Who you gonna call?
A városi legendák és babonák szinte egyidősek az emberiséggel, tükrözve egy adott kor hiedelmeit, félelmeit és értékrendjét. A szóbeli pletykák által terjedő, a legtöbbször hamis, vagy legalábbis alaposan eltorzított történetek az internet hajnalával a terjedés új formáit ismerhették meg, és fórumokon, blogokon, közösségi médián keresztül minden korábbinál népszerűbbé váltak. Egy-egy ilyen, folyamatosan kicsit átalakulva terjedő történet célja lehet szimplán a szórakoztatás vagy átverési kísérlet, de néha megfelelő intelmeket és tanulságot is levonhatunk belőlük – és bőven akadnak rosszindulatú, akár szándékos dezinformációként megszületett mesék is. Japán azonban még a városi legendák terén is kicsit más, mint mondjuk Európa – ott a legtöbb ilyen történet furcsa szellemek körül kavarog. Ezek néha vad szörnyetegek, máskor segítségre szoruló szerencsétlenek – de hogy nem mindennapi történetek fűződnek hozzájuk, azt már rengeteg manga és anime formájában megismerhettük. Az Urban Myth Dissolution Center most játékformában kínál hasonló élményt: az igazság nyomában kell hátborzongató történetek mentén elindulnunk.
A történet főhőse Azumi, egy egyetemista lány, aki gyerekkora óta rendre megmagyarázhatatlan, kísértetszerű jelenségeket lát ott, ahol mások csak üres szobát vagy néptelen utat érzékelnek. Más megoldás híján ellátogat a játék címét biztosító intézménybe, hátha ott végre meg tudják magyarázni neki képességét, és akár ki is „gyógyítják” belőle. Itt Meguriya, a létesítmény vezetője gyakorlatilag tőrbe csalja, és Azumi minden berzenkedése ellenére kénytelen elvállalni a feladatot, hogy különleges képességével inkább a cégnek dolgozzon. Az esetek iránt kevéssé érdeklődő, hősünket fuvarozó Jasmine-nel kiegészült trió különféle paranormálisnak tűnő ügyek felgöngyölítését végzi, feladatuk pedig elsősorban az, hogy kiderítsék, valóban emberfeletti jelenségek állnak a háttérben, avagy létezik racionális magyarázat a történtekre?
[+]
Játékként az Urban Myth Dissolution Center egy klasszikus kalandjátéknak álcázott visual novel, ami e műfajnak megfelelően egyrészt nagyon kötött utat kínál a szabad nyomozás helyett, másrészt pedig amúgy is minimális játékmenettel rendelkezik. Azumi képessége az úgynevezett tisztánlátás, amivel – kezdeti hiedelme ellenére – valójában nem szellemeket, hanem múltbéli eseményeket lát, igaz, ezek a lenyomatok bizarr kísértetalakokként jelennek meg számára. Gyakran torz alakot öltenek, és a cselekvéseik céljai határozzák meg formájukat: amikor egy gyanús alak rossz szándékkal megfigyelt valakit, az ő feje helyén egy hatalmas szem volt, míg egy számára tiltott dolgokat átkutató személy karokkal teli százlábúként jelent meg. Azumi nemsokára kap egy szemüveget, amivel élesebben veheti ki a múlt történéseit, sőt, rögzíteni is képes azoket. A modern eszköz emellett igen jól jön a játékmenet egy másik fázisában: a közösségi média böngészésében is.
[+]
A helyszíneket meglátogatva, Jasmine-nel a kocsiban üldögélve átböngészhetjük a közösségi hálót sötétebb bugyrait, blogposztokat és bejegyzéseket olvasgatva az adott városi legendáról. Azumi ösztöneinek köszönhetően bizonyos kifejezések kitűnnek számára a betűk tengeréből, a szemüveg használatával pedig azt is érzékelheti, ha valami az átlagosnál intenzívebben foglalkoztatja az internet népét. Ilyenkor az adott szóra vagy szókapcsolatra rákereshetünk, ami újabb kommenteket dob ki – néha két kifejezést kell kombinálni, ha egyébként túl tág lenne az eredmény. Minden egyes kommentsoron végigmehetünk, és ezekhez megjegyzéseket Jasmine és Azumi fűz: kiakadhatnak az olvasottakon, egyetérthetnek azzal, vagy adhatnak egy kis kontextust a világ működéséről. Sajnos ez a rész elképesztően el van nyújtva, a megjegyzések el vannak aprózva, ráadásul a lányok kommentárja sem mindig van szinkronban a hozzászólásokkal, amit én a sajnálatosan gyenge lokalizációnak tudok be. Amúgy is gyakoriak a helyesírási hibák, az utolsó epizód második fele pedig néha érthetetlenné vált: hibás alanyok, rossz kifejezések, hiányzó szavak mérgezték az amúgy remek finálét. Ez szintén a japán nyelv sajátosságából adódhatott (láttam és értettem a típushibákat), de elképesztően frusztrálóvá tették az angol fordítás értelmezését.
[+]
A like-okkal és posztokkal végezve Jasmine elfurikáz minket a helyszínre, ahol kalandjáték-szerűen meg lehet vizsgálni a fontosabb tárgyakat, ki lehet faggathatni az érintetteket és a tanúkat, majd ezek alapján Azumi és Meguriya – aki látnoki képességével folyamatosan figyel minket – beazonosítják, hogy épp melyik városi legendáról van szó. Hat fejezetből áll a játék, az első például „az ágy alatti ember” történetét dolgozza fel. A modern mítosz szerint az ágyunk alatt rejtőzhet egy férfi, aki az éjszaka közepén kimászik és baltával kerget minket. A beszámolókból, múltbéli árnyakból és a helyszíni szemléből összerakhatjuk, hogy miről is van szó valójában, amit gyakran ellenőriz is a játék: hiányos mondatokat kell kiegészítenünk a helyes mondatelemekkel, így haladva az igazság felé (és így felügyelve, hogy a játékot tényleg elolvassa és érti az elhangzottakat). Maga a nyomozás egyébként nem igényel túl sok interakciót: végig kell nyomkodni mindenkivel a beszélgetéseket, tanulmányozni kell a tárgyakat, és néha újra el kell diskurálni valakivel, ha egy-egy nyom új kérdéseket vetne fel. A legvégén pedig kezdődhet a játék címében is szereplő Dissolution, azaz a feloldási fázis, ahol lerántjuk a leplet az eseményekről.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
