A lovecrafti humor

A harcokkal összefüggésben a fejlődés is kellemes élményt jelent: karakterünkre igen sok felszerelést aggathatunk, és azok jókora részét fejleszteni is lehet – állatkedvenceinket például speciális eledellel, páncélként működő ruháinkat pedig egy sor, változatos bónuszt adó felvarróval, trutymóval és fémbetéttel kezelhetjük. A Loathing-világ valutája még mindig a színhús, és bizony arra szükség is lesz: a méregdrága könyvekből újabb képességeket tanulhatunk, a boltok kínálata óriási, ráadásul a megvesztegetéstől a jótékonykodáson át a belépők megfizetéséig millió módon válhatunk többé-kevésbé legális lehúzások áldozatává.

[+]

A játék mechanikus részei egész jól működnek, de ahogy a korábbi részekben, így itt sem a harcrendszer vagy a karakterfejlődés a játék igazi sztárja, hanem a mindent átható abszurd, néha meglepően intelligens utalásokat, máskor meg a legotrombább szóviccet meglovagoló humor. Mindegy, hogy egy szimpla tárgyleírásról, expozíciós párbeszédről, avagy egy utazás közben talált esemény taglalásáról van szó, ez a humor mindenhol ott van, és fáradhatatlanul ingerli mosolyközpontunkat. Elképesztő, hogy megint sikerült lényegében minden dialógusba és leírásba poénok tömegét csempészni, ráadásul úgy, hogy az csak a legritkább esetben tartalmaz modern utalásokat vagy internetes mémeket.

[+]

Az eszmecserék a vámpírok halmazállapotáról, a mókás harci animációk, és a még ezt az elvont világot is teljesen kitekerő álomjelenetek között is folyamatosan érkeznek az új helyszínek és karakterek és mellékküldetések. Egyszerűen tele van tartalommal a Shadows Over Loathing – egy végigjátszás akár jóval 20 óra fölé is nyúlhat. Mindehhez a minden őrültséget megengedő látványvilág tökéletesen asszisztál, és a zenékre sem lehet egyetlen rossz szavunk sem.

[+]

Hacsak az nem, hogy a vadnyugatot feldolgozó West of Loathing talán hangulatosabb volt kicsit – a bendzsó már önmagában is vicces hangszer, és talán az errefelé jobban ismert, és így könnyebben kifigurázható környezet miatt a humor is talán hajszálnyit erősebb volt ott. Ezt azért javarészt ellensúlyozza, hogy a fejlődés és a harcrendszer jóval érdekesebb lett ebben a részben – bár nem mondanám rá, hogy mindenben előrelépés, abban biztos vagyok, hogy aki anno rácuppant a West of Loathingre, annak ez a játék is tetszeni fog. És most már arra is fogadnék, hogy a majd évek múlva megint a semmiből előbukkanó következő felvonás is kellemes, üde, és abszurdan oktondi színfoltja lesz az adott korszaknak!

A Shadows Over Loathing kizárólag PC-re érhető el.

Összefoglalás

Nagyszerű küldetésekkel, kiváló poénokkal és remek kalandjáték-elemekkel felturbózott szerepjáték. Egyes részei külön nézve talán nem számítanak a legjobbnak a piacon, de az összhatás fergeteges, és ezért az állandó humor-áradat a felelős.

A Shadows Over Loathing legjobb pontjai:

• Elképesztően tömény, imádnivalóan abszurd humor;
• a kevés szín és a pálcikafigurák ellenére/miatt imádnivalóan néz ki;
• nagyszerű, trükkös küldetések egész tömege;
• a harcrendszer sokkal élvezetesebbé vált.

A Shadows Over Loathing leggyengébb részei:

• Összességében nem jobb, mint az előd;
• egy kis tápolás, és máris túl könnyűvé vált.

Bényi László