-
GAMEPOD.hu
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
mikromanus
veterán
válasz mikromanus #39990 üzenetére
Ja, meg kimaradt. Mikor bementél a naturaljára a mutahordával kint volt pár tucat ling. Azt simán beküldhetted volna mikor láttad van neki 2-3 cannonja, 4 stalkere és lyukas a fal. Később is jó lehetett volna, mert ahogy nézem/sejtem a ligát itt még elég alapszinten van a multitascing. Beküldöd move-val a cannonok mögé a lingeket és mikor a fele bent van (körülvette az épületeket egy részük), akkor A+ katt valami közeli szabad helyre és mindent széttépnek. Közben mehetsz a mutákkal a másik oldalon. Egyik oldalon tuti póruljár.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Formaster #39985 üzenetére
Azért ez a bukta a te hibád volt. Kb csak az infestorokat irányítottad. A lingek vagy move-val akartak eljönni a sereg mellett, vagy valamelyik másik oldali egységet akarták támadni. A corruptorok hátrébb voltak és a roachok is részben egy ideig amíg ment a harc. Ha simán beküldöd az összes támadódat A-move-val és utána kezdesz el a winfestorokkal ügyeskedni, akkor vagy letarolod, vagy ha nem is, akkor is sokkal nagyobb kárt okozol. Nem volt gyorsbillentyűn a sereg, csak a muták ahogy nézem. A melee és rangedek első sorban-infestorok mögöttük a rend. Így egyybekeveredve csoportbontás nélkül elég nehézkes az irányítás.
A meccs többi részével:
- droneszám nem optimális. Volt hogy 20-24 drone volt a mainen a kavicson és 5-10 az expen. Később 20 volt a naturalon, a többi expen meg max 5 db. A droneok csak fogytak idővel. A 3.-4. expnél már csak 40 db volt. Akkor is jobban járnál ha mindegyik expen 8-8 van a mineralon és 6 a két gázon. Az optimális inkább kavicsonkét két dolgozó, de ennyi expnél ennyi azért nem kell mindenhova
- rengeteg erőforrásod volt, de csak egy evo és spire. Dupla fejlesztéssel jobban tudsz "dolgozni"
- derítés és muta attack: deríted, hogy csak egy void van a mainon, erre bemész a főbejárat mellett ahol sejthetően a serege állomásozik (ha nincs fent se, lent se és nem is támad, akkor valahol mégis lennie kell, vagy már elbukta a meccset). A megfelelő idegesítés úgy megy, hogy a mineral mögé repülsz, vagy a védtelen oldalra és aratod a dolgozóit. Ha jön a védelem és necces leszedni, akkor átvonulsz a másik helyre. Nem "microzol", nem állsz meg közben. Elmész a mineral linera minnél messzebb az ellen seregétől és rongálod a hátországát. Ha kevés a védelem, akkor lenyomod amíg nem hoz értelmeset. Volt kb 14 mutád és 4 stalker elől futottál. Fent persze ott volt még egy tucatnyi. Sok phoenix ellen felesleges mutával ügyeskedni. Fuss, vagy vigyél corruptort is. A mutának van 3 range-je, a phoenixnek alapból 5, de fejlesztve 7. Ráadásul gyorsabb és menet közben is támad. Szerinted érdemes ügyeskedni? főként ha nem sokszoros a túlerő?A deathballról: ha ilyen eco előnyöd van, akkor kb bármivel foghatod. A viperek hasznosak tudnak lenni. Belehúzod a colossusokat a seregedbe, vagy ködbe rakod a stalkereit. Onnan a colok halottak és a stalkerek nem tudnak lőni. Önmagában ha elkapsz 2-3 colot, akkor már majdnem nyertél is abban a csatában. Sok volt az infestor
(#39989) oxox
Az oracle-ket használod néha az elejkén, ugyi? Hogy tűrik a zergek? Elég agresszív unitok. Főként ha nem figyel, vagy kettőt viszel és egy queen van. Gondosz egység az[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz whitezo88 #39977 üzenetére
Inkább, hogy a starteres mapokon egyrészt alig van protos, másrészt (a temple-n kívül) széles a feljáró.
Az 1v1 mapokon ahol szűk feljáró van, ott benyom neked egy FF-et és onnan 1 bázissal védekezhetsz 4 gate ellen (vagy amit nyom épp). Ha több bázis látja el a gyártósort anyaggal, akkor innen kb bukta zergnek. Persze hogy a ff sebezhetetlen. A támadásnál meg a zerg nem nagyon kap levegőbe hatékony egységet. HA megvan az a repülő dinnye, akkor onnan hagyhatod a fenébe az agresszív taktikát. Egy perces OP nexus ágyutűz, alap földre sebző dinnye, brrr... Mondjuk a rushok háttérbe szorítására jó dolog ez. A terran kapott wm-t ami szintén elég jól kezelheti a hátország elleni támadásokat. A zerg meg kapott swarm hostot, meg vipert. Jók ugyan, de ezzel nem nagyon töröd le az agresszív pusholgatós/rusholgatós kedvét a többi fajnak... De legalább jó drágák.
Na jó, sokarinya. Nem kellene potyogtatnom a könnyemet ha csak "hobbijátékot" nyomok és nem laddert
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Formaster #39974 üzenetére
Hát ja. A proti OP. Mindig a másik faja az, de a "térképszerkesztő" skill a sentryn, meg a muttershippkór és a nexusra szerelt gyorstüzelő ágyú totál beszűkíti a lehetőségeket a korai játékban (is). Egy normális rush se összehozható. Egy percig OP tűzerő? Ha megvan az a repülő szar, akkor már kb bukott is minden korai push/rush. olyan elszomorító. Nem mintha nagyon rusholnék mostanában
De legalább ha a proti támad, akkor védheted magad 1 bázisból, mert bezárja a kapukat a feljárón. Hálistennek starter környéki erősségű ellenfelek 2v2-ben ritkán tudnak összehozni ilyesmit.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Winner_hun #39964 üzenetére
Feltételeztem Teamliquid-et ismeritek. Ott meg ha él a stream, akkor be van linkelve kiemelt helyen
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz neato3loco #39961 üzenetére
Mondjuk amelyik meccsen ilyen emberi sebességgel kattintgatott azt el is bukta
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
ROOTCatZ's Stream-en most berakott kis billentyűzet animációt ami jelzi mit nyomogat. Épp elég rálrős most, de látszik tudja mit csinál.
Biztos hasznos, de úgy látom ha nem pro/verseny szinten nyomja valaki, akkor azért többnyire elég az emberi sebesség is. vagy ahhoz közeliBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Így se lett volna gond. egy overseer hogy lásson + 1 queen a lárvák miatt (vagy kis javításra/gyógyításra), aztán onnan bukta protinak. Bár lehet szimplán 6 ling is megoldhatta volna, de azt lehet épp időben kiszúrta volna a pro-tí.
