Új hozzászólás Aktív témák

  • Landsmann

    addikt

    No akkor én is hozzászólnék folytatásaként a bezárt Pannonos topicnak.
    Én is azt mondom, igen zavaros az egész történet, sőt megkockáztatom, hogy kamu az egész. Először is egy majd 3 éve történt eseménnyel hozakodik elő. Jó, persze ha az embert sérelem éri, akkor később is elmondja másoknak okulásként.

    "Az ált benne, hogy ön sikeresen elhasználta azt az 1MB-tott. Minden jónak egyszer vége szakadt, úgyebár, nálam sem volt másképp, mivel az interneten utánaolvastam, hogy ez valami csomagot aktivál, na mnodom az q×××× jó!"

    Na igen, el szokták mondani, hogy alapból a Start csomag aktív, ami a keletkezett adatforgalom alapján kerül leszámlázásra. Az 1 megás wapot meg már ugye felhasználta.
    De itt a másik buktató, a 135000-es telefonszámla. Úgy is mondhatnám, ez lehetetlen. Ennyi összeget 110 mega adatforgalommal lehet összeszedni. Csakhogy attól, hogy egy wap oldal meg van nyitva, ennyi adatforgalom nem lesz. Ahhoz igen aktívan közre kell működni. Sőt mi több, ha az adott területen nem volt 3G, vagy a telefon nem 3G-s (nem ismerem ezt a típust), akkor ezt a 110 megát kemény 11 óra folyamatos adatforgalommal lehet elérni. (nem folyamatos online kapcsolattal, hanem adatforgalommal) Ezt meg nem lehet nbem észre venni, már csak azért is, mert azb akku is igen intenzíven merül.

    "Szomorúan, de a összeg felét feladtam a postára, mivel alig keresek, ezért csak a felét fizettem be.
    Két hónap múlva befizettem a lóvét, és állitolag biztoa elfejetettem valamit még befizetni. Kikapcsoltáka telefont, és követeltek tőlem vagy 54 ezer forint kötbért, vagy külömben mennek a bíróságra, és jogi uton elárverezika házom."

    Azért ez sem így működik ám. Először is ha fizetési probléma van, akkor azt a szolgáltatóval meg kell beszélni, nem pedig önhatalmúlag fogom és egy részét kifizetem, a többit meg majd hónapok múlva. Persze, hogy továbbra is fennállott a tartozás és mivel nem lett kifizetve, szerződésszegés okán felbontották a szerződést, amire az előfizető adott okot, így a kötbér (54000 ft) is az előfizetőt terhelte.
    Minden, amit csak lehetett, elrontott, a lehető legrosszabbat választotta.

    "Egy év múlva sorozatosan kapok olyan sms-ket, hogy önnek tartozása van a providentnél!"

    Ha onnan nem vett fel kölcsönt, akkor le kell szarni az egészet, vagy felhívni őket, még egy SMS és zaklatásért feljelentést tesz. Ehhez a Pannonnak semmi köze. Lehet, valaki tévesen, vagy szándékosan rossz telefonszámot adott meg és amiylen peches az illető, ő kapja az üzeneteket. Egyébként ilyen téves dolgok másnál is előfordultak. Haver vett egy telefont előfizetéssel. Aktiválás után minden nap kapta az OTP-től a számlaegyenleget. A bökkenő csak az, hogy nem az övét. Egy teljesen ismeretlen folyószámla egyenlegét küldözgették neki. Nagyon hosszadalmas utánajárással tudta megszüntetni. A Pannon azt mondta, nem náluk a bibi, mert ők csak eljuttatják az üzenetet, nem ők küldik ki. Letiltani nem lehet. Az OTP meg azt mondta, hogy a Mobil telebank szolgáltatást scak a számléatulajdonos módosíthatja. Hosszas fenyegetőzés és asztalverés után végül leállította az OTP az üzenet küldést. A szép az volt, hogy a számlatulajdonost felhívva, hogy írassa át a telefonszámot, már majdnem zaklatásnak vette a többszöri kérést. Az a marha sem vette észre, hogy évek óta vonnak tőle olyan szolgáltatásnak az árát havonta, amit nem vezs igénybe? Vagy éppen a szomszéd, aki új kártyás csomagot vett és olyan 1 hét múlva kaptak egy SMS-t valami cégtől, hogy legyen szíves rendezni a tartozását. Soha még csak nem is hallottak a cégről, nemhogy kapcsoaltban lettek volna vele, ráadásul az új számot akkor még nem is adták meg senkinek. Szóval iylen eltévedt üzenetek előfordulnak, de az az egész történet, amit leírtak a Pannon átverés topicba, igen vastagon bűzlik.

    Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1

Új hozzászólás Aktív témák