Egyedül is megy

Vannak indie játékok, és vannak nagybetűs Indie játékok. A Chained Echoes az utóbbi csoportba sorolható: magányos német fejlesztője hét hosszú évet ölt e szerepjáték elkészítésébe. Mathias Linda életében a SNES és a PlayStation legendás japán szerepjátékai meghatározó szerepet töltöttek be, olyannyira, hogy ezt először – még hobbiként – RPG Maker programmal készített saját programok követték, most pedig (egy 2019-es Kickstarter-kampányt követően) végre minden platformra megjelent eddigi magnum opusa, egy kifejezetten igényes szerepjáték. Szinte minden pixelen, minden fordulaton, minden játékelemen látható a „nagy öregek” hatása, de mindebből így is sikerült egy kifejezetten jól játszható, néhány tekintetben pedig egyenesen kiemelkedő programot összeraknia.

A Chained Echoes eseményei egy Valandis nevű kontinensen repítik a játékost; egy világba, amelyet három igen arrogáns uralkodó önző döntései taszítanak minduntalan háborúkba és szenvedésbe. Amikor végre esély nyílna egy hosszú távú békeszerződés megkötésére, természetesen valami félresiklik – köszönhetően szerény személyünknek. A prológban ugyanis a repülő hajókkal közlekedő, óriásrobotokba öltözve küzdő bandánk véletlenül aktivál egy nagyhatalmú kavicsot, és a robbanás tízezrek életét követeli. A világ minden sarkából és népéből szalasztott karakterek első kommandójának összeállását bemutató első fejezetet követően a sztori lényegében e pusztító erejű varázstárgy utáni hajszából áll.

[+]

A karakterek terén kifejezetten pozitív a kép: van ugyan néhány irdatlanul ellenszenves alak a bandában (igen, Robb, főleg te!), de a nagy többség szimpatikus, és a harcban is mind eltérő taktikákat kínál. Hőseink közt akad karriertolvaj és hercegnő, hüllőszerű zsoldos és madárlovag is, és bár különösebb karakterfejlődésen a legtöbben nem mennek keresztül, a köztük levő közjátékok sokszor igen szórakoztatók. A történet egy fokkal gyengébb lett: a körülbelül 40 órás végigjátszás során annyi árulás, pálfordulás és elpártolás történik, amit én még egyetlen történetbe sűrítve sosem láttam. Egy idő után már reflexből nem hiszünk el semmit senkinek, mert egy óra múlva úgyis egy monológ kíséretében próbál átverni minket. Ez a történetvezetési stílus szerintem minimum megkérdőjelezhető, de legalább van egy olyan pozitív hatása is, hogy az amúgy is sok klisét használó Chained Echoes tempója sosem ül le – mindig lesz valaki, akit örömmel agyalnánk meg.

[+]

Mivel az angol szövegeket anyanyelvű szerkesztő nem látta megjelenés előtt, aki érzékeny a nyelvtani hibákra, vagy még inkább az ízetlen párbeszédekre vagy a stilisztikai katasztrófákra (például egy mondaton belül az archaikus „thy” és egy XXI. századi online szleng egyidejű szerepeltetésére), az párszor biztos fel fog szisszenni – de szerintem dühöngeni kár ezen. Tényleg egyfejlesztős projektről van szó, és ehhez képest a látvány nagyszerű, a zenék – noha talán nincs annyi, mint szeretnénk – is kiválóan hümmöghetők felfedezés vagy csata közben. (Ha mindenképpen morcosak akarunk lenni, csak gondoljuk át a végigjátszást követően az eseményeket és a főgonosz tervét – ugye, hogy az egésznek nem sok értelme volt?)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!