2v2-ben nekünk meg olyan esett 1-2napja, hogy proxy raxot dobott az egyik terran. A proti társa nem tudom mit csinálhatott, de az ő szeme se állt jól. Azt hiszem voidra akart menni, vagy immora, mert nagyon techelt. fal meg semmi. Elnyammogta a pár derítő lingem az egyik, majd másik munkásállományát, aztán onnan kevés gond volt. Azért az a 4-5 proxy barakk durván nézett ki a feljárónktól két marine hossznyira. Csak elég kavics nem maradt a gyártásukra. Ami volt az meg vagy siege tank tűzben, vagy kék lángtól halt a szikla túloldalán....
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #39930 üzenetére
Ja tééényleg. Jól elbújt az az egyetlen darab. Később (kb 30 muta után) lett több is, de azért ennyi sok védelmet öröm nézni
Azért az a dt-s map derítés se volt rossz. Legalább csapatban mentek mindenhová, hogy véletlenül se hamar legyen meg az ellen ninjaexpje (ha van). Aranyosak voltak.
(azaz inkább tucatnyi muta után +4 perc múlva rakta a sporekat)
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Istenem. Ez agysorvasztó. Még nem tudom mi lett ebből a gosu game-ből, de a zerg se egy észlény. Lealázza az "expjét" dt-vel, de azért egy szem overseert se csinál a mainre. Meg sporet se. Istenem, de vad ez a liga
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Lehet szimplán csak öregszel.
Ha könnyen vált, akkor elég erős gazdaságot és irdatlan tartalékot hagytál neki. Én meg azt hallottam, hogy a 3 base protoss kb azt csinál amit akar, mert olyan erős az eco-ja. És valóban az... Nem mintha én zerggel, vagy épp protossal az ilyemsit ki tudnám építeni, vagy ki tudnám érdemben használni. 2 bázis felett már sérülékeny vagyok nagyon. Meg kevés dologra tudok figyelni. Simán előfordul, hogy feltelik az anyag miközben az ellent sanyargatom a fronton. Ez addig nem gond, amíg az ellen seregét középkori fejlettségi szinten tudom tartani, de amikor elkezdenek egységeket sz*rni és böszme nagy deathballokkal, vagy dropokkal zsonglőrködnek, akkor nekem kb kampec. Persze néha azért szembe tudok állítani a mass marine hordával pár osztagnyi fullos ultrát és ilyenkor nagy a sivalkodás, de többnyire koppanás van.
edit: proti ellen meg a jó sok host is mulatságos. EGész addig, amíg keményebb deathballt nem dob össze. Pár colo és némi őrző-védő stalker, vayg egyéb egység horda mellett már szegény loctusok szépen olvadnak. Ha van szonár is, akkor hamarosan az ásókáknál is meleg lesz a helyzet...
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Hm. Még mindig problémásak a muták? Csak mert protossoknak van sok jó dolga ellene:
- storm
- archon
- mass blink stalker
Ha ez nem lenne elég, akkor még mindig ott van a mass phoenix. Sokkal nagyobb a lőtávolságuk és a sebességük is + menet közben lőnek. Úgy is kinyírják a mutákat, hogy azok érdemben lőtávolságra se jutnak. Mellesleg a hostok ellen is tökéletes. Ugyanúgy lebegnek mint a droneok, csak több az életük.edit: mondjuk a terranok se panaszkodhatnak. A widow mine-jaik is elég stresszesek ha valaki mutázik.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Ohhohohóóóó! Az ilyen ellenfeleket imádom nagyon. Legalább annyi van már nálad, hogy amikor csipkelődik, akkor visszavonod a dolgozókat (ha nincs védelem, vagy lassabban ér oda), vagy mire észreveszed a rágcsálókat az utak mentén a bányából már nincs is melós? Az utóbbi viselkedésformát szeretem nagyon.
Meg azt is mikor van ugyan fal, de nyitva hagyja a supply bejárót valaki. Esetleg nincs fal és kitámad 100 marine-nal, otthon meg csak 2-3 készülő egység van, az is waypointtal az ellenséghez. Egyszer csak elfogy a gyártáshoz szükséges erőforrás. ilyenkor picit hisztis az ellen és megkisérel bántalmazni. Párszor iylenkor beleszaladtak 5-6 siege tank splash damage-ba, vagy tucatnyi helion kéklángjába. Jó a csapatmunka.1v1-ben a hibák ugyanúgy megvannak az ellennél, csak sajna ott az irhámat nekem kell menteni. Base-trade esetén meg a terran nyer jó eséllyel.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Bezony. 1v1 picit stresszesebb. Deríteni kell, meg reagálni az ellenfeledre (nem csak amikor már a falat bontja). Megfelelően reagálni, meg kell tanulni védeni a rushokat. 2v2-ben azért ott a big brother (ally), aki kihúzhat a szószból egy-egy csúnya helyzetben. Ezért se erőltetem mostanában az "igazi" meccseket. Jó nekem a starteres arcok elkenése is 2v2-ben...
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Visormail #39865 üzenetére
Amíg egy helyen támadnak, addig leversz mindenkit (kivéve mikor túlexpelnek és nagyobb a gyártókapacitásuk). Ha már több oldalról aljaskodnak, akkor vannak problémák. Mondjuk nekem is. Mindketten csak egy irányba tudunk koncentrálni. vagy kettő,. De háromra tuti nem. Jó is ez az elméletbeni "papírliga". Ritka a többfrontos harc.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Visormail #39855 üzenetére
Azért a barakk égetés kék lánggal meg az épületbontás nagy ráérősen helionnal amit néha elnyomsz picit már megalázó. Igazán kifejleszthetnéd a Hellbat módot is az ilyen bulikra. Az sokkal OP-abb. Már ha épp nem stim marinék lőnek 4 (vagy 5?) egységnyi távolságból. Zerg ellen sem rossz. Mondjuk a te stílusod inkább arccal levesz-frontálisan betámad - betöri az ajtót - átgázol mindenen és nem a dropokkal sunnyogás.
edit: azért az a masszív reaper-marauder-banshee horda ugyanabban az utolsó játékban nulla légelhárítással is jó volt nagyon
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Jaja. Gyanusan így van. Mondjuk én vagy védem magam is, vagy épp elkezdek parázni, hogy most aztán vége a világnak mire befut a társam helion hadoszlopa és mindent és mindenkit szénné éget.
Azért a dupla mass marine push komisz tud lenni így is néha.Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Én csak starteres mapokon haverral (meg néha elaljasult állapotban random társsal) customban nyomulok. Többnyire szeretem a 10 poolt. Az épp jó 14 poolomra. Meg a derító droneom mindig bemegy a mineral line mögé és spine cravler lesz ilyenkor ha eljön az idő. Öt alkalomból négyszer ezen már elvéreznek. A négyből kétszer észre se veszik, kétszer meg ott tolonganak az egy dronenyi résnél és nem férnek az épülő cravlerhez. Volt, hogy 6 poolnál is benyelte a zerg. Mondjuk ez többnyire nem diamond szint semelyik félnél.
Meg azt is bírtam, hogy 2 terran mass marine pushra gyúr, erre betelepültem a mellettük levő távolabbi expre (High orbit map). Kb 4k kavics és 2k gáz már lejött (+ az épületek és a droneok) mire felfedezték és leszedték az expet. Simán elkezdte előtte mellém építeni a saját expjét az egyik. Azt meg megették a lingek. Eszembe nem jutott, hogy nem veszi észre még ekkor sem a turpisságot. Ezután még 5 percet élt ezen a védhetetlen helyen az expem.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz sh4d0w #39833 üzenetére
Írtál valami szöveget is? Pl annyit, hogy "PH"?
Csak mert amiben semmi üzenet és hirtelen nem tudom hova tenni azt én elnapolom, majd ha később se ugrik be, akkor törlöm. Valami támpont hasznos. Lehet más is hasonlóan jár el... Persze ha azonos az userneved mint az itteni, akkor jó esélylel beugrana. Merőben elméleti jelleggelBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Várakozik egy percet és kiszavazható. 2v2-ben 2 szavazat kell, 1v1-ben 1. Ladderban szerinted vár az ellenfél?
Amúgy nekem még nem volt olyan, hogy visszatért volna. A lagolgatósból esetleg, de ha Waiting for server van, akkor azt lehet temetni. Vagy onnan volt aki visszatért a játékba egyszer is?Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Tudom ezzel sokan nem értenek egyet és virtuálsi lefejezés jár ilyesmiért, mégis az a véleményem, hogy a 4v4 (és a 3v3) komolytalan skill és stratégiai szempontból. Túl nagy a véeltlen factor. 1v1 és tán 2v2-ben talán bevédsz egy rusht, de sok vs sokban esélytelen. Persze végeredményben a rush vagy bejön vagy nem. Meg ahol szűk a feljáró ás közös a 4 bázis ott esélyes a falazás, de minden map ilyen? Valamiért nincs versenyeken ilyesmi. 2v2-t egyszer láttam, de az is elenyésző számban képviselteti magát bármilyen versenyen. Gondolom nem véletlen.
Amúgy micro-macro témához. Kb így van, ugyi?
micro = egységkontroll
macro = "hátország" (gazdaság/erőforrás utánpótlás, megfelelő gyártókapacitás biztosítása, esetleg a techelés is ebben van)[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz sh4d0w #39771 üzenetére
Az 54-es végű. Már ha a komolyan koncentráló "pro" zergre gondolsz aki betelepült közénk és nem vette észre, hogy van otthon meglepetés.
A többiben csak van 1-2 csúnya pofáraesés. Inkább több.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Pár elrettentő példa az alsó végek custom "csapatjátékaiból". Azaz kiabénább verseny.
http://drop.sc/332250
Pár tanulság:
- Ne tökölj sokat!
- Ismerd a prioritásokat
- Ha "legyőzhetetlen" a sereged akor se A-Move-val küld be a csatába míg mást csinálsz
- Ha sok az anyag húzz még több gyártóépületet!http://drop.sc/332253
- Védd az utánpótlást. Ne Move jelleggel masírozzanak át az egész mapon
- Lehet, hogy a túlsó csapatban az egyik kezdő, de attól még ő is a pályán van
- Ha olyan győz le, akinek nincs már főépülete és serege is alig, az olyan kellemetlen érzéshttp://drop.sc/332254
-Attól, hogy PRO vagy, attól még az ellenfeleid nem biztos, hogy mindent megesznek amit kiagyalszBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Tuco Ramirez #39757 üzenetére
A protival nincs gond. Mindig tud OP lenni.
Ha eco hátrányt sejt, akkro kihoz sebtiben 1-2 Oraclet, azt' eltűnteti a zerg gazdaságot seperc alatt. Ha nem számít rá a zerg és rosszul helyezkedik, akkor a queen is megy a levesbe. Csak egyszer kaptam ilyet, de az megalázó volt. Mire észrevettem, hogy valami nincs rendben, addigra nem maradt drone az expemen. Aztán virtusból kinyírta a queent. EGY darab Oracle!!! Nem tudom ez hogy jött össze. Ennyire bika ez a proti unit? (Szerintem inkább az én "micro" képességem miatt lehetett bukta. Lehet szimpla A-move mellett hozza a queen a meccset)Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Én meg paranoiás vagyok. Ha kilép az elején az egyik ellen, akkro "tuti direkt csinálták, hogy majd jól berushol 500 reaperrel a 4. percben". Lehet nincs benne szándékosság, de ilyenkor reflexből megy a rush, meg a 9-10 pool build. Kicsit kicseszés a bentmaradtnak, de jobb kerülni a bajt. 2 erőforrás a legelején egy embernek nagyon OP
Amúg yén próbálom tanítgatni a kezdőket, de nem hajlandóak okulni. Lecuppantok 5 swarm hostot és folyamatosan nyomás alatt tartom őket. Elég lassan megy, meg nem egyszerű ennyivel az áttörés. Simán rákészülhetnének. De csak küldik be percekig a húsdarálóba a terran biomasszát
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz sh4d0w #39748 üzenetére
Majd este. van valami fix hely, vagy dobjam fel datára, vagy rapidshare-ra?
