben lehetett összevágni őket. Meghökkentő látvány egy emberi kacsóiban dossziét tartó, méretes szemüveget viselő kolibri titkárnő? Igen. Meglepődik bárki azon, hogy a kopókat egy igazi, tényleges, szó szerint értendő véreb vezeti? Nem. És ezek után mi is más lehetne a rejtélyek közepén álló végzetasszony, mint egy kecses cicalány?


[+]

A Kaptár nevű városrészből kilógott koldusszegény légy, a higiénikusnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hotdogost vezető mosómedve, vagy épp a zugsebészetet és -morfiumbutikot üzemeltető bagoly (Dr. Bubó, naná) ezek után teljesen természetesnek hatnak, mint ahogy a füstös jazzklub bejáratát védő, francia akcentussal és végtelen udvariassággal beszélő kos is tökéletesen működik a játék univerzumában. Mivel a karakterek mind a fejlesztők fotóira illesztett fejekből állnak, semmiféle furry-jellegű fülledtség nincs a játékban – ízléstelenség helyett csak egyfajta abszurd pluszt ad a játéknak ez a megmagyarázhatatlan designötlet.


[+]

Ahhoz képest, hogy a játék központjának számító történetben a világ, illetve közelebbről, a város nem kap méretes szerepet, a Santino noteszében egyre szaporodó bejegyzések egy egész szépen kidolgozott környezetről és történelemről mesélnek. Nyilván a Disney-féle Zootopia sokaknak beugrott a fenti leírásból, de az mind hangulatában, mind megvalósítását tekintve igen messze áll a Chicken Police-ban látottaktól. Ez nem egy állatokkal előadott tanmese, hanem egy kedves tisztelgés a noir-ősök előtt; talán kisebb tétekkel, mint amit e stílus nagyjaitól megszoktunk, de így is van a gyilkosságtól a prostitúcióig minden – éppcsak ez mókás módon (és rengeteg szójátékot szülve) állatokkal van előadva.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt