Egyedül is megy

Vannak indie játékok, és vannak nagybetűs Indie játékok. A Chained Echoes az utóbbi csoportba sorolható: magányos német fejlesztője hét hosszú évet ölt e szerepjáték elkészítésébe. Mathias Linda életében a SNES és a PlayStation legendás japán szerepjátékai meghatározó szerepet töltöttek be, olyannyira, hogy ezt először – még hobbiként – RPG Maker programmal készített saját programok követték, most pedig (egy 2019-es Kickstarter-kampányt követően) végre minden platformra megjelent eddigi magnum opusa, egy kifejezetten igényes szerepjáték. Szinte minden pixelen, minden fordulaton, minden játékelemen látható a „nagy öregek” hatása, de mindebből így is sikerült egy kifejezetten jól játszható, néhány tekintetben pedig egyenesen kiemelkedő programot összeraknia.

A Chained Echoes eseményei egy Valandis nevű kontinensen repítik a játékost; egy világba, amelyet három igen arrogáns uralkodó önző döntései taszítanak minduntalan háborúkba és szenvedésbe. Amikor végre esély nyílna egy hosszú távú békeszerződés megkötésére, természetesen valami félresiklik – köszönhetően szerény személyünknek. A prológban ugyanis a repülő hajókkal közlekedő, óriásrobotokba öltözve küzdő bandánk véletlenül aktivál egy nagyhatalmú kavicsot, és a robbanás tízezrek életét követeli. A világ minden sarkából és népéből szalasztott karakterek első kommandójának összeállását bemutató első fejezetet követően a sztori lényegében e pusztító erejű varázstárgy utáni hajszából áll.

[+]

A karakterek terén kifejezetten pozitív a kép: van ugyan néhány irdatlanul ellenszenves alak a bandában (igen, Robb, főleg te!), de a nagy többség szimpatikus, és a harcban is mind eltérő taktikákat kínál. Hőseink közt akad karriertolvaj és hercegnő, hüllőszerű zsoldos és madárlovag is, és bár különösebb karakterfejlődésen a legtöbben nem mennek keresztül, a köztük levő közjátékok sokszor igen szórakoztatók. A történet egy fokkal gyengébb lett: a körülbelül 40 órás végigjátszás során annyi árulás, pálfordulás és elpártolás történik, amit én még egyetlen történetbe sűrítve sosem láttam. Egy idő után már reflexből nem hiszünk el semmit senkinek, mert egy óra múlva úgyis egy monológ kíséretében próbál átverni minket. Ez a történetvezetési stílus szerintem minimum megkérdőjelezhető, de legalább van egy olyan pozitív hatása is, hogy az amúgy is sok klisét használó Chained Echoes tempója sosem ül le – mindig lesz valaki, akit örömmel agyalnánk meg.

[+]

Mivel az angol szövegeket anyanyelvű szerkesztő nem látta megjelenés előtt, aki érzékeny a nyelvtani hibákra, vagy még inkább az ízetlen párbeszédekre vagy a stilisztikai katasztrófákra (például egy mondaton belül az archaikus „thy” és egy XXI. századi online szleng egyidejű szerepeltetésére), az párszor biztos fel fog szisszenni – de szerintem dühöngeni kár ezen. Tényleg egyfejlesztős projektről van szó, és ehhez képest a látvány nagyszerű, a zenék – noha talán nincs annyi, mint szeretnénk – is kiválóan hümmöghetők felfedezés vagy csata közben. (Ha mindenképpen morcosak akarunk lenni, csak gondoljuk át a végigjátszást követően az eseményeket és a főgonosz tervét – ugye, hogy az egésznek nem sok értelme volt?)

Lenn a téren

A Chained Echoes egyik legjobb pontját kétségtelenül a harcrendszere jelenti. Noha az alapokat az ezerszer látott körökre osztott felállás jelenti, és az Attack-Skill-Item-Defend parancsok sem először jelennek meg videojátékban, még ebbe is lehetett eredetiséget vinni az Overdrive mérce bevezetésével. Ez egyszerűen működik: nagyon agresszív cselekedetek növelik a csapatunk vadságát jelképező csíkot, a passzívabbak (például a gyógyítás vagy védekezés) pedig csökkentik azt. A célunk mindig az, hogy a jelzőt a zöld sávban tartsuk, hiszen ez mindenféle bónuszokat ad, és legfőképpen 25%-kal növeli minden sebzésünket. Ha esetleg ellenjavallott módon a vörös sávba lépnénk át, természetesen eltűnik minden így kapott bónuszunk, ráadásul az általunk bekapott sebzés növekszik meg egynegyedével. Ennek a menedzselése a játék első felében igen fontos, azt követően a megfelelő fejlődéssel és némi taktikázással azért túl lehet lendülni ezen.

[+]

A fejlődési rendszer meglehetősen furcsa lett, legalábbis abban a tekintetben mindenképp, hogy a Chained Echoesban nincs szintlépés, és így a grindelés szinte teljesen felesleges időpazarlás. XP híján karaktereink legfontosabb pontjutalma a GS rövidítést viseli – ezekkel lehet karaktereinknek új képességeket venni. E pontokat a játék a sztori bizonyos pontjain, főellenségek legyőzésekor osztja, a szimpla csatákat követően csak SP-t kapunk, amelyekkel a már megvett skilleken lehet nagyon aprókat fejleszteni. A csaták mindig maximumra regenerálódott hősökkel indulnak, így nem kell tartalékolni, nyugodtan bevethetjük minden alkalommal a leghatékonyabb képességeinket. A rendszer egyszerű: a sima támadások TP-t generálnak, azt pedig az említett képességek fogyasztják – ezek közt pedig a speciális támadásoktól a varázslatokon át a csapatunkat erősítő hatásokig minden lesz.

[+]

A csatákban négy karakter vehet részt, de mindenki mellé rendelhetünk egy tartalékot is, és őket bármikor becserélhetjük, ha képességeik jobban illeszkednek az adott ellenfél trükkjeihez. A játék első óráiban meglehetősen lesz nehéz a Chained Echoes, és tényleg minden csatára oda kell figyelni, de később még tápolás nélkül is sokkal erősebbé válhatunk a szörnyeknél. A gyorsaság fejlesztése például meghálálja magát, mert egy idő után karaktereink már kétszer cselekszenek, mire az ellenfél megmozdulna – és bár a színtiszta sebzésnövelés sem felesleges, a körökön keresztül sebző képességek (például a mérgezés vagy a vérző sebek okozása) kombinálása a bénítással sokkal kevesebb kockázattal végzi ki még a legnagyobb bestiákat is.

[+]

A karakterfejlődés egyébként még nem ért véget a fentiekkel, egy rakás egyéb, néha már kissé redundás rendszer is dolgozik a Chained Echoesban: a Reward Board nevű képernyőn látjuk mindig a rendelkezésre álló minikihívásokat (öljünk meg ebből a szörnyből ennyit, szedjünk össze abból az anyagból annyit, stb.), és az azokért járó jutalmat. Ezen felül emblémákat gyűjtve nyithatjuk meg a karakterek hetedik és nyolcadik képességét, valamint egy pocsék kezelőfelületen keresztül egyre több bónuszt adó ékköveket is készíthetünk. A Xenogears mintájára egy idő után már mechába bújva is lehet harcolni (itt Overdrive helyett a gépeket három sebesség közt váltogathatjuk), a Final Fantasy XII-hez hasonlóan a kalandorklubban küldenek egyre vadabb szuperszörnyek levadászására, a játék végére pedig a Suikodenhez hasonlóan saját szigetet is szerzünk. És mint minden, magára valamit is adó japán RPG-ben, úgy itt is lesz majd saját repülő hajónk, ha pedig még ezt is lassúnak tartjuk, hát a már elért kristályok között teleportálval tényleg azonnal bejárhatjuk az egész világot. Érdekes módon a mellékküldetések sokkal egyszerűbbek, mint ahogy azt egy ilyen kidolgozott, titkokkal telitömött térképekkel dolgozó játéktól várnánk – nem egy közülük a szó szoros értelmében egy perc alatt megoldható.

[+]

A Chained Echoes legtöbb hibáján azonban átlendül az ember, viszik előre a pörgős harcok, a gyors tempójú történet, és persze a grindelés nélküli fejlődés varázsa – még később pedig saját bázissal a hátunk mögött, repülést biztosító páncélba bújva élvezzük a főellenfeleket és a stáblista utáni kihívásokat. Igen, a történet meglehetősen klisés, és a párbeszédek sincsenek Shakespeare (vagy akár Yasumi Matsuno) szintjén, de a Chained Echoes így is szórakoztatóbb, mint a pixelgrafikás, japán minta szerint készült újkori szerepjátékok túlnyomó része.

A Chained Echoes PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Minden apró negatívuma ellenére a Chained Echoes kiváló „japán” szerepjáték lett – maximális elismerés jár ezért az egyfős fejlesztőcsapatnak. A kilencvenes évek legemlékezetesebb klasszikusainak hangulatát és megoldásait idézi fel, de ezt igényesen, szinte soha nem egy-az-egyben a dolgokat átemelve teszi.

A Chained Echoes legjobb pontjai:

• Kiváló harcrendszer, amelynek élmény túljárni az eszén;
• gyönyörű, változatos pixelgrafika, sok-sok szörnnyel;
• érdekes, sokféleképpen kombinálható hősök;
• repülő hajó, mecha-páncélok és saját sziget!

A Chained Echoes leggyengébb részei:

• A történet túl fordulatos akar lenni;
• a fejlődési rendszer túl sok redundáns rétegből áll.

Bényi László