(#39749) föccer
A sajtos sorozatban a dupla planetary rush bukta is szép volt. Ilyeneknél elgondolkodok. Ha valami van a célterületen,a kkro nem tud leszálni a CC, ugye? Akkor elég bukta az egész ügy. Persze ha tuti leszeded, akkor egyszerűbb hagyni leszállni[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Ismerős. vagy alapnak veszik, hogy orosz vagyok, vagy rákérdeznek, hogy francia vagyok-e
Értem, hogy keresik a megújulást és mókát, de ha zerg az ellen, akkor minek hatchery. Korán felhúzni egy poolt, aztán mehet a cravler sunnyogás. Vagy bejön és röhögünk, vagy nem és akkro lenyomjuk rutinból a casualokat. terrannál persze más. De mindig is élveztem az ilyen benézéseket. Annyira koncentrál, hogy kb bármit csinálhatok a mainjénA másik meg a kedves kezdő társ volt. csak marinét csinált de sokat. Mondjuk ennyi elég is volt. 100-120 darabbal nekiindult és ledarálta az ellent. Én meg csak feltartottam és idegeltem őket addig, hogy ne másfele koncentráljanak és tudjon gyártani sokat az ally.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Bírom a custom 2v2 játékokat. Néhány "profi" annyira meg akarja szegény kezdőket alázni, hogy totál elbénázza. ZT vs ZT felállásban kb 10 supplynál berak egy hatcheryt az ellen kettőnk közé az árnyékban. Én meg derítek, látom kevés a drone, biztos lingekkel akar rusholni. Ledobok a mineral mögé egy cravlert. Persze nem vette észre. Ez olyan megalázó. Az első egységek gyártásánál a mi mainunkon lebukott a hatch és 4 marine +6 ling széttépte. A drone rusht (gondolom építeni akart pár kegyetlen dolgot az arcunkba) menet közben nyelte el 6 zerling gyomor (közben az egyszem cravler már a mainjukon a hatcheryt ostromolta és volt 8-10 killje). Ez csúnya fail volt. Csak mert látják, hogy az egyik vagy mindkét ellen starteres, ezért így akarnak nyerni. Valami lvl 52-79-es páros volt szép "klán" jelzéssel a nevében.
edit: azért lementettem magamnak a raplyt, hogy később is tudjak röhögni.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
hehe. 2v2 custom game. 14 pool. Nem falaznak, erre beküldök deríteni két linget (3-4 scv kill), majd még hatot. Utána kint gyűjtögetek és mikor jönne támadni a proti kiirtom az egész bázisát közben ami persze védtelen. 2 swarm host megfogta az irdatlan "pusht" a mainemen (mellesleg már expeltem is és fel is gyűlt vagy 1000 kavics, meg eco hatch is kikelt). Benyögi, hogy "hja 6 pool? Tudta hogy ez lesz." Aztán kilép. Most értem, hogy nem mindenki fürge,d e ez azért túlzás. Ennyi elég a silverhez úgy tűnik. Mondjuk gonosz dolog olyan mapokon játszani, amit a starteresek is használhatnak...
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Kis veszteséglista. A terranok voltak az ellenfelek. A nagyját én irtottam. A loss többnyire baneling lehetett és nagyon hasznos helyen hullottak. Azért a loctusok keményen aprítanak. nem igazán tudtak mit kezdeni velük.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
2v2 hobbimeccs. Ruszki társ. Mire megy 20-tól 40 percig kizárólag ha az ellenfél mass cannon-turret-planetary-ra gyúr? Persze, hogy viking only. Nem vagyok a topon én se, de ez azért elég fura helyzetértékelés
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Ghoosty #38015 üzenetére
A falazás sokat segít azért. Azért majd tesztelem az előbb leírtakat. Hátha mégis jók a lingek zárt fal+zela ajtónálló ellen is. Csak az a fránya speed fejlesztés, ami nem alap... Így lehet bukik minden.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Ja, de nem kergetni kell a linget, hanem bemasírozni a bázisára és levagdosni a droneokat, vagy a queent és az épületeket. Ha védeni akarja, akkor hajrá. Jöjjenek csak a lingek. Kapnak az arcukba. Ha nem jönnek, akkor bukik némi stratégiailag fontos épület. Egy zelát még kimikrózhat 4-5 speedling, de 6-8 darabot, vagy többet már nem hiszem. Főként ha az a választásuk, hogy küzdenek, vagy benyelnek egy támadást hazai terepen.
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Zelák ellen azért még speeddel se annyira pöpec a ling. Vagy változott az utóbbi időben? Már miért kellene ehhez 3/3/3 fejlesztés, hogy versenyképes legyen? A charge se kifejeztten lingvadász skill, nem?
Mik változtak multiban a HotS-ban a korábbi egységeknél amúgy? Alap siege mód a tanknál, Van más is ami az alapegységeket érinti? Medin van valami "nyúlcipő" képesség? Ez alapból jár, vagy fejleszthető?
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz szilva01 #38003 üzenetére
Ha nem töröd át addig, akkor onnan már elnyammog jó eséllyel. Támadni nem tudod zerggel, viszont erősen sebzi a roachokat. Ha a feljárót biztosítja, vagy nincs visionod zergként, akkor roach-hullák lesznek mindenütt. Persze marauderek is lehet ugyanilyen hatékonyak, csak azokat el is lehet találni. Ha csak javító munkaerő sürög a barrikád körül, akkor persze bukó lesz. 1 banshee ide vagy Yoda.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz szilva01 #38000 üzenetére
Biztos azért, mert már komolyabb ligában vagy, vagy azért, mert van más sokkal OP-abb terran megoldás. Az első banshee azt hiszem 7, vagy 7:30 köuzt jöhetett ki sok-sok patch-csel korábban a WoL-ban. Onnan meg sanyi a roachoknak vagy a hátországnak... Terran ellen kb ez volt az időkorlát amíg be kellett törnöm az "aljasbuildes" megoldásaimnál
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz adrian360 #37985 üzenetére
Azt hiszem én régebben 9, vagy 11 supply után küldtem ki 6 "derítő" linget. Protos ellen nagyon jó volt láma szinten. A terv mindig az volt, hogy védelemre késztetem miközben masszívan drone-ozok, de az esetek többségében vagy nem falaztak, vagy teljesen elfalazták a bejáratot és semmi cannon, vagy stalker nem volt. Folyamatos ling adagolás után halt mind. Előkeresem a pontos módszert. Ha sok a bukás, akkor jó lesz önbizalomépítőnek.
Változott amúgy a helyzet a középmezőnyben, vagy még mindig rengeteg kezdeti nullvédelmes építőbajnok nyomul (a másik "kaszt" a rusholó sumák volt mikor még sokat multiztam)?
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Sziasztok!
Picit szerintem visszatérek az SC2-re. Mikortól lehet tölteni a kieget, vagy már elérhető a töltés csak a szerver nem? Ha "vótmá'" akkor jöhet simán az üzenet linkje is.
Amúgy nekem is digitális lesz bnet balance-ról. Tudom túlárazott az euro-USD árfolyam azonosság, de áthidalták a problémát a kedves Diablo 3-as játékosok, akik sziveskedtek pár lomot megvenni ojróé'
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #30581 üzenetére
Jaja. Felvázolták priviben miről is maradtam le. No igen, annak nem itt a helye. Itt komoly emberek vannak... Meg én néha.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Jó, de én komolytalan alak vagyok.
Meg nincs meg a dió és nem is lesz, max starteres egy jó darabig. Belenézek szerintem aztán majd június vége fele döntök kell-e. Addig marad az sc és a tanulás. Vagy a Diablo 2Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Teljesen el lettetek rontva. Hová tűnt a starcraft vérengzős hangulatotok? Visszatért a barbár korszak? Esetleg a monk-korszak?
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Az látszik ami az accountodhoz van rendelve. Vicces fiúk és lánykák vannak a bnetnél. SC2-nél is ez volt. Megjelenés előtt kód nélkül is elérhető és tölthető volt a downloadból, aztán megjelenés után észrevették és sietősen törölték: A starterig azt hiszem nem is lehetett úgy elérni ha nem volt kódod hozzárendelve. Persze ha megvolt a letöltés indító installer, akkor lehet az is ment bárkinek, tehát csak a felületről törölték...
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
-
mikromanus
veterán
válasz BeLucZ #30520 üzenetére
LVl korlát van és hogy a csontvázkirályig (?) lehet tolni, tehát a történet utána nem halad tovább. VAgy valami ilyemi volt a lényeg
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz BeLucZ #30515 üzenetére
Ja. A 2v2 még elmegy, csak ott meg a hisztis verzióban nyomtam igen gyakran, mert forever bronz 1v1-es taktikával nyomulnak igen sokan (semmi falazás, semmi egység az elején csak dolgozó és sok gyártóépület építés, majd jól lemassoljukazellent taktika). Ilyenkor egy szimpla speedling vagy bana bust attack és mire a csapattársam a maga 15APM-jével aktiválta magát már vége lett a meccsnek. Mi azt hiszem platináig jutottunk mindenféle komoly csapattaktika és tudás nélkül Diamondosok és összeszokott platinások azért már fogták az 1 vs 2 korai agressziómat
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz BeLucZ #30512 üzenetére
Ha nem vagy komoly ligában, kapható vagy 1v1-re is, akkro esetleg rajtam levezetheted a feszültséget. Sokszorosan újrakezdő zerg vagyok megkövesedett rossz szokásokkal (hibás gyorsbillentyű használat, sok-sok agressziv BO tapasztalat, nulla macro tudás)
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Winner_hun #30475 üzenetére
Az ilyesmit szerettem régebben mikor "Morcos protossutáló" időszakom volt. Standard 6 scout-ling 9 poolra és máris bukja a proti a meccset, vagy az expjét. Sajna elég nagy rush távok vannak az újabb mapokon, de ilyen forge-nexus jellegű kezdőbohóckodás mellett még ezeken is összejönne. Csak az volt a gond legtöbbször, hogy nem tudtam mikor kell feladni az agressziót. Normál esetben csak a 6 ling megy a protira és közben háttérben masszív droneolás. Ha expelt a proti, akkor kicsi az esélye, hogy rosszabbul jöjjön ki belőle a zerg
CSak mikor vért szagoltam, akkor jött a "még-még linget neki" elborulás és idővel buktam az előnyömet. Platina felső harmadában azért megfelelően lereagálták már azt a huncutságot...
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Rászántam magamat pár bemelegítő meccsre AI ellen. Hm... azt hiszem ezt jobb lenne nem nagyon javasolgatni az embereknek mint "edzés a ladder előtt" megoldást. Esetleg arra jó, hogy leteszteld az egységeket és megtanuld kezelni, de másra nem nagyon. Inkább csak fura tévképzeteid lesznek arról hogyan kell játszani multit. Röviden: az AI szeretnivalóan egyszerű (azaz idióta). A hard simán "forever bronz", a very hard talán bekerülne humán játékosként a silverbe, de lehet oda se. Van néhány kritikus hibája, de az egységeket fossa. Minnél erősebb annál inkább. Kb ennyiben ki is merül az "intelligenciája". Zerg ellen nem falaz, belemegy a masszív spine falba, nem dropol, csak támad szemből. Ilyen duplabarakk kezdés no unit megoldást amit legutóbbi háromból háromszor nyomott legutóbb bronz-silver magasságában nyomattak ellenem.
Szóval csak óvatosan az AI elleni ladder előtti meccsekkel! Még a végén felveszel pár életképtelen rossz szokástBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Hujikolp #30428 üzenetére
A "sorozat" más részei jobbak ennél. A 2-4 pl. A nuke szendvics és a seeker missile eső elég hatásos volt, de a pvp observer vadászós sunnyogós se rossz
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Annyira nem gyenge azért. Tömegben nehezen kezelhető (noob szinten ugyi), zerg ellen rushban is erős tud lenni. Void rush +mass zela a queenek ellen taktika ellen jópárszor megszívtam. Mondjuk a többi faj ellen, vagy későbbi játékrészben "tisztán" annyira nem hasznos. Deathballba azért egész jó.
Nekem a phoenix ennek ellenére még kevésbé "tetszik". Lőtáv fejlesztéssel kb azt nem szed le amit nem akar. 6 lőtáv és a passzív védelem azt hiszem 7 távra lő, gyors, menet közben lő. Szép az, hogy gyenge corruptor ellen, de azt nyolcszor lesprinteli. Ha nem szalad bele egy funghalba a phoenix horda, akkor kb esélytelen leszedni. Sok mutafóbiás noob miatt felnyomták +2-vel a ranget most meg tanulhatom meg a funghal kezelést... Meg a gyorsaságot, mert ha elbambulok fél másodpercre már lebegnek és pukkannak a winfestoraimBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz mcwolf79 #30337 üzenetére
A megkezdett gyártás befejeződik, de új nem indul azt hiszem. Ha több van gyártási sorban és leszeded/elpusztítod a techlabot, azt még nem teszteltem, de az lenne a logikus, hogy a következő gyártása már nem kezdődik el. Valamelyik vérprofi terrannak van ebben tapasztalata?
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Winner_hun #30287 üzenetére
LArva inject és tumor-creep árasztás megy szépen rendben és időben? Ha igen, akkor már alakulsz ez zerggel is szépen
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Winner_hun #30284 üzenetére
Ugye-ugye... A zerg biza' dolgos fajta. Fejleszted az önbecsülésed?
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #30249 üzenetére
ja, csak a 2v2 mapokon többnyire azért egész szép széles rámpák vannak. Az egy supply és 1 rax falazás nem mindegyiken sanszos. De ha időben odaér egy-két plusz svc és van elég anyag akkor lehet tényleg fogható már ott is. Bár ebbe a proti is besegíthet némi extra gw warppal... Mindenesetre néha feldobni a napodat lehet jó ez a fura rush.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz Reaper Peter #30239 üzenetére
És azt tudja valaki, hogy ha killép a társad 2v2-ben, akkor megkapod az anyagát és a termelőit/irányítást azonnal? Ha igen, akkor mennyi lehet az ilyen 4 pool timingja? Mikorra lenne meg az első 6 ling? (mindkét bázis alapdolgozókon, mihelyt megvan a 200 máris pool. Elvileg az "alap" 2*50 mineralra már nem kell sok idő, hogy 200 legyen)
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #30160 üzenetére
Eh, ezek csufos veresegek voltak. Kell par (tucat) játék míg visszarázódok .
Félreismertem a mapot... ugyanazt... többször is.
mondjuk alapból is túl zilált voltam, hogy komoly ellenfél legyek. Majd belejövök a magam noob szintjén újra aztán visszavágokBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz zuzu000 #30157 üzenetére
zerg percemberke vagyok. Ha 10 perc alatt nem nyerek akkor bukta van, mert a multitaskot nem ismerem. Megfogadtam, hogy megtanulok játszani, csak nem volt hozzá erőm. Így kimaradt pár hét. Lefőzöm a kávét és jövök. 2-5 perc.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz zuzu000 #30155 üzenetére
Épp beszállhatok én is. Kihagytam egy jó hónapot, előtte meg csak párat játszottam, az is csak amolyan fun meccs volt. Milyen ligában vagy, Csak hogy ha masterben leledzel, akkro azért nem lennék nagy ellenfél
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz mhmpista #30101 üzenetére
Gyorsabb mozgás, csak creepre építhet zerg (hatchery és extractoron kívül), a proti és a terran nem építhet creepes terepre (warpolni lehet rá), a tumorokkal supply ráfordítás nélkül is deríthetsz. Ennyi és nem több (hacsak ki nem hagytam valamit)
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
-
mikromanus
veterán
válasz zuzu000 #30096 üzenetére
már az OC-t se kellett volna letennie mikor látta, hogy ott facsarja a semmit a rejtett unitod. Akkor meg simán lehetett volna 1-2 scanre energiája későbbre mikor már a seregét veszélyeztetted. De a terran szerint úgy tűnik a gondolkodás a gyáváknak való. Az igazi férfi állja az ütést
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz mikromanus #30094 üzenetére
meg is néztem. Ha az ellenfeledbe több ész szorult volna mint egy zsák krumpliba, akkor vagy bukod vagy döntetlen. Se anyagod, se nexusod. Egyszerűen csak lebegtetni kell az épületeket és sose nyersz, de a buktát benyelheted. Melyik ligában nyomulsz? csak hogy ne fikázzam itt a masteres stílust ha esetleg ott lennél
Mindenesetre mindkét fél aranyos volt, de majdnem fájdalmas volt nézni. Bátorságotok az volt...Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz zuzu000 #30090 üzenetére
Gyanus a mosoly a mondandód végén. Látatlanban szerintem nyertél.
marine-scv allin proti ellen szerintem elég naív és bukta húzás. Ami kizárja a lingeket pvz-ben az kizár minden terrant is a mainről (force field a feljárón). Onnan meg volt all-in nincs all in. Lököttek ezek a terranok
Az ilyesmi zerghusi ellen sanszos inkább.Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz szilva01 #30071 üzenetére
Nem vagyok egy nagy terran szakértő (inkább szenvedni szeretem látni őket zergként), de pár apróság:
- nem dolgozó SVC = erőforrásveszteség: volt párszor, hogy több másodperc álldogálás után kaptak parancsot
- elején picit késett a mule: kevesebb kavics a legelején. Sokat nem számított, de amint van elég energia mehet is a mule kapásból.
- felgyűlő kavics: 6-800 kavics az elején elég sok. Simán húzhattál volna belőle+1-2 barakkot és korai CC-t
- folyamatos gyártás: nem húztad folyamatosan az svc-ket és nem is gyártottál folyamatosan szerintem. Nem baj ha sok az SVc. Ha kész az exp, akkor hamar fel tudod tölteniAhogy láttam nem volt valami fix elképzelésed mit akarsz és mikorra.Factoryval csúsztál, csak egy barakkod volt végig, nem techeltél marine fejlesztésre se (az sok pluszt adhat). Akkor támadtál amikor épp rádtört az ötlet a scanek meg csak röpködtek mindkét oldalra (mondjuk nem tudm: ez lehet a tvt sajátsága).
Ha nincs pontos terved mit és mikor is akarsz akkor később (is) szívni fogsz. Az nem olyan nyerő ha nem erősíted a gazdaságod, de cserébe legalább a sereged gyenge és nincs is meg extrém korán (azaz se macro előnyöd, se timing attackra erőfölényed nincs, se nem rusholsz). Picit még gyakorolni kell.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
2v2-ben volt olyan, hogy valami kétszer összedobott ugyanazzal a lökött protossal (a társa kérdéses, hogy ugyanaz volt-e). Elsőre nagy lelkesen félig árnyékba a legelején dobta kapásból a proxy pylont, majd jött a gw is a mainünkre. A társam nagyon nyugis volt. Ha rajta áll még be is jön. Így viszont pár ling, drone és a queen legyalulta. Azért mikor látta hogy felette az over simán ledobta a 2. proxy gw-t is. Utána meg ki is lépett mikor lenyomtuk a mainen. Másodjára direkt írtam, hogy kiváncsi vagyok megint megpróbálja-e. Hát megpróbálta. Mivel a társamhoz közelebb építkezett, így tovább húzta. Ment ott proxy gw, forge és cannon kísérlet is. Istenkém. Néha olyan aranyosan együgyűek páran
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz mikromanus #30031 üzenetére
Az insane 5 helyett 7-et termel "Körönként". Hm. Lehet akkor mégis csak a maximális kihasználtság miatt kemény a very hard és nem is sumákol mással (a automata derítésen kívül)?
amikor jobban benne voltam párszor sikerült lemakroznom-lemassolnom a very hard compot, így lehet tényleg nem kap olyan kirívó előnyöket... Persze az régen volt. Azóta lehet picit javítottak az AI-n. 2 very hard, vagy 3 hard compot is sikerült régebben lenyomnom mutákkal, de pár hónapja már nem ment. Mondjuk el is lustultam...Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz hajsza #30030 üzenetére
A very hard csak "maphacket" nyom (mindent észlel rólad derítés nélkül is) . Meg némi extra termelése is van, mert ugyanannyi idő alatt nagyobb sereget és több nyersanyagot szerez. EZ meg nem vezethető vissza arra, hogy esetleg termelésnél mindent optimálisan csinál én meg nem. Több nyersanyag azonos vagy kevesebb SVC-vel - több gyár - több egység azonos idő alatt. Az Insane-nál ez még inkább igaz. Mennyit kap az? 75% bónuszt termelésre?
Az ellen hibájának kihasználása (még ha AI is) alap. Az AI viszonylag hülye. Ez van. Ezért játszok inkább humán erőforrás ellen
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz fi:zi'k #30022 üzenetére
Zergnél viszonylag egyszerű. Én mindig a lusta megoldást alkalmazom. 1 bázis - veszett sok ling speed fejlesztéssel, aztán mikor kimozdulna betámadom a bázisát, erre visszajön, a lingekkel körbeszaladok a bázisán és eliszkolok, aztán mikor megint kitámadna megint bespurizok, közben meg folyamatosan küldöm valami sötét ellenhez közeli sarokba a lingeket a következő körhöz. Az AI olyan butuska. 4-5 kör és elhal mindene. Először a munkásai, majd az épületei is. Csak nem szabad összecsapni a seregével mert az eleinte sokkal erősebb. Volt olyan, hogy végig erősebb volt a serege mégis elpusztítottam az összes épületét a csaló-gyökér-ainek (Very hard már elég erős előnyöket kap)
Protoss és terran ellen többnyire bejön.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz mcwolf79 #30014 üzenetére
Ej a régi szép idők még az első vagy második ladderban amikor ilyesmivel próbálkoztak ellenem a protik (Akkrotájt nyomultam silverben).... Emlékszem volt egy rakat elképzelés zerg BO-ra, én meg úgy éreztem, hogy a gyors expelés olyan stresszes. Kidolgoztam az extrém agresszív ling massolós taktikát: pool után ment a "macro" hatchery a mainre kapásból. Emlékszem, hogy jön deríteni a proti és látszik rajta, hogy totál tanácstalan, hogy erre most mit lépjen, vagy egyáltalán mi a fenét akarhatok. Azért nyomatta nyugodtan a 2 gw zela rusht, de lenyomtam majd mindig. Nagy kedvenc volt. Tipikusan ott áll nagy tanácstalanul a deritő probe. Képregényben ott virított volna felette a "???" vagy a "wtf" felirat
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
ez megfelel a leírásodnak. A játékosok szerint is és még game 1-ként is. Csak ez tavalyi. Erre gondoltál?:
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #27456 üzenetére
másrészt FFA-ban terran és proti ellenfélnél is van normal gameben életképtelen, de hard muta counter amit mire lenyomsz egy ellent simán kihoz és mehet a muta a kukába. Terrannál noobcióként (vagy opcionálisan?) vagy mass marine és pár thor, vagy mass thor autorep svc-helion kombó, vagy bc horda is előfordul.
Proti meg mass cannon és carrier-muttershit combó, vagy carrier helyett/mellett mass void. Muta érzékeny a stormra is. A standard technikák is bejöhetnek. Tengernyi blink stalker és némi templar stormhoz, vagy archon. Akkor aztán keményítheted a medzsikboxotZerg kicsit kevésbé kifinomult. Vagy mass roach-csal benyomja időben az ajtót és szétcseszi a bázisod, vagy infestorral fog szétgyalázni. Csak egyszer kell rossz fele fordulnod és máris nullázódik pár tucat muta anélkül, hogy bármit tehetne. Mondjuk ehhez azért kell infestor-funghal micro
FFA ilyen. Ha el is intézel valakit tuti lesz egy ilyen noob only in ffa sereggel akit utána nem tudsz feltartani. Ha megülsz a seggeden akkor meg rádtörik az ajtót és meggyalázzák a hulládat. Vagy kicsit pessszimista vagyok?
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz h.adam.92 #27453 üzenetére
Zergnek is van néhány alsóbb szinten hatásos kezdő BO-ja, de ha zerg nyomja, akkro kecseg csízer, ha terran, akkor győz az igazság vazze'!
gondolom goldig elég 3-4 raxból ontani a marint meg némi siege tankot vinni aztán autowin. Ha nem, akkor kellhet reaktor is a barakkokra. Végső esetben 1-2 medievac, de az már platina szint Ott azért már makacsabb ellen van. Oda tán kell többfajta egység.
Persze ha nyer az ellen, akkor az noskill nobrain cheeser kecseg és kár, hogy kiköltötte a nap a tojásból. Ha zerg akkor meg biztos maphackel. Különben is milyen imba, hogy az ultrák (3-3 upgrade) elbánnak az 1-1-es marinekkal?
Sajtban platinás vagyok, macroban gold. Kb innen már nem elég zergként se, hogy csak macro hotkeyeket és groupokat használok. MOndhatni platináig nem kell képesség csak makacsság
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz _OldBoy_ #27450 üzenetére
Csak akkor van szerepe a szerencsének ha nem zerggel vagy. Zerggel nincs szerepe. Mindenképp sz*psz . Max kinyírsz kettőt, mire a harmadik nekedesik 10-15 bc-+ autorepair svc - mass marine kombóval, vag yegyenértékű proti módszerrel (pl mass carrier esetleg mass void némi mothership körítéssel) ami ugyan normál játékban totál biztos bukta, de itt egy tuti szerez annyi időt, hogy nem nagyon lehet már kezelni a tömeget. Zergnek nincs ilyen hasonló levegőbe/földre is jó egysége...
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz _OldBoy_ #27447 üzenetére
FFA is egyszerű. Semmi szerencse nem kell. Max akkor nehézkes, ha nem 3 vs1- svc rushokat nyomsz az egyszem ellenfélre akit nem "szerveztetek be" és még zerggel is vagy. MIndenesetre egy -egy ilyen játékért simán adnék a blizz helyében -100 győzelmet az adott játéktípusra a bűnösöknek. Akkor tán nem érné meg nekik így csalni. Akik viccből girnyók azokat meg úgysem riasztaná az a laza 100 win bünti attól, hog yaz ellenfelet SVC-vel gyalázza porig
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Ha laddert nyom akkor tényleg elég könnyű lehet a terran. Vagy csak ennyire jobb mindenkinél MC aki masteres? Csak mert nem csinál semmi extrát ymit holmi agyament koreai terranus Code S-ben, elvileg hasonló ellenfeleket kap erőben mégis eléggé elpáholta terrannal a protikat, meg tán zergeket is MC. Zerggel annyira azért nem remekelt. ZvZ-ben csúnyán elvérzett amikor láttam. Mondjuk ott azt hiszem az ellenfél volt a favored. Okos a rendszer, tudja hogy ha zerget kap akkro nem üti meg a szintet MC sem
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz szabacsik #27433 üzenetére
A portrék FFA játékban aratott győzelemre is gyűlnek, vagy csak a FFA achikra jó "farmolni" a győzelmeket?
Csak mert ma hajnalban csupa gyökérrel futottam össze:
- szolid verzió: egyik SVC rushol, a másik meg 4 gw rushol utána, amit a kevesebb drone és időveszteség miatt nem fogsz
- gyökér style: 4 személyes FFA-ban az egyszem nem "csapattársra" ráküldi mindhárom az összes svc-t rusholni.
Elvileg az ilyesmire dobtak korábban közleményben holmi ban fenyegetést, nem? Vagy az csaka ladderre vonatkozik?A custom gamekben meg a gyors reflex nagyon hasznos. Ott is sok a hiánya. Laza diamond-masteres és ilyen gépi sorsolt (public) customokban garázdálkodnak. Rászoktam a gyors profil nézés- carreer statusz ablak átpörgetésére, aztán ha fura csopikban van, akkor logout. Rajtam ne nyerészkedjenek a piszkok!
Azért van 1-2 kellemes kis bug, amit nem nagyon javítottak. Másnál is van például, hogyha kilép a custom játék belépőképernyőjéről (pl mert nem jön ellen, vagy rossz mapot nyitottál), akkor a következő belépésnél starter fajra állítja a fajt? (tudjátok, a terran, a beginner faj)
Néha FFa-nál meg szokott olyan lenni, hogy kilépés után a match historyban nem jelenik meg a legutóbbi meccs. Pár perc múlva, vagy pedig következő játék után viszont látszik. Csak a legutolsó nemBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #27388 üzenetére
Jaja. Én is így szereztem meg. Bár nekem úgy rémlik, hogy nagy lelkesen már a megvétel és megjelenés előtt leszedtem a játékot, majd mentem a boltba az előrendelt példányomért (+egérpad). Hazafele borzongva olvastam a magyar feliratozást/leírást. Aztán a DVD-t dobtam sarokba, bnet reg, kódgenerálás, mosolygás, telepítés, campaign kifulladásig
Bár lehet csak azért emlékszek ilyen félhvatalos letöltős lehetőségre, mert utána túl sokat játszottam és némi kimerültség útján felmerülő idzavar jelentkezett azokról a tudatomban?
Azt tudom, hogy másnap/sokadnap a haverok már csak meglévő kóddal tudták leszedni az elektronikus verziót, úgyhogy lehet volt némi logikai bukfenc a letöltésről írt emlékeimben
Bár azis igaz, hogy technikai analfabéték voltak az ismerőseim és a hülyebiztos egyszerű telepítés is ötször annyi időt vett igénybe náluk mint nálam.Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
" meg itt már multitask is van "
Azt hiszem nálam nincs. Lehet ezért keresem a kommandós-Conan/Rambo-style megoldásokat
Azért mindig muris mikor phoenix-void kombóval próbálja fogni a proti a roachokat, majd később az áttörés után tengernyi linget
[ Szerkesztve ]
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Haver ellen játszottam párat tegnap és volt, hogy hasonló aljasságokkal is próbálkozott. Mondjuk én előbb gáz-poolt dobtam (lopni így nem nagyon lehet vagy érdemes), így picit később jött az exp. Ha piszkoskodik az expnél akkor a kezdeti 4-6 ling kezeli, ha stresszes, akkor meg még mindig ott van az egy base gyors -roach warren+ queen és 6-7 roach - mindenen átgázolás ajtóbetörés majd lingekkel meggyalázós móka. A korai roachokkal a kedves macro 200vs200 csatákhoz szokott haverom nem nagyon tudott mit kezdeni. Mondjuk ha leszedi az overlordot ami a visiont adja, vagy hamar meglesz a 2-3 sentry és folyamatosan blokkolja a feljárót akkor kihúzhatja a stresszes részeket. Ha viszont egyszer rés nyílik a védelmen, akkor csúnya dolgok történnek a proti bázison
Annyira vérszemet kaptam, hogy lehet ladderban is tökéletesítem a buildet
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz berker #27145 üzenetére
Ismerős. Nálam ez olyankor szokott előfordulni amikor nem micro stílusban nyomulok, hanem megkisérlek "macrozni"
Vagy amikor sokat nyomok és fáradok ...Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
válasz föccer #26857 üzenetére
Azt a meccset bukta Thorzain. Nerm vitt elég heliont. Bezzeg a következőben...
Morrow veszett kiszámítható. Elvből nem gyárt roachot. Bolond. Szarásig van a map helionnal, de csak lingezik egy ilyen nyílt mapon. Elég megalázó azértBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Jönnek úgy tűnik a komolyabb meccsek. Thorzain vs Morrow megy épp. Sok-sok(k) ghost. Ez már murisabb, mint 1-2 napja
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Violet meg USA-ban van azt írja. Aztán meg streamel. vagy Kanadából illetlenség lenne már?
Mondjuk lehet ez másik Grandmasteres észak-amerikai EGIdra volt ... Hm... sanszos...Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Néztem Idra streamjét. Offline. Violet streamje épp ment és keményen szorongatta egy zerg. EGIdra. A piszok. Ha nála is menne a stream lehetne nézni mindkét oldalt egy időben. Bár ahhoz 2 képernyő is hasznos lehet.
Másodjára is idrával nyomult. Eddig EGIdra vs Violet 2-0 Kár, hogy csak a vesztes oldalról látomBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
ja. Alkalmanként volt olyan is, bár nem most néztem. Inkább azért hagytam ki, mert épp satnya volt a meccs ami ment. Agyament ladderesek agresszíven nyomják. Bár most se stephano, se Sheth, se spanishiva stream nem aktív, így rá kell fanyalodnom pár kevéssé ismert master-grandmasteresre, vagy kevésbé sikeres ismertebb arc streamjére. Körbenézek. Hátha van valami DRG vagy koreai stream...
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Mit vársz 360-as verziónál? kb fél játéknyit néztem eddig végig összesen. Inkább nézek más streamet a teamliquiden kereztül. Ott legalább mindig van zerg és nem facsarja a szememet... + néhányan elég agresszíven nyomják a master vagy grandmaster ligában.
Battletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
-
mikromanus
veterán
Próbáljátok a teamliquiden keresztül! Épp itt sincs most semmi,d e nagyon reklámozzák. Aztán majd jól beraknak holmi wow-oT
http://www.teamliquid.net/video/streams/NASL.tvBattletag: Mikroman#2277 - "Népszerüsítő" videók: http://www.youtube.com/user/Mikromanus SC2: Mikroman #288 Stream: http://www.twitch.tv/mikromanus
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- Elektromos autók - motorok
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- AI a játékokban és azon túl
- Dell notebook topic
- Rendszergazda topic
- Kikapcsolva is megtalálható a OnePlus 13
- Windows 10
- Projektor topic
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...
- Philips 24B1U5301H/00 Monitor
- ÚJ Bontatlan Mac mini M4 chip16-24GB 256-512GB SSD 1év Apple Garanciáva AZONNAL Átvehető Deák Térnél
- OHH! HP EliteBook 850 G8 Fémházas "Kis Gamer" Laptop 15,6" -65% i7-1185G7 16/512 Iris Xe FHD HUN
- Olympus E-M1X + objektívek
- Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2 - ELEKTROMOS ROLLER
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest